New Day 18. rész

18. fejezet

Miután Charlisle és Esme megérkeztek, szinte azonnal el is mentek vadászni. Rosali nem szólt egy szót se, csak leült és bekapcsolta a tv-t. Én meg fogtam magam és felmentem Edward szobájába. Semmi kedvem nem volt Rosalival egy légkörbe lenni. Érezni lehetett a dühöt és a szemre hányást. Mondjuk, már belátom, hogy igaza van… Még egy ideig olvasgattam az irodalom tételeket, majd mikor már teljesen kimerültem, elmentem letusolni, majd bele bújtam az ágyba. Nem bírta aludni. Rájöttem, hogy nem engedhetem, hogy miattam ide jöjjön a Voltuir. De akkor mit csináljak? Amúgy is, ha lenne tervem is hiába, mert Alice megakadályozna! Áh… Bár az én jövőmet nem látná! Valamit ki kell találnom… Csak nem lát mindent előre Alice!
Ahogy így gondolkoztam lassan el is aludtam.
Másnap reggel korán felkeltem. Edward az ágy mellett ült,és fogta a kezem. Nem rám nézett, hanem az ablakon kifelé. Nem emlékszek rá hogy mikor fogta meg a kezem, pedig ilyenre mindig szoktam…
- Jó reggel - mondtam
- Szia. – nézett rám – Kényelmes az ágy?
- Igen… - mondtam.
- Hány óra van? – kérdeztem hirtelen
- Még van időd, még csak öt van… ha akarsz, még visszafeküdhetsz.
Megráztam a fejem.
- Nem… elmegyek, letusolok… - mondtam és kihúztam a kezéből a kezem, majd bementem a fürdőbe. Elláttam az emberi szükségleteimet, majd visszamentem a szobába. Edward még mindig ugyan ott ült, és az ablakon bámult kifele. Mikor bementem megint rám nézett, kíváncsi tekintettel.
- Mit álmodtál? – kérdezte mikor leültem. Teljesen megdöbbentem. Miért érdekli őt?
- Nem tudom – mondtam. És igaz volt, semmire nem emlékeztem. – Miért?
- Mert kiabáltál álmodba… - mondta. Ledöbbentem és elvörösödtem egyszerre. Próbáltam vissza emlékezni, hogy mit álmodtam, de nem ment. Edward aggodalmasan nézett rám.
- Bella. Kérlek, ne aggódj, nem lesz senkinek semmi baja. Ezért nem akartam elmondani.
- Mert szerinted jobb lett volna, ha nem tudom? – kérdeztem
- Talán. Látod Bella? Ezért mentem el. Mert van elég problémád nélkülünk is. És ez egy normális embernek sok lenne.
- Hát én nem vagyok normális – mondtam
- Hát… te inkább különleges vagy. – mondta
Nem mondtam semmit. Edward gyönyörű szemébe néztem. Olyan szép volt. Nem bírnám, ki ha elveszteném. Edward lassan felemelte a kezét és megsimította az arcomat. Olyan jó volt érezni a hideg, selymes bőrét.
- Nem lesz semmi baj – mondta
- De mi van, ha még is? – bukott ki belőlem – Mi van, ha valaki megsebesül… ha elvisznek téged… vagy Alicet. Mi lesz, ha szétszakad a családod? – kérdeztem és éreztem, hogy könnyek szöknek a szembe.
- Nem lesz ilyen Bella – mondta és magához vont és átölelt. Egy ideig így ültünk, majd lassan megint elaludtam.
Arra keltem, hogy Edward halkan szólongat.
- Mennünk kell Bella – mondta – Még reggelizned is kell.
Bólintottam. Mérges voltam, hogy elaludtam. Ki tudja mikor lesz megint ilyen alkalmam mellé bújni?
Lementünk a földszintre, Edward fogta a kezem. Mikor Esme meglátott minket, boldogan elmosolyodott. Rosali a tv-t nézte, Alice és Jasper minket és mosolyogtak.
- Mit kérsz enni Bella? – kérdezte Esme
- Köszönöm nem vagyok éhes – mondtam
- De valamit enned kell – mondta Alice és felpattant – tegnap este se ettél semmit, és ma nehéz napod lesz.
- Akkor esetleg egy tál müzlit eszek – mondtam. Alice oda táncolt a konyha pulthoz, kivett egy tálat, öntött bele müzlit.
- Tejjel szoktad megenni? – kérdezte. Bólintottam. Elővette a tejet, öntött rá, majd oda adta nekem a tálat és leült. Zavartan néztem körbe, éreztem mindenki engem néz. Nem szerettem az ilyet. Még a végén képes leszek, félre nyelni annyira zavarban vagyok. Jasper vette a lapot és elkezdett Alicnek beszélni valamit. Edward kiolvasta Jasper gondolataiból, így ő Esméhez kezdett beszélni. Én meg gyorsan bekanalaztam a müzlit. Mikor végeztünk, Esme és Jasper sok sikert kívántak az érmeségihez és elindultunk. Az úton végig Alice fecsegett. Elmondta, hogy mire számítsak az érettségin. Én nem igazán figyeltem rá. Edward mellett ültem, így inkább őt néztem. Hamar megérkeztünk, és mivel Alice másik terembe lett beosztva, elszökdécselt a saját osztályához, mi meg Edwardal indultunk a sajátunkhoz. Út közbe csatlakozott hozzánk Angela és Jessica is.
- Úgy félek – mondta Angela - Mi lesz, ha valamit elrontok?
- Biztos mindent tudni fogsz – mondtam és rá mosolyogtam.
- Hát remélem. Egész este az irodalom jegyzeteket olvastam, meg matek példákat oldogattam…- mondta Jessica és ásított egy nagyon
- Pedig este inkább pihenned kellett volna – mondta Angela – Én tegnap nagyon korán feküdtem le… és te Bella? Tanultál tegnap?
- Igen – mondtam – De én is hamar elaludtam.
- Mégis álmosnak látszol – mondta Jessica
- Nem aludtam valami jól… - motyogtam és lesütöttem a szemem
Még volt negyedóra a kezdésig, így inkább kint maradtunk.
- És te Edward mennyit tanultál? – kérdezte kedvesen Angela
- Hát, elég sokat. De tegnap este én is korán lefeküdtem – mondta és rám mosolygott. Remélem Jessica nem érti félre…
- Bella! Megjött Tom – szólt nekem Jessica. Hátra néztem, és épp akkor állt be Mike és Tom a parkolóba. Nem akartam oda menni… olyan hűlye vagyok!
- Nem mész oda? – kérdezte Jessica
- Majd ide jön – mondtam.
Tom pár perc múlva hátulról átkarolt és megpuszilt.
- Hogy aludtál? – kérdezte
- Egész jól – mondtam- te?
- Én is. Bár sokáig fent voltam, átnéztem még az anyagot. – magyarázta
Edward Angela felé fordult és kérdezte valamiről. Tom ettől nagyon elégedett arcot vágott. Kilenc előtt pár perccel bementünk. Edward mögém ült, Tom elém. Remek…
Gyorsan eltelt a nap. Az első két órában matekot írtunk, a másodikba irodalmat.
- Na hogy sikerült? – kérdezte Tom miközben a kocsija felé mentünk, ugyan is ő vitt haza.
- Hát, a matekot nem tudom… az irodalom egész jól. Neked?
- Nekem a matek szerintem jó lett, az irodalomba pedig az utolsó két részt nem tudtam… de remélem nem olyan nagy baj.
- Biztos jó lett. – mondta
Beültünk a kocsiba és az étterem felé vettük az irányt, ugyan is Tom meghívott ebédelni. Én egy Vega-Burgert ettem, ő meg egy halat. Mikor végeztünk haza vitt. Anyáék otthon voltak. Az ajtóba megálltunk, megcsókolt, majd elköszönt és elment. Anya már várt rám. A lépcső előtt állt, és mikor beléptem szinte a nyakamba ugrott.
- Hogy sikerült? - kérdezte
- jól – mondtam
- Örülök neki. És mikor lesz a „bizonyítvány” osztás? – kérdezte
- péntekhez egy hét múlva. - mondtam
- Hogy-hogy olyan későn?
- Mert a kisebbeknek jövő héten lesz vizsgájuk
- értem… - mondta – És mikor lesz a ballagási bál?
- A bizonyítványosztás után
- Rendben. És mi lenne, ha a héten elutaznánk New Yorkba? – azt hittem nem jól hallok.
- New Yorkba? – kérdeztem meglepetten
- Igen. Tudod, Phil édesanyja ott lakik, és szeretne már téged látni…
- Öhm… oké… - motyogtam
- Nem kell most eldönteni, rá ér holnap és akkor foglalok is jegyet.
- Oké. – mondtam. Lehet nem is lesz olyan rossz az - az út…
Az este gyorsan eltelt. Nem csináltam semmit. Jó volt végre túl lenni az érettségin. Este elmentünk az étterembe, majd mikor haza értünk és rögtön a szobámba vonultam, letusoltam és lefeküdtem.
Másnap reggel anya megkérdezte, hogy akarok-e menni New Yorkba, és én bele mentem. Charli nem igazán örült neki, de nem tehetett semmit. Másnap tízre foglalt René jegyet, így még aznap összecsomagoltam a cuccaimat. Az egész napomat pakolással töltöttem, pedig nem sok dolgot kellett össze pakolnom. Éppen a fürdőből jöttem ki a megrakodott neszesszeremmel, amikor Edward becsusszant az ablakon.
- Szia – köszönt
- Szia – mondtam és közbe beletettem a bőröndbe a kis táskát. Gondolom, már tud róla, hogy elutazok
- Hallottam Alictól hogy New Yorkba mész – mondta
- Igen
- Muszáj menned? – kérdezte és fájdalmas tekintettel nézett rám
- Igen. Anya nagyon szeretné.
- Nem lehet valahogy kimagyarázni?
- nem Edward. Olyan rég voltam már anyával… Nem lesz semmi baj
- De nem jó ez így… pont most.
- Nem tudja a Voltuir hogy elmegyek, szóval nem leszek veszélybe – mondtam
- Ebből a szempontból nem… főleg, hogy Alice látni fogja mikor jönnek, és annyit tudunk, hogy nem mostanában akarnak jönni. De New York… Egymagad. Mi lesz ha lezuhan a gép?
- Edward. Oké hogy szerencsétlen vagyok, de ennyire azért nem. És az a gép akkor is lezuhanhatna, ha te velem vagy.
- igen, de az más.
- Miért?
- Mert akkor veled vagyok és megmentelek.
- Hogy? – kérdeztem
- Hát, attól függ, hogy miért zuhan a gép.
- Nos… - gondolkoztam egy kicsit – Tegyük fel, a pilóta holt részegre issza magát, a másod pilóta pedig rosszul lesz,így elkezd zuhanni a gép. Mit teszel?
- Egyszerű Átveszem a helyét, és én magam teszem le a gépet.
- Ahh! Gondolhattam volna – mondta, mire ő csak mosolygott
- Akkor… - folytattam, nem hagyhattam ennyibe! - Kigyullad mind a két propeller, és a gép megállíthatatlanul zuhanni kezd a föld felé. Mit teszel? – erre már csak nem tud semmit mondani!
- Egyszerű! Kirúgom a repülő oldalát, és kiugrok veled, és jól elrejtőzünk. Miután a gép lezuhant, visszamegyünk, és ott bóklászunk, míg meg nem találnak minket, az évszázad túlélői ként. – mosolygott rám
- Aha… - motyogtam, de én is elmosolyodtam.
Ezután Edward még ott maradt és beszélgettünk. Mikor az órára néztem, megdöbbenve láttam, hogy már fél hét van. Rége beszélgettünk ilyen jót… Majd olyan egy óra elteltével felállt, mert halotta hogy René mindjárt feljön
- Hát akkor, szia, Bella – fordult szembe velem – Kérlek nagyon vigyázz magadra, ne sétálj egy magad este… sőt nappal se. És hívlak mindennap.
- Rendben – mondtam
Közelebb lépett hozzám és át ölelt, majd meg puszilta a homlokom.
- Tényleg vigyázz magadra – nézett vissza az ablakból mielőtt kiugrott volna.
- Oké… - mondtam, de ekkora ő már eltűnt. Halk kopogás hallatszott, majd René kukucskált be.
- Szia. Összepakoltál? – kérdezte
- igen. – mondtam – Mikor indulunk holnap?
- Hát, szerintem hat fele, mert fel kell érni Seattlbe, meg ugye még mire feljutunk a gépre…
- Oké – mondtam – Akkor szerintem lefekszek mindjárt.
- Rendben. Jó éjt Bella – mondta megpuszilt, majd kiment.
- Jó éjt.
Még egy ideig tébláboltam, majd úgy döntöttem felhívom Tomot, nem is szóltam még neki hogy elmegyek. Épp leértem, amikor megcsörrent a telefon.
- Felveszem – kiáltottam fel.
A telefonhoz rohantam és megragadtam.
- Haló? – szóltam bele.
- Szia Bella – hangzott a legjobb barátom, kissé meg gyötört hangja
- Jajj Jake! Annyira hiányzol! – mondtam és nagyon boldog volta, hogy hallom a hangját
- Te is nekem Bella – mondta
- Akkor miért nem keresel? Mi bajod van?
- Én csak… csak félek, hogy nem bírom megállni, és bántani foglak – mondta ki végül
- Jake! Azzal bántasz, ha nem keresel – mondtam
- Te… nem félsz tőlem? – kérdezte kicsit meglepett hangon
- Dehogy is! Nem nézel ki olyan félelmetesen, mint hiszed – mondtam mosolyogva- most komolyan Jake. Hiányzol!
- Te is nekem Bells. És sajnálom, ha megbántottalak, hogy nem kerestelek.
- Semmi baj. De ne legyen több ilyen oké?
- Rendben. Tudod mit? Elmegyek most hozzátok oké? – kérdezte. Haboztam egy kicsit, és nehezemre esett kimondani.
- Ma nem alkalmas Jake. Holnap elutazok New Yorkba, és nagyon korán kelünk, úgyhogy le kellene, feküdöm aludni…
- Értem… és ha nem maradok sokáig, csak addig, amíg jó utat kívánok? – kérdezte behízelgő hangon
- Azt hiszem, erre nem tudok nemet mondani – mondtam mosolyogva
- 10 perc és ott leszek – mondta és letette a telefont
- oké… - motyogtam a már néma telefonnak.
Mivel még volt tíz percem, gyorsan felhívtam Tomot, elmondtam neki, hogy nem leszek itthon a héten. Kicsit kiakadt, hogy miért nem szóltam hamarabb, hol egy tudjon köszönni, de én kibeszéltem magam. Mikor végeztem felmentem a szobámba.

Ez lenne a 18. rész:) Hát még mindig nem itt pörögtek fel az események, és ez tényleg elég rossz rész lett, de a következő már sokkal izgalmasabb lesz...:) Még most bele kezdek.:D És biztos észre vettétek, hogy van egy rész, amelyik az Eclipse-ből van (repülős rész), bocs, de ez kellett ide(: Gondolom láttátok, hogy Reni elkezdte feltőlteni a saját történetét, biztos örülne pár kommentnek:) Puszi Gitta^^