33. fejezet
3 hét múlva
Három hét telt el mióta visszajöttünk olasz országból. Három hét nélküle. Örülten hiányzik.
Három hete folyamatosan Cullenéknél vagyok, és ki se tettem a lábam a házból. Charli mindennap eljön meglátogatni. René és Phil már haza mentek. Jacob is mindennapos vendég, bár Rosali nem nézi jó szemmel, és Jasper se tud felszabadult lenni, amikor a fél falka a ház körül van, de nem szólnak egy szót se, legalább is nekem.
A ballagás óta nem találkoztam Angelával, így megbeszéltünk egy találkát az egyik kis kávézóba. Persze Alice nem hagyta, hogy egymagam menjek. Igazából Alice mostanában mindig velem van. Mintha attól félne, hogy valami hülyességet csinálnák… pedig azt látná előre…
Mit vegyek fel? Már vagy tíz perce álok a szekrény előtt, de nem találtam olyan pólót, ami jó lenne rám. Régen ezzel nem volt gond, de két hét alatt megnőtt a hasam, bár ezt csak én vettem észre, mert mindig bő pólókat hordtam és figyeltem ne látszódjon. Nem tudom mi válthatta ki belőlem ezt, hisz nem eszek semmit. Carlisle vénásan táplál, mert semmi nem marad meg bennem. Szerinte a hatalmas lelki trauma lehet az oka, bár nem teljesen biztos benne. Mindenestre még mindig estéket tölt azzal, hogy rá jöjjön m is az igazi bajom…
Végül is egy kék póló mellett és egy fekete pulóver mellett döntöttem. Gyorsan felkaptam, majd megfésültem a hajam és rohantam is le Alicehoz.
Tíz perc alatt értünk be a kávézóhoz, hála Alice vezetésének, amitől kis híján fel is fordult a gyomrom…
Angela Jessica és még valaki vártak ránk. Mikor megláttam, hogy Laurent, megálltam.
- Nem akarok vele beszélni – mondtam
- Ugyan már Bella – mondta és megfogta a kezem és behúzott
- Sziasztok – köszönt mosolyogva
Angela és Jessica felálltak és átöleltek, majd levettem a kabátom és leültem.
- Hogy vagytok? – kérdezte Angela és közbe az arcomat nézte
- Köszönjük jól – mondta Alice
- És te Bella? – kérdezte Lauren
- Én is – mondtam, de nem néztem rá. Utálom azt a lányt…
Egy ideig beszélgettünk, majd feljött a téma, hogy hova megyek tovább, mert ezt senki sem tudta…
- Dartmouth-ra – mondtam, és mind a hárman csodálkozva néztek rám
- Hogy lehet ez? Én úgy tudtam, hogy elfelejtetted leadni a jelentkezést… - mondta
- Nem. Leadtam, és én se értem, hogy-hogy vehettek fel – mondtam és közbe Alicera néztem, aki csak mosolygott. Tényleg nem adtam be jelentkezési lapot, de Carlsile elintézte nekem, és szeptembertől ott kezdek. Bár úgy is ki fogok bukni…
- Gratulálok – mondta Angela
- Köszi – motyogtam.
Hirtelen nagyon melegem lett.
- Jól vagy Bella? – kérdezte Jessica - Nagyon kipirultál.
- Igen, csak nagyon melegem van – mondtam és felálltam. Levettem a pulóverem. Ahogy kibújtam belőle, láttam, hogy Lauren és Jessica néznek engem. Vagyis inkább a hasam…
- Mi van? – kérdeztem és úgy tettem mintha nem tudnám, miért néznek engem. Oké! Tényleg sokkal nagyobb lett a hasam, de most istenem…!
- Híztál – mondta ki Lauren. Köszi!
Alice felkapta a fejét és rám meredt. A szemébe értetlenség volt. Ő tudja igazán, hogy ez furcsa, mert ő tudja, hogy nem birok enni semmit.
- igen, híztam. Baj? – kérdeztem csípősen Laurentől
- Nem… csak furcsa – mondta
Leültem és elfordultam Angela és Jessica felé.
- És ti mikor indultok? – kérdeztem
- Öhm, jövő héten felmegyünk megnézni a szállást, vagy albérletet keresünk, vagy pedig kollégium… de még nem tudjuk – mondta Angela
- Az tök jó… - mondtam
Egy ideig még beszélgettünk, majd egyszer csak Alice ijdet képpel felállt
- Most el kell mennem – mondta
- Hova? – kérdeztem
- Mindjárt jövök – mondta-, Sziasztok – és kiment a zuhogó esőbe…
- Mi ütött belé? – kérdezte Lauren
- Nem tudom…
Hallottam, hogy újabb témába kezdtek bele, de engem le kötött Alice. Hova ment? Miért ment el? Lehet, hogy látomása volt? Mit láthatott?
- Bella – szólongatott Lauren
- Öhm.. igen?
- Tudsz valamit Tomról? – kérdezte csípősen
- Nem… - ismertem be és lesütöttem a szemem. Már a ballagáson se láttam – Ti? – kérdeztem
- Visszament Phoenixbe, még érettségi osztás előtt – mondta Jessica
- Miért? – kérdeztem
- Mert vissza kellett mennie- mondta
- Meg nem akart tovább itt maradni… - mondta Lauren és Jessica oldalba ütötte
Már épp kérdeztem volna, hogy miért, amikor Alice lépett be, csurom vizesen.
- Hol voltál? – kérdeztem – Teljesen eláztál.
- Igen. – nézett magára- Talán átkellene öltöznöm – mondta- Nagy baj lenne, ha haza mennénk? – kérdezte Jessicára nézve
- Nem. – mondta Angela- Nekem is mennem kell, találkozok Bennel.
- Szerintem is mehetünk – mondta Jessica és felállt
- Örültem, hogy találkoztunk- ölelt ás Angela – Írj sok e-mailt – mondta
- Írok. – ígértem meg neki
Elköszöntünk egymástól, majd beültünk Alice-l a kocsiba és elindultunk haza.
- Mi történt Alice? – kérdeztem, mert ő nem szólalt meg magától
- Semmi – mondta- Csak egy hűlye kamionos lefröcskölt.
- Miért nem ugrottál el? – kérdeztem- Láttad előre nem? – kérdezte
- Nem… vagyis de… mindegy. – mondta. Láttam, hogy ideges, és hogy valamit nem mond el. Végül nem kérdeztem rá, hogy mi az.
Mikor haza értünk, vámpír gyorsasággal nyitotta ki nekem az ajtót. Nem érettem, minek így sietni?
Amikor beléptünk a házba az egész Cullen család a nappaliba ült, és ránk várt….
Hát itt a 33. rész:) Nem egy nagyon hosszú fejezet, de ilyen lett. Eredetileg hosszabra terveztem, de aztán így jobbnak találtam:) Remélem tetszik:) Várom a komikat:)
2010. február 25., csütörtök
2010. február 24., szerda
New Day 32. fejezet
Nem valami hosszú lett bocsi. És nem is valami nagy szám. Na de majd a következők izgalmasabbak lesznek:) Remélem tetszik:)
32. fejezet
Az asztalnál ült valaki….
Ő ült ott, és rám nézett. Gyönyörű aranybarna szeme találkozott az enyémmel és rabul ejtett. Mint egy angyal. Gyönyörű volt. A bronz vörös, rendetlenül álló haja… mintha a múl, ismétlődne. Tudtam, hogy nem halt meg! Miért hittem Alicenak?
- Alice!- ragadtam a meg a kezét, de végig őt néztem
- Mi a baj Bella? – kérdezte és éreztem, hogy hátra fordul – Mit nézel?
Hogy- hogy mit nézek? Hát ő nem látja? Szórakozik velem?
- Bella jól vagy? – kérdezte Alice
- Te nem vagy jól… hát nem látod? – kérdeztem kicsit ingerültebben, mint kellett volna. Olyan kedélyváltozásaim vannak mostanában…
- Mégis mit kellene látnom? – kérdezte
- Hát Edwardot. Ott ül. Miért nem megyünk oda hozzá?
Alice megrázta a fejét.
- Nem volt jó ötlet ide jönnünk Bella – mondta felállt, megfogta a kezem és húzni kezdett az ajtó felé.
Miért nem Edwardhoz? Mi baja van Alicenak?
Még mindig Edwardot néztem…
- Gyere Bella.
- Hova? – kérdeztem
- Ki kell mennünk a levegőre, hátha jobban leszel. – mondta és megint húzni kezdett.
- De miért nem Edwardhoz megyünk? – kérdeztem és Alicera néztem. Alice szomorúan megrázta a fejét.
- Gyere Bella – mondta megint
Már épp kezdtem volna vitatkozni, hogy én igenis Edwardhoz megyek, de amikor visszanéztem az asztalhoz, Edward már nem volt ott. Hova tűnt? Szétnéztem és kerestem, de sehol sem láttam…
- De…
- Gyere Bella – mondta és megint húzott. Ezúttal engedtem, hogy ki húzzon az ebédlőből, a bámuló diáksereg elől.
Rosszul voltam. Fájt a fejem, szédültem és nagyon csalódott, és szomorú voltam. Már megint képzelődtem… hogy lehetek ilyen buta? Hisz Alice nem látja Edwardot. miért hazudna nekem? De olyan valóságos volt… olyan boldog lettem volna ha ő lett volna…
Alice leültetett egy padra és ő is leült mellém.
- Nyugodj meg Bella – mondta és átölelt.
Nem néztem rá, meg se szólaltam.
- Bella – szólalt meg egy számomra nagyon kedves hang a hátunk mögül. Rögtön felpattantam és a hang irányába fordultam. Ott állt a legjobb barátom. Olyan jó volt látni. Mellette mindig megnyugodhatok egy kicsit.
- Jake – motyogtam és átöleltem.
- Semmi baj Bella – mondta és megsimogatta a fejem. A pólóját már teljesen eláztattam, ugyan is megint sírtam. Olyan jó volt hogy mellettem van. Igazi barát.- Nyugodj meg Bella- nyugtatgatott.
Lassan megnyugodtam, és leültünk vissza Alice mellé.
- Minden rendbe lesz Bella – mondta és megint át ölelt.
Csendben ültünk egymás mellett a padon. A diákok rokonai lassan kezdtek megérkezni.
Láttuk Carlit, Philt és Renét és a tornaterem felé menni, nem vettek észre.
Aztán láttuk, ahogy a Cullen család megérkezik, és felénk veszik az irányt.
- Bella jól vagy?- kérdezte Carlisle
Bólintottam. Carlisle és Alice egy jelentőségteljes pillantást váltottak. Jacob fel állt mellőlem.
- Az egész falka nevébe, őszinte részvétem Edward miatt – mondta- Nagyon sajnálom.
- Köszönjük – mondta Carlisle. Kezet fogtak.
Meglepődtem Jacobon. És az egész falka nevébe?
- Mennünk kell Bella – állt fel Alice – Gyere.
A Cullen család elmentek a tornaterembe, Alice kicsit igazított rajtam, aztán mentünk az osztályokhoz.
Névsor szerint kellett beállni. Ms Greene kiosztotta a kék talárokat, amit viselni kellett mindenkinek. Gyorsan bele bújtam.
Majd bevonultunk és leültünk.
Nem figyeltem hogy milyenbeszédet mondanak a tanárok, és azt sem, hogy Jessica és Ben.
Csak akkor kaptam észbe, amikor mindenki felállt, így én is. Egy perces csend Edwardért. Egy percet gyászolnak, aztán elfelejtik és minden megy tovább. Tudtam, hogy nálam nem így van. Én egész életembe, tartson az bármeddig is, gyászolni fogom.
Aztán mindenki leült és én is így tettem.
- Aki hallja a nevét. fáradjon ki és vegye át a bizonyítványt – mondta az igazgató a mikrofonba és olvasni kezdte a neveket.
- Bella Swam – lassan felálltam és kimentem a bizonyítványért. Nem mosolyogtam. Egyszerűen nem bírtam, pedig azt mondják nagydolog az ilyen…
Hamar vége lett az egész ünnepségnek, és mire észbe kaptam, már Charli és René ölelgetett. René csinált pár képet, majd kimentünk a teremből… Kerestem Cullenéket, hogy még beszéljek velük, de eltűntek.
Végül is Charli eltalálta, hogy menjünk el enni valamerre. A Lodge-nél döntöttünk…
Az étterem teljesen meg volt tömve, és a rosszullét kerülgetett, de bementem, és még az ételt is megettem, amit René rendelt nekem. Itt se figyeltem mit beszéltek… biztos jó társaság lehettem… Oké, én is másképp képzeltem el ezt a napot, de most mit csináljak?
Megkönnyebbülve, levegő után kapkodva léptem ki mikor végeztünk az „ünnepi” vacsorával.
- Bella, beszéltem Carlislével – szólalt meg Charli – Mondta, ha nem érzed magad még erősnek, hogy haza gyere, náluk maradhatsz.
Bólintottam. Semmi kedvem nem volt egymagam maradni!
- Hívjam Alice-t, hogy jöhet? – kérdezte
- Kérlek
Charlie gyorsan elintézte a hívást és 10 perc múlva már Alicel a Cullen ház felé tartottunk…
Komikat várom:)
32. fejezet
Az asztalnál ült valaki….
Ő ült ott, és rám nézett. Gyönyörű aranybarna szeme találkozott az enyémmel és rabul ejtett. Mint egy angyal. Gyönyörű volt. A bronz vörös, rendetlenül álló haja… mintha a múl, ismétlődne. Tudtam, hogy nem halt meg! Miért hittem Alicenak?
- Alice!- ragadtam a meg a kezét, de végig őt néztem
- Mi a baj Bella? – kérdezte és éreztem, hogy hátra fordul – Mit nézel?
Hogy- hogy mit nézek? Hát ő nem látja? Szórakozik velem?
- Bella jól vagy? – kérdezte Alice
- Te nem vagy jól… hát nem látod? – kérdeztem kicsit ingerültebben, mint kellett volna. Olyan kedélyváltozásaim vannak mostanában…
- Mégis mit kellene látnom? – kérdezte
- Hát Edwardot. Ott ül. Miért nem megyünk oda hozzá?
Alice megrázta a fejét.
- Nem volt jó ötlet ide jönnünk Bella – mondta felállt, megfogta a kezem és húzni kezdett az ajtó felé.
Miért nem Edwardhoz? Mi baja van Alicenak?
Még mindig Edwardot néztem…
- Gyere Bella.
- Hova? – kérdeztem
- Ki kell mennünk a levegőre, hátha jobban leszel. – mondta és megint húzni kezdett.
- De miért nem Edwardhoz megyünk? – kérdeztem és Alicera néztem. Alice szomorúan megrázta a fejét.
- Gyere Bella – mondta megint
Már épp kezdtem volna vitatkozni, hogy én igenis Edwardhoz megyek, de amikor visszanéztem az asztalhoz, Edward már nem volt ott. Hova tűnt? Szétnéztem és kerestem, de sehol sem láttam…
- De…
- Gyere Bella – mondta és megint húzott. Ezúttal engedtem, hogy ki húzzon az ebédlőből, a bámuló diáksereg elől.
Rosszul voltam. Fájt a fejem, szédültem és nagyon csalódott, és szomorú voltam. Már megint képzelődtem… hogy lehetek ilyen buta? Hisz Alice nem látja Edwardot. miért hazudna nekem? De olyan valóságos volt… olyan boldog lettem volna ha ő lett volna…
Alice leültetett egy padra és ő is leült mellém.
- Nyugodj meg Bella – mondta és átölelt.
Nem néztem rá, meg se szólaltam.
- Bella – szólalt meg egy számomra nagyon kedves hang a hátunk mögül. Rögtön felpattantam és a hang irányába fordultam. Ott állt a legjobb barátom. Olyan jó volt látni. Mellette mindig megnyugodhatok egy kicsit.
- Jake – motyogtam és átöleltem.
- Semmi baj Bella – mondta és megsimogatta a fejem. A pólóját már teljesen eláztattam, ugyan is megint sírtam. Olyan jó volt hogy mellettem van. Igazi barát.- Nyugodj meg Bella- nyugtatgatott.
Lassan megnyugodtam, és leültünk vissza Alice mellé.
- Minden rendbe lesz Bella – mondta és megint át ölelt.
Csendben ültünk egymás mellett a padon. A diákok rokonai lassan kezdtek megérkezni.
Láttuk Carlit, Philt és Renét és a tornaterem felé menni, nem vettek észre.
Aztán láttuk, ahogy a Cullen család megérkezik, és felénk veszik az irányt.
- Bella jól vagy?- kérdezte Carlisle
Bólintottam. Carlisle és Alice egy jelentőségteljes pillantást váltottak. Jacob fel állt mellőlem.
- Az egész falka nevébe, őszinte részvétem Edward miatt – mondta- Nagyon sajnálom.
- Köszönjük – mondta Carlisle. Kezet fogtak.
Meglepődtem Jacobon. És az egész falka nevébe?
- Mennünk kell Bella – állt fel Alice – Gyere.
A Cullen család elmentek a tornaterembe, Alice kicsit igazított rajtam, aztán mentünk az osztályokhoz.
Névsor szerint kellett beállni. Ms Greene kiosztotta a kék talárokat, amit viselni kellett mindenkinek. Gyorsan bele bújtam.
Majd bevonultunk és leültünk.
Nem figyeltem hogy milyenbeszédet mondanak a tanárok, és azt sem, hogy Jessica és Ben.
Csak akkor kaptam észbe, amikor mindenki felállt, így én is. Egy perces csend Edwardért. Egy percet gyászolnak, aztán elfelejtik és minden megy tovább. Tudtam, hogy nálam nem így van. Én egész életembe, tartson az bármeddig is, gyászolni fogom.
Aztán mindenki leült és én is így tettem.
- Aki hallja a nevét. fáradjon ki és vegye át a bizonyítványt – mondta az igazgató a mikrofonba és olvasni kezdte a neveket.
- Bella Swam – lassan felálltam és kimentem a bizonyítványért. Nem mosolyogtam. Egyszerűen nem bírtam, pedig azt mondják nagydolog az ilyen…
Hamar vége lett az egész ünnepségnek, és mire észbe kaptam, már Charli és René ölelgetett. René csinált pár képet, majd kimentünk a teremből… Kerestem Cullenéket, hogy még beszéljek velük, de eltűntek.
Végül is Charli eltalálta, hogy menjünk el enni valamerre. A Lodge-nél döntöttünk…
Az étterem teljesen meg volt tömve, és a rosszullét kerülgetett, de bementem, és még az ételt is megettem, amit René rendelt nekem. Itt se figyeltem mit beszéltek… biztos jó társaság lehettem… Oké, én is másképp képzeltem el ezt a napot, de most mit csináljak?
Megkönnyebbülve, levegő után kapkodva léptem ki mikor végeztünk az „ünnepi” vacsorával.
- Bella, beszéltem Carlislével – szólalt meg Charli – Mondta, ha nem érzed magad még erősnek, hogy haza gyere, náluk maradhatsz.
Bólintottam. Semmi kedvem nem volt egymagam maradni!
- Hívjam Alice-t, hogy jöhet? – kérdezte
- Kérlek
Charlie gyorsan elintézte a hívást és 10 perc múlva már Alicel a Cullen ház felé tartottunk…
Komikat várom:)
2010. február 23., kedd
New Day 31. fejezet
31.
Halk beszélgetésre ébredtem, nem nyitottam ki a szemem.
- De egyáltalán nem érzékelitek? - kérdezte Carlisle
- Nem. Se én ne m látom a jövőjét, se Jasper nem érzi az érzéseit.- felelte Alice
- De hogy lehet ez? – kérdezte hal, meg gyötört hangon Esme
- Nem tudom. egyszerűen semmi, akármennyire is koncentrálok. – mondta aggódva Alice.
- szegény, annyit szenvedett… nem rég kapta vissza Edwardot, és most meg újra elveszítette... örökre…. – mondta halkan Esme
- Segítenünk kell neki valahogy – mondta Alice- Edward se akarná, hogy miatta szenvedjen, és hogy egész életébe rá várjon…
- Ás mégis mit tehetnénk? – kérdezte Rosali
- Nem tudom…
Csend lett és én vártam egy kicsit, majd kinyitottam a szemem.
- sziasztok – motyogtam halkan
- Szia, Bella – mondták egyszerre. Emett és Rosali kimentek.
- Felhozom az ételt amit csináltam – mondta Esme és rám mosolygott, bár a mosolya nem volt boldog. Majd kiment.
- Bella, most nem kelhetsz fel egy ideig – mondta Carlisle és leült az ágy szélére. – Nagyon ki vagy merülve…
- De…- kezdtem volna bele
- Semmi, de Bella. Nem táplálkoztál rendesen, és legyengültél teljesen. Esme főzött neked levest, azt meg kell enned, aztán később már jöhetnek a nehezebb ételek is.
- nem vagyok éhes – mondtam – Nem kívánok semmit.
- Akkor is enned kell – mondta Carlisle
- És enni is fogsz – szólalt meg Alice- Ha más nem, majd én beléd tömöm.
- Alice, ne mondj ilyeneket –lépett be Esme
- Alice, menj keresd meg Jaspert – mondta Carlisle. Alice bólintott, és kiment.
Esme egy tálcát tett le elém, amin egy nagy tál leves volt.
- Remélem ízleni fog – mondta Esme és leült az ágy másik oldalára.
- Én…. én tényleg nem kívánom… mondtam szégyellősen – Nagyon jól néz ki, de nem birok enni…
- De enned kell. Teljesen le vagy gyengülve. Kérlek Bella – mondta Carlisle – Edward nem bírná elviselni, ha miatta betegednél meg. Tudom, hogy fáj a hiánya, nekünk is rossz. De Bella. Ne öld meg magad azzal, hogy nem eszel. Ha már magadra nem gondolsz, gondolj azokra, akiknek fontos vagy és szeretnek téged.
Beleharaptam a számba, majd nagy levegőt vettem és kanalazni kezdtem a levest. Nagyon finom volt, és mire észbe kaptam, már meg is ettem. És most mégis éhesnek éreztem magam…
- Hozzak még? – kérdezte Esme. Rá néztem és bólintottam. Esme már el is tűnt és egy szempillantás alatt egy újabb tányér levest tett le elém.
- Lassan – mondta Carlisle.
Bólintottam és kanalazni kezdtem az újabb adag levest. Mint aki egy éve nem evett…
Ezt az adagot valamivel lassabban ettem meg de így is hamar elfogyott, és még mindig ettem volna.
- Mostanra ennyi elég. Majd később még eszel. – mondta Carlisle
Bólintottam, bár még nagyon ettem volna.
Most néztem szét, hogy hol vagyok. Egy eddig, számomra még ismeretlen helyen voltam. Biztos azért nem az ő szobájába vittek, hogy nem fájjon annyira… most hogy eszembe jutott, megint í sírás kerülgetett, de a könnyek nem jöttek…
- Bella – szólalt meg Carlisle tétován.
- Igen?
- Tudod holnap lesz a ballagás… megértem ha nem szeretnél menni…
A ballagás. Ezt teljesen elfelejtettem. Nem tudom be birok- e menni az iskolába… minden rá emlékeztetne…
- Megpróbálok elmenni – mondtam.
Már csak René és Charli miatt is, hisz tudom, mennyire várták ezt a napot. Csak nem úgy jött össze, hogy én is várjam… Már csak miattuk is el kell mennem.
- Mi is ott leszünk. Ha nem bírod, szólj… - mondta
Bólintottam és kibámultam az ablakon
- Az iskolában tudják, hogy Edward meghalt – mondta Esme halkan – Szóval ha nem mész el, biztos megértik.
- Elmegyek… - mondtam halkan. Még mindig az ablakon bámultam ki.
- Charliék 1 óra múlva ide érnek – lépett be Alice
- Az hogy lehet? Azt mondták csak holnap jönnek…
- Bella, azt tegnap mondták.
- Hány óra van? – kérdeztem hüledezve. – Mennyit aludtam?
- Hát, olyan 15 órát… - mondta Alice
- Nagyon kimerült voltál. És az idő eltolódás is megzavart – mondta Carlisle
Bólintottam.
- Charliék ide akarnak jönni Belláért, majd nem soká hívni fognak. – mondta Alice
- Rendben – állta fel Carlisle – Bella, haza akarsz menni? – kérdezte
- Nem tudom… - motyogtam – Nem igazán szeretnék magam lenni – vallottam be az igazat
- Hát persze hogy nem – mondta megértően Esme és megsimogatta a fejem. - Maradj itt.
- Majd én beszélek Charlival – mondta Alice és kiviharzott a szobából.
Esme is felállt és egy pillant erejéig összenézett Carlislével, majd kiment.
- Sajnálom Bella – szólalt meg Carlisle – Rengeteg fájdalmas dolgon mentél keresztül miattunk
- ez most búcsúzás? – kérdeztem, mert tényleg úgy jött le, mintha mindjárt azt mondaná, hogy elmennek, hogy ne szenvedjek miattuk még többet – Elmentek?
- Nem Bella. Te hozzánk tartozol. Nem akarunk téged is elveszíteni. Azt tesszük ami neked a legjobb. Tied a döntés mit akarsz – mondta.
- It maradhatsz – lépett be Alice. Carlisle felállt – Azt üzeni, hogy nagyon szeret és hogy pihend ki magad és hogy holnap találkoztok.
- Köszönöm – mondtam
A nap hátra lévő részében feküdtem. Csak a mosdóba mehettem ki, ahova ki is kellett mennem, mert ki jött belőlem a két tányér leves.
- Menj ki – motyogtam a WC csésze felül Alicenak, mert bejött, mivel halotta az öklendezésem. Nem mondott semmit, csak megrázta a fejét és aggódva leült mellém.
Mikor már valamivel jobban éreztem magam, Alice segítségével elvánszorogtam a kádhoz. Alice félve hagyott magamra…
Mikor végeztem, már jobban éreztem magam és Alice segítsége nélkül sétáltam vissza az ágyhoz és szinte rögtön el aludtam.
Másnap reggel Alice keltett, hogy készülnöm kell. Mire végeztem a tusolással, a ruhám (fekete szoknya, fekete harisnya, fehér ing és fekete kardigán) ez úgyse fog látszani a kék talár alatt.
Miután felöltöztem, Alicel együtt elindultunk
A gyülekező a végzős osztálynak 10kor volt az ebédlőben, maga az érettségi osztály pedig 11kor a tornaterembe.
Alice és én 10 kor már az iskola előtt voltunk. Rögtön kiszúrtam a fekete zászlókat az épületeken.
Csendben mentünk egymás mellett, és én végig a földet bámultam.
Amikor beléptünk az ebédlőbe rögtön csend lett. Mit is vártam?
Alice mellett haladtam csendbe, még mindig a földet bámulva. Csak akkor néztem fel, mikor megérkeztünk az asztalhoz, ahol Angela, Jessica, Mike, Ben, és Erik vártak ránk. Most jutott eszembe Tom… ő nem volt ott…
- Sziasztok – köszönt Alice
Mindenki visszaköszönt. Angela átölelt és én visszaöleltem. Angelát kedveltem a legjobban…
- Sajnálom – suttogta, majd elengedett és Alicehoz is oda ment. Jessica fel állt és elém sétált.. Ne ne! Nincs, szükségem az ő SAJNÁLOM JÁRA.
- Én szeretnék bocsánatot kérni – motyogta. Mi? Bocsánatot kérni? – Nagyon csúnyán viselkedtem.
- Semmi - csak ennyit bírtam mondani.
- Ajj Bella- sóhajtott fel és át ölelt
Mikor Jessica elengedett, elültünk az asztalhoz és máris jött a nosztalgiázás.
- Mint ha csak tegnap kezdődött volna minden – kezdte Jess
- Hát igen, elég gyorsan elrohantak az évek –helyeselte Ben
- Milyen jókat hülyültünk ebédnél… - mondta Angela
Bár nem akartam, de hátra néztem arra az asztalra, ahol először láttam meg őt és az egész Cullen családot. Bárcsak most is ott ülhetne…
Legnagyobb megdöbbenésemre, az asztal nem volt üres…
Ült ott valaki…
Végeztem:D Igazából már előre meg volt írva, csak be kellett gépelni, és hát a bősz MSNezés közbe ez lehetetlen hogy gyorsan halladjon. Bocs hogy nem hoztam hamarabb...:S
Remélem tetszik:) Várom a komikat...
Halk beszélgetésre ébredtem, nem nyitottam ki a szemem.
- De egyáltalán nem érzékelitek? - kérdezte Carlisle
- Nem. Se én ne m látom a jövőjét, se Jasper nem érzi az érzéseit.- felelte Alice
- De hogy lehet ez? – kérdezte hal, meg gyötört hangon Esme
- Nem tudom. egyszerűen semmi, akármennyire is koncentrálok. – mondta aggódva Alice.
- szegény, annyit szenvedett… nem rég kapta vissza Edwardot, és most meg újra elveszítette... örökre…. – mondta halkan Esme
- Segítenünk kell neki valahogy – mondta Alice- Edward se akarná, hogy miatta szenvedjen, és hogy egész életébe rá várjon…
- Ás mégis mit tehetnénk? – kérdezte Rosali
- Nem tudom…
Csend lett és én vártam egy kicsit, majd kinyitottam a szemem.
- sziasztok – motyogtam halkan
- Szia, Bella – mondták egyszerre. Emett és Rosali kimentek.
- Felhozom az ételt amit csináltam – mondta Esme és rám mosolygott, bár a mosolya nem volt boldog. Majd kiment.
- Bella, most nem kelhetsz fel egy ideig – mondta Carlisle és leült az ágy szélére. – Nagyon ki vagy merülve…
- De…- kezdtem volna bele
- Semmi, de Bella. Nem táplálkoztál rendesen, és legyengültél teljesen. Esme főzött neked levest, azt meg kell enned, aztán később már jöhetnek a nehezebb ételek is.
- nem vagyok éhes – mondtam – Nem kívánok semmit.
- Akkor is enned kell – mondta Carlisle
- És enni is fogsz – szólalt meg Alice- Ha más nem, majd én beléd tömöm.
- Alice, ne mondj ilyeneket –lépett be Esme
- Alice, menj keresd meg Jaspert – mondta Carlisle. Alice bólintott, és kiment.
Esme egy tálcát tett le elém, amin egy nagy tál leves volt.
- Remélem ízleni fog – mondta Esme és leült az ágy másik oldalára.
- Én…. én tényleg nem kívánom… mondtam szégyellősen – Nagyon jól néz ki, de nem birok enni…
- De enned kell. Teljesen le vagy gyengülve. Kérlek Bella – mondta Carlisle – Edward nem bírná elviselni, ha miatta betegednél meg. Tudom, hogy fáj a hiánya, nekünk is rossz. De Bella. Ne öld meg magad azzal, hogy nem eszel. Ha már magadra nem gondolsz, gondolj azokra, akiknek fontos vagy és szeretnek téged.
Beleharaptam a számba, majd nagy levegőt vettem és kanalazni kezdtem a levest. Nagyon finom volt, és mire észbe kaptam, már meg is ettem. És most mégis éhesnek éreztem magam…
- Hozzak még? – kérdezte Esme. Rá néztem és bólintottam. Esme már el is tűnt és egy szempillantás alatt egy újabb tányér levest tett le elém.
- Lassan – mondta Carlisle.
Bólintottam és kanalazni kezdtem az újabb adag levest. Mint aki egy éve nem evett…
Ezt az adagot valamivel lassabban ettem meg de így is hamar elfogyott, és még mindig ettem volna.
- Mostanra ennyi elég. Majd később még eszel. – mondta Carlisle
Bólintottam, bár még nagyon ettem volna.
Most néztem szét, hogy hol vagyok. Egy eddig, számomra még ismeretlen helyen voltam. Biztos azért nem az ő szobájába vittek, hogy nem fájjon annyira… most hogy eszembe jutott, megint í sírás kerülgetett, de a könnyek nem jöttek…
- Bella – szólalt meg Carlisle tétován.
- Igen?
- Tudod holnap lesz a ballagás… megértem ha nem szeretnél menni…
A ballagás. Ezt teljesen elfelejtettem. Nem tudom be birok- e menni az iskolába… minden rá emlékeztetne…
- Megpróbálok elmenni – mondtam.
Már csak René és Charli miatt is, hisz tudom, mennyire várták ezt a napot. Csak nem úgy jött össze, hogy én is várjam… Már csak miattuk is el kell mennem.
- Mi is ott leszünk. Ha nem bírod, szólj… - mondta
Bólintottam és kibámultam az ablakon
- Az iskolában tudják, hogy Edward meghalt – mondta Esme halkan – Szóval ha nem mész el, biztos megértik.
- Elmegyek… - mondtam halkan. Még mindig az ablakon bámultam ki.
- Charliék 1 óra múlva ide érnek – lépett be Alice
- Az hogy lehet? Azt mondták csak holnap jönnek…
- Bella, azt tegnap mondták.
- Hány óra van? – kérdeztem hüledezve. – Mennyit aludtam?
- Hát, olyan 15 órát… - mondta Alice
- Nagyon kimerült voltál. És az idő eltolódás is megzavart – mondta Carlisle
Bólintottam.
- Charliék ide akarnak jönni Belláért, majd nem soká hívni fognak. – mondta Alice
- Rendben – állta fel Carlisle – Bella, haza akarsz menni? – kérdezte
- Nem tudom… - motyogtam – Nem igazán szeretnék magam lenni – vallottam be az igazat
- Hát persze hogy nem – mondta megértően Esme és megsimogatta a fejem. - Maradj itt.
- Majd én beszélek Charlival – mondta Alice és kiviharzott a szobából.
Esme is felállt és egy pillant erejéig összenézett Carlislével, majd kiment.
- Sajnálom Bella – szólalt meg Carlisle – Rengeteg fájdalmas dolgon mentél keresztül miattunk
- ez most búcsúzás? – kérdeztem, mert tényleg úgy jött le, mintha mindjárt azt mondaná, hogy elmennek, hogy ne szenvedjek miattuk még többet – Elmentek?
- Nem Bella. Te hozzánk tartozol. Nem akarunk téged is elveszíteni. Azt tesszük ami neked a legjobb. Tied a döntés mit akarsz – mondta.
- It maradhatsz – lépett be Alice. Carlisle felállt – Azt üzeni, hogy nagyon szeret és hogy pihend ki magad és hogy holnap találkoztok.
- Köszönöm – mondtam
A nap hátra lévő részében feküdtem. Csak a mosdóba mehettem ki, ahova ki is kellett mennem, mert ki jött belőlem a két tányér leves.
- Menj ki – motyogtam a WC csésze felül Alicenak, mert bejött, mivel halotta az öklendezésem. Nem mondott semmit, csak megrázta a fejét és aggódva leült mellém.
Mikor már valamivel jobban éreztem magam, Alice segítségével elvánszorogtam a kádhoz. Alice félve hagyott magamra…
Mikor végeztem, már jobban éreztem magam és Alice segítsége nélkül sétáltam vissza az ágyhoz és szinte rögtön el aludtam.
Másnap reggel Alice keltett, hogy készülnöm kell. Mire végeztem a tusolással, a ruhám (fekete szoknya, fekete harisnya, fehér ing és fekete kardigán) ez úgyse fog látszani a kék talár alatt.
Miután felöltöztem, Alicel együtt elindultunk
A gyülekező a végzős osztálynak 10kor volt az ebédlőben, maga az érettségi osztály pedig 11kor a tornaterembe.
Alice és én 10 kor már az iskola előtt voltunk. Rögtön kiszúrtam a fekete zászlókat az épületeken.
Csendben mentünk egymás mellett, és én végig a földet bámultam.
Amikor beléptünk az ebédlőbe rögtön csend lett. Mit is vártam?
Alice mellett haladtam csendbe, még mindig a földet bámulva. Csak akkor néztem fel, mikor megérkeztünk az asztalhoz, ahol Angela, Jessica, Mike, Ben, és Erik vártak ránk. Most jutott eszembe Tom… ő nem volt ott…
- Sziasztok – köszönt Alice
Mindenki visszaköszönt. Angela átölelt és én visszaöleltem. Angelát kedveltem a legjobban…
- Sajnálom – suttogta, majd elengedett és Alicehoz is oda ment. Jessica fel állt és elém sétált.. Ne ne! Nincs, szükségem az ő SAJNÁLOM JÁRA.
- Én szeretnék bocsánatot kérni – motyogta. Mi? Bocsánatot kérni? – Nagyon csúnyán viselkedtem.
- Semmi - csak ennyit bírtam mondani.
- Ajj Bella- sóhajtott fel és át ölelt
Mikor Jessica elengedett, elültünk az asztalhoz és máris jött a nosztalgiázás.
- Mint ha csak tegnap kezdődött volna minden – kezdte Jess
- Hát igen, elég gyorsan elrohantak az évek –helyeselte Ben
- Milyen jókat hülyültünk ebédnél… - mondta Angela
Bár nem akartam, de hátra néztem arra az asztalra, ahol először láttam meg őt és az egész Cullen családot. Bárcsak most is ott ülhetne…
Legnagyobb megdöbbenésemre, az asztal nem volt üres…
Ült ott valaki…
Végeztem:D Igazából már előre meg volt írva, csak be kellett gépelni, és hát a bősz MSNezés közbe ez lehetetlen hogy gyorsan halladjon. Bocs hogy nem hoztam hamarabb...:S
Remélem tetszik:) Várom a komikat...
2010. február 21., vasárnap
3.rész
3.rész
Meglepetés
Nos ez nagyon meglepett.Azt sem tudtam,hogy mi történik most körülöttem.Charlira ,Billyre és a falkára számítottam,de az osztálytársaimra nem.Egyáltalán hogy-hogy itt vanak?
-Mi folyik itt Jake?-kérdeztem meglepetten.
-Egyszerűen eljöttünk,mivel eddig egyszer sem voltál osztálytalálkozón-jött oda melém egyik legjobb barátom Sharon-ezért fehívtuk Jaket,hogy mikor leszel itt legközeleb és megtudtuk,hohy ma.Ezért úgy gondoltuk,hogy meglátogatunk és megkérdezzük,hogy miért nem jöttél egyszer sem.
-Hát..van néhány kifogásom-mosolyodtam el,miközben megöleltem,vigyázva,hogy ne nagyon érjek hozzá.
-Ott akarsz állni és tátani a szádat-szólalt meg Adam-vagy idejösz nekünk is köszönni,és mesélni,hogy mit csinálsz mostanában,hogy annyira elfoglalt vagy.
-Egyáltalán, hogy nézel ki?-kérdezte Alex-kész model vagy. Csak nem az északisarkon jársz egyetemre?Vagy csak kisetetted magad?
-Nem.Egyszerűen nem süt olyan sokat a nap ahol játok egyetemre,sepedig itt-hatudtam-mosz is csoda hogy nem szakad az eső-mentem közelebb hozzájuk.Egy pillanatra sem eresztettem el Jaket.Mindenkit megöleltem.Jaknek talán igaza volt.El kellett volna mennem vadsznom.Ilyen hirtelen , ilyen sok ember közé keveredni nem volt tanácsos.Minden egyes levegővétel erősebbé tette a torkomban a tűzt.
-És hova jársz egyetemre?-érdeklődött Kate
-Dorthmundba.
-Dorthmundba????-kérdezték kórusban.
-Igen.Engem is meglepett,hogy felvettek-bólogattam.
A nap további részében elmeséltem nekik,hogy mi történt velem, persze kihagytam a vámpíros részet.Sam és Quil elmentek délután járörözni és nem is jöttek vissza estig.A többiek is elmesélték, hogy kit hova vettek fel.Például az oszály második agytrösztje Henryt az Oxforta vették fel.
-Na és Cullenékről tudsz valamit?-édeklődött-Angela.
-Nem tudok róluk,semmit-és ez igaz volt.5 éve egy szót nem hallottam róluk.Nem is jelentkeztek.De ez így volt rendjén.
-Furcs.Pedig azt hitem,hogy velük vagy, mivel ők sem voltak egyszer sem oszálytalálkozón.
-Pedig nem tudok róluk semmit-és nem is akartam még egy ideig.Hirtelen Samék bukkantak fel az erdő szélén.Arcukról aggodalmat olvstam le-egy pillanat srácok-álltam fel a székből.Jake jött utánnam.
Sammékkel félrehúzódtunk, ahol már senki nem hall minket.
-Mi a gon Sam?-kérdeztem tőle.
-Vámpírok.Forksban.Nem tudjuk megmondani, hogy kié, mivel keveredik a túrázók szagával-mondta.
-Pontosan hol?-kérdeztem aggodalmasan,miközben visszanézttem a többiekre,akik vidáman cseveréztek.Ha nem vegetáriánus vámpírokkal van dolgunk,amit kétlek,akkor ők veszélyben vannak.
-Ez a gond.Most hogy itt vannak és nem tudjuk kik ők a szabályaink érvénybe léptek.Ha Cullenék is azok vagy nem nem léphetünk a területükre.
-Akkor ideje,hogy elmenjek vadászni-sóhajtottam.
-Túl veszélyes Ivett-rázta a fejét Sam-lehetnek többen is.
-Nem szándékozom harcba keveredni velük,csak közölni akarom ,hogy ez a mi területünk.És Jake velem jön.
-Rendben, de jelezzetek ha valami baj van-egyezett bele Sam.Gyorsan visszamentem a töbiekhez, majd elköszöntem tölük.
-Indulhatunk?-kérdeztem Jaketől, mire befutott az erdőbe.Még láttam, hogy megremeg a teste ,majd átváltozik.
-Hát akkor menjünk vadászni-rohantam utánna.
Meglepetés
Nos ez nagyon meglepett.Azt sem tudtam,hogy mi történik most körülöttem.Charlira ,Billyre és a falkára számítottam,de az osztálytársaimra nem.Egyáltalán hogy-hogy itt vanak?
-Mi folyik itt Jake?-kérdeztem meglepetten.
-Egyszerűen eljöttünk,mivel eddig egyszer sem voltál osztálytalálkozón-jött oda melém egyik legjobb barátom Sharon-ezért fehívtuk Jaket,hogy mikor leszel itt legközeleb és megtudtuk,hohy ma.Ezért úgy gondoltuk,hogy meglátogatunk és megkérdezzük,hogy miért nem jöttél egyszer sem.
-Hát..van néhány kifogásom-mosolyodtam el,miközben megöleltem,vigyázva,hogy ne nagyon érjek hozzá.
-Ott akarsz állni és tátani a szádat-szólalt meg Adam-vagy idejösz nekünk is köszönni,és mesélni,hogy mit csinálsz mostanában,hogy annyira elfoglalt vagy.
-Egyáltalán, hogy nézel ki?-kérdezte Alex-kész model vagy. Csak nem az északisarkon jársz egyetemre?Vagy csak kisetetted magad?
-Nem.Egyszerűen nem süt olyan sokat a nap ahol játok egyetemre,sepedig itt-hatudtam-mosz is csoda hogy nem szakad az eső-mentem közelebb hozzájuk.Egy pillanatra sem eresztettem el Jaket.Mindenkit megöleltem.Jaknek talán igaza volt.El kellett volna mennem vadsznom.Ilyen hirtelen , ilyen sok ember közé keveredni nem volt tanácsos.Minden egyes levegővétel erősebbé tette a torkomban a tűzt.
-És hova jársz egyetemre?-érdeklődött Kate
-Dorthmundba.
-Dorthmundba????-kérdezték kórusban.
-Igen.Engem is meglepett,hogy felvettek-bólogattam.
A nap további részében elmeséltem nekik,hogy mi történt velem, persze kihagytam a vámpíros részet.Sam és Quil elmentek délután járörözni és nem is jöttek vissza estig.A többiek is elmesélték, hogy kit hova vettek fel.Például az oszály második agytrösztje Henryt az Oxforta vették fel.
-Na és Cullenékről tudsz valamit?-édeklődött-Angela.
-Nem tudok róluk,semmit-és ez igaz volt.5 éve egy szót nem hallottam róluk.Nem is jelentkeztek.De ez így volt rendjén.
-Furcs.Pedig azt hitem,hogy velük vagy, mivel ők sem voltak egyszer sem oszálytalálkozón.
-Pedig nem tudok róluk semmit-és nem is akartam még egy ideig.Hirtelen Samék bukkantak fel az erdő szélén.Arcukról aggodalmat olvstam le-egy pillanat srácok-álltam fel a székből.Jake jött utánnam.
Sammékkel félrehúzódtunk, ahol már senki nem hall minket.
-Mi a gon Sam?-kérdeztem tőle.
-Vámpírok.Forksban.Nem tudjuk megmondani, hogy kié, mivel keveredik a túrázók szagával-mondta.
-Pontosan hol?-kérdeztem aggodalmasan,miközben visszanézttem a többiekre,akik vidáman cseveréztek.Ha nem vegetáriánus vámpírokkal van dolgunk,amit kétlek,akkor ők veszélyben vannak.
-Ez a gond.Most hogy itt vannak és nem tudjuk kik ők a szabályaink érvénybe léptek.Ha Cullenék is azok vagy nem nem léphetünk a területükre.
-Akkor ideje,hogy elmenjek vadászni-sóhajtottam.
-Túl veszélyes Ivett-rázta a fejét Sam-lehetnek többen is.
-Nem szándékozom harcba keveredni velük,csak közölni akarom ,hogy ez a mi területünk.És Jake velem jön.
-Rendben, de jelezzetek ha valami baj van-egyezett bele Sam.Gyorsan visszamentem a töbiekhez, majd elköszöntem tölük.
-Indulhatunk?-kérdeztem Jaketől, mire befutott az erdőbe.Még láttam, hogy megremeg a teste ,majd átváltozik.
-Hát akkor menjünk vadászni-rohantam utánna.
2010. február 18., csütörtök
30. fejezet
30. fejezet
Mikor felébredtem, már ismerős úton haladtunk. Nem rég hagyhattuk el Port Angelest. Alice-k nem vették észre, hogy felébredtem… vagy csak nem akarták?
Valamivel jobban éreztem magam. Mármint nem volt hányingerem és így csak a szédülés és a mérhetetlen lelki fájdalom maradt.
Annyira fáj belegondonolni, hogy nem mondja többé, azon a szép bársonyos hangján, hogy szeret. Hogy nem dúdolja többé nekem az altatóm. És én se mondhatom neki el hogy mit érzek…
A könnyeim megint hullani kezdtek. Mikor száradok már ki?
Alice észre vett.
- Jól vagy? – kérdezte. Bólintottam – Ne álljunk meg egy kicsit? – kérdezte
- Nem kel, most nincs hányingerem – mondtam
- Rendben. Körülbelül 10 perc és haza érünk – mondta és visszafordult előre.
- Oké – motyogtam
Haza… haza, ahol minden rá emlékeztet. Haza, ahol már sose lehetünk együtt…
Mivel érdemeltem ezt ki? Mindig próbáltam jól cselekedni. Miért pont én vesztem el életem legfontosabb személyét? Miért velem történnek ezek a fájdalmas dolgok?
A tízperc hamar eltelt, és már láttam Forksot. Még erősebb lett a fájdalmam. Alice arca is fájdalmas képet vágott…
Próbáltam nem kinézni az ablakon. Bár ne látnék… ha nem látnék, nem látnám a tájat, a fákat… minden rá emlékeztet! Becsuktam a szemem…
Éreztem, hogy lefordulunk a Cullen ház felé vezető útra. Éreztem a feszültséget a kocsiba. Szegény Jasper. Ha én érzem, akkor ő mit érezhet majd?
A kocsi megállt. Én még mindig csukott szemmel feküdtem…
Nem tudok Esme és Carlisle elé állni, még akkor, se ha nem én mondom el … Nem fogom tudni elviselni a fájdalmat…
- Bella – szólított meg halkan Alice- Megérkeztünk.
Kinyitottam a szemem és felültem. Láttam a házat. Gyönyörű, mint mindig.
Beugrott a kép, amikor Edward először hozott ide…
- Gyere Bella – mondta Alice és kinyitotta nekem az ajtót. Lassan kiszálltam. Az eső elkezdett szakadni, és én felnéztem az égre. Mintha a természet is velünk sírna…
Alice fogott hátulról, ami el is kellett, mert nagyon le voltam gyengülve a sok sírástól.
Mikor beléptünk a házba Carlisle, Esme, Rosali és Jasper már vártak ránk.
Rosali rögtön Emetthez rohant és megcsókolta, de az elég hamar eltolta magától… rá se lehet ismerni.
Jasper Alice- hoz lépett, aki még mindig engem támasztott hátulról… Jasper boldog arca hirtelen változott át értetlenre, majd fájdalmasra. Kérdőn nézet Alicera, aki lassan, szomorúan bólintott, majd rázkódásba tört ki és átölelte Jaspert.
Ez az egész körülbelül fél perc lehetett, de én minden lassúnak láttam…
Esmére és Carlislére néztem. Mindkettejük arca értetlenséget és félelmet tükrözött. Végül Esme tette fel a kérdést.
- Mi folyik itt? Hol van Edward? – kérdezte.
Alice kibontakozott Jasper öleléséből, mellém lépett, majd Esmére és Carlislére nézett.
- Edward… meghalt – mondta rekedten.
Esme arca teljesen letorzul a fájdalomtól.
- Mi? – kérdezte
Alice bólintott és átölelte Esmét. Mindketten rázkódtak… Carlisle meg se tudott szólalni…
- Ezt komolyan mondod? – kérdezte Rosali
- Szerinted mondana csak úgy ilyet? – kérdezte mérgesen Jasper
Egy kis csend következett. Carlisle átölelte a még mindig remegő Esmét, majd Alice-re nézett.
- Hogyan? – kérdezte
- Edward elment vadászni – kezdte el Alice – És nem jött vissza… amikor furcsa lett hogy már régóta nem jött vissza, és hogy rá koncentráltam, és nem láttam semmit…
- Nem lehet, hogy Aroék keze van a dologba?- kérdezte Jasper. Emett megrázta a fejét.
- Első utam hozzájuk vezetett. Ők is meglepődtek, és az illatát se éreztem ott… Aro maga jött el velem Edwardot keresni.
- Aro? – kérdezte Jasper
- Igen. Őt is érdekelte, főleg hogy az ő klánjából is tűnt már el valaki. Meg azt mondta, hogy ennyivel tartozik neked – mondta Carlislére nézve.
Megint csend következett. Esme szakította meg, aki még mindig valami reménységet keresett.
- Akkor még lehet, hogy él, csak fogságba van – mondta reménykedve, de Alice megint megrázta a fejét.
- Emett és Aro követték Edward illatát, ami… ami egy kiégett tűznél szakadt meg – mondta Alice és lesütötte a szemét.
Nem tudom meddig álltunk ott csendben, de elég hosszú időnek tűnt.
- Bella, aludnod kellene – mondta Alice, és mindenki rám nézett.
- Nem hiszem, hogy tudnák aludni – mondtam
- Pedig kellene – mondta Emett
Jasper rám nézett, gondolom befolyásolni akarta az érzéseimet, de nem sikerült neki. Furcsán nézett Alice-ra, aki aggodalmasan meg rázta a fejét és mondott valamit, amit nem értettem.
Carlisle elengedte Esmét, majd hozzám lépett és át ölelt.
- Annyira sajnálom – mondtam magamból kikelve – Kérlek bocsássatok meg… - Carlisle simogatni kezdte a hátamat.
- Miért kéne megbocsátani? – kérdezte Alice
- Mert miattam nem él már E… - nem bírtam ki mondani a nevét
- Miattad? – kérdezte Alice – Bella, eszedbe ne jusson magadat hibáztatni.
- De… ha én nem mentem volna el, akkor Edward még itt lenne…
- Ez butaság Bella- mondta Rosali, és mindenki felé kapta a fejét. – Én vagyok a hibás – mondta lesütött szemmel.
- Egyikünk se hibás – mondta Esme
- De én – mondta Rosali előttem – Én bántottam mindig Bellát, és végül is miattam ment el. Ha tartani tudtam volna a számat, akkor nem ment volna el, és akkor Edward nem ment volna utána…
- Elég ebből – csattant fel Jasper – Egyikünk se tehet róla… én ezt nem bírom, bocsássatok meg – mondta és kiment a házból.
Rosali elém lépett.
- Nagyon sajnálom Bella. Mindent nagyon sajnálok… - mondta és átölelt.
Mindenki megrendülve nézte a jelenetet, ahogy Rosali nyugtatgat.
Ahogy ott álltunk Rosalival, megint rám jött a hányinger, és gyorsan elléptem tőle, mire ő furcsán nézett rám.
- Bella jól vagy? – kérdezte Carlisle – Nagyon elfehéredtél.
- Csak hányingerem van… - motyogtam. De elegem van már ebből!
- Pedig nem ettél semmit – mondta Alice – Lehet épp ez baj…
- Csinálok valamit enni – mondta Esme és eltűnt a konyhába. Alice átkarolt és leültetett a kanapéra.
- Pihenned kellene – mondta- Hosszúak voltak ezek a napok, és nagyon nehezek
Bólintottam. Már tényleg nagyon fáradt voltam, pedig aludtam a kocsiba… Elfeküdtem a kanapén és lassan el aludtam.
Még mindig nem sok új történt, de ez kell bele szerintem...:(:S azért remélem tetszik:D
Mikor felébredtem, már ismerős úton haladtunk. Nem rég hagyhattuk el Port Angelest. Alice-k nem vették észre, hogy felébredtem… vagy csak nem akarták?
Valamivel jobban éreztem magam. Mármint nem volt hányingerem és így csak a szédülés és a mérhetetlen lelki fájdalom maradt.
Annyira fáj belegondonolni, hogy nem mondja többé, azon a szép bársonyos hangján, hogy szeret. Hogy nem dúdolja többé nekem az altatóm. És én se mondhatom neki el hogy mit érzek…
A könnyeim megint hullani kezdtek. Mikor száradok már ki?
Alice észre vett.
- Jól vagy? – kérdezte. Bólintottam – Ne álljunk meg egy kicsit? – kérdezte
- Nem kel, most nincs hányingerem – mondtam
- Rendben. Körülbelül 10 perc és haza érünk – mondta és visszafordult előre.
- Oké – motyogtam
Haza… haza, ahol minden rá emlékeztet. Haza, ahol már sose lehetünk együtt…
Mivel érdemeltem ezt ki? Mindig próbáltam jól cselekedni. Miért pont én vesztem el életem legfontosabb személyét? Miért velem történnek ezek a fájdalmas dolgok?
A tízperc hamar eltelt, és már láttam Forksot. Még erősebb lett a fájdalmam. Alice arca is fájdalmas képet vágott…
Próbáltam nem kinézni az ablakon. Bár ne látnék… ha nem látnék, nem látnám a tájat, a fákat… minden rá emlékeztet! Becsuktam a szemem…
Éreztem, hogy lefordulunk a Cullen ház felé vezető útra. Éreztem a feszültséget a kocsiba. Szegény Jasper. Ha én érzem, akkor ő mit érezhet majd?
A kocsi megállt. Én még mindig csukott szemmel feküdtem…
Nem tudok Esme és Carlisle elé állni, még akkor, se ha nem én mondom el … Nem fogom tudni elviselni a fájdalmat…
- Bella – szólított meg halkan Alice- Megérkeztünk.
Kinyitottam a szemem és felültem. Láttam a házat. Gyönyörű, mint mindig.
Beugrott a kép, amikor Edward először hozott ide…
- Gyere Bella – mondta Alice és kinyitotta nekem az ajtót. Lassan kiszálltam. Az eső elkezdett szakadni, és én felnéztem az égre. Mintha a természet is velünk sírna…
Alice fogott hátulról, ami el is kellett, mert nagyon le voltam gyengülve a sok sírástól.
Mikor beléptünk a házba Carlisle, Esme, Rosali és Jasper már vártak ránk.
Rosali rögtön Emetthez rohant és megcsókolta, de az elég hamar eltolta magától… rá se lehet ismerni.
Jasper Alice- hoz lépett, aki még mindig engem támasztott hátulról… Jasper boldog arca hirtelen változott át értetlenre, majd fájdalmasra. Kérdőn nézet Alicera, aki lassan, szomorúan bólintott, majd rázkódásba tört ki és átölelte Jaspert.
Ez az egész körülbelül fél perc lehetett, de én minden lassúnak láttam…
Esmére és Carlislére néztem. Mindkettejük arca értetlenséget és félelmet tükrözött. Végül Esme tette fel a kérdést.
- Mi folyik itt? Hol van Edward? – kérdezte.
Alice kibontakozott Jasper öleléséből, mellém lépett, majd Esmére és Carlislére nézett.
- Edward… meghalt – mondta rekedten.
Esme arca teljesen letorzul a fájdalomtól.
- Mi? – kérdezte
Alice bólintott és átölelte Esmét. Mindketten rázkódtak… Carlisle meg se tudott szólalni…
- Ezt komolyan mondod? – kérdezte Rosali
- Szerinted mondana csak úgy ilyet? – kérdezte mérgesen Jasper
Egy kis csend következett. Carlisle átölelte a még mindig remegő Esmét, majd Alice-re nézett.
- Hogyan? – kérdezte
- Edward elment vadászni – kezdte el Alice – És nem jött vissza… amikor furcsa lett hogy már régóta nem jött vissza, és hogy rá koncentráltam, és nem láttam semmit…
- Nem lehet, hogy Aroék keze van a dologba?- kérdezte Jasper. Emett megrázta a fejét.
- Első utam hozzájuk vezetett. Ők is meglepődtek, és az illatát se éreztem ott… Aro maga jött el velem Edwardot keresni.
- Aro? – kérdezte Jasper
- Igen. Őt is érdekelte, főleg hogy az ő klánjából is tűnt már el valaki. Meg azt mondta, hogy ennyivel tartozik neked – mondta Carlislére nézve.
Megint csend következett. Esme szakította meg, aki még mindig valami reménységet keresett.
- Akkor még lehet, hogy él, csak fogságba van – mondta reménykedve, de Alice megint megrázta a fejét.
- Emett és Aro követték Edward illatát, ami… ami egy kiégett tűznél szakadt meg – mondta Alice és lesütötte a szemét.
Nem tudom meddig álltunk ott csendben, de elég hosszú időnek tűnt.
- Bella, aludnod kellene – mondta Alice, és mindenki rám nézett.
- Nem hiszem, hogy tudnák aludni – mondtam
- Pedig kellene – mondta Emett
Jasper rám nézett, gondolom befolyásolni akarta az érzéseimet, de nem sikerült neki. Furcsán nézett Alice-ra, aki aggodalmasan meg rázta a fejét és mondott valamit, amit nem értettem.
Carlisle elengedte Esmét, majd hozzám lépett és át ölelt.
- Annyira sajnálom – mondtam magamból kikelve – Kérlek bocsássatok meg… - Carlisle simogatni kezdte a hátamat.
- Miért kéne megbocsátani? – kérdezte Alice
- Mert miattam nem él már E… - nem bírtam ki mondani a nevét
- Miattad? – kérdezte Alice – Bella, eszedbe ne jusson magadat hibáztatni.
- De… ha én nem mentem volna el, akkor Edward még itt lenne…
- Ez butaság Bella- mondta Rosali, és mindenki felé kapta a fejét. – Én vagyok a hibás – mondta lesütött szemmel.
- Egyikünk se hibás – mondta Esme
- De én – mondta Rosali előttem – Én bántottam mindig Bellát, és végül is miattam ment el. Ha tartani tudtam volna a számat, akkor nem ment volna el, és akkor Edward nem ment volna utána…
- Elég ebből – csattant fel Jasper – Egyikünk se tehet róla… én ezt nem bírom, bocsássatok meg – mondta és kiment a házból.
Rosali elém lépett.
- Nagyon sajnálom Bella. Mindent nagyon sajnálok… - mondta és átölelt.
Mindenki megrendülve nézte a jelenetet, ahogy Rosali nyugtatgat.
Ahogy ott álltunk Rosalival, megint rám jött a hányinger, és gyorsan elléptem tőle, mire ő furcsán nézett rám.
- Bella jól vagy? – kérdezte Carlisle – Nagyon elfehéredtél.
- Csak hányingerem van… - motyogtam. De elegem van már ebből!
- Pedig nem ettél semmit – mondta Alice – Lehet épp ez baj…
- Csinálok valamit enni – mondta Esme és eltűnt a konyhába. Alice átkarolt és leültetett a kanapéra.
- Pihenned kellene – mondta- Hosszúak voltak ezek a napok, és nagyon nehezek
Bólintottam. Már tényleg nagyon fáradt voltam, pedig aludtam a kocsiba… Elfeküdtem a kanapén és lassan el aludtam.
Még mindig nem sok új történt, de ez kell bele szerintem...:(:S azért remélem tetszik:D
2010. február 17., szerda
Új történet?
Már csak egy nap van az esküvőig, de én nem érzek semmi izgalmat, amit egy normális mennyasszony érezni szokott. Bár én sose voltam normális, ezt már sokan mondták. Most is ahelyett, hogy az esküvői előkészületeket felügyelném, csak a szobámba ülök és jó formán ki se teszem a lábam a szobából. A ruhát nézem, ami a vállfán, becsomagolva lóg. Még hozzá se nyúltam, pedig legalább kicsomagolni ki kellett volna. Idegesnek, ideges vagyok, de ez nem az- az idegesség, aminek lennie kellene. Inkább mondanám magam szomorúnak, és kétségbe esettnek.
- Milyen hűlye vagyok, hogy bele mentem!- ostoroztam magam, már vagy ezredszerre a mai nap. Sose akartam szerelem nélkül hozzá menni valakihez. Szeretem Taylort, de csak, mint barát. És bár mindenkinek azt a látszatot keltem, hogy szeretem, de magamnak nem hazudhattam. Én csak egy „embert” szeretek igazán. Egyet, azt, aki elhagyott.
Már több éve hogy elment. Én az óta öregedtem öt évet. Kijártam az iskolát, de nem tanultam tovább. Charli csalódott is, mint sok minden másba. Épp ezért tartok ott, ahol most. Charli nagyon beteg. A szívével van baj. Részben érte vállaltam el az esküvőt. Többször is mondta, hogy szeretne engem oltárhoz kísérni. Mindent megtett, hogy boldog legyek, és ha csak úgy tud igazán megnyugodni, hogy azt látja, hogy férjhez megyek és boldog vagyok, akkor ez lesz. Taylort Jacob mutatta be. Ő pedig Quilon keresztülismeri, akinek a legjobb barátja. Igazából először elég ellenszenvesnek tűnt, de aztán jobban megismertem, és egyre többet voltunk együtt, de csak, mint barát. Ez így volt körülbelül 3 évig. Aztán jobban közeledett felém, és végül én is feladtam, hogy várok Edwardra. Majd párhónapja megkérte a kezem, és én igent mondtam. Charli nagyon örült neki.
KoppKopp – hallatszódott a kopogás, és Charli dugta be a fejét.
- Indulok Renéékért – mondta. Nem mondtam semmit, csak bólintottam. Már vártam nagyon, hogy
anya ide érjen, hisz már nagyon régóta nem láttam.
- Minden rendben? – kérdezte
- Persze – mosolyogtam rá.
- Ha valami baj van, nekem nyugodtan elmondhatod – bejött és leült mellém.
- De minden rendbe – mondtam – Csak izgulok a holnap miatt. Meg várom már, hogy lássam anyát.
- Tényleg elég rég találkoztatok már. Ő is nagyon várja. Izgatott és boldog volt a hangja. - mondta mosolyogva.
- Igen, nagyon boldog.
Charli nem szolt egy szót se. Csak ültünk egymás mellett egy ideig.
- Kise bontottad a ruhát? Nem fog össze gyűrődni? – kérdezte, közbe felállt.
- Nem tudom. Mindjárt kibontom.
- Rendben. Jut eszembe, előbb hívott Jake. Nem soká ide jön, szeretne veled beszélni.
- Miről?
Charli megrántotta a vállát.
- Nem mondta el. De ötre ide jön. Na, én most megyek, mert nem soká megérkezik a buszuk. Sietek – mondta és megpuszilt. Az ajtóból még visszanézett- és Bells. Ne izgulj, minden rendbe lesz.
- Igen. Rendbe. – mondtam és rá mosolyogtam. De mikor? Fakadtam ki belül. Charli szerencsére ekkor már kiment.
Eldőltem az ágyamon és vártam mikor kezdek el sírni. Lehet, hogy hülyén hangzik, de szerettek sírni, mert olyankor kiadom magamból, ami bennem van, és utána újult erővel kezdhetek, előröl mindent. És valóban. Elért a sírás. Tudtam, hogy ma az utolsó nap, hogy könnyeket ejthetek Edwardért, az együtt töltött időkért, és a jövőért, ami nem következett be. Ebbe bele gondolva csak még jobban elkezdtek záporozni a könnyeim. Eszembe jutott Edward, a mosolya, az altató, a csókjai, az együtt töltött éjszakák. Majd egy olyan óra múlva, lassan abba maradt a sírás. És akkor eldöntöttem, hogy nem ejtek több könnyet a multért, Edwardért. Nem akarom, hogy Taylor vagy Charli, vagy René, vagy akárki is, szenvedni lásson! Nem akartam Taylornak fájdalmat okozni ezzel. Persze Taylor nem tudta, hogy Edward vámpír, csak azt, hogy örülten szerettem. Taylor, mint Charlis álomvilágba él, hisz nem tudja a valóságot. Nem veszi észre a körülötte zajló eseményeket. Nem tudja a vámpírok létezését, nem tudja, hogy legjobb barátja farkas. De talán így jobb is.
Felálltam, megmostam az arcom, majd gyorsan bekapcsoltam a tv-t, hogy legyen valami háttér zaj. Majd oda mentem a ruhához, hogy kicsomagoljam. Ahogy húztam le a cipzárt, megvágtam az ujjam. Nem nagyon, csak épp hogy kiserkent a vér. Gyorsan elkaptam a ruhától, nehogy véres legyen a fehér anyag. Mérges voltam, mert ez a kis baleset egy igen rossz emléket juttatott eszembe. Azt a borongós napot, amikor a 18. születésnapomat ünnepeltük, és a bénaságom miatt, tönkre tettem a bulit, amit Alice, sőt az egész Cullen család olyan nagyon várt. És e miatt a bénaságsom miatt hagyott el. Úgy utálom, hogy béna vagyok. Mindig, mindent elrontok.
Gyorsan kerestem egy ragtapaszt, bekötöttem, majd visszamentem és óvatosan, kicsomagoltam a ruhát. Igaza volt Angelának és Jessicának, ugyan is velük választottam ki a ruhát. Angela és Jessica tovább tanultak, de épp szünetük volt, így itthon tudtak lenni velem, és segítettek mindenbe. Angelához jobban kötődtem, ő jobban megértette, és tudta, hogy érzek még Edward iránt. Ő volt a legjobb barátnőm.
Megfogtam a ruhát, és lefektettem az ágyra, majd mikor végeztem kiültem a nyitott ablakba, ami szinte mindig nyitva volt. Most sütött a nap és besütött a szobámba is, így élveztem a nap sugarát. Most hogy bele gondolok, mennyire nem akartam ide jönni, és most meg elmenni nem akarok. De sajnos menni kell, mert Taylornak Seattlbe van munkája. Lehet Charli is jön velünk, mert nem akarom magára hagyni, főleg hogy baj van a szívével.
Nos ez lenne az új....:) Komikat kérnék szépen:)
- Milyen hűlye vagyok, hogy bele mentem!- ostoroztam magam, már vagy ezredszerre a mai nap. Sose akartam szerelem nélkül hozzá menni valakihez. Szeretem Taylort, de csak, mint barát. És bár mindenkinek azt a látszatot keltem, hogy szeretem, de magamnak nem hazudhattam. Én csak egy „embert” szeretek igazán. Egyet, azt, aki elhagyott.
Már több éve hogy elment. Én az óta öregedtem öt évet. Kijártam az iskolát, de nem tanultam tovább. Charli csalódott is, mint sok minden másba. Épp ezért tartok ott, ahol most. Charli nagyon beteg. A szívével van baj. Részben érte vállaltam el az esküvőt. Többször is mondta, hogy szeretne engem oltárhoz kísérni. Mindent megtett, hogy boldog legyek, és ha csak úgy tud igazán megnyugodni, hogy azt látja, hogy férjhez megyek és boldog vagyok, akkor ez lesz. Taylort Jacob mutatta be. Ő pedig Quilon keresztülismeri, akinek a legjobb barátja. Igazából először elég ellenszenvesnek tűnt, de aztán jobban megismertem, és egyre többet voltunk együtt, de csak, mint barát. Ez így volt körülbelül 3 évig. Aztán jobban közeledett felém, és végül én is feladtam, hogy várok Edwardra. Majd párhónapja megkérte a kezem, és én igent mondtam. Charli nagyon örült neki.
KoppKopp – hallatszódott a kopogás, és Charli dugta be a fejét.
- Indulok Renéékért – mondta. Nem mondtam semmit, csak bólintottam. Már vártam nagyon, hogy
anya ide érjen, hisz már nagyon régóta nem láttam.
- Minden rendben? – kérdezte
- Persze – mosolyogtam rá.
- Ha valami baj van, nekem nyugodtan elmondhatod – bejött és leült mellém.
- De minden rendbe – mondtam – Csak izgulok a holnap miatt. Meg várom már, hogy lássam anyát.
- Tényleg elég rég találkoztatok már. Ő is nagyon várja. Izgatott és boldog volt a hangja. - mondta mosolyogva.
- Igen, nagyon boldog.
Charli nem szolt egy szót se. Csak ültünk egymás mellett egy ideig.
- Kise bontottad a ruhát? Nem fog össze gyűrődni? – kérdezte, közbe felállt.
- Nem tudom. Mindjárt kibontom.
- Rendben. Jut eszembe, előbb hívott Jake. Nem soká ide jön, szeretne veled beszélni.
- Miről?
Charli megrántotta a vállát.
- Nem mondta el. De ötre ide jön. Na, én most megyek, mert nem soká megérkezik a buszuk. Sietek – mondta és megpuszilt. Az ajtóból még visszanézett- és Bells. Ne izgulj, minden rendbe lesz.
- Igen. Rendbe. – mondtam és rá mosolyogtam. De mikor? Fakadtam ki belül. Charli szerencsére ekkor már kiment.
Eldőltem az ágyamon és vártam mikor kezdek el sírni. Lehet, hogy hülyén hangzik, de szerettek sírni, mert olyankor kiadom magamból, ami bennem van, és utána újult erővel kezdhetek, előröl mindent. És valóban. Elért a sírás. Tudtam, hogy ma az utolsó nap, hogy könnyeket ejthetek Edwardért, az együtt töltött időkért, és a jövőért, ami nem következett be. Ebbe bele gondolva csak még jobban elkezdtek záporozni a könnyeim. Eszembe jutott Edward, a mosolya, az altató, a csókjai, az együtt töltött éjszakák. Majd egy olyan óra múlva, lassan abba maradt a sírás. És akkor eldöntöttem, hogy nem ejtek több könnyet a multért, Edwardért. Nem akarom, hogy Taylor vagy Charli, vagy René, vagy akárki is, szenvedni lásson! Nem akartam Taylornak fájdalmat okozni ezzel. Persze Taylor nem tudta, hogy Edward vámpír, csak azt, hogy örülten szerettem. Taylor, mint Charlis álomvilágba él, hisz nem tudja a valóságot. Nem veszi észre a körülötte zajló eseményeket. Nem tudja a vámpírok létezését, nem tudja, hogy legjobb barátja farkas. De talán így jobb is.
Felálltam, megmostam az arcom, majd gyorsan bekapcsoltam a tv-t, hogy legyen valami háttér zaj. Majd oda mentem a ruhához, hogy kicsomagoljam. Ahogy húztam le a cipzárt, megvágtam az ujjam. Nem nagyon, csak épp hogy kiserkent a vér. Gyorsan elkaptam a ruhától, nehogy véres legyen a fehér anyag. Mérges voltam, mert ez a kis baleset egy igen rossz emléket juttatott eszembe. Azt a borongós napot, amikor a 18. születésnapomat ünnepeltük, és a bénaságom miatt, tönkre tettem a bulit, amit Alice, sőt az egész Cullen család olyan nagyon várt. És e miatt a bénaságsom miatt hagyott el. Úgy utálom, hogy béna vagyok. Mindig, mindent elrontok.
Gyorsan kerestem egy ragtapaszt, bekötöttem, majd visszamentem és óvatosan, kicsomagoltam a ruhát. Igaza volt Angelának és Jessicának, ugyan is velük választottam ki a ruhát. Angela és Jessica tovább tanultak, de épp szünetük volt, így itthon tudtak lenni velem, és segítettek mindenbe. Angelához jobban kötődtem, ő jobban megértette, és tudta, hogy érzek még Edward iránt. Ő volt a legjobb barátnőm.
Megfogtam a ruhát, és lefektettem az ágyra, majd mikor végeztem kiültem a nyitott ablakba, ami szinte mindig nyitva volt. Most sütött a nap és besütött a szobámba is, így élveztem a nap sugarát. Most hogy bele gondolok, mennyire nem akartam ide jönni, és most meg elmenni nem akarok. De sajnos menni kell, mert Taylornak Seattlbe van munkája. Lehet Charli is jön velünk, mert nem akarom magára hagyni, főleg hogy baj van a szívével.
Nos ez lenne az új....:) Komikat kérnék szépen:)
New Day 29. fejezet
29. fejezet
Az út hosszú volt, hiába próbáltam végig aludni, nem ment. Fájt a fejem, hányingerem volt és szédültem is. Alice aggódva figyelte minden egyes mozdulatomat, és Emett is elég furcsán nézett viselkedett velem. Szerencsére az első osztályon nem voltak sokan…
A légi utaskísérők szinte mindenen percben megkérdezték, hogy jól vagyok-e, nincs-e szükségem valamire.
”De van!”- gondoltam mindig magamban- „Szükségem van az életemre, de az már nem lehet az enyém. Mert nekem ő jelentette az életemet, ő de ő már nem lehet az enyém! Ha ő velem, van akkor mindenem meg van. Akkor nincs szükségem semmire… de Őt nem tudják nekem visszaadni…”
Az út nagy részét, mikor nem aludtam, azzal töltöttem, hogy próbáltam semmire sem gondolni, főleg nem rá. Persze ez lehetetlen volt…
Alice és Emett se beszéltek, legalábbis akkor nem mikor rájuk figyeltem… Kész szenvedés volt az út… mondjuk szenvedés lesz az egész életem nélküle.
A gépen is csak egy-két falatot ettem, és inni is csak azért ittam egy kortynál többet, mert Alice fél attól, hogy kiszáradok.
Aztán 20 óra múlva a gép megkezdte a leszállást New Yorkba.
Tudtam mi következik. René és Charli fejmosásos szövege, majd a sajnálat, amikor megtudják Edwardot.
Nem akartam ezeket hallani! El akartam tűnni, örökre!
Mikor kiértünk a váróterembe, rögtön megláttam Renét- Philt és Charliet. Vagyis Charlie felutazott…
Amint kiértünk a tömegből, anya a nyakamba borult
- Hogy tehetted ezt? – kérdezte – Annyira megijedtem! – mondta
Nem szóltam egy szót se. Éreztem, hogy egy könnycsepp hagyja el a szemem… megint.
René után Charlie jött. Nem mondott semmit, csak át ölelt. Vajon ők tudják? Nem hiszem, hisz akkor René nem ilyen lenne…
- Köszönöm – fordult Alice és Emett felé Charlie – Köszönöm, hogy épségbe visszahoztátok – apa átölelte Alice-t és Emettet, majd kérdőn nézett ránk.
- Edward? – kérdezte – Ő hol van?- A név hallatán még jobban sírni kezdtem- Baj van? – esett le Charlienak. Én elfordultam tőlük, úgy hallgattam ahogy Alice elmondja, hogy Edward meghalt. Nem figyeltem milyen történetet mond. Nem akartam hallani… nem akartam a sajnálatot senkitől. Nem. nem akarom. Mindenki engem sajnál, pedig miatta történt az egész…
Hallottam Charlie döbbent hangját, René halk sírását… Majd hallottam, ahogy Charlie átöleli Alicet és részvétet nyilvánít. Egy kis csend következett, majd Charlie halkan megszólalt.
- Dr. Cullen tudja? – kérdezte
- Nem – hallatszódott Alice rekedt hangja. Egy vámpír berekedhet?
- Charlie, mikor van a következő gép Seattlbe? – kérdezte mély hangon Emett.
- Félóra múlva indul.
- Mi azzal haza megyünk- mondta Alice
- Én is mehetnék veletek? – kérdezte, és Alicera néztem.
- Igen. Jó lenne- mondta Alice- Eljöhet velünk? – nézett Charlira.
- Igen, de akkor én is haza megyek ma. – mondta
- Szerintem maradj, majd holnap megyünk mindhárman – mondta Phil
- Igen maradj nyugodtan, Bella majd alszik nálunk – mondta Alice
- De nem hiszem, hogy most zavarnia kellene – mondta Charlie
- Bella sose zavar – mondta Alice – És jó lenne, ha ott lenne ő is amikor… elmondjuk.
- Biztos nem zavar? – kérdezte Charlie
- Biztos. Bella már a család tagja. Sose zavar.
- Rendben – bólintott Charlie.
- Elmegyek megveszem a jegyeket – mondta Emett, majd elment.
René átölelt és megpuszilt. Szerencsére nem mondott semmit.
Mikor Emett vissza ért a jegyekkel, elköszöntünk és felszálltunk a gépre.
Újabb 6 óra a repülőn. Így is olyan hányingerem van…
Aludni megint nem tudtam, így az ablakon bámultam ki.
Esmére és Carlislére gondoltam. Biztos nagyon szomorúak lesznek. Szegény Esme, imádta Edwardot. És Carlisle, pedig a sajátja ként szerette. Ő volt a társa, az első akit átváltoztatott…
Tönkre tettem a Cullen családot. A családot, ami tökéletes volt, és amihez én is tartozni akartam.
Szegény Alice. Ő is nagyon ki van borulva. Vajon lesz olyan valaha, mint régen? És Emett? Ő is olyan szomorú… egy mosolyt se látni az arcán…
Jasper is biztos szomorú lesz… és neki, ha lehet még rosszabb lesz, mert neki hétszeres fájdalmat kell elviselnie. És Rosali. Biztos ő is szomorú lesz…
Ez nő sétált el mellettem és be volt fújva valami undorító kölnivel. Az idáigi hányingerem még erősebb lett és én, ahogy csak tőlem telet, rohantam a Wc-re. Szerencsére nem volt foglalat, és bementem és a Wc csésze felé hajolva kiadtam magamból, azt a keveset, ami bennem volt…
Mikor már mindent kiadtam, lassan felálltam, kiöblítettem a számat, majd bele néztem a tükörbe. Még mindig falfehér volt az arcom, és a szemem vörös, és feldagadt. Halk kopogást hallatszódott az ajtón.
- Bella jól vagy? – kérdezte aggódva Alice
- Igen – mondtam és kinyitottam az ajtót. Alice és Emett az ajtó előtt álltak. Emett óvatosan megtámasztott hátulról, és a helyemre vezetett.
- Mi történt? – kérdezte Alice
- Semmi, csak hányingerem volt…
- Mitől? Semmit nem ettél. – mondta Emett
- Tudom. – mondtam – De már régóta rosszul vagyok… most meg az a nő azzal a büdös parfümmel…
- Fáradt vagy – mondta Alice – Pihenned kellene.
- Nem birok aludni – mondtam – Mennyi van még az útból?
- Még vagy egy óra – mondta Emett
- Oké – mondtam.
Alice leült mellém és megfogta a kezem.
- Minden rendben lesz Bella – mondta. Nem néztem rá, csak bólintottam.
A következő egy óra, ha lehet még lassabban telt. Csak ültem és néztem ki a fejemből. Alice és Emett beszéltek, de olyan gyorsan, hogy nem értettem semmit.
Mikor leszálltunk, Alice mondta, hogy egyek valamit, de én még mindig nem voltam éhes, és valószínű volt, hogy úgyis csak kijönne belőlem. Inni ittam egy pohár vizet.
A kocsi a repülőtér parkolójában állt. Beültünk, és én a hátsó ülésen elfeküdtem. Ha kinéznék az ablakon, csak rosszabb lenne… Lassan elaludtam…
Hát, ez megint nem let nagy valami... de majd bepörögnek megint:)
Ma felteszek egy újj történetet, amit elkezdtem, de csak az első fejezet fele van meg. Érdekelne, hogy van-e értelme folytatni...:) Puszi:)
Az út hosszú volt, hiába próbáltam végig aludni, nem ment. Fájt a fejem, hányingerem volt és szédültem is. Alice aggódva figyelte minden egyes mozdulatomat, és Emett is elég furcsán nézett viselkedett velem. Szerencsére az első osztályon nem voltak sokan…
A légi utaskísérők szinte mindenen percben megkérdezték, hogy jól vagyok-e, nincs-e szükségem valamire.
”De van!”- gondoltam mindig magamban- „Szükségem van az életemre, de az már nem lehet az enyém. Mert nekem ő jelentette az életemet, ő de ő már nem lehet az enyém! Ha ő velem, van akkor mindenem meg van. Akkor nincs szükségem semmire… de Őt nem tudják nekem visszaadni…”
Az út nagy részét, mikor nem aludtam, azzal töltöttem, hogy próbáltam semmire sem gondolni, főleg nem rá. Persze ez lehetetlen volt…
Alice és Emett se beszéltek, legalábbis akkor nem mikor rájuk figyeltem… Kész szenvedés volt az út… mondjuk szenvedés lesz az egész életem nélküle.
A gépen is csak egy-két falatot ettem, és inni is csak azért ittam egy kortynál többet, mert Alice fél attól, hogy kiszáradok.
Aztán 20 óra múlva a gép megkezdte a leszállást New Yorkba.
Tudtam mi következik. René és Charli fejmosásos szövege, majd a sajnálat, amikor megtudják Edwardot.
Nem akartam ezeket hallani! El akartam tűnni, örökre!
Mikor kiértünk a váróterembe, rögtön megláttam Renét- Philt és Charliet. Vagyis Charlie felutazott…
Amint kiértünk a tömegből, anya a nyakamba borult
- Hogy tehetted ezt? – kérdezte – Annyira megijedtem! – mondta
Nem szóltam egy szót se. Éreztem, hogy egy könnycsepp hagyja el a szemem… megint.
René után Charlie jött. Nem mondott semmit, csak át ölelt. Vajon ők tudják? Nem hiszem, hisz akkor René nem ilyen lenne…
- Köszönöm – fordult Alice és Emett felé Charlie – Köszönöm, hogy épségbe visszahoztátok – apa átölelte Alice-t és Emettet, majd kérdőn nézett ránk.
- Edward? – kérdezte – Ő hol van?- A név hallatán még jobban sírni kezdtem- Baj van? – esett le Charlienak. Én elfordultam tőlük, úgy hallgattam ahogy Alice elmondja, hogy Edward meghalt. Nem figyeltem milyen történetet mond. Nem akartam hallani… nem akartam a sajnálatot senkitől. Nem. nem akarom. Mindenki engem sajnál, pedig miatta történt az egész…
Hallottam Charlie döbbent hangját, René halk sírását… Majd hallottam, ahogy Charlie átöleli Alicet és részvétet nyilvánít. Egy kis csend következett, majd Charlie halkan megszólalt.
- Dr. Cullen tudja? – kérdezte
- Nem – hallatszódott Alice rekedt hangja. Egy vámpír berekedhet?
- Charlie, mikor van a következő gép Seattlbe? – kérdezte mély hangon Emett.
- Félóra múlva indul.
- Mi azzal haza megyünk- mondta Alice
- Én is mehetnék veletek? – kérdezte, és Alicera néztem.
- Igen. Jó lenne- mondta Alice- Eljöhet velünk? – nézett Charlira.
- Igen, de akkor én is haza megyek ma. – mondta
- Szerintem maradj, majd holnap megyünk mindhárman – mondta Phil
- Igen maradj nyugodtan, Bella majd alszik nálunk – mondta Alice
- De nem hiszem, hogy most zavarnia kellene – mondta Charlie
- Bella sose zavar – mondta Alice – És jó lenne, ha ott lenne ő is amikor… elmondjuk.
- Biztos nem zavar? – kérdezte Charlie
- Biztos. Bella már a család tagja. Sose zavar.
- Rendben – bólintott Charlie.
- Elmegyek megveszem a jegyeket – mondta Emett, majd elment.
René átölelt és megpuszilt. Szerencsére nem mondott semmit.
Mikor Emett vissza ért a jegyekkel, elköszöntünk és felszálltunk a gépre.
Újabb 6 óra a repülőn. Így is olyan hányingerem van…
Aludni megint nem tudtam, így az ablakon bámultam ki.
Esmére és Carlislére gondoltam. Biztos nagyon szomorúak lesznek. Szegény Esme, imádta Edwardot. És Carlisle, pedig a sajátja ként szerette. Ő volt a társa, az első akit átváltoztatott…
Tönkre tettem a Cullen családot. A családot, ami tökéletes volt, és amihez én is tartozni akartam.
Szegény Alice. Ő is nagyon ki van borulva. Vajon lesz olyan valaha, mint régen? És Emett? Ő is olyan szomorú… egy mosolyt se látni az arcán…
Jasper is biztos szomorú lesz… és neki, ha lehet még rosszabb lesz, mert neki hétszeres fájdalmat kell elviselnie. És Rosali. Biztos ő is szomorú lesz…
Ez nő sétált el mellettem és be volt fújva valami undorító kölnivel. Az idáigi hányingerem még erősebb lett és én, ahogy csak tőlem telet, rohantam a Wc-re. Szerencsére nem volt foglalat, és bementem és a Wc csésze felé hajolva kiadtam magamból, azt a keveset, ami bennem volt…
Mikor már mindent kiadtam, lassan felálltam, kiöblítettem a számat, majd bele néztem a tükörbe. Még mindig falfehér volt az arcom, és a szemem vörös, és feldagadt. Halk kopogást hallatszódott az ajtón.
- Bella jól vagy? – kérdezte aggódva Alice
- Igen – mondtam és kinyitottam az ajtót. Alice és Emett az ajtó előtt álltak. Emett óvatosan megtámasztott hátulról, és a helyemre vezetett.
- Mi történt? – kérdezte Alice
- Semmi, csak hányingerem volt…
- Mitől? Semmit nem ettél. – mondta Emett
- Tudom. – mondtam – De már régóta rosszul vagyok… most meg az a nő azzal a büdös parfümmel…
- Fáradt vagy – mondta Alice – Pihenned kellene.
- Nem birok aludni – mondtam – Mennyi van még az útból?
- Még vagy egy óra – mondta Emett
- Oké – mondtam.
Alice leült mellém és megfogta a kezem.
- Minden rendben lesz Bella – mondta. Nem néztem rá, csak bólintottam.
A következő egy óra, ha lehet még lassabban telt. Csak ültem és néztem ki a fejemből. Alice és Emett beszéltek, de olyan gyorsan, hogy nem értettem semmit.
Mikor leszálltunk, Alice mondta, hogy egyek valamit, de én még mindig nem voltam éhes, és valószínű volt, hogy úgyis csak kijönne belőlem. Inni ittam egy pohár vizet.
A kocsi a repülőtér parkolójában állt. Beültünk, és én a hátsó ülésen elfeküdtem. Ha kinéznék az ablakon, csak rosszabb lenne… Lassan elaludtam…
Hát, ez megint nem let nagy valami... de majd bepörögnek megint:)
Ma felteszek egy újj történetet, amit elkezdtem, de csak az első fejezet fele van meg. Érdekelne, hogy van-e értelme folytatni...:) Puszi:)
2010. február 16., kedd
New Day 28. fejezet
28.
Felébredtem, de nem akartam kinyitni a szemem. Éreztem, hogy valakik mellettem halkan beszélnek, és tudtam is hogy kik, de nem akartam kinyitni a szemem. Nem akartam soha többet kinyitni. Miért nem aludhatok el csak úgy örökre? Minek élnem, ha az, aki a számomra legfontosabb már nem él? Miért érdemes akár csak egy percre is kinyitni a szemem, ha nem őt látom?
És ez a szörnyű hányinger… minek élnem? Úgyis csak szenvedek… Nélküle kész szenvedés az élet!
Szegény Esme, Carlisle… biztos ki fognak borulni. ÉS ez miattam. Ha nem jöttem volna ide… ha tudtam volna, hogy Aro ilyen feltételekkel elenged… akkor Edward a családjával lenne. Akkor a Cullen család még egy lenne…
- Bella. Ébredj – mondta halkan egy szomorú hang. – Mennünk kell.
Menni? Mi? Én nem megyek el innen! Nem mozdulok! Nem! Edward nélkül nem!
- Bella – hideg kezével végig simította az arcomat – Tudom, hogy fent vagy. Kelj fel, mennünk kell. Charliék már várnak.
Tényleg. Charli és René. Róluk teljesen elfeledkeztem. Vajon mit szólnának, ha nem mennék haza? Biztos szomorúak lennének… és tönkre tennék még egy családot…
- Bella. Mennünk kell. – Ő könnyen mondja! Ha Jasperrel lenne ugyan ez… Nem! Ilyenre nem gondolhatok!
- Nem maradhatunk Bella. El kell mennünk – mondta Alice – Kérlek. Edward... – összerezzentem a név hallatára – is azt akarná hogy menjünk…
Kinyitottam a szeme. Fájt a világosság…
- És mi van ha nem halt meg? – kérdeztem rekedten. Alig volt hangom
- Bella. Bár így lenne. De nem így van… ha csak egy kevés jele lenne is hogy él, és hogy visszajön, nem mozdulnák el soha. De semmi jele. – mondta szomorúan – De Bella. Tudom hogy bután hangzik, és könnyű nekem ezt mondanom, de meg kell próbálnod túl lépni rajta… nem elfelejteni, mert tudom hogy az lehetetlen, de muszáj lesz…- elfelejteni Edwardot? Soha…
- Alice? Mi lesz most velem? – kérdeztem és a könnyeim záprozni kezdtek
- Hogy érted? – kérdezte
- El fogtok menni igaz? – kérdeztem – El fogtok hagyni… megint… - féltem ettől. Nem akartam egymagam maradni. Féltem hogy az lesz, hogy haza megyünk, aztán se szó se beszéd, el tűnek. El tűnek, én pedig magamra maradok a fájdalmamban, magányos leszek, és csak az emlékek maradnak.
Alice átölelt.
- Ilyenre ne is gondolj. Soha nem hagyunk el, ha csak te nem kéred – mondta- A családhoz tartozol.
- Annyira hiányzik – mondtam és még jobban sírni kezdtem
- Nekem is Bella. Nagyon… - mondta elhaló hangon
Egy ideig így ültünk az ágyon, majd Alice szólalt meg először.
- Menj mosakodj meg, aztán megyünk, mert a gép nem sokára indul… Muszáj mennünk - mondta mert biztos látta hogy megint tiltakozni akarok – Kérlek…
Lassan bólintottam, és megpróbáltam felállni, de semmi erőm nem volt. Nagyon nehezen tudtam megállni a két lábamon. Iszonyúan szédültem.
- Jól vagy Bella? – kérdezte ijedt hanggal Alice – Teljesen elfehéredtél.
- Jól… - mondtam, bár az igazság az volt hogy szédültem és hányingerem is volt.
- Segítsek? – kérdezte. Lassan megráztam a fejem, amitől még jobban forogni kezdett a szoba. – Nem kell – mondtam – Van valami ruha, amit felvehetnék?
- Persze. Mire kijössz itt lesz – mondta
- Köszönöm…
Nagy nehezen elértem a fürdőszobát, Alice tekintetét végig a hátamon éreztem. Mikor beértem, becsuktam az ajtót, és a wc-hez sétáltam. Olyan hányingerem volt… Lehet mert nem ettem semmit? Utoljára az ő rántottáját ettem… amit őt készített nekem… eszembe jutott az a nap. A fürdőszobába töltött idő… és megint sírtam. Hogy fogom túl tenni magam rajta? Sehogy! Léhetlen…
Nagy nehezen elvánszorogtam a kagylóhoz, és belenéztem a tükörbe. Félelmetes volt amit benne láttam. Mint egy vámpír. Fal fehér bőr, vörösre sírt szemek…
Megmostam az arcom hideg vízzel. megfordult a fejembe hogy le kellene tusolnom, de nem bírtam rá venni magam, hogy beálljak a tusoló alá, amiben vele voltam…
Legalább negyedórát voltam bent. Kint már hallottam Alice és Emett beszélgetését… Emett se akart menni, még keresni akarta, de Aroék mondták, hogy menjünk…
Mikor végezte, felvettem a ruhát amit Alice adott. Nem érdekelt mi csak, legyen rajtam valami.
- Emett hozott neked ételt – mondta Alice és egy tálcára mutatott
- Köszönöm – néztem Emettre, aki az ablaknál állt, és a tájat kémlelet.
- Semmi… - mondta. Emett… ő se a régi… nem ilyen szokott lenni…
Megpróbáltam enni, de csak egy-két falat ment le a torkomon. Nem erőltettem tovább…
- Ennyi? – kérdezte Alice
- Nem birok enni
- De enned kell. le vagy gyengülve.
- Majd szólok ha éhes leszek, de most nem vagyok – mondtam
Alice bólintott, felkapta a tálcát és lement. Amint vissza ért, össze pakoltunk, majd elindultunk a reptérre.
Annyira nem akartam menni… Annyira fájt elhagyni a helyet, ahol életem legszebb napjait töltöttem. Annyira fájt a tudat, hogy többé nem láthatóm őt…
Emett vezetett, Alice hátul ült velem. Visszanéztem még egyszer a házra, majd sírva borultam Alice ölébe….
A reptérre félóra alatt értünk. Emett elintézte a kocsit, mi addig Alicel a váróterembe ültünk. Nem szóltunk egy szót se, csak ültünk egymás mellet. Kívülről már nem sírtam, de belülről annál jobban…
Negyed óra várakozás után, felszálltunk a gépre és az újabb negyedóra után elindult.
Aludni akartam, aludni, hogy elmeneküljek a valóság elől. Álmában az ember olyan helyen jár, ami csak az övé…
Sikerült elaludnom…
Ez lenne a 28. fejezet. Remélem valamennyire sikerül vissza adnom Bella fájdalmát... remélem tetszik:)
Felébredtem, de nem akartam kinyitni a szemem. Éreztem, hogy valakik mellettem halkan beszélnek, és tudtam is hogy kik, de nem akartam kinyitni a szemem. Nem akartam soha többet kinyitni. Miért nem aludhatok el csak úgy örökre? Minek élnem, ha az, aki a számomra legfontosabb már nem él? Miért érdemes akár csak egy percre is kinyitni a szemem, ha nem őt látom?
És ez a szörnyű hányinger… minek élnem? Úgyis csak szenvedek… Nélküle kész szenvedés az élet!
Szegény Esme, Carlisle… biztos ki fognak borulni. ÉS ez miattam. Ha nem jöttem volna ide… ha tudtam volna, hogy Aro ilyen feltételekkel elenged… akkor Edward a családjával lenne. Akkor a Cullen család még egy lenne…
- Bella. Ébredj – mondta halkan egy szomorú hang. – Mennünk kell.
Menni? Mi? Én nem megyek el innen! Nem mozdulok! Nem! Edward nélkül nem!
- Bella – hideg kezével végig simította az arcomat – Tudom, hogy fent vagy. Kelj fel, mennünk kell. Charliék már várnak.
Tényleg. Charli és René. Róluk teljesen elfeledkeztem. Vajon mit szólnának, ha nem mennék haza? Biztos szomorúak lennének… és tönkre tennék még egy családot…
- Bella. Mennünk kell. – Ő könnyen mondja! Ha Jasperrel lenne ugyan ez… Nem! Ilyenre nem gondolhatok!
- Nem maradhatunk Bella. El kell mennünk – mondta Alice – Kérlek. Edward... – összerezzentem a név hallatára – is azt akarná hogy menjünk…
Kinyitottam a szeme. Fájt a világosság…
- És mi van ha nem halt meg? – kérdeztem rekedten. Alig volt hangom
- Bella. Bár így lenne. De nem így van… ha csak egy kevés jele lenne is hogy él, és hogy visszajön, nem mozdulnák el soha. De semmi jele. – mondta szomorúan – De Bella. Tudom hogy bután hangzik, és könnyű nekem ezt mondanom, de meg kell próbálnod túl lépni rajta… nem elfelejteni, mert tudom hogy az lehetetlen, de muszáj lesz…- elfelejteni Edwardot? Soha…
- Alice? Mi lesz most velem? – kérdeztem és a könnyeim záprozni kezdtek
- Hogy érted? – kérdezte
- El fogtok menni igaz? – kérdeztem – El fogtok hagyni… megint… - féltem ettől. Nem akartam egymagam maradni. Féltem hogy az lesz, hogy haza megyünk, aztán se szó se beszéd, el tűnek. El tűnek, én pedig magamra maradok a fájdalmamban, magányos leszek, és csak az emlékek maradnak.
Alice átölelt.
- Ilyenre ne is gondolj. Soha nem hagyunk el, ha csak te nem kéred – mondta- A családhoz tartozol.
- Annyira hiányzik – mondtam és még jobban sírni kezdtem
- Nekem is Bella. Nagyon… - mondta elhaló hangon
Egy ideig így ültünk az ágyon, majd Alice szólalt meg először.
- Menj mosakodj meg, aztán megyünk, mert a gép nem sokára indul… Muszáj mennünk - mondta mert biztos látta hogy megint tiltakozni akarok – Kérlek…
Lassan bólintottam, és megpróbáltam felállni, de semmi erőm nem volt. Nagyon nehezen tudtam megállni a két lábamon. Iszonyúan szédültem.
- Jól vagy Bella? – kérdezte ijedt hanggal Alice – Teljesen elfehéredtél.
- Jól… - mondtam, bár az igazság az volt hogy szédültem és hányingerem is volt.
- Segítsek? – kérdezte. Lassan megráztam a fejem, amitől még jobban forogni kezdett a szoba. – Nem kell – mondtam – Van valami ruha, amit felvehetnék?
- Persze. Mire kijössz itt lesz – mondta
- Köszönöm…
Nagy nehezen elértem a fürdőszobát, Alice tekintetét végig a hátamon éreztem. Mikor beértem, becsuktam az ajtót, és a wc-hez sétáltam. Olyan hányingerem volt… Lehet mert nem ettem semmit? Utoljára az ő rántottáját ettem… amit őt készített nekem… eszembe jutott az a nap. A fürdőszobába töltött idő… és megint sírtam. Hogy fogom túl tenni magam rajta? Sehogy! Léhetlen…
Nagy nehezen elvánszorogtam a kagylóhoz, és belenéztem a tükörbe. Félelmetes volt amit benne láttam. Mint egy vámpír. Fal fehér bőr, vörösre sírt szemek…
Megmostam az arcom hideg vízzel. megfordult a fejembe hogy le kellene tusolnom, de nem bírtam rá venni magam, hogy beálljak a tusoló alá, amiben vele voltam…
Legalább negyedórát voltam bent. Kint már hallottam Alice és Emett beszélgetését… Emett se akart menni, még keresni akarta, de Aroék mondták, hogy menjünk…
Mikor végezte, felvettem a ruhát amit Alice adott. Nem érdekelt mi csak, legyen rajtam valami.
- Emett hozott neked ételt – mondta Alice és egy tálcára mutatott
- Köszönöm – néztem Emettre, aki az ablaknál állt, és a tájat kémlelet.
- Semmi… - mondta. Emett… ő se a régi… nem ilyen szokott lenni…
Megpróbáltam enni, de csak egy-két falat ment le a torkomon. Nem erőltettem tovább…
- Ennyi? – kérdezte Alice
- Nem birok enni
- De enned kell. le vagy gyengülve.
- Majd szólok ha éhes leszek, de most nem vagyok – mondtam
Alice bólintott, felkapta a tálcát és lement. Amint vissza ért, össze pakoltunk, majd elindultunk a reptérre.
Annyira nem akartam menni… Annyira fájt elhagyni a helyet, ahol életem legszebb napjait töltöttem. Annyira fájt a tudat, hogy többé nem láthatóm őt…
Emett vezetett, Alice hátul ült velem. Visszanéztem még egyszer a házra, majd sírva borultam Alice ölébe….
A reptérre félóra alatt értünk. Emett elintézte a kocsit, mi addig Alicel a váróterembe ültünk. Nem szóltunk egy szót se, csak ültünk egymás mellet. Kívülről már nem sírtam, de belülről annál jobban…
Negyed óra várakozás után, felszálltunk a gépre és az újabb negyedóra után elindult.
Aludni akartam, aludni, hogy elmeneküljek a valóság elől. Álmában az ember olyan helyen jár, ami csak az övé…
Sikerült elaludnom…
Ez lenne a 28. fejezet. Remélem valamennyire sikerül vissza adnom Bella fájdalmát... remélem tetszik:)
2010. február 15., hétfő
New Day 27. fejezet
27.
Mikor felkeltem, már sütött a nap. Edward nem volt mellettem. Megnéztem az órát, ami fél tizenkettőt mutatott. Még nem ért vissza? Biztos messzebbre ment… de akkor is!
Lassan felkászálódtam az ágyból, de amikor felálltam teljesen megszédültem. A francba! Vissza kellett ülnöm az ágyra, nehogy elessek.
Egy ideig ültem az ágyon, majd nagy levegőt vettem, és kimentem a folyosóra. Semmi zajt nem hallottam. Halkan lementem a nappaliba. A kanapén nekem háttal Alice ült. Nem szólt semmit, nem is fordította a fejét felém, pedig biztos hallotta, hogy jövök.
- Jó reggelt- köszöntem. Nem szólt semmit, meg se mozdult. Furcsálltam, így közelebb mentem hozzá - Alice! Jól vagy? – kérdeztem.
Közbe már mellé értem, és láttam az arcán, hogy koncentrál. Látomása van? Nem szóltam egy szót se csak leültem mellé.
Már legalább tíz perce ültem Alice mellett, de már nagyon furcsálltam a dolgot. És hol van Emett?
- Alcie – szólalt meg egy hang újabb tíz perc múlva. Nem Edward volt, hanem Emett. Emett arca megviselt, gondterhelt és aggódó volt. Én rögtön felpattantam és Emetthez rohantam. Ami a legfurcsább volt, Alice is Emettre nézett. Rám nem hallgatott! Haragszik rám?
- Hol van Edward? – kérdeztem Emettől. Emett kérdőn nézett Alicra. Itt valami nincs rendbe!
- Hol van Edward? – kérdeztem még egyszer. Alice elkezdett remegni. Sír? Emettre néztem, aki lesütötte a szemét. Mi folyik itt? Hol van Edward? Miért sír Alice?
- Emett!- szóltam rá – Hol van Edward? – kérdeztem egy oktávval magasabb hangon, már- már hisztisen. Alice összeszedte magát, bár még mindig rázkódott. Felállt hozzám sétált, és átölelt.
Mi folyik itt? Hol van Eward? Miért nem mondanak semmit? Miért sír Alice? És Emett miért ilyen? Elfogott egy nagyon rossz érzés… Miden olyan üres lett. Elléptem Alictól, és rá néztem. A könnyeim már patakokban folytak
- Mi folyik itt? Hol van Edward? – kérdeztem, pedig már sejtettem, hogy a válasz valami rossz lesz.
- Sajnálom – mondta Alice
- Mit? – kérdeztem
- Edward…- nagy levegőt vett – Edward eltűnt…
- Mi? – kérdeztem
- A voltuirnál nincs… és nem látom a jövőjét… Semmit... Aro se tudja, hol van, ő is segít a keresésbe, de csak… - nem fejezte be a mondatot.
- De csak? Mit találtak? – kérdeztem
- Emett elindul Eward illata után… - mondta Alice, de megint remegésbe tört ki. Emett átölelte.
- Mit találtál? – kérdeztem
- Tüzet – mondta Emett.
És én mindent megértettem… Ha Emett tüzet talált… Ha Alice nem látja Edwardot… Akkor… Edward…
- Neeem! – csak ennyit bírtam kimondani, és sírva a földre estem… Minden elsötétült… csak a sötétség maradt nekem… Soha fel se akarok ébredni többé!
Hát, ez egy igazán rövid, és bénácska rész lett. Ez amolyan átvezető rész?:) Remélem azért tetszik:) köszönöm a kommikat, így már tudom hogy folytatom:) Puszi:)
Mikor felkeltem, már sütött a nap. Edward nem volt mellettem. Megnéztem az órát, ami fél tizenkettőt mutatott. Még nem ért vissza? Biztos messzebbre ment… de akkor is!
Lassan felkászálódtam az ágyból, de amikor felálltam teljesen megszédültem. A francba! Vissza kellett ülnöm az ágyra, nehogy elessek.
Egy ideig ültem az ágyon, majd nagy levegőt vettem, és kimentem a folyosóra. Semmi zajt nem hallottam. Halkan lementem a nappaliba. A kanapén nekem háttal Alice ült. Nem szólt semmit, nem is fordította a fejét felém, pedig biztos hallotta, hogy jövök.
- Jó reggelt- köszöntem. Nem szólt semmit, meg se mozdult. Furcsálltam, így közelebb mentem hozzá - Alice! Jól vagy? – kérdeztem.
Közbe már mellé értem, és láttam az arcán, hogy koncentrál. Látomása van? Nem szóltam egy szót se csak leültem mellé.
Már legalább tíz perce ültem Alice mellett, de már nagyon furcsálltam a dolgot. És hol van Emett?
- Alcie – szólalt meg egy hang újabb tíz perc múlva. Nem Edward volt, hanem Emett. Emett arca megviselt, gondterhelt és aggódó volt. Én rögtön felpattantam és Emetthez rohantam. Ami a legfurcsább volt, Alice is Emettre nézett. Rám nem hallgatott! Haragszik rám?
- Hol van Edward? – kérdeztem Emettől. Emett kérdőn nézett Alicra. Itt valami nincs rendbe!
- Hol van Edward? – kérdeztem még egyszer. Alice elkezdett remegni. Sír? Emettre néztem, aki lesütötte a szemét. Mi folyik itt? Hol van Edward? Miért sír Alice?
- Emett!- szóltam rá – Hol van Edward? – kérdeztem egy oktávval magasabb hangon, már- már hisztisen. Alice összeszedte magát, bár még mindig rázkódott. Felállt hozzám sétált, és átölelt.
Mi folyik itt? Hol van Eward? Miért nem mondanak semmit? Miért sír Alice? És Emett miért ilyen? Elfogott egy nagyon rossz érzés… Miden olyan üres lett. Elléptem Alictól, és rá néztem. A könnyeim már patakokban folytak
- Mi folyik itt? Hol van Edward? – kérdeztem, pedig már sejtettem, hogy a válasz valami rossz lesz.
- Sajnálom – mondta Alice
- Mit? – kérdeztem
- Edward…- nagy levegőt vett – Edward eltűnt…
- Mi? – kérdeztem
- A voltuirnál nincs… és nem látom a jövőjét… Semmit... Aro se tudja, hol van, ő is segít a keresésbe, de csak… - nem fejezte be a mondatot.
- De csak? Mit találtak? – kérdeztem
- Emett elindul Eward illata után… - mondta Alice, de megint remegésbe tört ki. Emett átölelte.
- Mit találtál? – kérdeztem
- Tüzet – mondta Emett.
És én mindent megértettem… Ha Emett tüzet talált… Ha Alice nem látja Edwardot… Akkor… Edward…
- Neeem! – csak ennyit bírtam kimondani, és sírva a földre estem… Minden elsötétült… csak a sötétség maradt nekem… Soha fel se akarok ébredni többé!
Hát, ez egy igazán rövid, és bénácska rész lett. Ez amolyan átvezető rész?:) Remélem azért tetszik:) köszönöm a kommikat, így már tudom hogy folytatom:) Puszi:)
2010. február 14., vasárnap
New Day 26. fejezet
26. fejezet
Mikor kinyitottam a szemem, már világos volt. Egy szobába voltam, egy kényelmes puha ágyon. Nem egymagam-voltam. Ott volt a számomra legfontosabb személy a világon. Mellettem feküdt és éppen olvasott valamit. Nem vette észre hogy felkeltem, így egy kicsit még mozdulatlanul szemléltem.
- Egésznap nézni akarsz? – kérdezte egy idő után. Hát mégis észrevette, hogy felébredtem.
- Neked egy egész estéd volt rá, hogy nézz engem. – mondtam
- Igaz – mondta, letette a könyvet, majd szembe fordult velem, és így néztük egymást és folytatta:- És legszívesebben mindig téged néznélek.
- Ahogy én is – mondtam és a gyönyörű szemeibe néztem
Nem tudom, meddig feküdhettünk egymás mellett, végül én törtem meg a csendet.
- Hol vagyunk? – kérdeztem
- Róma mellett, egy eldugott helyen…
- Ez is a ti házatok? – kérdeztem
- Igen – mondta
- Hány házatok van? Úgy az egész világon – tényleg érdekelt a kérdés. Legalább országonként kettő?
- Nem tudom… - mondta és látszólag nem akart erről beszélni, szóval nem faggattam tovább.
- Hol vannak Alicék? – kérdeztem témaváltás kép
- Alice elrángatta Emettet vásárolni… szerencséjére, esik az eső…
- Szegény Emett – sóhajtottam.
Megint egymás szemébe néztünk. Olyan jó volt mellette lenni. Ezt a boldog percet, a gyomrom korgása szakította meg.
- Megyek, hozok valamit enni – mondta
- Akkor én meg elmegyek letusolni – olyan izzadság szagom lehetett már… Lassan feltápászkodtam és csak akkor vettem észre, hogy csak a melltartóm és a bugyim van rajtam. Éreztem, hogy elpirultam. Nem néztem hátra Edwardra, hanem elindultam a fürdő felé. Épp léptem volna be, amikor hátulról átkarol Edward. Én felé fordultam és a szemébe néztem. Abból szenvedélyt és nemi mohóságot lehettet kiolvasni. Majd megcsókolt. Úgy, mint ahogy még soha.
Nem kellett sokat várni, én is visszacsókoltam, és mohón faltuk egymást. Edward óvatosan felemelt és a falhoz nyomott. A szánk nem szakadt el egymásról, még csak annyira se, hogy levegőt vegyek.
Tudtam, hogy átléptünk egy határt, ami még veszélyes is lehet, de nem érdekelt. Azt akartam, hogy tudja Edward hogy az övé voltam, vagyok és leszek az életem végéig, és minden értelemben. Övé a lelkem, a szívem, mindenem.
Elkezdtem kigombolni az ingjét, elég béna voltam. Legszívesebben inkább letéptem volna, de azért inkább bénáztam vele egy sort. Mikor nagy nehezen kigomboltam az összes gombot, Edward levette magáról az inget, és a teste teljesen az enyémhez simult. Nem éreztem hidegnek, mint alapból szoktam… Edward az ágyhoz sétált velem és óvatosan letett, és felém hajolt, de úgy hogy ne érezzem a súlyát. Aztán már nem volta rajtam a melltartóm… és a bugyim is lekerült rólam…
Edward nagyon óvatos volt és gyengéd…
Negyedóra múlva, zihálva boldogan dőltem Edward mellkasára.
- Szeretlek – mondta
- Én is…
Boldog voltam, a világon a legboldogabb. Olyan tökéletes volt minden. Edward lassan simogatta a derekamat.
Ezt az idillt megint a gyomrom korgása szakította meg.
- Most már tényleg hozok enni valamit – mondta és megcsókolt, majd felkapta a bokszerjét és kiment.
Én még feküdtem egy kicsit az ágyon, majd feltápászkodtam, magamra csavartam a lepedőt és bementem a fürdőbe hogy letusoljak.
Épp léptem volna be a zuhany alá, amikor Edward mellettem termett és megint szenvedélyesen megcsókolt.
- Csatlakozhatok? – kérdezte
Nem mondtam semmit, csak megcsókoltam és behúztam a meleg víz alá…
Körülbelül egy óra múlva szántuk rá magunkat arra, hogy kimászunk a zuhany alól. Az én bőröm már teljesen ázott volt, de nem érdekelt.
- Mit vegyek fel? – álltam törülközőbe csavarva a szobába – Nem hoztam csak egy pólót…
- Minek ruha? – kérdezte csibész mosollyal Edward
- Nem fogok egésznap meztelenül rohangálni – mondtam – Alice nem hagyott nekem ruhát? – most nem érdekelt akár hogy is néz ki, csak legyen valami rajtam.
- Történetesen hagyott, de…
- De?
- Nem mondom, meg hol van – mondta mosolyogva
- Akkor ne mond meg – mondtam és durcásan kimentem a szobából – Megkeresem én! – kiáltottam vissza.
Ez a ház is, mint a másik Cullen rezidencia hatalmas, és gyönyörű volt. A falak krémszínűek, mint a másikba, a bútorok ízlésesen elrendezve. Minden szobába benyitottam, de volt amibe nem mentem be. Például Carlisle és Esme szobájába… az olyan illetlenség lenne.
Rosali és Emett szobáját megint kihagytam. Rosali megölne…
Alice ruháit fel se próbáltam, biztos voltam benne, hogy kicsi lenne. Végül visszamentem Edwardhoz, aki az ágyon feküdt és mosolygott. Oda sétáltam a szekrényéhez kiemeltem az első inget, amit megtaláltam, bementem a fürdőbe és bele bújtam…
Amikor kimentem Edward még mindig az ágyon feküdt és csalódott arccal nézett rám. Én kiöltöttem rá a nyelvem, és neki fogtam a nagy tálca ételnek, ami az éjjeli szekrényen volt.
Edward rántottát sütött és három nagy pirítus kenyeret. Volt mellette lekvár, vaj. Mindet megettem, és még a teát is megittam.
Mikor végeztem lefeküdtem Edward mellé, aki magához húzott, és megpuszilt.
A nap hátra lévő részében megnéztünk egy DVD-t.
Alice és Emett este hatfelé értek haza, hatalmas nagy zacskókkal, amik tele voltak ruhákkal.
- Jól szórakoztatok? – kérdeztem Emettől. Emett vágott egy fintort.
- Nem jobban, mint ti – mondta nevetve, mire én elvörösödtem – Csoda hogy áll még a ház… - Alice fejbe verte egy dobozzal.
- Aúúú. Miért kaptam? - kérdezte ártatlan szemekkel Emett
- Fogd be – mondta Alice – Bella hoztam ruhákat, öltözz fel nyugodtan. Megfogadtam a tanácsát, gyorsan belebújtam egy hálóruhába. Alice hozott nekem mindenféle ételt, így én jól bevacsoráztam…
Este kilenc fele feküdtem le, már nagyon fáradt voltam. Edward halkan jött utánnam és lefeküdt mellém.
- Ma este elmegyek vadászni – mondta
- oké – mondtam – Vigyázz magadra
- Ugyan Bella – mosolygott – Te vigyázz magadra.
- Nem én megyek oroszlánra vagy medvére vadászni - feleltem
- De leeshetsz a lépcsőről, vagy megvághatod magad… Vagy bármi lehet
Remek! Miért hiszi mindig mindenki azt, hogy velem csak baleset történhet? Tényleg ilyen béna vagyok? Ez nagyon rosszul esett. Edward észre is vette rajtam, ezért megpuszilt.
- Haragszol?- kérdezte
Nem mondtam semmit
- Jajj Bella – mondta és megint megpuszilt- Szeretlek. Te vagy az én életem. Nem bírnám elviselni, ha valami bajod, esne
- Mint ahogy én, se ha neked – mondta. nem bírtam ki hogy ne szóljak hozzá. Annyira szeretem!
- Örökké együtt leszünk, még ha megunsz is veled leszek – suttogta a fülembe
- Arra várhatsz. – Mondtam és megcsókoltam. Nehezemre esett elengedni, de éreztem, hogy mindjárt elalszok. Edward elkezdte dúdolni az altatómat, és én lassan mélyálomba zuhantam…
Meghoztem:) Remélem tetszik:) Úgy döntöttem folytatom, már tudom is hogy hogyan:) Remélem tetszeni fog. Az jutott eszembe, hogy esetleg, ha van olyan rész amire kíváncsiak lennétek más szemszögből is, akkor írjátok le és én megírom:) És még egy kérdés: a folytatásban legyen két szemszög? Mert lehet hogy kellhet... kérlek írjatok véleményt:) Sziasztok:)
Mikor kinyitottam a szemem, már világos volt. Egy szobába voltam, egy kényelmes puha ágyon. Nem egymagam-voltam. Ott volt a számomra legfontosabb személy a világon. Mellettem feküdt és éppen olvasott valamit. Nem vette észre hogy felkeltem, így egy kicsit még mozdulatlanul szemléltem.
- Egésznap nézni akarsz? – kérdezte egy idő után. Hát mégis észrevette, hogy felébredtem.
- Neked egy egész estéd volt rá, hogy nézz engem. – mondtam
- Igaz – mondta, letette a könyvet, majd szembe fordult velem, és így néztük egymást és folytatta:- És legszívesebben mindig téged néznélek.
- Ahogy én is – mondtam és a gyönyörű szemeibe néztem
Nem tudom, meddig feküdhettünk egymás mellett, végül én törtem meg a csendet.
- Hol vagyunk? – kérdeztem
- Róma mellett, egy eldugott helyen…
- Ez is a ti házatok? – kérdeztem
- Igen – mondta
- Hány házatok van? Úgy az egész világon – tényleg érdekelt a kérdés. Legalább országonként kettő?
- Nem tudom… - mondta és látszólag nem akart erről beszélni, szóval nem faggattam tovább.
- Hol vannak Alicék? – kérdeztem témaváltás kép
- Alice elrángatta Emettet vásárolni… szerencséjére, esik az eső…
- Szegény Emett – sóhajtottam.
Megint egymás szemébe néztünk. Olyan jó volt mellette lenni. Ezt a boldog percet, a gyomrom korgása szakította meg.
- Megyek, hozok valamit enni – mondta
- Akkor én meg elmegyek letusolni – olyan izzadság szagom lehetett már… Lassan feltápászkodtam és csak akkor vettem észre, hogy csak a melltartóm és a bugyim van rajtam. Éreztem, hogy elpirultam. Nem néztem hátra Edwardra, hanem elindultam a fürdő felé. Épp léptem volna be, amikor hátulról átkarol Edward. Én felé fordultam és a szemébe néztem. Abból szenvedélyt és nemi mohóságot lehettet kiolvasni. Majd megcsókolt. Úgy, mint ahogy még soha.
Nem kellett sokat várni, én is visszacsókoltam, és mohón faltuk egymást. Edward óvatosan felemelt és a falhoz nyomott. A szánk nem szakadt el egymásról, még csak annyira se, hogy levegőt vegyek.
Tudtam, hogy átléptünk egy határt, ami még veszélyes is lehet, de nem érdekelt. Azt akartam, hogy tudja Edward hogy az övé voltam, vagyok és leszek az életem végéig, és minden értelemben. Övé a lelkem, a szívem, mindenem.
Elkezdtem kigombolni az ingjét, elég béna voltam. Legszívesebben inkább letéptem volna, de azért inkább bénáztam vele egy sort. Mikor nagy nehezen kigomboltam az összes gombot, Edward levette magáról az inget, és a teste teljesen az enyémhez simult. Nem éreztem hidegnek, mint alapból szoktam… Edward az ágyhoz sétált velem és óvatosan letett, és felém hajolt, de úgy hogy ne érezzem a súlyát. Aztán már nem volta rajtam a melltartóm… és a bugyim is lekerült rólam…
Edward nagyon óvatos volt és gyengéd…
Negyedóra múlva, zihálva boldogan dőltem Edward mellkasára.
- Szeretlek – mondta
- Én is…
Boldog voltam, a világon a legboldogabb. Olyan tökéletes volt minden. Edward lassan simogatta a derekamat.
Ezt az idillt megint a gyomrom korgása szakította meg.
- Most már tényleg hozok enni valamit – mondta és megcsókolt, majd felkapta a bokszerjét és kiment.
Én még feküdtem egy kicsit az ágyon, majd feltápászkodtam, magamra csavartam a lepedőt és bementem a fürdőbe hogy letusoljak.
Épp léptem volna be a zuhany alá, amikor Edward mellettem termett és megint szenvedélyesen megcsókolt.
- Csatlakozhatok? – kérdezte
Nem mondtam semmit, csak megcsókoltam és behúztam a meleg víz alá…
Körülbelül egy óra múlva szántuk rá magunkat arra, hogy kimászunk a zuhany alól. Az én bőröm már teljesen ázott volt, de nem érdekelt.
- Mit vegyek fel? – álltam törülközőbe csavarva a szobába – Nem hoztam csak egy pólót…
- Minek ruha? – kérdezte csibész mosollyal Edward
- Nem fogok egésznap meztelenül rohangálni – mondtam – Alice nem hagyott nekem ruhát? – most nem érdekelt akár hogy is néz ki, csak legyen valami rajtam.
- Történetesen hagyott, de…
- De?
- Nem mondom, meg hol van – mondta mosolyogva
- Akkor ne mond meg – mondtam és durcásan kimentem a szobából – Megkeresem én! – kiáltottam vissza.
Ez a ház is, mint a másik Cullen rezidencia hatalmas, és gyönyörű volt. A falak krémszínűek, mint a másikba, a bútorok ízlésesen elrendezve. Minden szobába benyitottam, de volt amibe nem mentem be. Például Carlisle és Esme szobájába… az olyan illetlenség lenne.
Rosali és Emett szobáját megint kihagytam. Rosali megölne…
Alice ruháit fel se próbáltam, biztos voltam benne, hogy kicsi lenne. Végül visszamentem Edwardhoz, aki az ágyon feküdt és mosolygott. Oda sétáltam a szekrényéhez kiemeltem az első inget, amit megtaláltam, bementem a fürdőbe és bele bújtam…
Amikor kimentem Edward még mindig az ágyon feküdt és csalódott arccal nézett rám. Én kiöltöttem rá a nyelvem, és neki fogtam a nagy tálca ételnek, ami az éjjeli szekrényen volt.
Edward rántottát sütött és három nagy pirítus kenyeret. Volt mellette lekvár, vaj. Mindet megettem, és még a teát is megittam.
Mikor végeztem lefeküdtem Edward mellé, aki magához húzott, és megpuszilt.
A nap hátra lévő részében megnéztünk egy DVD-t.
Alice és Emett este hatfelé értek haza, hatalmas nagy zacskókkal, amik tele voltak ruhákkal.
- Jól szórakoztatok? – kérdeztem Emettől. Emett vágott egy fintort.
- Nem jobban, mint ti – mondta nevetve, mire én elvörösödtem – Csoda hogy áll még a ház… - Alice fejbe verte egy dobozzal.
- Aúúú. Miért kaptam? - kérdezte ártatlan szemekkel Emett
- Fogd be – mondta Alice – Bella hoztam ruhákat, öltözz fel nyugodtan. Megfogadtam a tanácsát, gyorsan belebújtam egy hálóruhába. Alice hozott nekem mindenféle ételt, így én jól bevacsoráztam…
Este kilenc fele feküdtem le, már nagyon fáradt voltam. Edward halkan jött utánnam és lefeküdt mellém.
- Ma este elmegyek vadászni – mondta
- oké – mondtam – Vigyázz magadra
- Ugyan Bella – mosolygott – Te vigyázz magadra.
- Nem én megyek oroszlánra vagy medvére vadászni - feleltem
- De leeshetsz a lépcsőről, vagy megvághatod magad… Vagy bármi lehet
Remek! Miért hiszi mindig mindenki azt, hogy velem csak baleset történhet? Tényleg ilyen béna vagyok? Ez nagyon rosszul esett. Edward észre is vette rajtam, ezért megpuszilt.
- Haragszol?- kérdezte
Nem mondtam semmit
- Jajj Bella – mondta és megint megpuszilt- Szeretlek. Te vagy az én életem. Nem bírnám elviselni, ha valami bajod, esne
- Mint ahogy én, se ha neked – mondta. nem bírtam ki hogy ne szóljak hozzá. Annyira szeretem!
- Örökké együtt leszünk, még ha megunsz is veled leszek – suttogta a fülembe
- Arra várhatsz. – Mondtam és megcsókoltam. Nehezemre esett elengedni, de éreztem, hogy mindjárt elalszok. Edward elkezdte dúdolni az altatómat, és én lassan mélyálomba zuhantam…
Meghoztem:) Remélem tetszik:) Úgy döntöttem folytatom, már tudom is hogy hogyan:) Remélem tetszeni fog. Az jutott eszembe, hogy esetleg, ha van olyan rész amire kíváncsiak lennétek más szemszögből is, akkor írjátok le és én megírom:) És még egy kérdés: a folytatásban legyen két szemszög? Mert lehet hogy kellhet... kérlek írjatok véleményt:) Sziasztok:)
2.rész
Üdv Itthon Újra
Szokás szerint rémálomra ébredtem.Állandóan ugyanaz az álom, de jobban szeretek nem visszaemlékezni rá.Most ott volt mellettem Jake, aki hamar végetvetett neki.Pár percig még a karjai közt pihentem, amíg teljesen meg nem nyugodtam.
-Jól vagy?-kérdezte lágyan.
-Igen- bólintottam-jobb lenne készülődni, mivel gondolom már várnak ránk-álltam fel-pár perc és indulhatunk.
-Siess!
Gyorsan átöltöztem és megmosakodtam.Jake már türelmetlen volt, hogy mit vacakolog eddig.
-Vadásznod kellene-mondta, miközben a szemembe nézett, ami egyre sötéteb volt-mikor voltál utoljára vadászni?
-El sem hiszem, hogy pont te küldesz el vadászni-álmélkodtam-ki vagy te pontosan?
-Vicces Ivett,de most komolyan kérdeztem.Nem akarom,hogy rosszúl érezd magad,amikor emberek közt vagy.Főleg nem ma!
-4 napja.És tudod,hogy nem bántanálak titeket.Egyébként is: Én csak olyan vért iszok,aminek jó illata van-mosolyogtam tá.
-Ugye tudod,hogy ezt most sértésnek vehetném?-"sértődőtt meg" Jake-a te illatod is piszkálja a mi orrunkat.
-Tudom, de egyik fél sem foglalkozik ezzel és kivállóan megvannak egymás mellet-nyitottam ki az ajtót-de ha nagyon akarod, akkor megkostólhatom az egyikötöket.
-Nem azért mondtam-nevetett fel Jake-de nemcsak mi leszünk ott, hanem Emily,Billy,...stb-csukta be maga után az ajtót ,mire azt bezártam.Már indult volna el az egyik irányba,amikor utánnanyúltam.
-Te meg hova mész?-érdeklődtem
-Hozzánk.
-Ugye nem gondoltad,hogy gyalog megyünk?-vontam fel az egyik szemöldököm-van kocsim ha nem emlékeznél rá.
-Eszem ágában sincs melléd beülnöm, ha te vezetsz-rázta a fejét Jacob.
-Kérlek,kérle,kérlek-könyörögtem neki-olyan régen vezettem.Már annyira hiányzik.
-Jól van de szólok előre,hogy Charli is ott lesz.
-Szombat van Jake ,Charli nem dolgozik ma-vontam meg a vállam, miközben a garázs felé vettem az irányt.
-Hogy neked miért kell 3 kocsi-sóhajtott fel Jake amikor már ben t voltunk az egyik BMW-ben.
-A két Porshe túl feltűnő-vontam meg a vállam-majd beinditottam az kocsit.A motor hallk zümmögéssel életrekelt.
-Akkor egyáltalán miért vetted meg?Komolyan nem értelek.
-Nem s kell-tapostam bele a gázba.Kitoltattam a garázsból,majd miután megvártam,hogy a garázs ajtaja lecsukódjon La Push felé vettem az irányt. A sebességmérő 180-at mutott,mire Jake egy kicsit megrémült.
-Nem lehetne egy kicsit lassaban menned?-kérdezte-még egy rendőr észrevesz minket.
-Le se fogják tudni olvasni a rendszámot,ha ilyen lenne,mivel nem lesz rá idejük,de ha nagyon aggódsz ez mitt-lassítottam le.Már csak 100-zal mentünk.
-Nem azért,de nem hinném,hogy a rendszám leolvasásával fognak foglalkozni,ugyanis csak neked van ebebn a városban ilyen kocsid.
-Ez sajna igaz-helyeseltem-pontosan hova menjek?A házatokhoz?
-Ha nem bánod akkor egy ideig gyalogolnánk-rázta a fejét-például a második kanyarnál az ösvénynél meg is állhatnál.
-Rendben-bólintottam"Itt valami kiszűl.Csak tudnám hogy mi.."Megálltam az említett helynél.Kiszálltunk a kocsiból,majd Jake elindult felém.
-Ha nem veszed zokon,akkor letakarnám a szemed-húzott elő e piros szalagot a zsebéből majd letakarta a szemeimet.
-Ez minek kell?-kérdeztem.
-Meglepetés-fogta meg a kezem,majd húzni kezdett maga után.15 percig haladtunk így.Minden egyes percnél egyre idegesebb lettem.A távolból már hallottam néhány ember lélegzetvételét és szíve dobogását.
-Itt vagyunk-állított meg Jake,majd levette szememről a szalagot.Szemem hamar hozzászokott a fényhez.
Leesett az állam amikor megláttam,hogy mennyien vannak.Ott volt Sam,Emily Seth..az egész falka,Billí,Charli és még néhány volt osztálytársam,vagyis mindenki.
-ÜDV ÚJRA ITTHON!-mondták.
Szokás szerint rémálomra ébredtem.Állandóan ugyanaz az álom, de jobban szeretek nem visszaemlékezni rá.Most ott volt mellettem Jake, aki hamar végetvetett neki.Pár percig még a karjai közt pihentem, amíg teljesen meg nem nyugodtam.
-Jól vagy?-kérdezte lágyan.
-Igen- bólintottam-jobb lenne készülődni, mivel gondolom már várnak ránk-álltam fel-pár perc és indulhatunk.
-Siess!
Gyorsan átöltöztem és megmosakodtam.Jake már türelmetlen volt, hogy mit vacakolog eddig.
-Vadásznod kellene-mondta, miközben a szemembe nézett, ami egyre sötéteb volt-mikor voltál utoljára vadászni?
-El sem hiszem, hogy pont te küldesz el vadászni-álmélkodtam-ki vagy te pontosan?
-Vicces Ivett,de most komolyan kérdeztem.Nem akarom,hogy rosszúl érezd magad,amikor emberek közt vagy.Főleg nem ma!
-4 napja.És tudod,hogy nem bántanálak titeket.Egyébként is: Én csak olyan vért iszok,aminek jó illata van-mosolyogtam tá.
-Ugye tudod,hogy ezt most sértésnek vehetném?-"sértődőtt meg" Jake-a te illatod is piszkálja a mi orrunkat.
-Tudom, de egyik fél sem foglalkozik ezzel és kivállóan megvannak egymás mellet-nyitottam ki az ajtót-de ha nagyon akarod, akkor megkostólhatom az egyikötöket.
-Nem azért mondtam-nevetett fel Jake-de nemcsak mi leszünk ott, hanem Emily,Billy,...stb-csukta be maga után az ajtót ,mire azt bezártam.Már indult volna el az egyik irányba,amikor utánnanyúltam.
-Te meg hova mész?-érdeklődtem
-Hozzánk.
-Ugye nem gondoltad,hogy gyalog megyünk?-vontam fel az egyik szemöldököm-van kocsim ha nem emlékeznél rá.
-Eszem ágában sincs melléd beülnöm, ha te vezetsz-rázta a fejét Jacob.
-Kérlek,kérle,kérlek-könyörögtem neki-olyan régen vezettem.Már annyira hiányzik.
-Jól van de szólok előre,hogy Charli is ott lesz.
-Szombat van Jake ,Charli nem dolgozik ma-vontam meg a vállam, miközben a garázs felé vettem az irányt.
-Hogy neked miért kell 3 kocsi-sóhajtott fel Jake amikor már ben t voltunk az egyik BMW-ben.
-A két Porshe túl feltűnő-vontam meg a vállam-majd beinditottam az kocsit.A motor hallk zümmögéssel életrekelt.
-Akkor egyáltalán miért vetted meg?Komolyan nem értelek.
-Nem s kell-tapostam bele a gázba.Kitoltattam a garázsból,majd miután megvártam,hogy a garázs ajtaja lecsukódjon La Push felé vettem az irányt. A sebességmérő 180-at mutott,mire Jake egy kicsit megrémült.
-Nem lehetne egy kicsit lassaban menned?-kérdezte-még egy rendőr észrevesz minket.
-Le se fogják tudni olvasni a rendszámot,ha ilyen lenne,mivel nem lesz rá idejük,de ha nagyon aggódsz ez mitt-lassítottam le.Már csak 100-zal mentünk.
-Nem azért,de nem hinném,hogy a rendszám leolvasásával fognak foglalkozni,ugyanis csak neked van ebebn a városban ilyen kocsid.
-Ez sajna igaz-helyeseltem-pontosan hova menjek?A házatokhoz?
-Ha nem bánod akkor egy ideig gyalogolnánk-rázta a fejét-például a második kanyarnál az ösvénynél meg is állhatnál.
-Rendben-bólintottam"Itt valami kiszűl.Csak tudnám hogy mi.."Megálltam az említett helynél.Kiszálltunk a kocsiból,majd Jake elindult felém.
-Ha nem veszed zokon,akkor letakarnám a szemed-húzott elő e piros szalagot a zsebéből majd letakarta a szemeimet.
-Ez minek kell?-kérdeztem.
-Meglepetés-fogta meg a kezem,majd húzni kezdett maga után.15 percig haladtunk így.Minden egyes percnél egyre idegesebb lettem.A távolból már hallottam néhány ember lélegzetvételét és szíve dobogását.
-Itt vagyunk-állított meg Jake,majd levette szememről a szalagot.Szemem hamar hozzászokott a fényhez.
Leesett az állam amikor megláttam,hogy mennyien vannak.Ott volt Sam,Emily Seth..az egész falka,Billí,Charli és még néhány volt osztálytársam,vagyis mindenki.
-ÜDV ÚJRA ITTHON!-mondták.
1.rész
1.rész
Látogatás
"Vágre szünet"-gondoltam,miközben összeszedtem a cuccaima."Egy ideig legalább nem kell a látszaton aggódnom."-Gyorsan a z ottanni lakásomhoz mentem,majd összerámoltam a dolgaimat.A repülőgép, amivel Forksa utaztam volna 2 órán belül indul.
Mikor végeztem a pakolással elindultam a repülőtér felé, de indulás elött kicsráltem a kontaklencsémet.Már nem vörös a szemem,de nem szeretem a világos karamella színt, túlságosan rájuk emlékeztet.1 óráig álltam sorba egy jegyért.Az elsőosztályra kértem jegyet, mivel ott kevesebben vannak, így könnyebb elviselnem a torkomban fellángoló tűzt.Nem okozott problémát a szomjúságom.5 év elegendő idő volt hogy megszokjam az emberek közelségét.De a biztonság kedvéért mindent megtettem.
Az út 2 és fél órán keresztül tartott.Ez idő alatt megcsináltam a szünetre feladott házikat és meg is tanultam egy részét.Elegendő volt csupán egyszer átolvasnom az anyagot,mivel könnyen a "fejembeszáll" minden,hála a vámpírénemnek.Akkora "űr" van az elmémben , hogy azt hiszem soha nem fogom tudni kitőlteni.De nemcsak ilyen tulajdonságokkal rendelkezem:Erős voltam nagyon és szinte sebezhetetlen egy emberre nézve.A gyorsaságomrol nem is beszélve.Kedvenc szabadidöm a futás volt, persze csak este és olyan helyen, ahol se emberek, se kamerák nincsenek.Ezt csak erdőkben tudtam megtenni.A többiről nem is beszélek...
Kb este 8 óra volt amikor a gép leszállt.Egy napsugár sem világitotta meg már az utakat. Így a gyorsaságomat kihasználva hamarabb érttem haza,Forksba.
Keresztültohantam a sötét utcákon.Mire a házamhoz érttem megint eltelt egy óra.Elővettem a lakáskulcsot,majd bementem a házba.Útközben mindenhol felkapcsoltam a villanyt.Minden ott volt ahol hagytam.
Felmentem a szobámba,majd kipakoltam az utazótáskámból.A szennyesekte betettem a mosogépbe, majd beindítottam.
10 óra volt mire mindennel végeztem és még hátravolt az éjszaka.Üre volt a ház.Csak a mosógép egyenletes zakatolását lehetet hallani.Egyedü éreztem magam. A konyhában hirtelen megszólalt a telefon."Vajon ki lehet az ilyen későn?"-kérdeztem magamtól, miközben leszáguldoztam a telefonhoz.
-Igen-vettem fel a telefont.
-Fogadjunk , hogy rég otthon vagy és kipakoltál-szólalt meg egy nagyon ismerős és nekem kedves hang-mégcsak nem is az volt az első dolgod , hogy felhívj engem, hogy itthon vagy!
-Jake-suttogtam a meghatodságtól.Csak ennyit bírtam kinyögni.Ő volt az egyetlen, aki velem maradt a történtek után.Most éppen rá volt szükségem.
-Már itt vagyok az ajtód elött-mondta,mire kopogtatást hallottam.Lecsaptam a telefont, majd nagy lendülettel kinyitottam az ajtót.És tényleg ott volt.Pár lépésnyire állt tőlem.Minden gondomat elfelejtettem,amikor meglátam.
Pár pillanat alatt átlépte a köztünk levő távolságot, majd kitárva karját magágozvont és megcsókolt.Forró bőre égette az enyémet,de nem törrödtem vele, kezeimet a hajába csúsztatva visszacsókóltam.
Miútán végetért a csókunk szorosan hozzábújtam.
-Szóval hiányoztam neked, de nem voltál képes felhívni-állapította meg Jake.
-Azt hittem hogy már alszol és nem akartalak felébreszteni-tiltakoztam, miközben behútott a napaliba a kanapára.
-Egy héten, ha egyszer alszok - emelte a tekintetét a plafonra-honnan gondoltad, hogy éppen akkor fogok aludni, amikor hazajösz végre 4 hónap után?
-Pedig rádférne,nem is kicsit-húzttam végig az újjaimat a szeme alatti karikákon-fáradtnak látszol-
-Talán-vonta meg a vállát Jake-tegnap óta én vagyok az aki szemmel tartja a várost.Ma csatlakozott Seth, ugyhogy úgy gondoltam ellógogk egy kicsit.
-Ki fogsz kapni Jake,ha ellógod a melód-figyelmeztettem.
-Tudják, hogy itt vagyok.És hamár szóbajöttek, azt üzenik ,hogy holnap gyere le La Pushra.
-Tudod jól, hogy nem tehetem, amiért az vagyok aki-sóhajtottam.
-Szerintem miért vagyok még mindig itt?
-Akkor jó-bújtam hozzá jobban- nagyon hiányoztál.
-Te is nekem hidd el-csókolta meg a homlokom.
-Ideje lenne akkor aludnod Jake!-álltam fel - menj fel nyugodtan a szobámba.
-Neked is aludnod kellene,- mondta,mivel szükségem volt még alvásra.
-Rémálmaim lesznek és azt nem szeretném.
-Majd itt leszek és felébresztelek, ha kell- ajánlotta fel Jake.
-Rendben- egyeztem bele- akkor megyek és lezuhanyzok- mondtam, majd egy pizsamával és törülközővel a kezembe elmentem fürdeni.
Látogatás
"Vágre szünet"-gondoltam,miközben összeszedtem a cuccaima."Egy ideig legalább nem kell a látszaton aggódnom."-Gyorsan a z ottanni lakásomhoz mentem,majd összerámoltam a dolgaimat.A repülőgép, amivel Forksa utaztam volna 2 órán belül indul.
Mikor végeztem a pakolással elindultam a repülőtér felé, de indulás elött kicsráltem a kontaklencsémet.Már nem vörös a szemem,de nem szeretem a világos karamella színt, túlságosan rájuk emlékeztet.1 óráig álltam sorba egy jegyért.Az elsőosztályra kértem jegyet, mivel ott kevesebben vannak, így könnyebb elviselnem a torkomban fellángoló tűzt.Nem okozott problémát a szomjúságom.5 év elegendő idő volt hogy megszokjam az emberek közelségét.De a biztonság kedvéért mindent megtettem.
Az út 2 és fél órán keresztül tartott.Ez idő alatt megcsináltam a szünetre feladott házikat és meg is tanultam egy részét.Elegendő volt csupán egyszer átolvasnom az anyagot,mivel könnyen a "fejembeszáll" minden,hála a vámpírénemnek.Akkora "űr" van az elmémben , hogy azt hiszem soha nem fogom tudni kitőlteni.De nemcsak ilyen tulajdonságokkal rendelkezem:Erős voltam nagyon és szinte sebezhetetlen egy emberre nézve.A gyorsaságomrol nem is beszélve.Kedvenc szabadidöm a futás volt, persze csak este és olyan helyen, ahol se emberek, se kamerák nincsenek.Ezt csak erdőkben tudtam megtenni.A többiről nem is beszélek...
Kb este 8 óra volt amikor a gép leszállt.Egy napsugár sem világitotta meg már az utakat. Így a gyorsaságomat kihasználva hamarabb érttem haza,Forksba.
Keresztültohantam a sötét utcákon.Mire a házamhoz érttem megint eltelt egy óra.Elővettem a lakáskulcsot,majd bementem a házba.Útközben mindenhol felkapcsoltam a villanyt.Minden ott volt ahol hagytam.
Felmentem a szobámba,majd kipakoltam az utazótáskámból.A szennyesekte betettem a mosogépbe, majd beindítottam.
10 óra volt mire mindennel végeztem és még hátravolt az éjszaka.Üre volt a ház.Csak a mosógép egyenletes zakatolását lehetet hallani.Egyedü éreztem magam. A konyhában hirtelen megszólalt a telefon."Vajon ki lehet az ilyen későn?"-kérdeztem magamtól, miközben leszáguldoztam a telefonhoz.
-Igen-vettem fel a telefont.
-Fogadjunk , hogy rég otthon vagy és kipakoltál-szólalt meg egy nagyon ismerős és nekem kedves hang-mégcsak nem is az volt az első dolgod , hogy felhívj engem, hogy itthon vagy!
-Jake-suttogtam a meghatodságtól.Csak ennyit bírtam kinyögni.Ő volt az egyetlen, aki velem maradt a történtek után.Most éppen rá volt szükségem.
-Már itt vagyok az ajtód elött-mondta,mire kopogtatást hallottam.Lecsaptam a telefont, majd nagy lendülettel kinyitottam az ajtót.És tényleg ott volt.Pár lépésnyire állt tőlem.Minden gondomat elfelejtettem,amikor meglátam.
Pár pillanat alatt átlépte a köztünk levő távolságot, majd kitárva karját magágozvont és megcsókolt.Forró bőre égette az enyémet,de nem törrödtem vele, kezeimet a hajába csúsztatva visszacsókóltam.
Miútán végetért a csókunk szorosan hozzábújtam.
-Szóval hiányoztam neked, de nem voltál képes felhívni-állapította meg Jake.
-Azt hittem hogy már alszol és nem akartalak felébreszteni-tiltakoztam, miközben behútott a napaliba a kanapára.
-Egy héten, ha egyszer alszok - emelte a tekintetét a plafonra-honnan gondoltad, hogy éppen akkor fogok aludni, amikor hazajösz végre 4 hónap után?
-Pedig rádférne,nem is kicsit-húzttam végig az újjaimat a szeme alatti karikákon-fáradtnak látszol-
-Talán-vonta meg a vállát Jake-tegnap óta én vagyok az aki szemmel tartja a várost.Ma csatlakozott Seth, ugyhogy úgy gondoltam ellógogk egy kicsit.
-Ki fogsz kapni Jake,ha ellógod a melód-figyelmeztettem.
-Tudják, hogy itt vagyok.És hamár szóbajöttek, azt üzenik ,hogy holnap gyere le La Pushra.
-Tudod jól, hogy nem tehetem, amiért az vagyok aki-sóhajtottam.
-Szerintem miért vagyok még mindig itt?
-Akkor jó-bújtam hozzá jobban- nagyon hiányoztál.
-Te is nekem hidd el-csókolta meg a homlokom.
-Ideje lenne akkor aludnod Jake!-álltam fel - menj fel nyugodtan a szobámba.
-Neked is aludnod kellene,- mondta,mivel szükségem volt még alvásra.
-Rémálmaim lesznek és azt nem szeretném.
-Majd itt leszek és felébresztelek, ha kell- ajánlotta fel Jake.
-Rendben- egyeztem bele- akkor megyek és lezuhanyzok- mondtam, majd egy pizsamával és törülközővel a kezembe elmentem fürdeni.
2010. február 13., szombat
Reni: Visszaemlékezés
Visszaemlékezés
Talán 5 éve történt minden?Már nem is azámolom.Úgy vagyok vele , hogy ami megtörtént az megtörtént,nem lehet megváltoztatni. Az élet megy tovább, akármit is próbálsz ellene tenni.Ne m tudod megállítani, amikor úgy érzed ,hogy szüksiged van egy kis magányra és csöndre. És nem tudod azt visszapörgetni, hogy helyretedd azt amit elrontottál, például egy barátságot.
Az emberek mindig odamennek a másikhoz, amikor látják az illetón, hogy valami bántja, és megkérdezik tőle, hogy mi nyomasztja a lelkét ,mire ő sírva kiönti a szívét .
Sokszor én is megtenném ezt csak az a gond hogy nincs kinek elmondanom, aki ismeri az igezi énemet és megértene.Már én is ekgondolkodtam azon ,hogy mit tennék,ha visszatudnám pörgetni az időt,mit javítanék ki az életemben.Rengeteg dolgom lett volna akkor.
Talán tényleg 5 éve kezdödött el az új életem:
Forks.Itt élttem 2 évig.Az ottani középiskolában tanulta és tettem le az elsö érettségimet.Imádtam oda járni.Különleges barátságba keveredtem egy esemény folyamán az iskola legfurcsább tagjaival: Cullenekkel. (Vámpírok,véefarkasok,alakváltók.Ti hisztek ezekben?)Nos én sem hittem az ilyenekben,amíg meg nem tudtam,kik is ők valójában.
Vigyáztak rám és segítettek nekem amikor szükségem volt rá..DE amilyen gyorsan létrejött ez a barátság,ugyanolyan gyorsan ért véget, mondván túl veszályes ha a közelemen vannak...Hát tévedtek.
Amikor elmentek az események felgyorsultak.A szüleimet elvesztettem belölem meg vámpír lett vagyis csak félig.Ezért énytelen voltam valami rész munkát találnom,hogy eltudjam magam tartani és ne kelljen nevelőintézetbe tenni,amig a 18-at be em töltöm,de ez csak az álca miatt volt fontos.
Hivatalosan Forksban élek, de egy távoli egyetemre járok Dorthmundba.Az ott élő embereknek fel sem tűnt hogy ezzel nem stimmel valami.De van olyan dolog, amit jobb nem tudni.
Nos ez vagyok én és a múltam.A nevem Ivett Mattew és ez az én történetem:
Talán 5 éve történt minden?Már nem is azámolom.Úgy vagyok vele , hogy ami megtörtént az megtörtént,nem lehet megváltoztatni. Az élet megy tovább, akármit is próbálsz ellene tenni.Ne m tudod megállítani, amikor úgy érzed ,hogy szüksiged van egy kis magányra és csöndre. És nem tudod azt visszapörgetni, hogy helyretedd azt amit elrontottál, például egy barátságot.
Az emberek mindig odamennek a másikhoz, amikor látják az illetón, hogy valami bántja, és megkérdezik tőle, hogy mi nyomasztja a lelkét ,mire ő sírva kiönti a szívét .
Sokszor én is megtenném ezt csak az a gond hogy nincs kinek elmondanom, aki ismeri az igezi énemet és megértene.Már én is ekgondolkodtam azon ,hogy mit tennék,ha visszatudnám pörgetni az időt,mit javítanék ki az életemben.Rengeteg dolgom lett volna akkor.
Talán tényleg 5 éve kezdödött el az új életem:
Forks.Itt élttem 2 évig.Az ottani középiskolában tanulta és tettem le az elsö érettségimet.Imádtam oda járni.Különleges barátságba keveredtem egy esemény folyamán az iskola legfurcsább tagjaival: Cullenekkel. (Vámpírok,véefarkasok,alakváltók.Ti hisztek ezekben?)Nos én sem hittem az ilyenekben,amíg meg nem tudtam,kik is ők valójában.
Vigyáztak rám és segítettek nekem amikor szükségem volt rá..DE amilyen gyorsan létrejött ez a barátság,ugyanolyan gyorsan ért véget, mondván túl veszályes ha a közelemen vannak...Hát tévedtek.
Amikor elmentek az események felgyorsultak.A szüleimet elvesztettem belölem meg vámpír lett vagyis csak félig.Ezért énytelen voltam valami rész munkát találnom,hogy eltudjam magam tartani és ne kelljen nevelőintézetbe tenni,amig a 18-at be em töltöm,de ez csak az álca miatt volt fontos.
Hivatalosan Forksban élek, de egy távoli egyetemre járok Dorthmundba.Az ott élő embereknek fel sem tűnt hogy ezzel nem stimmel valami.De van olyan dolog, amit jobb nem tudni.
Nos ez vagyok én és a múltam.A nevem Ivett Mattew és ez az én történetem:
2010. február 11., csütörtök
25. fejezet
25.
… és megcsókolt. Éreztem a szenvedélyt, és ami a legfontosabb, a szerelmet a csókjában. A kezemet a nyakába tettem, és össze kulcsoltam. Nem érdekelt hol vagyunk, kik vannak mellettünk, csak Ő volt és én.
Edward óvatosan lefejtette a kezem a nyakáról.
- Most menjetek – mondta – Lesz még elég időnk – mondta és megpuszilt
- Biztos? – kérdeztem és átöleltem
- Biztos. Soha többet nem hagyjuk el egymást.
- Ígéred?
- Ígérem – mondta és megint megcsókolt.
- Szeretlek – mondta mikor elhúzódott tőlem, annyira, hogy a szemembe tudjon nézni
- Én is. Nagyon – mondtam
Alice oda ugrált mögénk
- Menniük kell, Aroék nem soká kijönnek… - mondta – Lesz még elég időtök egymásra – mondta és rám mosolygott
- Oké. – bólintottam és elléptem Edwardtól, de a kezét nem engedtem el, és húzni kezdtem, de ő nem mozdult. – Mennünk kell – mondtam
- Mi majd utánatok megyünk- mondta – Tudod, hogy Aro megkért, hogy ne menjünk ki…
- De…
- Bella. Én se szívesen maradok, de muszáj lesz. Kérlek, hallgass rám, és most menj. Már csak pár óra és megint együtt leszünk
- Pár óra? – kérdeztem fájdalmasan.
- Igen. Nem sokáig lesz már fent a nap.
- Akkor maradok.
- Nem Bella – mondta szigurúan – Vidd el őket minél messzebbre innen. – nézett Emááék felé
- Oké – mondta – De nem mozdulsz innen – mondtam – mármint nem akarom, hogy Aroval beszélj…
- Nem fogok, nem lesz semmi baj. Ha hallok valamit a gondolataiba, rögtön elmegyek
- Oké – mondtam és átöleltem. – Szeretlek – mondtam most én
- Én is téged. – megpuszilt- Sietek, aztán haza megyünk oké?- bólintottam – ne hagyd el az éttermet rendben? – megint bólintottam – Vigyázz magadra – megint bólintottam – Tudod, hogy te vagy az életem? – kérdezte és rám mosolygott, és én most megráztam a fejem – Pedig te vagy! Nélküled nem bírnák élni – mondta és megpuszilt – Nagyon szeretlek.
- Mennetek kell – sürgetett Alice – Gyorsan.
Nagy nehezen elengedtem a kezem, és Emmáék felé vettem az irányt, akik épp Emettel röhögtek valamin.
- Mehetünk? – kérdeztem
- Aha – mondta Emma
- Várj – szólt Alice – Ezt tedd el – mondta és a táskámba csúsztatta a pénztárcáját
- De…
- Menjetek – mondta Alice.
- Ti nem jöttök? – kérdezte Rob
- Nem, nekünk még van egy kis elintézni valónk – mondta Edward és közbe a vállamra tette a kezét – Majd később csatlakozunk. Érezzétek jól magatokat.
- Akkor menjünk – mondtam, mert láttam Alice ideges tekintetét. – Sziasztok – intettem Edwardéknak
- Sziasztok…
Kiléptem az épületből, és reméltem, hogy soha nem kell többet betennem a lábam… Emmáék jöttek utánam. Edward már hiányzott. Alig kaptam vissza, már megint külön vagyunk…
- Akkor hova? – kérdezte Rob és közbe mellém lépett
- Hát, Fausto’s-ba nem? – kérdeztem
- De az nagyon drága hely – mondta Emma – Szerintem nem kell sehova se menni…
- De, Edwardék ragaszkodnak hozzá – mondtam – És megbeszéltem velük, hogy majd oda jönnek. – mondtam
- Oké. De Catataékat meg keressük? – kérdezte Peter
- Felhívom
Mikor megtaláltuk Cataékat, elindultunk az étterembe. Már előre féltem. Tudtam, hogy nem fogom magam jól érezni, főleg hogy nincs mellettem Edward. Tele volt a fejem olyan rémképekkel, hogy Aro nem engedi el őket…
Nem ez hűlyesség, ne is gondolj ilyenekre Bella!
- És mond csak Bella, hogy-hogy Edward itt van? – kérdezte Emma, és mindenki felém fordult.
- Öhm… - most mit mondjak? – Hát, mondták hogy majd ők is jönnek, de én nem gondoltam, hogy komolyan is gondolják – mondtam
- És ők testvérek? – kérdezte Kitty
- Igen. Azaz Edward és Emett testvérek, Alice pedig örökbe fogadott – tudtam, hogy ez nem teljesen így van, de úgyse tudják meg…
- Az a lány nagyon aranyos – mondta Emma – Biztos jó barátnők vagytok
- Igen, azok – mondtam és elmosolyodtam
- És a fiúk… - mondta Ana – Te együtt vagy Edwardal?
- Hát… igen, azt hiszem – hát ez elég hűlyén hangzott
- Azt hiszed? – kérdezte Robert és felvonta a szemöldökét
- Hosszú történet – mondtam, nem akartam róla beszélni
- Ráérünk.
- Nem baj, nincs most kedvem elmondani – mondtam
- Oké. – mondta Robert
- És az a másik srác? – kérdezte Kitty
- Emettre gondolsz? – kérdeztem
- Aha.
- Mi van vele?
- Neki van barátnője?
- Igen, van. – mondtam és elmosolyodtam megint.
A vacsora hátra levő részében beszélgettünk. Azaz én inkább hallgattam amit ők beszélnek.
Nagyon lassan telt az idő, és ők is lassan ettek. Minden falat után nagyokat nevettek. Én ettem meg leghamarabb, és csak néztem őket.
Kint már sötét volt. Már legalább három órája ültünk itt. Meddig esznek még? És mikor jönnek már meg Edwardék? Hol vannak eddig?
Végül megláttam Edwardot, ahogy szép lassan besétál, nyomában Alicel és Emettel. Amint beléptek, egy rövid ideig elcsendesült az étterem. Edward felém vette az irányt, mire én felálltam és átöleltük egymást.
- Nekünk mennünk kell – mondta Edward és Robék felé fordult – Nem sokár indul a repülőgépünk. Akartok még valamit redelni?
- Köszönjük nem, és köszönjük a meghívást – mondta Emma és ránk mosolygott
- Én köszönöm, hogy vigyáztatok Bellára.
- Ugyan, semmiség volt, jól éreztük magunkat – mondta Rob és közbe rám kacsintott. Edward halkan felmorgott, de csak én halottam, mivel a mellkasának dőltem.
- Szeretnénk fizetni – szólt Alice egy pincérnek.
A pincér számlával a kezébe tért vissza. Alice kifizette, nem néztem mennyi, mert szinte folyamatosan Edwardot néztem, és éreztem, hogy lassan elálmosodok. Ha Edward nem fogott volna, biztos helyben elaludtam volna.
Mikor mindenki összeszedte magát, kimentünk az étteremből.
- Hát, köszönünk szépen mindent – mondta Catalina
- Én köszönöm, hogy velem voltatok – mondtam és átöleltük egymást. Szép sorjába elköszöntem mindenkitől Catalinával és Emmával telefonszámot és e-mail címet cseréltünk.
Robot hagytam utoljára. Elmotyogtam neki egy sziát, ő meg átölelt. Rá se mertem nézni Edwardra, csak Emett röhögését halottam.
Mikor elköszöntünk, beszálltunk a kocsiba, amit Alice hozott. Honnan van nekik ilyen kocsijuk itt?
Egy sárga Porsce volt. Alice mosolyogva nézett rám. Én zavartan becsusszantam Edward mellé a hátsó ülésbe. Intettem a Emmáéknak, akik szintén csodálkozva nézték a kocsit, majd elhajtottunk…
Edward átölelt és én az ölébe dűltem. Megpuszilta a fejemet, majd elaludtam…
Sajnálom, hogy eddig kellett várni, de nem volt időm, és nem is tudom, hogy mit csináljak. Van ötletem hogy hogy folytassam, de akkor megint ellesz nyújtva...:D Na de majd meglátom:) Remélem tetszett, bár nem volt valami érdekes szerintem... Majd a következő hátha az lesz:)
Sziasztok:)
… és megcsókolt. Éreztem a szenvedélyt, és ami a legfontosabb, a szerelmet a csókjában. A kezemet a nyakába tettem, és össze kulcsoltam. Nem érdekelt hol vagyunk, kik vannak mellettünk, csak Ő volt és én.
Edward óvatosan lefejtette a kezem a nyakáról.
- Most menjetek – mondta – Lesz még elég időnk – mondta és megpuszilt
- Biztos? – kérdeztem és átöleltem
- Biztos. Soha többet nem hagyjuk el egymást.
- Ígéred?
- Ígérem – mondta és megint megcsókolt.
- Szeretlek – mondta mikor elhúzódott tőlem, annyira, hogy a szemembe tudjon nézni
- Én is. Nagyon – mondtam
Alice oda ugrált mögénk
- Menniük kell, Aroék nem soká kijönnek… - mondta – Lesz még elég időtök egymásra – mondta és rám mosolygott
- Oké. – bólintottam és elléptem Edwardtól, de a kezét nem engedtem el, és húzni kezdtem, de ő nem mozdult. – Mennünk kell – mondtam
- Mi majd utánatok megyünk- mondta – Tudod, hogy Aro megkért, hogy ne menjünk ki…
- De…
- Bella. Én se szívesen maradok, de muszáj lesz. Kérlek, hallgass rám, és most menj. Már csak pár óra és megint együtt leszünk
- Pár óra? – kérdeztem fájdalmasan.
- Igen. Nem sokáig lesz már fent a nap.
- Akkor maradok.
- Nem Bella – mondta szigurúan – Vidd el őket minél messzebbre innen. – nézett Emááék felé
- Oké – mondta – De nem mozdulsz innen – mondtam – mármint nem akarom, hogy Aroval beszélj…
- Nem fogok, nem lesz semmi baj. Ha hallok valamit a gondolataiba, rögtön elmegyek
- Oké – mondtam és átöleltem. – Szeretlek – mondtam most én
- Én is téged. – megpuszilt- Sietek, aztán haza megyünk oké?- bólintottam – ne hagyd el az éttermet rendben? – megint bólintottam – Vigyázz magadra – megint bólintottam – Tudod, hogy te vagy az életem? – kérdezte és rám mosolygott, és én most megráztam a fejem – Pedig te vagy! Nélküled nem bírnák élni – mondta és megpuszilt – Nagyon szeretlek.
- Mennetek kell – sürgetett Alice – Gyorsan.
Nagy nehezen elengedtem a kezem, és Emmáék felé vettem az irányt, akik épp Emettel röhögtek valamin.
- Mehetünk? – kérdeztem
- Aha – mondta Emma
- Várj – szólt Alice – Ezt tedd el – mondta és a táskámba csúsztatta a pénztárcáját
- De…
- Menjetek – mondta Alice.
- Ti nem jöttök? – kérdezte Rob
- Nem, nekünk még van egy kis elintézni valónk – mondta Edward és közbe a vállamra tette a kezét – Majd később csatlakozunk. Érezzétek jól magatokat.
- Akkor menjünk – mondtam, mert láttam Alice ideges tekintetét. – Sziasztok – intettem Edwardéknak
- Sziasztok…
Kiléptem az épületből, és reméltem, hogy soha nem kell többet betennem a lábam… Emmáék jöttek utánam. Edward már hiányzott. Alig kaptam vissza, már megint külön vagyunk…
- Akkor hova? – kérdezte Rob és közbe mellém lépett
- Hát, Fausto’s-ba nem? – kérdeztem
- De az nagyon drága hely – mondta Emma – Szerintem nem kell sehova se menni…
- De, Edwardék ragaszkodnak hozzá – mondtam – És megbeszéltem velük, hogy majd oda jönnek. – mondtam
- Oké. De Catataékat meg keressük? – kérdezte Peter
- Felhívom
Mikor megtaláltuk Cataékat, elindultunk az étterembe. Már előre féltem. Tudtam, hogy nem fogom magam jól érezni, főleg hogy nincs mellettem Edward. Tele volt a fejem olyan rémképekkel, hogy Aro nem engedi el őket…
Nem ez hűlyesség, ne is gondolj ilyenekre Bella!
- És mond csak Bella, hogy-hogy Edward itt van? – kérdezte Emma, és mindenki felém fordult.
- Öhm… - most mit mondjak? – Hát, mondták hogy majd ők is jönnek, de én nem gondoltam, hogy komolyan is gondolják – mondtam
- És ők testvérek? – kérdezte Kitty
- Igen. Azaz Edward és Emett testvérek, Alice pedig örökbe fogadott – tudtam, hogy ez nem teljesen így van, de úgyse tudják meg…
- Az a lány nagyon aranyos – mondta Emma – Biztos jó barátnők vagytok
- Igen, azok – mondtam és elmosolyodtam
- És a fiúk… - mondta Ana – Te együtt vagy Edwardal?
- Hát… igen, azt hiszem – hát ez elég hűlyén hangzott
- Azt hiszed? – kérdezte Robert és felvonta a szemöldökét
- Hosszú történet – mondtam, nem akartam róla beszélni
- Ráérünk.
- Nem baj, nincs most kedvem elmondani – mondtam
- Oké. – mondta Robert
- És az a másik srác? – kérdezte Kitty
- Emettre gondolsz? – kérdeztem
- Aha.
- Mi van vele?
- Neki van barátnője?
- Igen, van. – mondtam és elmosolyodtam megint.
A vacsora hátra levő részében beszélgettünk. Azaz én inkább hallgattam amit ők beszélnek.
Nagyon lassan telt az idő, és ők is lassan ettek. Minden falat után nagyokat nevettek. Én ettem meg leghamarabb, és csak néztem őket.
Kint már sötét volt. Már legalább három órája ültünk itt. Meddig esznek még? És mikor jönnek már meg Edwardék? Hol vannak eddig?
Végül megláttam Edwardot, ahogy szép lassan besétál, nyomában Alicel és Emettel. Amint beléptek, egy rövid ideig elcsendesült az étterem. Edward felém vette az irányt, mire én felálltam és átöleltük egymást.
- Nekünk mennünk kell – mondta Edward és Robék felé fordult – Nem sokár indul a repülőgépünk. Akartok még valamit redelni?
- Köszönjük nem, és köszönjük a meghívást – mondta Emma és ránk mosolygott
- Én köszönöm, hogy vigyáztatok Bellára.
- Ugyan, semmiség volt, jól éreztük magunkat – mondta Rob és közbe rám kacsintott. Edward halkan felmorgott, de csak én halottam, mivel a mellkasának dőltem.
- Szeretnénk fizetni – szólt Alice egy pincérnek.
A pincér számlával a kezébe tért vissza. Alice kifizette, nem néztem mennyi, mert szinte folyamatosan Edwardot néztem, és éreztem, hogy lassan elálmosodok. Ha Edward nem fogott volna, biztos helyben elaludtam volna.
Mikor mindenki összeszedte magát, kimentünk az étteremből.
- Hát, köszönünk szépen mindent – mondta Catalina
- Én köszönöm, hogy velem voltatok – mondtam és átöleltük egymást. Szép sorjába elköszöntem mindenkitől Catalinával és Emmával telefonszámot és e-mail címet cseréltünk.
Robot hagytam utoljára. Elmotyogtam neki egy sziát, ő meg átölelt. Rá se mertem nézni Edwardra, csak Emett röhögését halottam.
Mikor elköszöntünk, beszálltunk a kocsiba, amit Alice hozott. Honnan van nekik ilyen kocsijuk itt?
Egy sárga Porsce volt. Alice mosolyogva nézett rám. Én zavartan becsusszantam Edward mellé a hátsó ülésbe. Intettem a Emmáéknak, akik szintén csodálkozva nézték a kocsit, majd elhajtottunk…
Edward átölelt és én az ölébe dűltem. Megpuszilta a fejemet, majd elaludtam…
Sajnálom, hogy eddig kellett várni, de nem volt időm, és nem is tudom, hogy mit csináljak. Van ötletem hogy hogy folytassam, de akkor megint ellesz nyújtva...:D Na de majd meglátom:) Remélem tetszett, bár nem volt valami érdekes szerintem... Majd a következő hátha az lesz:)
Sziasztok:)
2010. február 6., szombat
Segítesetek:D
Sziasztok! Bocs, hogy nem hoztam frisset már két napja, de nem tudom mi legyen.
Most be tudnám fejezni a történetet, de akár folytatni is tudnám... Viszont ha befejezem, akkor elkezdem folytatni az újat... Nem tudom mi legyen. Mert ehhez a történethez is van egy jó ötletem, hogy hogy folytassam, de befejezni is betudnám most... szóval, ha van időtök, kérlek írjatok véleményt, hogy szerintetek mi legyen... Előre is köszönöm:)
Remélem minél hamarabb jönnek ötletek, mert annál hamarabb tudom folytatni:)
Puszi
Most be tudnám fejezni a történetet, de akár folytatni is tudnám... Viszont ha befejezem, akkor elkezdem folytatni az újat... Nem tudom mi legyen. Mert ehhez a történethez is van egy jó ötletem, hogy hogy folytassam, de befejezni is betudnám most... szóval, ha van időtök, kérlek írjatok véleményt, hogy szerintetek mi legyen... Előre is köszönöm:)
Remélem minél hamarabb jönnek ötletek, mert annál hamarabb tudom folytatni:)
Puszi
2010. február 3., szerda
New Day 24. fejezet
24. fejezet
Aro becsukta a szemét, Alice pedig Edwardra nézett, aki megkövülten állt mellettem. Tudtam, hogy ő látja azt, amit Alice és Aro. idegesített is, hogy nem tudom, mit látnak. Óvatosan szétnéztem a terembe. Láthatólag nem csak egem idegesített. Emett is bosszúsan nézett, és Jane is elég mérges volt. Mondjuk ő alapból ilyen. Nem állhattunk ott csak egy percig, de nekem nagyon hosszú időnek tűnt. Mikor Aro kinyitotta a szemét, elmosolyodott.
- Igazán nagy öröm volt látni amit te láttál – mondta Aro
- Mi volt az? – kérdezte a szőke hajú vámpír
- Bellát, hallhatatlan ként.
- Biztos vagy benne, hogy nem tud becsapni? – kérdezte a fekete hajú férfi
- Semmi sem biztos, csak az hogy itt vagyunk – mondta Aro és rám nézett- Ugyan akkor, hiszek neki.
- De tudja befolyásolni a látomásait nem? – kérdezte megint a szőke hajú
- Még ha tudja is… láttam, hogy ő komolyan gondolja
- Ha nem Edward, akkor én változtatom át – mondta Alice, és én döbbenten rá néztem. – Tudom, Edward ok nélkül sose tenné meg, mert nem akarja, hogy Bellának fél élete legyen – folytatta – De azt is tudom, hogy mennyire nehéz Edwardnak… és ha Bella megöregedne és meghalna, Edward valahogy utána menne. Nem akarom ezt, nem akarom látni hogy Edward szenved… - mondta
- A szándékaid biztosak – mondta – De Edward engedni fogja?
- Be fogja látni. – mondta Alice
- Rendben – mondta Aro és rám nézett – Menjetek
- Biztos Aro? – kérdezte a fekete hajú vámpír
- Igen. De két feltétellel, ha szükségünk van rátok, ha hívunk, akkor jöttök. Kettő, tudni akarunk róla, ha Bella már vámpír.
- Ellenőrizni fogunk – mondta a fekete hajú. Alice bólintott. Edward még mindig megkövülten állt, és az arcomat figyelte. Megszorítottam a kezét.
- Akkor, ideje mennetek. Heidi, mindjért ide ér. Vagy maradtok vacsorára? – kérdezte Aro és ránk mosolygott. A lélgezetem is elállt, mikor rájöttem mi készül itt.
- gyerünk – mondta Edward és húzni kezdett
- Várjatok egy kicsit – mondta Aro.
- Mit akarsz még? – kérdezte Edward kicsit indulatosan
- Csak megkérni, hogy ne hagyjátok el az épületet, amíg világos van. Elvégre, nem lenne éppenséggel jó, ha most buknánk le.
Edward, Alice és Emett bólintottak.
- Remélem Bella, minél hamarabb, halhatatlanként is megtekinthetlek- bólintottam, de kerültem a tekintetét – Kérlek, adjátok át üdvözletemet Charlisle barátomnak, és mondjátok meg neki, hogy jó lenne újra látni, és várjuk őt és persze titeket is.
- Átadjuk – mondta Alice
- Akkor, viszlát – mondta Aro, majd megfordult és visszasétált a székhez.
Edward megfogta a kezem és húzni kezdett maga után. Alice mögöttem jött és ő hátulról fogott, Emett pedig Alice mögött jött utánunk.
Ahogy haladtunk ki a folyosón egy fekete hajú vámpír jött velünk szembe, egy tömeg emberrel. A vámpír megállt és magyarázni kezdett, mint egy idegen vezető. Ahogy el halladtunk a tömeg mellett, Emmáékra lettem figyelmes. Megtorpantam, aminek következtébe Alice és Emett belém jöttek.
- Mi a baj? – kérdezte Edward
- Ők a barátaim – mondtam és Emmáék felé néztem, akik épp észre vettek és felém inultak. Edward aggodalmasan Alicre és Emettre nézett – Nem hagyhatjuk hogy… - kezdtem bele, de addigra Emma, Rob, Kitty, és Peter oda értek hozzánk.
- Bella! Hol voltál? Nagyon megijesztettél – mondta Emme de közbe Edwardot figyelte. Ha nem lettünk volna olyan helyzetbe amibe voltunk, még nevettem is volna mind a négyük arc kifejezésén, de most valahogy nem tudtam.
- Bocs, csak… Edwardék jöttek és…
- Ő Edward? – kérdezte Rob és Edwardra nézett. Bólintottam.
- Edward, Alice, Emett, ők itt Kitty, Emma, Rob és Peter. – mutattam szépen sorba- Ők pedig Edward, Alice és Emett
- Örülök hogy megismerhetlek titeket – mondta Kitty.
Én Edwardra néztem, aki éppen Robot vizsgálgatta, elég érdekes volt az arckifejezése, remélem Rob nem a tegnap előtti estére gondol épp…
- Mennünk kell – mondta Emma és megfogta Kitty kezét. Én Edwardra és Alicre néztem.
- Mi lenne, ha meghívnánk titeket a Fausto’s- ba ? – kérdezte Edward – Megszeretném köszönni, hogy vigyáztatok Bellár – mondta és megpuszilta a fejem. Nem tudtam hová tenni ezt a gesztust…
- Hát… mi meg akartuk nézni ezt a helyet.
- Nem éri meg – mondtam – Szerintem menjünk együnk valamit. Úgy hallottam, nagyon jó hely az- az étterem.
- Hát… - nézett Kitty Emmára – Fiúk?
- Szerintem menjünk. Engem úgyse érdekelt ezt a hely. Csak a lányok rángattak be – mondta Peter – És amúgy is, jó lenne beszélgetni Bellával még egy kicsit – mondta és rám kacsintott. Nem is mertem Edwardra nézni…
- Akkor menjünk – mondta Kitty
Meg könnyebbülve sóhajtottam, és hálásan néztem Edwardékra.
- Mennyünk gyorsan – mondta halkan. Alice intett Emmáéknak, hogy kövessék őket. Kitty, Emma, Peter és Rob követték Alice- éket, Edward étkarolt és tolt előre. És én elkövettem, azt ahibát, hogy hátra néztem, és találkozott a tekintetem egy kislányéval. Pici, szőke hajú, kékszemű kislány volt. Láttam, ahogy a csoport elindul a nagy ajtó felé, majd Edward maga felé fordította a fejem, és megszorította a kezem. Hallottam, ahogy a nagy ajtó becsukódik, Edward megszaporázta a léptünket, és hamar kiértünk a másik folyosóra, ahol Aliceék már vártak. Innen nem lehetett semmit se hallani. Én pedig Edward mellkasán dőlve, sírni kezdtem. Nem érdekelt hogy Emmáék látnak, Alice amúgy is lefoglalta őket. Csak az érdekelt, hogy újra Edward mellett vagyok, és hogy nem sokár megölelhetem Renét Charlit és Jaket. Aztán eszembe jutott a kislány, és még jobban hullani kezdtek a könnyeim. Edward felemelte a fejem és letörülte a könnyeket, majd hozzám hajolt…
Remélem tetszett:)
Aro becsukta a szemét, Alice pedig Edwardra nézett, aki megkövülten állt mellettem. Tudtam, hogy ő látja azt, amit Alice és Aro. idegesített is, hogy nem tudom, mit látnak. Óvatosan szétnéztem a terembe. Láthatólag nem csak egem idegesített. Emett is bosszúsan nézett, és Jane is elég mérges volt. Mondjuk ő alapból ilyen. Nem állhattunk ott csak egy percig, de nekem nagyon hosszú időnek tűnt. Mikor Aro kinyitotta a szemét, elmosolyodott.
- Igazán nagy öröm volt látni amit te láttál – mondta Aro
- Mi volt az? – kérdezte a szőke hajú vámpír
- Bellát, hallhatatlan ként.
- Biztos vagy benne, hogy nem tud becsapni? – kérdezte a fekete hajú férfi
- Semmi sem biztos, csak az hogy itt vagyunk – mondta Aro és rám nézett- Ugyan akkor, hiszek neki.
- De tudja befolyásolni a látomásait nem? – kérdezte megint a szőke hajú
- Még ha tudja is… láttam, hogy ő komolyan gondolja
- Ha nem Edward, akkor én változtatom át – mondta Alice, és én döbbenten rá néztem. – Tudom, Edward ok nélkül sose tenné meg, mert nem akarja, hogy Bellának fél élete legyen – folytatta – De azt is tudom, hogy mennyire nehéz Edwardnak… és ha Bella megöregedne és meghalna, Edward valahogy utána menne. Nem akarom ezt, nem akarom látni hogy Edward szenved… - mondta
- A szándékaid biztosak – mondta – De Edward engedni fogja?
- Be fogja látni. – mondta Alice
- Rendben – mondta Aro és rám nézett – Menjetek
- Biztos Aro? – kérdezte a fekete hajú vámpír
- Igen. De két feltétellel, ha szükségünk van rátok, ha hívunk, akkor jöttök. Kettő, tudni akarunk róla, ha Bella már vámpír.
- Ellenőrizni fogunk – mondta a fekete hajú. Alice bólintott. Edward még mindig megkövülten állt, és az arcomat figyelte. Megszorítottam a kezét.
- Akkor, ideje mennetek. Heidi, mindjért ide ér. Vagy maradtok vacsorára? – kérdezte Aro és ránk mosolygott. A lélgezetem is elállt, mikor rájöttem mi készül itt.
- gyerünk – mondta Edward és húzni kezdett
- Várjatok egy kicsit – mondta Aro.
- Mit akarsz még? – kérdezte Edward kicsit indulatosan
- Csak megkérni, hogy ne hagyjátok el az épületet, amíg világos van. Elvégre, nem lenne éppenséggel jó, ha most buknánk le.
Edward, Alice és Emett bólintottak.
- Remélem Bella, minél hamarabb, halhatatlanként is megtekinthetlek- bólintottam, de kerültem a tekintetét – Kérlek, adjátok át üdvözletemet Charlisle barátomnak, és mondjátok meg neki, hogy jó lenne újra látni, és várjuk őt és persze titeket is.
- Átadjuk – mondta Alice
- Akkor, viszlát – mondta Aro, majd megfordult és visszasétált a székhez.
Edward megfogta a kezem és húzni kezdett maga után. Alice mögöttem jött és ő hátulról fogott, Emett pedig Alice mögött jött utánunk.
Ahogy haladtunk ki a folyosón egy fekete hajú vámpír jött velünk szembe, egy tömeg emberrel. A vámpír megállt és magyarázni kezdett, mint egy idegen vezető. Ahogy el halladtunk a tömeg mellett, Emmáékra lettem figyelmes. Megtorpantam, aminek következtébe Alice és Emett belém jöttek.
- Mi a baj? – kérdezte Edward
- Ők a barátaim – mondtam és Emmáék felé néztem, akik épp észre vettek és felém inultak. Edward aggodalmasan Alicre és Emettre nézett – Nem hagyhatjuk hogy… - kezdtem bele, de addigra Emma, Rob, Kitty, és Peter oda értek hozzánk.
- Bella! Hol voltál? Nagyon megijesztettél – mondta Emme de közbe Edwardot figyelte. Ha nem lettünk volna olyan helyzetbe amibe voltunk, még nevettem is volna mind a négyük arc kifejezésén, de most valahogy nem tudtam.
- Bocs, csak… Edwardék jöttek és…
- Ő Edward? – kérdezte Rob és Edwardra nézett. Bólintottam.
- Edward, Alice, Emett, ők itt Kitty, Emma, Rob és Peter. – mutattam szépen sorba- Ők pedig Edward, Alice és Emett
- Örülök hogy megismerhetlek titeket – mondta Kitty.
Én Edwardra néztem, aki éppen Robot vizsgálgatta, elég érdekes volt az arckifejezése, remélem Rob nem a tegnap előtti estére gondol épp…
- Mennünk kell – mondta Emma és megfogta Kitty kezét. Én Edwardra és Alicre néztem.
- Mi lenne, ha meghívnánk titeket a Fausto’s- ba ? – kérdezte Edward – Megszeretném köszönni, hogy vigyáztatok Bellár – mondta és megpuszilta a fejem. Nem tudtam hová tenni ezt a gesztust…
- Hát… mi meg akartuk nézni ezt a helyet.
- Nem éri meg – mondtam – Szerintem menjünk együnk valamit. Úgy hallottam, nagyon jó hely az- az étterem.
- Hát… - nézett Kitty Emmára – Fiúk?
- Szerintem menjünk. Engem úgyse érdekelt ezt a hely. Csak a lányok rángattak be – mondta Peter – És amúgy is, jó lenne beszélgetni Bellával még egy kicsit – mondta és rám kacsintott. Nem is mertem Edwardra nézni…
- Akkor menjünk – mondta Kitty
Meg könnyebbülve sóhajtottam, és hálásan néztem Edwardékra.
- Mennyünk gyorsan – mondta halkan. Alice intett Emmáéknak, hogy kövessék őket. Kitty, Emma, Peter és Rob követték Alice- éket, Edward étkarolt és tolt előre. És én elkövettem, azt ahibát, hogy hátra néztem, és találkozott a tekintetem egy kislányéval. Pici, szőke hajú, kékszemű kislány volt. Láttam, ahogy a csoport elindul a nagy ajtó felé, majd Edward maga felé fordította a fejem, és megszorította a kezem. Hallottam, ahogy a nagy ajtó becsukódik, Edward megszaporázta a léptünket, és hamar kiértünk a másik folyosóra, ahol Aliceék már vártak. Innen nem lehetett semmit se hallani. Én pedig Edward mellkasán dőlve, sírni kezdtem. Nem érdekelt hogy Emmáék látnak, Alice amúgy is lefoglalta őket. Csak az érdekelt, hogy újra Edward mellett vagyok, és hogy nem sokár megölelhetem Renét Charlit és Jaket. Aztán eszembe jutott a kislány, és még jobban hullani kezdtek a könnyeim. Edward felemelte a fejem és letörülte a könnyeket, majd hozzám hajolt…
Remélem tetszett:)
Díj:)
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
Nagyon szépen köszönöm Anyíta, annyira jól esik:) Nagyon köszönöm:)♥
http://anyiita-blogja.blogspot.com/
7 dolog magamról:
1. Nagyon szeretem a Twilight Sagát, filmet könyvet egy aránt:)
2. Imádok írni
3. Nagyon szeretek/tem...:( sportolni
4. Nagyon szeretek a barátaimmal lenni, és imádom őket:)
5. Kedvenc ételem: Brassói:D
6. Nagy álmom Amerikába költözni, vagy legalább eljutni oda:)
7. Nagyon jól esnek amiket kommentárokba írtok, és alapból az is ól esik, hogy valaki a /barátaimon kívül/ olvassa a történeteimet:) Nagyon köszönöm!
7 Blog, akiknek tovább küldtem a dijjat:
Anyíta: http://anyiita-blogja.blogspot.com/
Drusilla: http://lapushvampirja.blogspot.com/
Stelly: http://twilightfanfictionbyenci.blogspot.com/
iccsinee: http://iccsinee.blogspot.com/
Léna: http://lebelnala.blogspot.com/
Angyalka: http://angyalkanita.blogspot.com/
Zsuzska: http://the-love-solves-everything.blogspot.com/
Mindenki történetét nagyon szeretem, és olvasom is:)
Gratulálok az össze blognak:)
2010. február 2., kedd
New Day 23. fejezet
Tényleg nagyon szörnyű lett, előre is bocsi:s Lehet át fogom írni...
23. fejezet
Aro önelégülten ült a trónon és közbe jelentőség teljes pillantást váltott a mellette ülő két vámpírral. Nem érdekelt kik jönnek. Biztos újabb vámpírok…
Míg vártunk, egy pillantást vetettem a jobb kezemre, mely megint elkezdett fájni. Teljesen be volt dagadva. Összeforr ez valaha? Már ha túlélem… bár erre nem sok esély van…
Kinyílt az ajtó, és mindenki felkapta a fejét. Én nem fordultam meg, nem érdekelt ki jött. Másod perceken belül azonban egy hideg kezet éreztem a derekam körül, ami szorosan megához vont.
- Edward? – néztem az aranybarna szemébe – Mit keresel itt? – kérdeztem keservesen
- Te mit keresel itt? Megőrültél? – kérdezte és meg simogatta az arcomat. – Jól vagy? – kérdezte. Bólogattam, és sírásba törtem ki
- Hogy jöhettél ide? – kérdeztem. Miért jött? Direkt azért jöttem el, hogy ő és a családja ne kerüljön bajba!
- Bella! – mondta és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek – Nincs semmi baj
Már hogy ne lenne baj? Eljöttek, és most miattam annyi a családjának! Még jobban eleredtek a könnyeim. Uh. Most biztos mindenki rajtam röhög, de nem érdekel! Edward magához vont és szorosan átölelt.
- Edward és Alice és Emett!- Ők is itt vannak? Megint sírni kezdtem. Legalább maradtak volna ők otthon!- Mily meglepetés itt látni benneteket! – mondta Aro, és éreztem, ahogy hozzánk sétál, és megfogja Edward kezét. Pár percig álltak kézen fogva, majd Aro Alicehez és Emetthez is oda ment.
- Nos – folytatta Aro – Épp ott tartottunk, hogy próbára akartuk tenni Bellát, hogy vajon más erőkre is immunis-e? Mert képzeld! Úgy ahogy te, én se bírtam olvasni a szerelmed gondolataiba… épp ezért, az következik, hogy szép sorjába kipróbáljuk, hogy vajon Jane ereje milyen hatással van Bellára… - Edward mellkasából félelmetes morgás tört ki.
- Azt már nem! – mondta és maga mögé lökött
- Ugyan már. – mondta Aro – Nem is biztos, hogy érezni fog bármit is. Ha meg igen, akkor egy kicsit fájt neki. - Edward megint morgott, Jane pedig elindult felénk. Edward hátra lökött, Alice elkapott. Emettet Felix és egy másik vámpír lefogta. Jane Edwardra nézett, aki remegett és az arcáról mérhetetlen fájdalom tükröződött. Nem bírtam nézni, oda akartam menni hozzá, de Alice lefogott, és így én nem tudtam. Edward még remegett egy kicsit, majd a földre esett.
- Hagyd abba! – kiáltottam Janere, aki erre elmosolyodott, de nem vette le a szemét Edwardról.
- Jane! – mondta Aro. Jane még egy ideig még Edwardot nézte, majd Arora nézett.
- Mester?- Aro felém intett. Alice nem akart el engedni, de Alec keményen lefogta és arrébb rángatta, így én védetlenül maradtam. Edward megpróbált oda jönni hozzám, de őt is lefogták.
- Ez fájni fog – mondta Jane önelégülten mosolyogva, majd rám nézett. Vártam mikor jön a fájdalom. Biztos nagyon fog fájni…
Aro elkezdett nevetni.
- Ez hihetetlen! – mondta – Még Jane ereje se hat rá… - Jane erre morgott egyet, majd hátra lépett Alec mellé. Aro oda lépett mellém és felemelte az épp kezem, remélve hátha mégis ki tud olvasni valamit. Mikor megint sikertelenül járt, elengedett és visszasétált a székékbe és leült. Én automatikusan Edwardhoz léptem, nem érdekelt semmi, csak hogy mellette lehessek, amíg még lehet! Edward kitépte a kezét az őt lefogó vámpíréból, és óvatosan meg fogta a kezem, ami el volt törve.
- Fáj? –kérdezte aggódva. Megráztam a fejem és hozzá bújtam
- Mit is csináljunk veletek? – kérdezte Aro inkább magától, mint bárki mástól.
- Aro, tudod, mit kell tenned. Ő egy ember – mondta a szőke vámpír Aro bal oldaláról
- Igen Caios, de nagy lehetőség van ebbe a lányba.
- Ha átváltoztatod, se fog csatlakozni hozzánk – mondta a másik vámpír
- Ha rögtön nem is, de később lehet. – mondta Aro
- Ugyan már Aro! A lány Cullenékkel van, ők meg nem engednék, hogy csatlakozzon hozzánk
- Kivéve, ha Edward is vele tart – mondta Aro
- Egyikünk se fog csatlakozni hozzátok – mondta Edward. Aro egy ideig nézett minket, majd megszólalt
- Ez esetben…- mondta és elindult felénk.
Edward hirtelen elém lépett, és eltakart.
- Edward, ne hülyéskedj – mondta Félix gonosz mosollyal Emett háta mögül– Biztoste is kapsz belőle, hisz hallom mennyire csábít az illata. - Edward felmorgott, és most Emett is.
Aro egyre közeledett felénk, de Edward nem mozdult. Edward támadó állásba állt. Szemem sarkából láttam, hogy Aro int egyet Jannek, mire az Edwardra nézett, és Edward arca megint eltorzul a sok fájdalomtól. Edward, a földre esett és ott vonaglott. Jane még mindig rajta tartotta a tekintetét. Aro pedig egyre közelebb ért hozzám. Nem tudtam mit csinálni, megkövülten álltam és néztem Edwardot. Aro közbe teljesen oda ért hozzám, és már csak azt érezte, hogy oldalra fordítja hideg kezével a fejem… Én Edwardot néztem. Láttam a sok fájdalmat rajta, nem érdekelt, ha meghalok, csak ne kelljen még egyszer látnom őt így szenvedni. Már szinte vártam mikor harap meg, de ez nem történt meg.
Annyit láttam, hogy Emett rá ugrott Arora és a földhöz lökte. Felix utána és leszedte, és a földhöz vágta, a kő nagy reccsenéssel betört. Mivel Jane-t teljesen meg zavarta az egész, lekapta a tekintetét Edwardról, ő pedig felpattant és letépte Felixt Emettről, Alice pedig mellém lépett. Aro állt és mosolygott.
- Mire képesek vagytok egy emberért. Az egész Voltuirral szembe álltok érte… - mondta elgondolkozva
Felix és Edward támadó állásba álltak egymással szembe. Edwardnak könnyebb dolga volt, mint Felixnek, hisz látta mit fog lépni. Aro közbe elindult felém megint, és Edward erre felém indult, ahelyett, hogy Felixre vetette volna megát, így Felix megtámadta Edwardot, és a földhöz szorította
- Nagy pazarlás… - mondta Aro és Edwardot nézte.
- Hagyd békén – mondtam – Kérlek. Ők nem tettek semmit. Én vagyok aki túl sokat tud, engem ölj meg – mondtam. Aro kíváncsian és csodálkozva nézett rám. Edward morgott egyet és próbált kiszabadulni, de nem tudott.
- Feláldoznád magad egy lélektelen lényért? – kérdezte
- Nem tudsz semmit Edward lelkéről. – mondta. Elegem volt ebből a lelkes dologból…
- De tudom, hogy a magunk fajtának nincs lelke. – mondta
- A magatok fajtájának, akik ember vérrel táplálkoznak, talán nincs. De mivel ők próbálnak tenni az ellen, hogy ne legyenek szörnyetegek, ezért nekik van lelkük – mondtam. Aro még mindig érdekesen nézett.
- Aro, sietni kell. Mindjárt meg érkezik Hedi. – mondta a szőke vámpír Aro oldaláról.
- Mit csináljunk veletek? – kérdezte, és hol engem, hol Edwardot nézte – Gondolom biztos hogy nem csatlakoznátok… De mi lenne, ha…
- Ha? – kérdeztem
- Ha Bella is halhatatlan lenne… és persze nem muszáj csatlakozni, csak arra kérnélek, hogy néha látogassatok meg, és ha esetleg valamilyen baj történne, akkor számíthatnánk rátok – mondta és ránk nézett. Közbe intett Felixnek hogy engedje el Edwardot. Edward felpattant és máris átölelt. – Na? – kérdezte.
- És mi lesz, ha nem változtatják át a lányt? – kérdezte most a másik vámpír
- Természetesen felügyelnénk, hogy meg tegyék – mondta Aro
- Át fogjuk változtatni – szólalt meg Alice, és mindenki rá nézett – Láttam. Már akkor, mikor legelőször megláttuk Bellát, tudtam, hogy közénk fog tartozni.
Aro kíváncsian nézett Alicra és kinyújtotta a kezét. Alice levette a fekete kesztyűjét és meg fogta.
Mondtam, hogy nagyon szörnyű lett, nagyon sajnálom, de most ezt tudtam írni...:S Bocs hogy nem tegnap hoztam, csak mint Chatbe írtam én béna elestem és megzúzódott a kezem és hát nekem nem volt ott Edward, hogy megmentsen;):D Na csak hülyültem...:D Na szóval tényleg bocs:) És Köszönöm a kommentárokat, nagyon aranyosak vagytok:) Jól esnek nagyoon♥
23. fejezet
Aro önelégülten ült a trónon és közbe jelentőség teljes pillantást váltott a mellette ülő két vámpírral. Nem érdekelt kik jönnek. Biztos újabb vámpírok…
Míg vártunk, egy pillantást vetettem a jobb kezemre, mely megint elkezdett fájni. Teljesen be volt dagadva. Összeforr ez valaha? Már ha túlélem… bár erre nem sok esély van…
Kinyílt az ajtó, és mindenki felkapta a fejét. Én nem fordultam meg, nem érdekelt ki jött. Másod perceken belül azonban egy hideg kezet éreztem a derekam körül, ami szorosan megához vont.
- Edward? – néztem az aranybarna szemébe – Mit keresel itt? – kérdeztem keservesen
- Te mit keresel itt? Megőrültél? – kérdezte és meg simogatta az arcomat. – Jól vagy? – kérdezte. Bólogattam, és sírásba törtem ki
- Hogy jöhettél ide? – kérdeztem. Miért jött? Direkt azért jöttem el, hogy ő és a családja ne kerüljön bajba!
- Bella! – mondta és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek – Nincs semmi baj
Már hogy ne lenne baj? Eljöttek, és most miattam annyi a családjának! Még jobban eleredtek a könnyeim. Uh. Most biztos mindenki rajtam röhög, de nem érdekel! Edward magához vont és szorosan átölelt.
- Edward és Alice és Emett!- Ők is itt vannak? Megint sírni kezdtem. Legalább maradtak volna ők otthon!- Mily meglepetés itt látni benneteket! – mondta Aro, és éreztem, ahogy hozzánk sétál, és megfogja Edward kezét. Pár percig álltak kézen fogva, majd Aro Alicehez és Emetthez is oda ment.
- Nos – folytatta Aro – Épp ott tartottunk, hogy próbára akartuk tenni Bellát, hogy vajon más erőkre is immunis-e? Mert képzeld! Úgy ahogy te, én se bírtam olvasni a szerelmed gondolataiba… épp ezért, az következik, hogy szép sorjába kipróbáljuk, hogy vajon Jane ereje milyen hatással van Bellára… - Edward mellkasából félelmetes morgás tört ki.
- Azt már nem! – mondta és maga mögé lökött
- Ugyan már. – mondta Aro – Nem is biztos, hogy érezni fog bármit is. Ha meg igen, akkor egy kicsit fájt neki. - Edward megint morgott, Jane pedig elindult felénk. Edward hátra lökött, Alice elkapott. Emettet Felix és egy másik vámpír lefogta. Jane Edwardra nézett, aki remegett és az arcáról mérhetetlen fájdalom tükröződött. Nem bírtam nézni, oda akartam menni hozzá, de Alice lefogott, és így én nem tudtam. Edward még remegett egy kicsit, majd a földre esett.
- Hagyd abba! – kiáltottam Janere, aki erre elmosolyodott, de nem vette le a szemét Edwardról.
- Jane! – mondta Aro. Jane még egy ideig még Edwardot nézte, majd Arora nézett.
- Mester?- Aro felém intett. Alice nem akart el engedni, de Alec keményen lefogta és arrébb rángatta, így én védetlenül maradtam. Edward megpróbált oda jönni hozzám, de őt is lefogták.
- Ez fájni fog – mondta Jane önelégülten mosolyogva, majd rám nézett. Vártam mikor jön a fájdalom. Biztos nagyon fog fájni…
Aro elkezdett nevetni.
- Ez hihetetlen! – mondta – Még Jane ereje se hat rá… - Jane erre morgott egyet, majd hátra lépett Alec mellé. Aro oda lépett mellém és felemelte az épp kezem, remélve hátha mégis ki tud olvasni valamit. Mikor megint sikertelenül járt, elengedett és visszasétált a székékbe és leült. Én automatikusan Edwardhoz léptem, nem érdekelt semmi, csak hogy mellette lehessek, amíg még lehet! Edward kitépte a kezét az őt lefogó vámpíréból, és óvatosan meg fogta a kezem, ami el volt törve.
- Fáj? –kérdezte aggódva. Megráztam a fejem és hozzá bújtam
- Mit is csináljunk veletek? – kérdezte Aro inkább magától, mint bárki mástól.
- Aro, tudod, mit kell tenned. Ő egy ember – mondta a szőke vámpír Aro bal oldaláról
- Igen Caios, de nagy lehetőség van ebbe a lányba.
- Ha átváltoztatod, se fog csatlakozni hozzánk – mondta a másik vámpír
- Ha rögtön nem is, de később lehet. – mondta Aro
- Ugyan már Aro! A lány Cullenékkel van, ők meg nem engednék, hogy csatlakozzon hozzánk
- Kivéve, ha Edward is vele tart – mondta Aro
- Egyikünk se fog csatlakozni hozzátok – mondta Edward. Aro egy ideig nézett minket, majd megszólalt
- Ez esetben…- mondta és elindult felénk.
Edward hirtelen elém lépett, és eltakart.
- Edward, ne hülyéskedj – mondta Félix gonosz mosollyal Emett háta mögül– Biztoste is kapsz belőle, hisz hallom mennyire csábít az illata. - Edward felmorgott, és most Emett is.
Aro egyre közeledett felénk, de Edward nem mozdult. Edward támadó állásba állt. Szemem sarkából láttam, hogy Aro int egyet Jannek, mire az Edwardra nézett, és Edward arca megint eltorzul a sok fájdalomtól. Edward, a földre esett és ott vonaglott. Jane még mindig rajta tartotta a tekintetét. Aro pedig egyre közelebb ért hozzám. Nem tudtam mit csinálni, megkövülten álltam és néztem Edwardot. Aro közbe teljesen oda ért hozzám, és már csak azt érezte, hogy oldalra fordítja hideg kezével a fejem… Én Edwardot néztem. Láttam a sok fájdalmat rajta, nem érdekelt, ha meghalok, csak ne kelljen még egyszer látnom őt így szenvedni. Már szinte vártam mikor harap meg, de ez nem történt meg.
Annyit láttam, hogy Emett rá ugrott Arora és a földhöz lökte. Felix utána és leszedte, és a földhöz vágta, a kő nagy reccsenéssel betört. Mivel Jane-t teljesen meg zavarta az egész, lekapta a tekintetét Edwardról, ő pedig felpattant és letépte Felixt Emettről, Alice pedig mellém lépett. Aro állt és mosolygott.
- Mire képesek vagytok egy emberért. Az egész Voltuirral szembe álltok érte… - mondta elgondolkozva
Felix és Edward támadó állásba álltak egymással szembe. Edwardnak könnyebb dolga volt, mint Felixnek, hisz látta mit fog lépni. Aro közbe elindult felém megint, és Edward erre felém indult, ahelyett, hogy Felixre vetette volna megát, így Felix megtámadta Edwardot, és a földhöz szorította
- Nagy pazarlás… - mondta Aro és Edwardot nézte.
- Hagyd békén – mondtam – Kérlek. Ők nem tettek semmit. Én vagyok aki túl sokat tud, engem ölj meg – mondtam. Aro kíváncsian és csodálkozva nézett rám. Edward morgott egyet és próbált kiszabadulni, de nem tudott.
- Feláldoznád magad egy lélektelen lényért? – kérdezte
- Nem tudsz semmit Edward lelkéről. – mondta. Elegem volt ebből a lelkes dologból…
- De tudom, hogy a magunk fajtának nincs lelke. – mondta
- A magatok fajtájának, akik ember vérrel táplálkoznak, talán nincs. De mivel ők próbálnak tenni az ellen, hogy ne legyenek szörnyetegek, ezért nekik van lelkük – mondtam. Aro még mindig érdekesen nézett.
- Aro, sietni kell. Mindjárt meg érkezik Hedi. – mondta a szőke vámpír Aro oldaláról.
- Mit csináljunk veletek? – kérdezte, és hol engem, hol Edwardot nézte – Gondolom biztos hogy nem csatlakoznátok… De mi lenne, ha…
- Ha? – kérdeztem
- Ha Bella is halhatatlan lenne… és persze nem muszáj csatlakozni, csak arra kérnélek, hogy néha látogassatok meg, és ha esetleg valamilyen baj történne, akkor számíthatnánk rátok – mondta és ránk nézett. Közbe intett Felixnek hogy engedje el Edwardot. Edward felpattant és máris átölelt. – Na? – kérdezte.
- És mi lesz, ha nem változtatják át a lányt? – kérdezte most a másik vámpír
- Természetesen felügyelnénk, hogy meg tegyék – mondta Aro
- Át fogjuk változtatni – szólalt meg Alice, és mindenki rá nézett – Láttam. Már akkor, mikor legelőször megláttuk Bellát, tudtam, hogy közénk fog tartozni.
Aro kíváncsian nézett Alicra és kinyújtotta a kezét. Alice levette a fekete kesztyűjét és meg fogta.
Mondtam, hogy nagyon szörnyű lett, nagyon sajnálom, de most ezt tudtam írni...:S Bocs hogy nem tegnap hoztam, csak mint Chatbe írtam én béna elestem és megzúzódott a kezem és hát nekem nem volt ott Edward, hogy megmentsen;):D Na csak hülyültem...:D Na szóval tényleg bocs:) És Köszönöm a kommentárokat, nagyon aranyosak vagytok:) Jól esnek nagyoon♥
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)