1. Jelek

“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.” (HamiaLinda)


1. Jelek

Két, gyötrelmes, hosszú év telt el az óta hogy Edward elhagyott. Két igen hosszú év, ami alatt mindent megtettem, hogy egy kicsit emlékezzek rá. Emlékezzek a hangjára, amit úgy imádtam. Mindent meg tettem érte még a szikláról is leugrottam. Mára már ez hiába, mert nem hallom a hangját akár mit is teszek. Ő teljesen elfelejtett, nem írt nem hívott, még a képeimet és a CD-t is elvitte. ’ Olyan lesz mintha nem is léteztem volna ’ ígérte. Olyan sose lesz jegyeztem meg mindig valahányszor eszembe jutott. Hál’ istennek mára már kiléptem a „zombi” korszakomból. Újra összejártam Angelával, Mikel, és Jacobbal. Vele különösen sokat találkoztam, hisz egy ideig hozzájuk költöztünk Carlival, ugyan is a házat egy teljes felújítás alá vetettük. Charli ötlete volt, mondván talán így teljesen elfelejtem. Csak én tudtam, hogy ez lehetetlen. Mehetnék a világ másik felébe, Edwardot és családját soha nem felejteném el, hisz ők az életem részei voltak és lesznek…A suliba szünet volt, így most is épp a házba voltunk, a szobámat pakoltuk ki. Én az ágyon ültem a gondolataimba mélyedve, néha fel- felnézve, mert olyan érzésem volt, hogy valaki figyel. De téves volt, mert senkit se láttam, Charli meg valamit a földön csinált.
- Bella. – szólt Charli. ’ lenéztem’ rá – Most is rajta jár az eszed igaz? – kérdezte. Lassan megráztam a fejem (ez válasz volt meg arra is szolgált, hogy elűzzem a gondolatokat)
- Csak elgondolkodtam a… - az ágyon fekvő borítékok után nyúltam, felvettem és meglebegtettem – a felvételi leveleken. Charli bólogatott, de a kétely ült ki az arcára. Én kinyitottam a levelet mintha tényleg a tovább tanuláson gondolkodtam volna… az igazság az volt, hogy nem is akartam már tovább tanulni, nem akartam el menni Forksból. És bár Charlinak tagadtam, de magamnak nem hazudhattam, hogy miattuk nem akartam el menni. Vártam. Vártam, hogy visszajöjjenek. Már itt lenne az ideje döntenem, hogy hova megyek tovább. Ha nem adom be a jelentkezési lapot, akkor talán Charli belenyugszik és békén hagy. Találnák itt munkát. Talán Mike-ék boltjába vissza mehetnék. Vagy besegíthetnék Charlinak, vagy nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem megyek el innen!- Charli hangja zökkentett ki a gondolkozásból
- Nahát! Ez mi? – kérdezte őszinte kíváncsisággal és egy dobozt emelt ki a padló egyik rozoga léce alól. Oda kaptam a fejem. A doboz nem volt ismerős, még sose láttam. Charli megrezegtette. Volt benne valami. Vagy több valami…
- Add csak ide! – mondtam felálltam és kivettem a kezéből. Visszaültem az ágyra. A pulzusom hírtelen az egekbe zökkent, a szívem úgy kalimpált mintha mentek ki akarna ugrani. Letettem a dobozt magam elé, és levettem róla a tetőt. Éreztem, hogy a szívem kihagy és hogy elsápadtam. Ezt láthatólag Charli is észrevette, mert felpattant és oda ugrott hozzám.
- Bella! Jól vagy? – kérdezte és megrázott – Bella! – megint megrázott. Nagy nehezen összeszedtem magam ránéztem és lassan bólintottam. Nem igazán hitt nekem.
- Mik ezek? – kérdezte és a dobozba nézett. Én is most néztem meg igazán mi is van benne. Egy boríték és… és egy Cd. Az a CD! A Cd, amit tőle kaptam, amin az altató dalom van, amit ő írt nekem. Charli megint megrázott
- Bella! Ez az ő cucca? – kérdezte. Nem feleltem rá. Most máson járt az eszem. Miért hagyta itt? Miért nem vitte el? … Valami oka csak van… gondolkodtam… visszaidéztem mindent, amit ő mondott nekem azon a borongós napon. ’Természetesen mindig is szeretni foglak”… ’ Olyan lesz mintha nem is léteztem volna” akkor miért hagyta ezt itt?! Lehet, hogy… hogy… nem ezt a gondolatot nem volt szabad bebeszélnem magamnak! Még csak gondolni se szabad rá, mert akkor mindent kezdhetek, megint előröl…
- Bella! – most már kiabált Charli és elvette a dobozt – Ebből elég! – felállt és elviharzott. Pár perc múlva már üres kézzel tért vissza. Felnéztem rá. Ő megsajnált és leült mellém.
- Bella sajnálom, de ezt nem kezdheted, megint előröl! Már két év! Már két hosszú gyötrelmes év! Ha megint előröl, kezded, abba belehalsz. Felejtsd el!
Lassan bólintottam. Charli át ölelt.
- Most mennem kell. Gondolod, tudod folyatni egymagad vagy telefonáljak be hogy ma nem megyek?
- Ne! – vágtam közbe. Jobb lesz, ha most ha egymagam maradok. –Menj be nyugodtan, túlélem.
- Biztos?
- Persze – mondtam és átöleltem. Charli felállt és kiment. Halottam a kocsi ajtó csapódását, majd azt, hogy beindul a motor, és hogy elgurul a feljáróról. És akkor elkezdtek záporozni a könnyeim, de megállíthatatlanul. Miért pont most? Miért pont most kellett megtalálnom?! Tudtam, hogy nem fogom megállni, hogy meg ne keressem a dobozt és meg ne nézzem a képeket vagy meghallgassam a Cdt. Tudtam, de én mégis hűjén elküldtem Charlit! Próbáltam küzdeni ellene, de nem tudtam. Szinte a testem magától cselekedett. Felálltam és Charli szobája felé vettem az utat. Tudtam hova teszi az ilyen ’Edwardos’ holmikat. Bementem a szobájába. Az ő szobája már ki volt pakolva csak egy nagy, fekete zsák volt a szoba sarkába. Oda mentem és gondolkodás nélkül kiemeltem a dobozt. Nem vártam meg még átérek a másik szobába. Rögtön leroskadtam a földre és kinyitottam azt. Először a borítékot vettem ki, amiben egy másik boríték volt. Azzal nem törődtem, mert más vonta el a figyelmem. Más méghozzá a képek, amiket én készítettem róla. Charli és Edward a nappaliba… Edward, ahogy a tv-t nézi… emlékeztem rá, hogy van még egy kép. Szétnéztem mindenhol, de nem találtam sehol. Hiányzott a kép, amin én és Edwar voltunk ketten. Igazából most esett le… két lehetőség van… vagy széttépte a képet, vagy magával vitte… az utolsó lehetetlen, hisz az azt jelentené, hogy… de nem… az lehetetlen! Edward nem szeret! – győzködtem magam. Amikor összeszedtem magam, beledobtam mindent a dobozba, meg fogtam és elindultam a szobámba. Muszáj meghallgatnom a Cd-t! Muszáj hallanom! Még jó hogy a hifi-t nem vettük még ki a helyéről. Megnyomtam az ’open’ gombot. Amikor kinyílt, beletettem a cd… már nyomtam volna meg a gombot, amikor.
- Bella! – ez Jacob volt. Ha meglátja nálam, beköp Charlinak és abból baj lesz – Itt vagy Bella? – Felpattantam kivettem a Cdt beledobtam a dobozba. A dobozt megfogtam és beviharoztam a fürdőbe.
- Itt vagyok a fürdőbe! Mindjárt kész leszek. Mit keresel itt? – kérdeztem egy kicsit durva hangon
- Charli mondta, hogy jöjjek be hozzád… ha akarod, elmegyek – hangzott a válasz
- Ne, maradj! Úgyis végeztem mára… - mondtam és közbe kivettem egy törülközőt a szekrényből. A doboz tartalmát bele csavartam és maga a dobozba meg mindenféle apróságot dobáltam.
- Rendben, megvárlak, haza viszlek…
- Köszi…
Ahogy felálltam belenéztem a tükörbe. Rettenetes! Úgy néztem ki, mint aki egy éve folyamatosan sír. Vérvörös szem, fehér arc… - akár egy vámpír… - jutott eszembe… így nem láthat meg Jacob! Gyorsan megmostam az arcom. Így már tűrhetőbb- néztem újra bele a tükörbe. Megfogtam a törülközőt, és a dobozt és kinyitottam az ajtót. Jacob a lépcsőkorlátnak támaszkodva áll és várt tám. Észrevette, hogy valami nincs rendbe, mert oda jött és megfogta a vállam.
- Jól vagy? – kérdezte. Bólintottam, majd elindultam Charli szobája felé. Jacob végig a hátam mögött jött. Amikor látta, hogy a dobozt a fekete zsákba teszem megszólalt.
- Újabb cucc a vérszopótól? – dühösen néztem rá – Bocsánat. Edwardról? – javított ki.
- Igen… - mondtam felálltam és átmentem a szobámba. A törülközőt betettem a nyitott bőröndöm legaljára. – Most már mehetünk.- mondtam. Jacobb bólintott.
Beültünk a kocsiba. Becsatoltam az övet.
- Na, ma mit csináljunk? – kérdezte egy idő után. Gondolkodtam egy kicsit.
- Motorozzunk! – mondtam és most kicsit jobb kedvre derültem attól, hogy ma később ér haza Charli.
- Rendben.
Ahogy mentünk megint elfogott az a különös érzés, (ami mostanában sokszor) hogy valaki követ. Sokszor hátra néztem, de senki nem volt mögöttünk. Mikor már vagy hatodszorra fordultam hátra, Jacob figyelmét is felkeltettem.
- Mi van Bella? - kérdezte
- Olyan mintha valaki követne… Te nem érzed?
- Ugyan már Bella! Ezt már megbeszéltük! Komolyan mondom neked üldözési mániád van…
- De tényleg… - kezdtem bele, de tudtam, hogy feleslegesen magyarázkodnák Jacob mindig meg győz… De most nem. Most különösebb volt. Nagy erős volt az érzés. Ahogy rá fordultunk a La push- i útra, az érzés megszűnt. Ez érdekes. Nem először volt már, ez, de mégis most nagyon érdekelt, hogy miért lehet… Miért szűnik meg ilyenkor ez az érzés? Eszembe jutott a határ. Itt a határ ameddig egy… egy vámpír jöhet, ugyan is így szól a megállapodás. De ez azt jelentené, hogy van itt valaki. Valaki, aki nem Viktoria (aki meg akar ölni), hanem olyan valaki, aki tudja a megállapodást. Ha ez igaz, hogy van itt valaki, akkor csak egy Cullen lehet, mert csak ők tudják… Hát ez nem igaz! Már megint ez! Abba kell hagynom… Észre se vettem, hogy megérkeztünk. Jacob kiszált és kinyitotta nekem az ajtót.
- Akkor megyünk motorozni?
- Mehetünk, de előtte összeütök valami kaját Billynek és Charlinak. – mondtam – na meg neked! – egészítettem ki mosolyogva miután rá néztem az arckifejezésére.
- Nem muszáj most főzni, van fagyasztott pizza a hűtőbe… - mondta
- Tegnap is azt ettük, a végén rászokunk. – mondtam és bementem a házba. Tényleg rég nem főztem már normális kaját, hát itt az idő. Benéztem a hűtőbe. Úgy látszik ma voltak bevásárolni. Úgy döntöttem csirkét sütök. Kivettem és betettem a mikroba hogy olvadjon egy kicsit, Közbe krumplit hámoztam. Mivel nem akartam most hogy a gondolataim megint a múlton járjanak, jó hangosra bekapcsoltam a tv-t. Jacob elaludt szóval vele se kellett sokat foglalkoznom. Egy ideig néztem, ahogy a nagy termete miatt a lába lelóg az (egyébkén igen hosszú) kanapéról. Nagyon álmos lehetett, ha ilyen kényelmetlen pozícióba is képes ilyen jót aludni. Majd folytattam a krumpli hámozást. Mikor már kellően kiolvadt a csirke bepácoltam és betettem a sütőbe. A krumplit feltettem főni…
Mikor kész lett minden, beletettem hő megőrző tálba, hogy meleg maradjon, majd leültem Jakob mellé csendesen. De nem voltam elég csendes, mert Jakob rögtön felébredt.
- Ó! Bocsánat! – mondta gyorsan
- Miért? – kérdeztem. Nem értettem miért kér bocsánatot
- Segíteni akartam… de elaludtam… már kész van? – nem várta meg még válaszolok, a levegőbe szagolt – Igen… bocs… - mondta. Elmosolyodtam.
- Ugyan már! Semmi baj. Örülök, hogy aludtál. És különben is a főzés az én dolgom… ha te főznél, kénytelen lennék még a korodhoz hozzá adni pár száz évet – mondtam hűlyességből – és akkor már nagyon- nagyon idős lennél… - mind a ketten nevettünk.
- Na, gyere. Menjünk motorozni – mondta és felhúzott. Kimentünk a garázsba a motorokért. 2 év alatt már egész jól meg tanultam motorozni, már segítség nélkül ’ száguldottam ’ Jacob mellett. Az utóbbi időbe egy kis partra mentünk, ami a háztól jó messze van, így Charli és Billy se tudták hol vagyunk.
- Ma van egy meglepetésem neked. – mondta miközben oda adta nekem a sisakot. – Hozz fürdő ruhát.
- Jókor szólsz! - mondtam színlelt mérgességgel – Visszamegyek.
- Jó – mondta és lehuppant a motorjára. Beszaladtam és úgy döntöttem magamra kapom a fürdő ruhát, hogy ne ott keljen átvenni. Miután végeztem felvettem egy egybe részes szoknyát és rohantam kifelé. Jakob kitolta a motorokat és elindultunk.
Húsz perc alatt oda értünk. Nem egymagunk-voltunk, de ezen nem döbbentem meg. Ez a hely a La Pushi falka helye volt. Igen falka, ugyan is Jakob és barátai vérfarkasok. Hát igen, én vonzom a veszélyt. Először vámpírok most meg farkasok. De már megszoktam. Jöhetne akár boszorkány, troll én már nem lepődnék meg.
- Sziasztok! – köszönt a nyugodt, lágy hangjával Sam.
- Szia – köszöntünk. Mindenki körénk gyűlt.
- Na hát. Úgy látom szóltál Bellának a meglepetésről – mondta Quil. Kérdően Jakobra néztem.
- Jajj semmi meglepetést. Csak még régebben, amikor először találkoztunk emlékszel? – kérdezte tőlem, én bólintottam – Mondtad, hogy nem mernél szörfözni. És egyszer már említetted, hogy szívesen kipróbálnád, így most jó idő van hullám is, van kedved? – kérdezte és a deszkára nézett, ami a lábamnál volt.
- Persze hogy van! – mondtam boldogan. Igaz, kicsit féltem, hisz az óta nem merészkedtem be a vízbe mióta majdnem megfulladtam.
- Akkor gyerünk! – mondta Jakob és felemelte a deszkát és elindult a víz felé. Én levettem a ruháimat és mentem utána. Mindenki a parton figyelt, hogy vajon mi lesz. Beúsztunk. Így hogy Jakob mellettem volt nem éreztem félelmet.
- Ott az a hullám a miénk! – mondta. Felemelt és rátett a deszkára.
- Én is… rátudtam… volna… mászni… - motyogtam
- Tudom, de az eltartott volna egy ideig… - mondta mosolyogva – na, figyelj! Ha jön, a hullám próbálj meg felállni és egyensúlyozni.
- Jó… megpróbálom…
- Nyugi itt leszek… - mondta
Figyeltem a hullámot. Nem tudtam mikor álljak fel. Előtte kell egy kicsivel… a hullám közeledet… már nagyon közel volt… felálltam és már a hullámon voltam, de… nem sikerült, bele estem és süllyedtem. Tudtam, hogy Jakob nem soká felhúz… de Mikor? Minden olyan gyorsan történt… Képtelen voltam mozogni… és ekkor valami, valami, ami nem Jakob volt úszott el előttem. Olyan volt mintha egy nagy tűzbe néznék. Nem hal volt, hanem ember… Kétségbe estem… Az a valami közeledett felém, és most megértettem… Viktória! Elkezdtem felfelé úszni… hol van Jakob? Sietnem kell!
Legalább egy órának tűnt, pedig alig lehettem lent fél perce… úsztam, de valami megragadta a lábam és a mélység felé húzott. Azt hittem meg fogok halni. De nem, mert ekkor Viktoria arca hirtelen ijedté vált. A hátam mögé nézett. Mire én megfordultam volna, Viktória elúszott és valami meg ragadta a kezem és felfelé húzott. Hátam mögé néztem, de akkor már nem volt ott semmi, vagy senki… Sam kihúzott a parra. Valaki feküdt mellettem a földön. Mikor felnéztem, meg láttam, hogy Jakob volt. Lassan felültem és oda húztam magam hozzá. Rettenetes volt nézni, szenvedet valamitől. Sam a lábát fogta és én oda néztem. Egy nagy harapás nyom volt a lábán.
- Bella! Bella jól vagy? – kérdezte Jakob, de alig bírt beszélni.
- Én igen Jakob, de te… rettenetesen nézel ki… Pihenj…
- Nem jól… jól vagyok… áhhh! Éget… olyan mintha… áhhh!
- Tudom – mondtam és megfogtam a kézét. Tudtam, miét érzett, hisz engem is harapott már meg egy vámpír. A bőre egyszer tűz forró, máskor meg jég hideggé változott. Most esett le hogy ez rosszabb, mint nekem volt, hisz Jakob vérfarkas. Samre néztem, aki nagyon aggódott.
- Ilyenkor mit kell csinálni? – kérdeztem. Megrázta a fejét.
- Neem! Nem adhatjuk fel! Valamit csak lehet csinálni… Ki kell szívni! Ki kell szívni a mérget… nekem is azt csinálták amikro James megharapott…
- Bella ez más. Te ember vagy, viszont ő félig farkas! – mondta Quil
- De meg lehet menteni. Nem adhatjuk fel!
- Nem fogjuk – mondta Sam – Bella. Meddig tart még valaki átváltozik?
- Személytől függ, de azt hiszem… általában három nap.
- Vagyis Jakobnak több… - mondta Seath és egy kis remény csendült a hangjába.
- Miért? – kérdeztem
- Mert félig ember, félig farkas. Vagyis lassabban terjed a méreg, mert a farkas gének küzdenek… így egy kis időt nyertünk… - magyarázta Seth
- Meg kell kérdezni valakit… - mondta – Charlisle! – kiáltottam – Ő ért az ilyen dolgokhoz…
- Ugyan már Bella! – sziszegte a fogain keresztül Leah – Majd pont egy vámpírt kérdezünk meg!
- De ők nem olyanok tudjátok ti is! Ő tudna segíteni!
- Bella! Még ha bele is mennénk… - mondta Sam, Leah morgást hallatott – Nincs is Forksba… - ebbe igaza volt.
- De csak van valami megoldás! – fakadtam ki.
- Most egyelőre haza kell vinni. – mondta Sam – azaz hozzám, mert Bella apja nem igen tudná, hogy mit higgyen… - mondta és felkapta Jakobot. – Quil! Leah! Kísérjétek haza Bellát! – mondta parancsoló hangon
- Nem én is megyek! – mondtam, de Quil lefogott.
- Nem Bella, menj most haza, mond el Billynek és küld át hozzánk. Chralinek meg mesélj be valamit. Ez fontos! – mondta Sam és elindult felfelé a partról
- Mi nem mehetnénk inkább veletek? – kérdezte Leah
- Nem. Bella veszélyben van! Viktória már ide is betette a lábát… - most jutott eszembe a vízbe történt dolog.
- Miért hátrált meg? – kérdeztem Samet és utána futottam, mert csak úgy tudtam vele tartani a lépést. Sam töprengett egy kicsit.
- Nem tudom… azt tudja, hogy mi gyengébbek vagyunk a vízbe… nem tudom mit láthatott… te láttál valamit? – kérdezte
- Nem… - mondtam elgondolkodva. Ha a vámpírok jobbak a vízbe, akkor nem a vérfarkasoktól ijedte meg Viktória, csak más valamitől… De mitől??
- Gyere Bella – mondta Quil kizökkentve a gondolkodásomból. Felmentünk. Mivel Seth és Quil is kocsival voltak, Sam elvitte az egyiket a másikba meg engem vittek haza. Mikor haza értünk kitettek a ház előtt és már rohantak is tovább. Bementem. Charli még nem volt otthon, és Billy épp telefonált. Mikor meglátta az arcom, és hogy Jakob nincs itthon gyors elköszönt a valakitől és letette a telefont.
- Jakob? – kérdezte.
- Megsérült…
- Akkor nincs komoly baja, pár óra és rendbe jön… - mondta és a tv re bámult
- Nem Billy, ez most komoly… Jakobot megharapta egy vámpír…
Billy rám nézett a nagy barna szemeivel. Arcára hirtelen aggodalom ült ki.
- Hol van? – kérdezte és az ajtó felé kezdett gurulni
- Samnél… elvigyelek? – kérdeztem, reménykedtem, hogy igent mond.
- Nem… jobb, ha maradsz… - mondta és kigurult az ajtón, majd becsapta maga után. Én leroskadtam a földre és sírtam. Most éreztem csak, hogy milyen álmos vagyok… már majdnem elaludtam, de mivel nem akartam felkeltem és jéghideg vízzel megmostam az arcom. Már egy órája voltam egymagam és hiába hívtam bárkit is senki nem vette fel. Egyszer csak csengettek. Az ajtóhoz rohantam. Mivel Charli nem szokott csengetni, tudtam, hogy nem ő az. Kinyitottam. Quil volt.
- Sam küldött. Mondta, hogy nem biztonságos magadra hagyni – mondta és belépett az ajtón és levetette magát a fotelba. Én becsuktam az ajtót és leültem mellé.
- Jakob? – kérdeztem
- Hát nem tudjuk mi lesz vele… Sam összehívta a tanácsot, hátha volt már ilyenre példa…
- És volt? – kérdeztem reménykedve. Quil megcsóválta a fejét.
- Még nem tudjuk…
Megjött Charli.
- Hello srácok!- köszönt, amikor belépett a házba – Billy? – kérdezte rögtön
- Jakob megsebesült… - mondtam – Billy elment hozzá.
- Korházba van? – kérdezte Charli és leült a fotelbe.
- Nem Samnél. Most jobb helye van ott… - mondta Quil
- Szegény srác… mostanában rá jár a rúd… Mi történt? – kérdezte
- Megmarta egy… - kezdte Quil, és én meglepődve ránéztem – Egy medúza – fejezte be. Huh! Mit szól volna Charli ha most oda veti neki Quil hogy egy vámpír marta meg… biztos röhögött volna… Charli nem hisz az ilyenekbe. Csak abba, hisz amit lát.
- Szegény… - mondta és feláll
- A kaja ott van a hűtőn – mondtam
- Köszi. – mondta és elindult felé – Quil te nem kérsz? – kérdezte.
- De! – mondta és Charlihoz sétált.
- Én elmegyek, lefekszem – mondtam. Semmi kedvem se volt most beszélgetni – Jó éjt – köszöntem el és becsuktam magam mögött az ajtót. Először letusoltam. A hajam összeállt a sós víztől. Nagyon jól esett a meleg zuhany órákig képes lettem volna alatta állni, ha nem lennének itt Charliék. Így elmentem lefeküdni. Mikor már az ágyba feküdtem, akaratlanul eszembe jutott az minden, ami aznap történt… az érzés hogy valaki figyel… de ki? És miért szűnik, meg valahányszor átlépem a szerződéses határt. Egy magyarázat volt rá, de erre nem akartam gondolni. Aztán a parton történtekre terelődött a gondolatom… Ki lehetett a hátam mögött, ha vámpír biztos nem Cullen, mert azok nem úsznának, be La Push területére, ha csak… aztán a parton fekvő Jakob jutott az eszembe. Már megint miattam került bajba… az hogy vér farkas az is miattam van… azaz nem teljesen, de mégis. Addig- addig gondolkodtam még lassan el nem aludtam.