5. fejezet

5.



Nem tudom mennyit aludtam, de sokat. Arra ébredtem, hogy valaki hangosan és mérgesen beszél. Direkt nem nyitottam ki a szemem.
- Az én hibám! – mondta önmarcangolóan a hang, amit imádtam.
- Nem Edward, nem a te hibád hogy Bella ilyen önfejű… - válaszolt valaki
- Alice! Nem kellett volna haza jönnöm… - mondta – Ha nem jöttem volna haza már jól lenne, hisz láttad mennyire szereti az a Jakob fiút…
- Aki vérfarkas – mondta Alice
- De akkor is jobban illik hozzá… lehet, hogy hagynom kellene… el kell mennem – mondta. Ennél a szónál felpattantak a szemeim.
- Bella! – Edward és Alice felém hajolt. Én felültem és Edward szemébe néztem és könnyeimmel küszködtem.
- Bella fáj valamid? – kérdezte Alice. Megráztam a fejem – Akkor mi a baj? – kérdezte
- Nem akarom, hogy még egyszer elmenj – mondtam Edwardnak. És hullani kezdtek a könnyeim.
- Végig fent volt. – állapította meg Alice. Edward nem vette le rólam a szemét és én se róla.
- Én megyek – mondta Alice. Edward bólintott. –Alice csendesen kilibbent a szobából.
- Nem mehetsz el… - mondtam újra.
- Bella… - kezdett bele – Nagy hiba volt, hogy visszajöttem. Most hogy látom mennyire, belejöttél a normális életbe…
- Belejöttem? – kérdeztem mérgesen – Tudod mennyit, szenvedtem? Nem volt olyan nap hogy ne gondoltam volna rád! Nagyon- nagyon hiányoztál. Volt párszor, amikor már azt hittem, hogy nem bírom tovább…
- Azt hiszed nekem könnyebb volt? – kérdezte. – ÉN se hittem, hogy eddig kibírom. Aggódtam érted… és amint látom nem oktalanul… - kérdőn néztem rá. Vajon elmondták neki miket csináltam? – Amint elmegyek egy farkasba, szeretsz bele…
- Szeretek?! – kiabáltam – Ki mondta, hogy szerelmes vagyok belé… soha senkit nem szerettem még úgy, mint téged, és akár mint is teszel nem is fogok!
- Nem vagy belé szerelmes? – kérdezte kicsit meglepetten. Megráztam a fejem.
- Értem… de..
- Semmi de! Edward, ha elmész, megint tényleg nem fogom tovább bírni! Még egy ilyet nem birok átélni! - mondtam és megint elkapott a sírógörcs. Pár perc csönd következett. Egymás szemébe néztük. Gondolom próbált valamit kiolvasni a gondolataimból, de nem sikerült. Majd lassan megszólalt.
- Ha tényleg így van… akkor nem akarom, hogy megint szenvedj - mondta - de…- mérgesen néztem rá, de ő akkor is folytatta – Nem hiszem, hogy mindennek úgy kéne lennie, mint volt.
Döbbenten néztem rá.
- Ezt hogy… hogy érted? – kérdeztem döbbenten.
- Úgy hogy… - tépelődött magában egy kicsit, majd gyorsan elhadarta – Jobb lenne, ha csak barátok lennénk.
Párpercbe telt mire igazán felfogtam mit mondott.
- Csak… csak… barátok…?– motyogtam kérdőn, és a szemébe néztem. Pontosan kilehetett olvasni, hogy mi érez. Fájdalmat és bűntudatot.
- Így lesz a jó Bella – mondta halkan és elfordította fejét, nem tudott a szemembe nézni. Én hirtelen felálltam.
- Kinek lesz így jó? – kérdeztem hisztériásan – Mert nekem nem! Ha neked jó akkor legyen - mondtam és elindultam ki a szobából.
- Bella! –szólt utánam Edward. Én nem hallgattam rá, csak mentem tovább. Ahogy mentem a folyosón, Charlisle és Esme is kiléptek utánam.
- Bella mi a baj? – kérdezte Esme lágy, meleg hangon, de én nem figyeltem rá. El akartam menni, nem tudtam volna tovább maradni. Lementem a lépcsőn. Lent Emett, Rosali Alice és Jasper ugrottak fel, amikor meglátták /hallották, hogy jövök.
- Bella, hova mész? – kérdezte Alice és elém állt az ajtóba.
- Haza – mondtam és nyúltam a kilincsért, de Alice nem engedte. Ekkor Jasper lépett mellém, és koncentrál valamire. Én tudtam mire. A hangulatomat próbálta befolyásolni, de semmire se ment vele, és ettől meglepődött.
- Bella – mondta Esme lágy hangja a hátam mögül – Ülj le és beszéljük meg.
- Nem, nekem most haza kell mennem – mondtam. Alice még mindig nem lépett el az ajtó elől. – Alice, kérlek - mondtam neki. Nem mozdult.
- Bella, 7 vámpír egy ember ellen, nem jó arány. Ülj le és beszéljük meg.
- Alice, ne fenyegess. Engedj hagy, menjek. Mindenki tudja, hogy itt vagyok - mondtam és büszke voltam magamra, hogy tudtam valami nyomós érvet felhozni.
- Bella, csak arra… - kezdett bele, de Charlisle nyugodt hangja félbeszakította.
- Alice állj el az ajtóból, hagy menjen - mondta. Én megfordultam és Charlisle szemébe nézte és bólintottam.
- Köszönöm – mondtam. Alice ellépet az ajtóból.
- Sziasztok – mondtam és kiléptem. Kint szakadt az eső. Nem döbbentem meg, már hozzá szoktam. Viszont még mindig Alice kivágott felsője volt rajtam. Elindultam a híd felé. Ahogy mentem egyre csak Edward szavai jártak az szembe.
- Csak barátok – mondtam ki hangosan és gúnyosan. Ahogy mentem a szakadó esőbe, egy autó hangjára lettem figyelmes a hátam mögül. Hátra néztem. Edward volt. Megfordultam és gyorsabb léptekbe indultam előre. De hiába. Edward behajtott elém és megállt. Én kikerültem a kocsit, de ő előttem termett. Megfogta a vállam, én nem néztem rá.
- Bella – mondta és közbe a tekintetemet, kereste. – Bella! – megrázta a válla. Nem szóltam csak próbáltam előre haladni. Nem akartam hallani megint a ’ csak legyünk barátok’ szövegét. Sőt semmit nem akartam hallani tőle. El akartam menni. Nem akartam ránézni a tökéletes arcára…
- Bella csal hagy, vigyelek haza, ígérem békén, hagylak utána. – még mindig nem néztem a szemébe.
- ÉN nem akarom, hogy békén hagyj… én nem akarok csak a barátod lenni – mondtam és megint sírtam. Még jobban, mint előtte.
- Bella…
- Nem, nem akarom hallani – mondtam
- Csak hagy vigyelek haza – mondta halkan.
- Nem akarom…
Ahogy kimondtam, felemelkedtem a földről. Edward kezébe voltam. A kocsihoz vitt és beültetett. Becsatolta az övemet. Én nem néztem rá. Ő se rám. Próbált úgy csinálni mindent, mint ha valaha nem lettünk volna közelebb egymáshoz. Becsapta az ajtót és ő is beült. Elindította a kocsit. Nem figyeltem merre megy, mit csinál hova néz. Becsuktam a szemem, és átadtam magam a sírásnak. Amikor leállt a kocsi kinéztem az ablakon. Nem, La pusba vitt, hanem Charlie házához. Eszembe jutott miért. Ők nem léphetik át, La push határát, csak Charlisle. Így jobb- gondoltam magamban. Éreztem, hogy Edward felém, fordul. Gyorsan kikapcsoltam az övet. Bénáztam egy sort, de végül is sikerült megszabadulnom az övtől és kinyitottam az ajtót.
- Bella – halottam. Nem figyeltem rá, kiszálltam és olyan erővel, amekkorával csak bírtam becsaptam. Nem szólt utánam, már csak azt halottam, hogy elhajt.
Kinyitottam az ajtót. Olyan üres olt minden. Bezártam, majd felmentem a szobámba, és ahogy voltam vizesen, koszos ruhába az ágyra vetettem magam és sírtam. Már egy ideje az ágyon feküdtem, amikor egy hang szólt a hátam mögül.
- Bella jól vagy? – kérdezte. Hátra néztem, a hintaszékbe ült valaki. Nem láttam jól, csak homályosan. De kivettem az alakjából meg a hangjára is ráismertem
- Alice… - mondtam kicsit csalódott hangon
- Kicsit több lelkesedéssel is lehetne – mondta Alice és oda sétál hozzám és leült az ágyam szélére.
- Bocs, de most… - mondtam elhaló hangon.
- Megértem Bella és sajnálom… - mondta és átölelt. Jól esett. Kicsit lenyugodtam.
- De miért… - kezdtem bele és megint sírásba torkollott a vége.
- Bella. Edward neked akar jót. Ő is szenved, mert imád téged…
- Akkor miért.
- Sajnos én se tudom, de ő így látta jónak. Sajnálom. –mondta
Ezután már csak feküdtem Alice ölébe és sírtam. Nem tudom mennyi idő után, de nagy nehezen elaludtam.
Alice másnap reggel is ott volt, ugyan, úgy ahogy elaludtam, csak e voltam takarva.
- Hogy vagy? - kérdezte
- Voltam már jobban. – mondtam meg az őszintét. A fejem fáj és a torkom is. Ez a hangomon is meghallatszódott.
- Remek, megfáztál – mondta Alice. – Fel hívom Charlisle –t – mondta és a telefon után nyúlt, de én megfogtam a kezét.
- Ne, inkább elmegyek a hivatalos orvoshoz – mondtam – Charlisle -nak nagyobb gondja is van.
- Akkor legalább hagy vigyelek el – mondtam. Bólintottam.
- Azt megköszönném. Nem hiszem, hogy tudnák most baleset nélkül vezetni – ismertem be. Bólintott.
- Öltözz át. – mondta aztán kiment. Kimentem a fürdőbe, hogy letusoljak. Belenéztem a tükörbe. A szemeim fel voltak dagadva, a hajam kócos volt és folyt az orrom is. – A francba- káromkodtam miközben beálltam a tusoló alá. Jól esett a meleg víz, de nem időztem sokat alatta. Kimásztam, megfésülködtem és felvettem egy melegítőt. Alice lent várt rám.
- Gázul nézek ki igaz? – kérdeztem
- Hát, voltál már jobb formába is – mondta és átölelt. – De ez az én hibám.
- Miét? – kérdeztem
- Mert hagytalak elmenni. –mondta
- Ugyan már… - mondtam és kiléptem az ajtón. Mint tegnap, esett az eső. Alice kocsija a ház előtt állt. Bezártam az ajtót ő meg beült a kocsiba. Mikor a kórházhoz értünk megszólt a telefon.
- Charlie – mondta Alice mielőtt, megnézhettem volna, hogy ki. Bólintottam.
- Mit mondjak neki? – kérdeztem
- Az igazat. – kérdőn felvonta a szemöldököm – Persze csak részbe.
- De azt se tudja, hogy hol voltam este! – jutott az eszembe.
- Azt Charlisle elintézte…
- Komoly? – kérdeztem. Alig akartam hinni neki.
- Igen. Elment hozzá tegnap, mikor levitte Jacob véreredményét.
Bólintottam. Felvettem a telefont, ami még mindig csöngött.
- Igen? – kérdeztem
- Bella? Jól vagy kicsim? Mikor jössz haza?
- Hát apa… most Alice-vel orvoshoz megyünk…
- Midet törted már el megint? – kérdezte mérgesen
- Semmimet apa. Kicsit megfáztam.
- Megyek, 10 perc és ott leszek – mondta
- Apa nem kell, nem vagyok már kicsi.
- Várjatok meg. – mondta, aztán letette a telefont.
- Idejön? – kérdezte. Bólintottam.
- Bekapcsolom a fűtést. – mondta és bekapcsolta. Egy idő múlva én tőrtem meg a csendet.
- Egyeztessünk – mondtam
- Mire gondolsz? – kérdezte mosolyogva
- Mit mondott Charlisle apának?
- Jaa. Azt hogy Jakob vérmintáját várod meg.
- Öhm… jó. És tudja, hogy Edward – nehezemre esett kimondani a nevét – Visszajött?
- Igen – mondta. Egy ideig csendbe ültünk a kocsiba. Nagyon fájt a fejem és a torkom is ki volt száradva.
- Itt van – mondta Alice és kiszállt. Mire én kimásztam a kocsiból. Charlie már mellettem volt.
- Rettenetesen festesz – mondtam és megpuszilta a fejem.
- Charlie! – Alice most jelent meg Charlie melett.
- Alice! – mondta boldogan és átölelte. Charlie imádta Alicét.
- Hogy vagy? – kérdezte
- Kösz jól, de Bella… - mondta Alice fejcsóválva.
- Igen, menjünk gyorsan.
Szerencsére nem kellett sokat várni. Egy ember volt előttünk és ő is épp végzett. Charlie kint maradt, Alice bejött velem.
- Jó napot Dr. Lentra – köszönt hangosan és vidáman Alice
- Á! Alice! De jó látni – mondta – és Isabella kis asszony.- mondta mosolyogva
- Bella, ha lehet - mondtam és egy kis mosolyt erőltettem az arcomra- Üdvözlöm – fűztem hozzá.
- Nos, Bella kisasszony, látom nem valami, jól néz ki – mondta és közbe a székre mutatott, hogy üljek le.
- Tegnap kint rohangált az esőbe- mondta Alice.
- Értem. – mondta és elővett egy sztetoszkópot. Meghallgatta a tüdőmet, közbe rosszallóan csóválta a fejét. Meghallgatta a szívemet, majd vért vett.
- Hát, sikerült egy nagy tüdőgyulladást beszerezned – mondta fejcsóválva.
- Tüdőgyulladást? – kérdeztem reméltem rosszul hallok.
- Igen, szóval ma bent tartalak, és ha jobban mehetsz holnap haza, mehetsz… talán.
- Nem lehetne, hogy otthon kúrájam ki magam? – kérdeztem reménykedve.
- Nem Bella, sajnos nem. A 12. szoba szabad- mondta, majd Alicera nézett – Láttam apukádat, nagyon örülök, hogy visszajön, kell egy kis segítség. Esküszöm Chrlisle sose öregszik, csak fiatalodik. Mi a titka? – kérdezte Alicétől mosolyogva. Kicsit meglepődtem, Alice visszamosolygott és rögtön rávágta a választ.
- Sokat van friss levegőn, és nagyon egészségesen táplálkozik – miközben mondta rám kacsintott.
- Oh. Értem. Majd még faggatom őt is. – mondta mosolyogva és közbe felállt – nos Swam kisasszony, megmutatom önnek a szobáját.
Amikor kimentünk, Charli felpattant és idegesen követett minket.
- Apa nincs semmi komolya csak tüdőgyulladás, de…
- Csak? – kérdezte idegesen
- Igen, csak. Ma bent maradok, és holnap megyek haza.
- Ruháid? Elmegyek, elhozom – mondta
- Hagyd Charli, majd én elhozom – mondta Alcie . Erre hangosan fel nyögtem.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten Charli. Alice nem zavartatta magát, csak mosolygott
- Igen… - mondtam
Bementünk a szobába, szerencsére egymagam-voltam. Alice elment, Charli kiment hogy nyugodtan átöltözhessek egy kórházi ’ lepedőbe ’. Majd lefeküdtem. Charli még egy ideig bent tép-lábolt, majd elment dolgozni. Nem sokkal azután bejött egy nővér és adott egy nagy adag Aspirint majd egy kis altatót. Nem sokkal azután el is aludtam.
Az altatónak köszönhetően álomtalanul aludtam. Nem tudom mennyit aludtam, de amikor kinyitottam a szemem-reméltem, hogy álmodok. Felnyögtem. A szoba tele volt virágokkal és rózsaszín lufikkal. Alice!
- Tetszik? – kérdezte egy hang. Alice volt. Ott ült mellettem.
- Ez tényleg, muszáj? – kérdeztem
- Igen, mert azt olvastam, hogy szép kellemes környezetbe hamarabb gyógyulnak a betegek.
Szép, kellemes környezet? – kérdeztem magamba.
- A ruháid kipakoltam a szekrénybe.
- Sok mindent hoztál? Holnap mehetek haza
- Lehet, de nem biztos.
Felálltam és oda sétáltam a szekrényhez. Nagy levegőt vettem majd kinyitottam. Gondoltam, hogy nem a saját ruháim lesznek. Egy szép vörös hálóing…
- Kórházba vagyok Alice, nem a nászutamon. – erre nevetett.
Kivettem a cuccot, ami kell és bementem a fürdőbe. Letusoltam majd felöltöztem. Belese mertem nézni a tükörbe. Mire kiértem Alice nem egymaga volt. Kész tömeg volt a szobámba. Charlisle, Esme, Jasper, Emett és még Rosali is ott volt. Szerencsére ő nem.
- Látom Alice hozta a hálóinget. – mondta mosolyogva Emett. Én elpirultam, erre még jobban nevetni kezdett. Bebújtam az ágyba. Olyan hűlyén éreztem magam…
- És hogy vagy? – kérdezte Esme
- Köszönöm már jobban – mondtam
- Tüdőgyulladás. Az szép – mondta Charlisle és a korlapomat, böngészte. Egy kis ideig még maradtak és beszélgettünk. Szerencsére senki se hozta szóba Edwardot, amiért igen hálás voltam.
- Szerintem most menjünk, hagyjuk pihenni Bellát. – mondta Esme és átölelt. Mindenki elköszönt és elmentek. Alice se maradt, bár ő még mondta, hogy majd jön. Épp hogy kimentek, amikor egy újabb tömeg lépett be a szobámba. Angela, Mike, Taylor és Jess lépett be a szobába.
- Ezek Cullenék voltak? – kérdezte Mike megdöbbenve. Bólintottam.
- De hát már 2 éve elmentek – mondta Jess
- Visszajöttek? – kérdezte Mike
- Igen. – mondtam
- És maradnak? – folytatta Mike a faggatózást. Bólintottam.
- Ő is visszajött? – kérdezte Jess
- Igen – mondtam, és mérges voltam magamra, amiért nem tereltem el a szót.
- Akkor gondolom, összejöttetek megint – mondta furcsa hangsúllyal Mike.
- Nem… - mondtam szomorúan és ez felvonta a figyelmét miden kinek – Csak barátok vagyunk… - alig bírtam kimondani. Elfordítottam a fejem hogy ne lássák, hogy mindjárt sírva fakadok. Angela leült mellém és átölelt. Olyan jól esett. Most jöttem csak rá, hogy mennyire szeretem.
Beszélgettünk még egy ideig, végül az ápoló zavarta ki őket.
- Vége a látogatási időnek – mondta mérgesen
Mindenki elköszönt, majd elmentek. Akkor olyan délután 5 lehetet. Gondoltam magamba. A félnapot átaludtam. Remélem kapok altatót, mert másképp nem fogok tudni el aludni. Meghozták a vacsorát. Most vettem észre mennyire éhes vagyok. Megettem, majd bevettem a gyógyszert.
- Altatót kér? – kérdezte a mogorva nővér.
- Igen – mondtam. Hozta a gyógyszert én gyorsan lenyeltem és nem okkal utána már aludtam is.
Másnap Dr. Lentra keltett. Megmérte a pluzusom, meghallgatta a tüdőm.
- Úgy néz ki, hogy erős szervezete van. Ma délelőtt haza mehet.
- Ó! De jó. Köszönöm – mondtam. Már vártam, hogy haza mehessek és láthassam Jacobot.
- Viszlát, Bella – mondta és kiment.
- Viszlát-, motyogtam, bár kétlem, hogy halotta.
Föl hívtam Charlit, majd összepakoltam. Charlira nem kelett sokat várni. Elintézte a papírokat, és már mehettünk is.
- Jacob hogy van? – kérdezte út közbe.
- Nagyon jól. Nem is látszik rajta hogy beteg volt… szinte minden este elmegy.
- Na az jó. Mármint hogy jól van.
- Igen az – mondta mosolyogva- és olyan meglepően gyors is.
- Jakob mindig gyors volt. – fűztem hozzá. Ez igaz is volt, de tudtam, hogy most még gyorsabb lett.
- De most még gyorsabb- mondta. Szerencse hogy megérkeztünk…


ÉS ez lenne az 5. fejezet:) Remélem tetszik:) Holnap jövök;)