New Day 21. fejezet

21. fejezet

Volterra. Még a neve is félelmetesen cseng annak, aki tudja, mi folyik ott. Út közbe meg tudtam, hogy pont vámpírokkal kapcsolatos ünnepről van szó. Milyen ironikus…
- Ahj! – idegeskedett mellettem Emma – Mikor jutunk már be? – még mindig a buszon voltunk, már legalább egy órája alig haladtunk, akkora a kocsisor a városig.
- Nyugi, mindjárt előre engednek – mondta Catalina – Az autók nem mehetnek be, úgyhogy vissza fognak fordulni. Csak a busz mehet be a városba.
- De jó lenne már bent lenni. Nem szálunk ki és sétálunk? – kérdezte Peter
- Persze… hülye leszek. – mondta Emma nyavalyogva. – Én megvárom, még beér a busz.
- Istenem, olyan hisztis tudsz lenni! – mondta Peter és a szemét forgatta, majd Catalinahoz fordult.- Te jössz?
- Nem. Én is megvárom…
- Bella?
- Megvárom… - mondtam. Minek akarjak előbb beérni? Hogy előbb megöljenek?
- Lányok! – morgolódott. A fiúk végül is mind menni akartak, de a sofőr nem engedte le szállni őket. Duzzogva ültek vissza a helyükre.
Végül egy óra múlva sikerül bejutni. A városba már nem volt kocsi sor, csak a gyalogosok sétáltak. A busz bevitt minket teljesen a központba. Teljesen megdöbbentem mennyien vannak. A tér közepén egy nagy szökőkút állt, és körülötte rengeteg piros ruhás ember. Minden korosztályból voltak. Volt valami ami megmosolyogtatott. Ez az volt, hogy szinte minden második embernek, vámpír foga volt. Olyan nevetséges…
- Na hogy tetszik idáig? – kérdezte Catalina
- Nagyon jó. – mondtam nevetve. – Hány napos ez a rendezvény?
- Hát, holnap lesz igazából 19.-e, vagyis holnap lesz Szent Marcus napja, csak ma ilyen elő fesztivál van. Holnap még többen lesznek.
- Értem.
- Hol fogsz aludni este? – kérdezte
- Majd kiveszek egy szobát – mondtam, bár abba se voltam biztos, hogy alszok-e egyáltalán.
- Dehogy veszel! – mondta Catalina – A nagyszüleim háza hatalmas, bőven elférünk benne.
- Dehogy is…
- De tényleg Bella! – jött oda Emma – Maradj velünk – mondta – Nagyon jó lesz.
- Elhiszem, de nem akarok a terhetek re lenni…
- Nem vagy terhünkre – jött oda Zac – sőt, nagyon jót lehet rajtad nevetni. A történeteiden, meg amikor…- Emma oldalba ütötte – Khm... Na tehát maradj – mondta Zac és rám mosolygott
Nem tudtam mit mondjak. Nem akartam őket bajba sodorni, hisz ki tudja, már lehet hogy tudják hogy itt vagyok. Mi van, ha éjszaka támadnak meg, amikor ők is velem vannak?
- Légyszi Bella – mondta Ana és rám mosolygott
- Rendben- adtam meg magam. Csak nem fogják őket bántani. Ma még velük maradok, holnap viszont korán reggel elmegyek.
Miután leszálltunk a buszról, elindultunk Catalina nagyszüleihez. Az út elég hosszú volt, pedig nem volt messze a központtól, csak sokáig tartott, még átverekedtük magunkat a nagy tömegen.
Mikor megérkeztünk, Catalina bemutatta a nagyszüleit, akik boldogan fogadtak minket. Körbe vezettek a házba, és meséltek a városról. Mivel az idő gyorsan elszaladt, úgy döntöttünk, nem megyünk már le a városba, majd inkább holnap. Az este hátra levő részén beszélgettünk, és DVD-t néztünk. Mivel a fiúk mindenképp vámpíros filmet akartak nézni, ezért a Drakula című filmet néztük. Én elaludtam rajta. Már csak a végére keltem fel. Ezután elvonultunk aludni. Mi lányok egy szobába voltunk és szinte egész este beszélgettünk, pontosabban én csak hallgattam, mint általában mindig…
Másnap reggel már korán fent voltam, így elmentem letusolni. Mikor felfrissülve kiléptem, megláttam Robot, aki rám várt.
- Szia. – köszönt – hogy aludtál?
- Köszi, jól – mondtam –te?
- Én is… hallottam, hogy valaki felkelt, és reménykedtem hogy pont te leszel, ezért kijöttem. Beszélnünk kellene. – mondta és lesütöttem a szemeit.
- igen – mondtam, már az én fejembe is megfordult, hogy beszélni kellene Robbal
- Szóval… én csak meg akartam mondani, hogy nem vagyok olyan fiú, aki kihasználja a helyzetet…
- Tudom – mondtam és rá mosolyogtam – Én meg igazából nem szoktam inni, és nem vagyok egy könnyűvérű nő…
- Tudom. De nem is volt baj hogy ittál, legalább jobb kedved lett… csak mert nagyon látszott, hogy bánt valami – mondta és kérdőn nézett rám
- hát igen… - motyogtam, majd kinéztem az ablakon.
- Akarsz róla beszélni? – kérdezte. Nem mondtam semmi, csak megráztam a fejem.
- Értem. De ha meg gondolnád magad, itt vagyok.
- Köszi. – mosolyogtam rá.
Kicsit beszélgettünk, majd bement a fürdőbe hogy letusoljon. Én tudtam, hogy most kell el mennem. Nem igazán akartam… valahogy nem volt kedvem a halálhoz. De el kell mennem… ráadásul jobb, ha nem látnak többet velük, nehogy félre értsék. Nagyon halkan belopóztam a szobába, a lányok még aludtak, összeszedtem a cuccomat, majd halkan kimentem. Az ajtóból még visszanéztem rájuk. Még alig ismerem őket, de mégis nagyon megkedveltem őket.
Halkan mentem a lakáson végig, nehogy felkeljen valaki. Mikor kiléptem a házból, megálltam és magamba szívtam a friss levegőt. Ahhoz képest, hogy viszonylag korán volt, de a nap sütött. Lassan megindultam a központ felé. Ahogy beljebb értem, már egyre többen voltak, biztos azért, hogy jó helyük legyen a színpadnál. Nem törődtem semmivel, csak mentem valamerre. Minden kis sikátorba bementem, mert úgy voltam vele, hogy biztos nem a nagy tömegből vonszolnak majd el, ha egyáltalán sor kerül rá. De nem. Már kilenc óra volt, amikor bementem egy kis étterembe, hogy egyek valamit, meg igyak egy kávét. Nem voltak bent valami sokan, és én az ablak mellé ültem. Ahogy vártam, hogy kihozzák a rendelést, rájöttem, hogy már tudniuk kell, hogy itt vagyok, hisz azok, akik engem figyeltek, biztos megérzik az illatomat. A pincérnő kihozta nekem a kávét a croisan-t, majd kinyitotta az ablakot. Én egy újságot lapozgattam, de egy szót se érttettem belőle, mert olasz volt. Már vagy negyed órája ültem bent, amikor belépett egy nő. gyönyörű volt. A haja éden fekete, a bőre hófehér. Rögtön tudtam, hogy egy vámpír. A pulthoz sétált lassan, mondott valamit a pultosnak, aki aztán gyorsan eltűnt. Én az újság mögé bújtam, de egy lágy szellőcske szállt be a nyitott ablakon, és fellebbent a hajam. Remek! A nő mikor megérezte az illatom, rögtön felém fordult, és sötét szemekkel meredt rám. Magamon éreztem a tekintetét, mi közbe próbáltam úgy tenni, mintha semmit se vettem volna észre. A pultos visszajött, át adta a nagy csomagot a nőnek, majd a nő kecses lépésekkel kisétált. Éreztem, hogy néz, de nem törődtem vele. Most már biztos, hogy tudják, hogy itt vagyok, már nincs vissza út.
Tizenegy óra volt, mikor már nem bírtam egy helyben ülni, és már teljesen felkészültem a halálra, így fizettem, majd kiléptem a nagy tömegbe, ugyanis a tér teljesen megtelt turistákkal. Szép lassan vágtam át a tömegen, nem figyelve hogy merre megyek. Közbe elő vettem a telefonom, mert úgy döntöttem felhívom Jaket, Charlit, Renét és Edwardot. Úgy éreztem, nem köszöntem meg nekik mind azt, amit tettek értem, és nem mondtam nekik elégszer, hogy Szeretlek. A telefon bekapcsolt, és már csak pár nem fogadott hívás volt rajta. Charli és René. Edward és Jake már így lemondtak volna rólam? Apára mentem és megnyomtam a hívás gombot. Nem csörgött csak egyet,már is felvette
- Bella? – kérdezte és a hangjába aggodalom, fájdalom, idegesség, és alvatlanság csengett.
- Én vagyok apa. Csak azt akarom mondani, hogy jól vagyok, és hogy nagyon szeretlek
- Te teljesen megörültél? Mégis hol vagy? Miért mentél el?- kérdezte és próbált mérgesen kiabálni,de nem nagyon ment neki
- Apa jól vagyok! Az nem lényeges hogy hol vagyok. Minden rendbe van.
- Miért mentél el? Vagy miért nem szóltál?
- Apa. Csak egy kis nyugalomra van szükségem.
- De miért?
- Mert. Minden rendbe apa… sietek haza.
- Hol vagy?
- Jó helyen.
- De…
- Apa. Nagy vagyok már. Bízz bennem. – kértem
- Bízok Bella. Csak szólhattál volna, hogy elmész. És elmondhatnád, hogy hol vagy.
- Nem szeretném el mondani. Majd egyszer elmesélem. Egy gyönyörű helyen vagyok apa.
- Bízok benned kicsim, de ne keveredj semmi bajba. És kérlek, kérlek, nagyon vigyázz magadra.
- Vigyázok. Szeretlek apa.
- Én is Bells, és kérlek, hívj még.
- Oké. Szia
- Szia…
Folytak a könnyeim mire letettem a telefont. Charli után Renét hívtam, de ő nem vette fel, így hagytam neki egy üzenetet, amibe elmondtam, hogy jól vagyok, és hogy nagyon szeretem. Majd Jake jött. Kettőt csörgött és már fel is vette valaki
- Halló? – szólt bele egy mély dörmögő hang
- Billy? – kérdeztem és egy kicsid csalódott voltam
- Bella? – kérdezte meg lepve- hogy vagy? Minden rendben? – meglepődtem hogy nem azt kérdez, hogy hol vagyok. Lehet, hogy tudja Jaketől, aki Cullenéktől.
- Köszi, jól vagyok Billy. Jake nincs a közelbe? – kérdeztem
- Nincs- mondta – Járőrözik.
- Rendben. Akkor kérlek, add át neki, hogy nagyon Szeretem – mondtam
- Átadom Bella.
- Köszönöm. Szia Billy… – mondtam és letettem, mielőtt bármit is mondhatott volna.
Hosszas tépelődés után felhívtam Edwardot, de nem vette fel. Igazából ki se csörgött. Megpróbáltam Alice mobilját, de az övé se.
Miután végeztem a hívásokkal, megint elkezdtem sétálni, össze vissza. Már nagyon elkavarodtam a központtól, amikor az egyik utcába érve hasra estem. Hát persze hogy nem úszom meg anélkül, hogy el ne essek! Éppen kászálódtam volna fel, amikor megszólalt egy ismerős hang…

Hát, ez egy elég rövid és unalmas rész lett, sajnálom... a következő már sokkal izgalmasabb lesz ígérem:) Lehet hogy ma megírom és felteszem, mert holnap biztos nem tudok jönni..:D De ha ma nem, akk szombaton:) Puszi