2010. január 30., szombat

22. fejezet

22. fejezet


- Nézd csak... a híres Bella – mondta egy rideg női hang,én a földön ültem a sötétbe, és elfogott a dezsavű érzés. Én ezt egyszer már át éltem… – Mit keresel itt? – A hideg női hang tulajdonosa, kilépett a fénybe. A nő, vagyis inkább lány, mert nem nézett ki, csak 16 évesnek, gúnyos mosollyal nézett rám. Engem a hideg is kirázott. Tudtam mi következik…
- Nahát, Jane! – szólalt meg egy férfi, ahogy emlékeztem rá– így illik köszönteni, egy rég várt vendéget? - most a férfi lépett ki a sötétségből, bőrén megcsillant a napfény. Fekete, haja volt, és én rögtön megismertem. Láttam már Charlisle szobájában a képen. A férfi a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni.
- Nem bántalak. Tudom miért jöttél. Nem szeretnéd, ha Cullenék közelébe lennénk, ezért inkább önfeláldozóan eljöttél… milyen furcsa, hogy feláldozod magad egy vámpírét…– mondta és közelebb lépett. Aro még mindig a kezét nyújtotta. Nem fogtam meg a kezét, inkább felálltam magamtól. Ő nem szólt egy szót se, de látszott rajta, hogy ezt nem várta tőlem.
- Aro vagyok – mutatkozott be – Gondolom már rájöttél, hogy mi vagyok. Ő Jane, és ők Felix és Alec – mondta és közbe két kéz megragadott hátulról, furcsa módba kicsavarva a kezem. Ennek eredménye kép éreztem, ahogy a jobb kezem eltörik. Nem szóltam egy szót se, már úgy is mindegy. Próbáltam eltekinteni a fájdalomról, hisz nem soká úgyis vége…
- Vigyétek – intett Aro, majd Aleccel együtt eltűnt, Jane meg hozzánk lépett
Felix, nem engedte el a kezem, ugyan úgy fogta. Nem értettem mi értelme, hisz úgyse tudok, meg nem is akarok el menni. Mielőtt kiléptünk a sötét utcából, Jane és Felix magukra húzták a piros köpeny kapucniját, így szinte semmi se látszott belőlük. Ahogy közeledtünk a tömeg felé, Alec elém állt, Felix elengedte a kezem, de szorosan mögöttem lépkedett.
Ahogy a tömegen keresztül vonultunk, megláttam Emmát és a többieket. Próbáltam eltakarni magam, nehogy észrevegyenek. Szerencsére sikerült is. Olyan negyedóráig mentünk, de azért ilyen sokáig, mert nehéz volt át furakodni a tömegen úgy, hogy ne érjen hozzá senkihez a jég hideg bőrük. Egy sikátor szerűségbe mentünk be, ahol már levették a csuklyájukat. A sikátor végén egy nagy lyuk volt. Felix előre ment simán bele ugrott. Én megtorpantam. Jane felnevetett a hátam mögött és éreztem, ahogy meglök és én zuhanok, majd két hideg kéz kap el. Felix rám kacsintott, majd letett, és fogta a karomat.
- Tényleg nagyon finom illatod van, remélem mi is kapunk belőled – a hideg is kirázott, ahogy ezt kimondta. Megérkezett Jane is. Egy hideg, barátságtalan kő folyosón mentünk végig. Olyan zárt volt minden. Már a klausztrofóbia határán álltam, amikor kiértünk egy fényes csarnokba. Nem álltunk meg, hanem mentünk tovább. Egy újabb folyosó jött, ez már nem volt olyan zárt és sötét. Egy nagy, fából készült ajtó előtt álltunk meg. Jobb oldalt egy információs pult volt, mögötte pedig egy nő. Nő, és nem egy vámpír.
- Aroék bent vannak Gianna? – kérdezte Jane
- Igen. Már várnak önökre – Ő vajon tud mindenről?
- Köszönöm Gianna – mondta Jane, majd kinyitotta a nagy fa ajtót. Én csak álltam egy helyben, nem tudtam megmozdulni. Végül Félix „tolt” be a terembe. Az ajtó becsukódott.
Egy hatalmas, kör alakú terembe léptünk. Olyan volt, mintha egy vártorony lenne… Keskeny ablaknyílások vetettek kétemeletnyi magasságból négyszögletes, ragyogó fényfoltokat a kőpadlóra. Mesterséges fényforrás nem volt, mint ahogy bútor sem, csak egy sor súlyos, fából készült trónszerű szék, szabálytalanul elhelyezve a körfal köríve mentén. Mind a három székben ült valaki. Rájöttem, hogy ezt láttam Charlisle szobájába. Középütt ült Aro. A terembe össze vissza, más vámpírok is álltak, köztük volt a fiatal fiú, Alec. Amikor beléptünk, Aro felállt és lassan elindult felénk, és mosolygott.
- Köszönöm Jane – mondta mosolyogva. Jane nem mondott semmit, csak bólintott, majd Alce mellé állt. Éreztem, hogy Felix is ellép tőlem.
- Nos, itt volnánk. – mondta Aro és rám mosolygott. - Gondolom, nem kell semmit se mondanom, tudod, miért vagyunk itt. – nem mondtam semmit, csak bólintottam. – Tudod megértem Edwardot, tényleg nagyon finom illatod van. Nem is tudom, hogy bírta ki, hogy ne változtasson át, vagy… öljön meg. – mondta – Edward nagyon sokra vihetné nálunk. Nem olyan rég volt is itt, de egyszerűen nem sikerült rá venni. Nem tudtam miért… titkolta, de nem elég jól, így könnyen rá jöttem. Ott hibázott nagyot, amikor elhagyott, mert így csak még nagyobb veszélybe sodort téged. Láttam pár különös dolgot… tudom, hogy nem hallja a gondolataidat… kíváncsi lennék… vajon a többi képességre is immunis vagy? – kérdezte és érdeklődve nézett rám. Nem értettem mire céloz ezzel. Felém nyújtotta a kezét.
- Meg engeded? – kérdezte. Nem tudtam mit mondjak rá. Azt se tudom mi a képessége. – Nem fog fájni. Tudod, nekem is hasonló képességem van, mint Edwardnak. Azzal a pici különbséggel, hogy nekem fizikai kontaktus kell ahhoz, hogy halljam a gondolatokat. Bár… ha azt nézzük, sokkal több mindent hallok, mint Edward. Még ő csak az éppen elsuhant gondolatokat hallja, én az őszeset, ami valaha is megfordult az illető fejébe. Nos? – kérdezte és közelebb lépett és magasabbra emelte a kezét – Meg engeded?
- Van más választásom? – kérdeztem a kezébe tettem az enyémet. A bőre hidegétől teljesen kirázott a hideg. Aro erősen a szemembe nézet, és én hiába akartam levenni a tekintetemet a vérvörös szeméről, nem tudtam. Aro arcvonásai teljesen megváltoztak. Míg előbb magabiztos volt, most átment hitetlenkedésbe, csodálatba, végül higgadt és barátságos mosolyba.
- Ez igazán érdekes. Semmit nem látok. Mintha… mintha egy burok venné őt körbe… – mondta és elismerően bólintott. – Kíváncsi lennék… - mondta elgondolkozva, majd Janere nézett – hogy más erőkkel szembe vajon védett vagy-e? – nézett vissza rám mosolyogva.
Jane gonoszul elvigyorodott és épp indult volna felém, amikor egy újabb vámpír lépett be.
- Dimitrij mi a baj? – nézett az érkező vámpírra Aro. A vámpír oda sétált Arohoz és kezet fogtak. Mikor elengedték egymás kezét, Aro gonoszul felnevetett
- Ez egyre izgalmasabb lesz… - mondta. – Hozd ide őket…
Azzal Dimitrij kiviharzott a teremből, Aro pedig rám és Janre emelte a tekintetét.
- Várunk még egy kicsit. Vendégeink érkeznek… - mondta ön elégülten, majd leült a középső székbe…

Hát, ilyen rövid fejezetet még nem írtam...(: Bocs tényleg hogy ilyen rövid lett, de itt muszály volt abba hagynom...:) Remélem azért tetszik:) Puszi mindenkinek

2010. január 28., csütörtök

New Day 21. fejezet

21. fejezet

Volterra. Még a neve is félelmetesen cseng annak, aki tudja, mi folyik ott. Út közbe meg tudtam, hogy pont vámpírokkal kapcsolatos ünnepről van szó. Milyen ironikus…
- Ahj! – idegeskedett mellettem Emma – Mikor jutunk már be? – még mindig a buszon voltunk, már legalább egy órája alig haladtunk, akkora a kocsisor a városig.
- Nyugi, mindjárt előre engednek – mondta Catalina – Az autók nem mehetnek be, úgyhogy vissza fognak fordulni. Csak a busz mehet be a városba.
- De jó lenne már bent lenni. Nem szálunk ki és sétálunk? – kérdezte Peter
- Persze… hülye leszek. – mondta Emma nyavalyogva. – Én megvárom, még beér a busz.
- Istenem, olyan hisztis tudsz lenni! – mondta Peter és a szemét forgatta, majd Catalinahoz fordult.- Te jössz?
- Nem. Én is megvárom…
- Bella?
- Megvárom… - mondtam. Minek akarjak előbb beérni? Hogy előbb megöljenek?
- Lányok! – morgolódott. A fiúk végül is mind menni akartak, de a sofőr nem engedte le szállni őket. Duzzogva ültek vissza a helyükre.
Végül egy óra múlva sikerül bejutni. A városba már nem volt kocsi sor, csak a gyalogosok sétáltak. A busz bevitt minket teljesen a központba. Teljesen megdöbbentem mennyien vannak. A tér közepén egy nagy szökőkút állt, és körülötte rengeteg piros ruhás ember. Minden korosztályból voltak. Volt valami ami megmosolyogtatott. Ez az volt, hogy szinte minden második embernek, vámpír foga volt. Olyan nevetséges…
- Na hogy tetszik idáig? – kérdezte Catalina
- Nagyon jó. – mondtam nevetve. – Hány napos ez a rendezvény?
- Hát, holnap lesz igazából 19.-e, vagyis holnap lesz Szent Marcus napja, csak ma ilyen elő fesztivál van. Holnap még többen lesznek.
- Értem.
- Hol fogsz aludni este? – kérdezte
- Majd kiveszek egy szobát – mondtam, bár abba se voltam biztos, hogy alszok-e egyáltalán.
- Dehogy veszel! – mondta Catalina – A nagyszüleim háza hatalmas, bőven elférünk benne.
- Dehogy is…
- De tényleg Bella! – jött oda Emma – Maradj velünk – mondta – Nagyon jó lesz.
- Elhiszem, de nem akarok a terhetek re lenni…
- Nem vagy terhünkre – jött oda Zac – sőt, nagyon jót lehet rajtad nevetni. A történeteiden, meg amikor…- Emma oldalba ütötte – Khm... Na tehát maradj – mondta Zac és rám mosolygott
Nem tudtam mit mondjak. Nem akartam őket bajba sodorni, hisz ki tudja, már lehet hogy tudják hogy itt vagyok. Mi van, ha éjszaka támadnak meg, amikor ők is velem vannak?
- Légyszi Bella – mondta Ana és rám mosolygott
- Rendben- adtam meg magam. Csak nem fogják őket bántani. Ma még velük maradok, holnap viszont korán reggel elmegyek.
Miután leszálltunk a buszról, elindultunk Catalina nagyszüleihez. Az út elég hosszú volt, pedig nem volt messze a központtól, csak sokáig tartott, még átverekedtük magunkat a nagy tömegen.
Mikor megérkeztünk, Catalina bemutatta a nagyszüleit, akik boldogan fogadtak minket. Körbe vezettek a házba, és meséltek a városról. Mivel az idő gyorsan elszaladt, úgy döntöttünk, nem megyünk már le a városba, majd inkább holnap. Az este hátra levő részén beszélgettünk, és DVD-t néztünk. Mivel a fiúk mindenképp vámpíros filmet akartak nézni, ezért a Drakula című filmet néztük. Én elaludtam rajta. Már csak a végére keltem fel. Ezután elvonultunk aludni. Mi lányok egy szobába voltunk és szinte egész este beszélgettünk, pontosabban én csak hallgattam, mint általában mindig…
Másnap reggel már korán fent voltam, így elmentem letusolni. Mikor felfrissülve kiléptem, megláttam Robot, aki rám várt.
- Szia. – köszönt – hogy aludtál?
- Köszi, jól – mondtam –te?
- Én is… hallottam, hogy valaki felkelt, és reménykedtem hogy pont te leszel, ezért kijöttem. Beszélnünk kellene. – mondta és lesütöttem a szemeit.
- igen – mondtam, már az én fejembe is megfordult, hogy beszélni kellene Robbal
- Szóval… én csak meg akartam mondani, hogy nem vagyok olyan fiú, aki kihasználja a helyzetet…
- Tudom – mondtam és rá mosolyogtam – Én meg igazából nem szoktam inni, és nem vagyok egy könnyűvérű nő…
- Tudom. De nem is volt baj hogy ittál, legalább jobb kedved lett… csak mert nagyon látszott, hogy bánt valami – mondta és kérdőn nézett rám
- hát igen… - motyogtam, majd kinéztem az ablakon.
- Akarsz róla beszélni? – kérdezte. Nem mondtam semmi, csak megráztam a fejem.
- Értem. De ha meg gondolnád magad, itt vagyok.
- Köszi. – mosolyogtam rá.
Kicsit beszélgettünk, majd bement a fürdőbe hogy letusoljon. Én tudtam, hogy most kell el mennem. Nem igazán akartam… valahogy nem volt kedvem a halálhoz. De el kell mennem… ráadásul jobb, ha nem látnak többet velük, nehogy félre értsék. Nagyon halkan belopóztam a szobába, a lányok még aludtak, összeszedtem a cuccomat, majd halkan kimentem. Az ajtóból még visszanéztem rájuk. Még alig ismerem őket, de mégis nagyon megkedveltem őket.
Halkan mentem a lakáson végig, nehogy felkeljen valaki. Mikor kiléptem a házból, megálltam és magamba szívtam a friss levegőt. Ahhoz képest, hogy viszonylag korán volt, de a nap sütött. Lassan megindultam a központ felé. Ahogy beljebb értem, már egyre többen voltak, biztos azért, hogy jó helyük legyen a színpadnál. Nem törődtem semmivel, csak mentem valamerre. Minden kis sikátorba bementem, mert úgy voltam vele, hogy biztos nem a nagy tömegből vonszolnak majd el, ha egyáltalán sor kerül rá. De nem. Már kilenc óra volt, amikor bementem egy kis étterembe, hogy egyek valamit, meg igyak egy kávét. Nem voltak bent valami sokan, és én az ablak mellé ültem. Ahogy vártam, hogy kihozzák a rendelést, rájöttem, hogy már tudniuk kell, hogy itt vagyok, hisz azok, akik engem figyeltek, biztos megérzik az illatomat. A pincérnő kihozta nekem a kávét a croisan-t, majd kinyitotta az ablakot. Én egy újságot lapozgattam, de egy szót se érttettem belőle, mert olasz volt. Már vagy negyed órája ültem bent, amikor belépett egy nő. gyönyörű volt. A haja éden fekete, a bőre hófehér. Rögtön tudtam, hogy egy vámpír. A pulthoz sétált lassan, mondott valamit a pultosnak, aki aztán gyorsan eltűnt. Én az újság mögé bújtam, de egy lágy szellőcske szállt be a nyitott ablakon, és fellebbent a hajam. Remek! A nő mikor megérezte az illatom, rögtön felém fordult, és sötét szemekkel meredt rám. Magamon éreztem a tekintetét, mi közbe próbáltam úgy tenni, mintha semmit se vettem volna észre. A pultos visszajött, át adta a nagy csomagot a nőnek, majd a nő kecses lépésekkel kisétált. Éreztem, hogy néz, de nem törődtem vele. Most már biztos, hogy tudják, hogy itt vagyok, már nincs vissza út.
Tizenegy óra volt, mikor már nem bírtam egy helyben ülni, és már teljesen felkészültem a halálra, így fizettem, majd kiléptem a nagy tömegbe, ugyanis a tér teljesen megtelt turistákkal. Szép lassan vágtam át a tömegen, nem figyelve hogy merre megyek. Közbe elő vettem a telefonom, mert úgy döntöttem felhívom Jaket, Charlit, Renét és Edwardot. Úgy éreztem, nem köszöntem meg nekik mind azt, amit tettek értem, és nem mondtam nekik elégszer, hogy Szeretlek. A telefon bekapcsolt, és már csak pár nem fogadott hívás volt rajta. Charli és René. Edward és Jake már így lemondtak volna rólam? Apára mentem és megnyomtam a hívás gombot. Nem csörgött csak egyet,már is felvette
- Bella? – kérdezte és a hangjába aggodalom, fájdalom, idegesség, és alvatlanság csengett.
- Én vagyok apa. Csak azt akarom mondani, hogy jól vagyok, és hogy nagyon szeretlek
- Te teljesen megörültél? Mégis hol vagy? Miért mentél el?- kérdezte és próbált mérgesen kiabálni,de nem nagyon ment neki
- Apa jól vagyok! Az nem lényeges hogy hol vagyok. Minden rendbe van.
- Miért mentél el? Vagy miért nem szóltál?
- Apa. Csak egy kis nyugalomra van szükségem.
- De miért?
- Mert. Minden rendbe apa… sietek haza.
- Hol vagy?
- Jó helyen.
- De…
- Apa. Nagy vagyok már. Bízz bennem. – kértem
- Bízok Bella. Csak szólhattál volna, hogy elmész. És elmondhatnád, hogy hol vagy.
- Nem szeretném el mondani. Majd egyszer elmesélem. Egy gyönyörű helyen vagyok apa.
- Bízok benned kicsim, de ne keveredj semmi bajba. És kérlek, kérlek, nagyon vigyázz magadra.
- Vigyázok. Szeretlek apa.
- Én is Bells, és kérlek, hívj még.
- Oké. Szia
- Szia…
Folytak a könnyeim mire letettem a telefont. Charli után Renét hívtam, de ő nem vette fel, így hagytam neki egy üzenetet, amibe elmondtam, hogy jól vagyok, és hogy nagyon szeretem. Majd Jake jött. Kettőt csörgött és már fel is vette valaki
- Halló? – szólt bele egy mély dörmögő hang
- Billy? – kérdeztem és egy kicsid csalódott voltam
- Bella? – kérdezte meg lepve- hogy vagy? Minden rendben? – meglepődtem hogy nem azt kérdez, hogy hol vagyok. Lehet, hogy tudja Jaketől, aki Cullenéktől.
- Köszi, jól vagyok Billy. Jake nincs a közelbe? – kérdeztem
- Nincs- mondta – Járőrözik.
- Rendben. Akkor kérlek, add át neki, hogy nagyon Szeretem – mondtam
- Átadom Bella.
- Köszönöm. Szia Billy… – mondtam és letettem, mielőtt bármit is mondhatott volna.
Hosszas tépelődés után felhívtam Edwardot, de nem vette fel. Igazából ki se csörgött. Megpróbáltam Alice mobilját, de az övé se.
Miután végeztem a hívásokkal, megint elkezdtem sétálni, össze vissza. Már nagyon elkavarodtam a központtól, amikor az egyik utcába érve hasra estem. Hát persze hogy nem úszom meg anélkül, hogy el ne essek! Éppen kászálódtam volna fel, amikor megszólalt egy ismerős hang…

Hát, ez egy elég rövid és unalmas rész lett, sajnálom... a következő már sokkal izgalmasabb lesz ígérem:) Lehet hogy ma megírom és felteszem, mert holnap biztos nem tudok jönni..:D De ha ma nem, akk szombaton:) Puszi

2010. január 26., kedd

New Day 20. fejezet

20. fejezet

Ahogy becsukódott az ajtó, valami izgalom lett úrrá rajtam. Hátra dőltem az ágyon és lassan elaludtam.
Megint álmodtam. Azt álmodtam, hogy a réten vagyunk Edwardal, a mi rétünkön, és egyszer csak megérkezett Aro és a csapata, és elfogják és elviszik. Sírtam, álmomba is és mikor felkeltem az arcomról patakokban folyt a könnyem. Miért kell ezzel álmodnom mindig? Felültem az ágy szélére, felhúztam a két térdem és szorosan át öleltem őket. Az álmokon gondolkoztam. Azaz inkább az első olaszországi álmon. Tisztán csengtek Aro szavai a fülembe: „Nem szeretnéd ha Cullenék közelébe lennénk, ezért inkább ide jöttél…” Lehet ezt kéne tennem? El kellene mennem olasz országba? Ez lehet a legjobb megoldás. És éreztem, hogy a tudatalattim, már rég tudta, hogy ez lesz a legjobb megoldás, hisz akaratlanul mindenkitől búcsút vettem. Igen. Ez lesz a legjobb! A Cullenek nem válhatnak szét, nem tehetek egy családot tönkre. Mert ha elviszik Alice-t vagy Edwardot, abba Esme belebetegszik, és ha Esme, akkor Charlisle… és mi lesz, ha elviszik Edwardékat? Olyan dolgokra kényszerítik őket, amiket soha meg nem tennének, és ha nem teszik, meg akkor megölik őket? Nekem már úgyis mindegy, hisz meg fogok halni, ha maradok, ha megyek. Csak ha most megyek, akkor nem kell másoknak is meghalniuk. A telefon után nyúltam, és tárcsázni kezdtem a repülő teret.
Gyorsan foglaltam egy jegyet, majd a lehető leggyorsabban bedobáltam a legfontosabb dolgokat egy kistáskába. A bőröndöm leg lájáról előkaptam a pénztálcám, szerencsére elhoztam a megtakarított pénzemet, és az útlevelet. Ételt nem tettem el, mégis csak vendégségbe vagyok, majd ha nagyon fontos, veszek kaját. Mi előtt elindultam volna, egy lapra oda firkantottam anyának:

Anya!
Nagyon szeretlek. Muszáj volt el mennem, majd hívlak!
Puszi Bella


Nem tudtam más írni! Mit írhattam volna neki még? Anya. Elmentem olasz országba a volruirhoz, valószínű többet nem látsz. Szeretlek, Bella Nem. Ennyi elég volt. Majd Charlinak is írok egy SMS-t valamikor… Nagyon remélem, hogy nem fognak ezen összeveszni Charlival. Nem akartam, hogy Charli Renét hibáztassa…
Gyorsan kiszaladtam az utcára és sikerült egy éppen arra fele járó taxit leinteni.
- A reptérre gyorsan – mondtam, amikor bevágódtam a kocsiba. A sofőr bólintott és elindult. Ahogy a nagy kocsisorban álltunk, megcsörrent a telefon. Alice. Hát persze! Ő már tudja! A francba! Nem vehetem fel a telefont! Vajon mennyi idő alatt érnek át futva Forskból ide? Oké, gyorsak, de egy óra alatt biztos nem. A telefon elhallgatott, majd fél perc múlva újra megcsörrent, de akkor már Edward neve villogott. Nem vettem fel. Nem nyomtam, ki megvártam, amíg leteszi.
Végre megérkeztünk a reptérre. Nem törődtem vele hogy mennyit kért a sofőr, csak hozzá vágtam a pénzt, ami sokkal több volt, mint az ár. Nem érdekelt. Minek? Úgyse kell már nekem többször pénz. Mi előtt átvettem volna a jegyeket, a bank automatához rohantam és levettem a kártyámról annyi pénzt, hogy fussa az utat. Mikor végeztem át vettem a jegyet és már szállhattam is fel. A telefon újra megcsörrent, most egy ismeretlen szám volt a kijelzőn. Nem érdekelt, akárki is az. Kinyomtam, kikapcsoltam, és a táskám aljára csúsztattam.
A gép pontban este hatkor felszállt, és én még kinéztem utoljára Amerikára. Most utoljára látom. Mindig is el akartam jutni europába, de hogy majd pont meghalni megyek oda…
Ahogy lehunytam a szemem, láttam magam előtt René és Charli mosolygós arcát, Jake vigyorát, Alice és Esme szeretet teljes arcát… láttam mindenki arcát aki számított nekem. Nem akartam, hogy ez meg szűnjön, ezért csukott szemmel maradtam, még akkor is amikor leült mellém valaki. Nem nyitottam ki a szemem. Nem akartam, hisz most utoljára látom a szeretteimet. Bántott, hogy talán sose lesz már ilyen mosolygós arca senkinek. Azaz majd lesz, mikor elfelejtenek engem, hisz emberek, és az emberek gyorsan felejtenek. Lassan elaludtam.
Arra keltem, hogy a mellettem lévő személy véletlen meg lökött.
- Bocsánat – mondta mikor látta, hogy felkeltett. Rá néztem, egy fiatal lány volt.
- Semmi baj. Mikor érünk Rómába? – kérdeztem
- Hát, most Amerikai idő szerint reggel hat van. Szóval még – gondolkozott egy kicsit- 8 óra – mondta és rám mosolygott.
- Oh… - motyogtam. Nem mintha várnám, hogy megérkezzünk, csak már unom a repülő utat. Igazából most esett le, hogy nem is tudom merre kell elindulni mikor leszáll a gép… hogy jutok el volterrába?
- És te hogy hogy olaszba mész? – kérdezte a lány
- Öhm… nyaralni – mondtam
- Egymagad?
- Igen… - épp ez a lényeg- És te?
- Mi Szent Márkus napi ünnepségre megyünk – mondtam
- Az mi? – kérdeztem. Hátha valamit megtudod belőle…
- Hát, Volterát ünnepelik ezzel a nappal…- Jól hallottam?
- Volterrába mész?
- Megyünk – javított ki – és igen. Ott van ez az ünnepség, és az egyik barátnőm szülei ott laknak, és meghívtak minket, hogy menjünk el. Nagyon várom már… - nem figyeltem tovább a lányra, mert épp azon gondolkoztam, hogy a sors is ezt akarta, hogy én ma volterrába repüljek. Ha nem akarná ezt, akkor nem ült volna pont mellém ez a lány.
- Minden rendbe van? – kérdezte a lány, és én csak most vettem észre, hogy egyáltalán nem is pislogok.
- Igen – mondtam – Azon gondolkoztam, hogy nem lehetne, hogy veletek menjek volterrába? Persze nem akarok a barátnőd szüleinél aludni, csak kíváncsi vagyok arra a városra…
- Persze! Nagyon jó lesz, majd meglátod.- mondta lelkesen- Nagyon aranyosak a lányok és a fiúk. Az a szőke lány, ő Emma – kezdte el bemutatni – a barna rövid hajú, Nelly, a hosszú hajú Kitty, a fekete hosszú hajú Catalalina, ő van olaszból- jegyezte meg mellékesen – a fekete hajú srác, az Peter, a barna hajú Rob, és a szőke Zac. Én pedig – fordult felém – Ana vagyok. – nyújtotta a kezét, és én megfogtam.
- Bella – mosolyogtam rá
- Olyan szép a neved, úgy imádom. Tudtad, hogy olaszul szépet jelent? Amúgy te tudsz olaszul? – kérdezte. Megráztam a fejem, ő mondta tovább a magáét – én tanultam pár hónapot, de szinte semmi sem maradt meg bennem, pedig nagyon szép nyelv. De a spanyolt azt tudom nagyon jól… és mondjuk, ha azt nézzük, akkor olaszba is elleszek, mert eléggé hasonlít a kettő. Te tanulsz valamilyen nyelvet?
- Spanyolt – mondtam – De nem megy valami jól…
- Pedig könnyű. - nem mondtam semmi, csak mosolyogtam, és neki ennyi is elég volt, folytatta tovább. Elmondta honnan jött, és mikor megkérdezte tőlem, és mondtam, hogy Forksból, nem is tudta, hogy hol van. Így el kellett neki magyaráznom. Jó formán az volt a leghosszabb mondatom, amikor elmondtam, hogy Forks Port Angeles mellett van, ami nem messze van Seattltől. Az egész nyolc órát ő beszélte végig, én meg igyekeztem nem elaludni. Mikor végre megkezdtük a leszállást, a szívem hevesen kezdett el verni.
Mikor leszálltunk Ana bemutatott mindenkinek. Nagyon aranyosak voltak. A fiúk és a lányok egyaránt. Én is próbáltam a legjobb formámat hozni, de nem akartam túl közel kerülni egyikükhöz se.
Mivel este nyolc volt már, ezért egy hotelbe szálltunk meg, a buszállomáshoz közel, mivel másnap korán reggel busszal mentünk tovább. Én Catalinával kerültem egy szobába. Mi előtt elvonultunk volna aludni, játszottunk egy gyors felelsz vagy mersz játékot, egy ideig jóformán csak néztem őket, de a végén rá vettek és beálltam. Aztán lő került az alkohol, és hát én is ittam. Ittam, mert egyszer élünk, és az én életem már úgy se olyan hosszú…
Másnap reggel Catalalina ébresztett.
- Hány óra? – kérdeztem kómásan.
- Fél hét – mondta és rám mosolygott.
- Mi volt tegnap este?
- Hát, ittunk és te kicsit többet ittál a kelleténél, és hát össze visszabeszéltél… meg hát Robbal jól el voltatok – kikerekedtek a szemeim. Remélem nem csináltam semmi hűlyességet… és vajon miket mondhattam?
- Nyugi, nem történt semmi komoly dolog, csak egy csók volt. Megállítottuk mi előtt más is lehetett volna – éreztem hogy teljesen elpirulok
- Annyira szégyellem… - mondtam
- Miért?
- Most biztos egy könnyű vérű ribancnak tartotok…
- Ugyan már! Csak kicsit sokat ittál, de legalább jó kedved lett. Nagyon szomorú voltál a repülőn…
- igen… - motyogtam – És miket mondtam? – kérdeztem, mert ez aggasztott még nagyon a csókon kívül
- Hát – mondta és felnevetett – bocs, csak elég vicces voltál. A vámpírokról beszéltél… - mondta nevetve. Tehát viccnek találja, ez nem baj – Meg valami Edwardról, hogy mennyire szereted…
- Vámpírokról? – kérdeztem és próbáltam úgy tenni, mintha én magam is hűlyességnek tartanám
- igen. – mondta mosolyogva
- És mit mondtam róluk?
- Hát, hogy Edward vámpír, meg hogy nagyon hiányzik neked, hogy elhagyott, mert megtámadott a testvére… meg ilyeneket. – mondta és látszott rajta hogy valami féle magyarázatot vár.
- Hát, mostanában annyi vámpír filmet néztem… fellépünk egy iskolai darabbal, ami erről fog szólni… - mondtam és büszke voltam magamra, hogy valami normális magyarázatot ki tudtam találni. Catalina láthatólag elhitte.
- És ki az- az Edward? – kérdezte – Ő létezik nem?
- De – mondtam – Ő játssza majd a vámpírt…
- És jártál azzal a sráccal? – kérdezte mosolyogva.
- Igen – mondtam. Ez nem annyira feltűnő dolog.
Catalina még faggatott egy kicsit Edwardról, és a színdarabról, majd elindultunk a buszhoz, mert a többiek már ott vártak ránk. Végig úgy mentem, hogy a szememet lesütöttem. Nem akartam rájuk nézni, annyira szégyelltem magam, ráadásul a fejem is fájt és nem beszélve a hányingerről.
- Jó reggelt – mondta mindenki egyszerre mikor oda értünk
- Jó reggel – hebegtem vissza, de nem néztem fel.
- Hogy aludtál Bella? – kérdezte nevetve az egyik srác, ha jól emlékszem Zac
- Jól…
- Nem tudott volna olyan jól aludni, ha nem szedjük le róla Robot – mondta a másik srác, Peter. Catalina megbökte a könyökével, mire a társaság nagy rész nevetni kezdett, kivéve én és Rob. Megjött a busz, mi pedig felszálltunk. Kitty ült mellettem a buszon. Nem tett semmilyen megjegyzést, bár ős is rá kérdezett a vámpíros ügyre. Elmondtam neki, majd lassan elaludt. Én elő vettem a táskám és belőle a telefonomat. Gyorsan bekapcsoltam. 145 nem fogadott hívást jelzett ki. Végig néztem a listán. Charli, René, Phil, Edward, Jakob, Alice száma váltakozott sorba. Épp kapcsoltam volna ki, amikor újra megcsörrent, és Charli számát jelezte ki. Tudtam, ha most felveszem, képes leszek leszállni a buszról. De én nem akartam
- Sajnálom – motyogtam és kinyomtam a telefont. Lassan újra elaludtam.
Olyan egy óra múlva keltem fel, és akkor már Catalina ült mellettem. beszélgettünk egy kicsit, majd olyan egy óra múlva ki mutatott az ablakon.
- Az ott Volterra – mutatott egy városra, ami egy dombon állt, és fallal volt körül véve… Milyen szép. Még élvezném is, ha nem meghalni mennék oda…

2010. január 25., hétfő

New Day 19. fejezet

19. fejezet

Jake tényleg hamar megérkezett, már a szobámba várt mikor beléptem.
- Hogy értél ide ilyen gyorsan? – kérdeztem miközben átöleltem
- Épp járőröztem…
- Értem.
- Látom már bepakoltál – mosolygott és a bőröndre nézett- Jó utat – mondta
- Köszönöm
- De kérlek nagyon vigyázz magadra… - mondta és könyőrgően nézett rám
- Hát ez nem igaz- csattantam fel – Mindenki ezt mondja. Oké, hogy béna vagyok, de ti már biztosak vagytok abba, hogy velem mindig csak baj történhet. Miért kell mindig így nézni a dolgokat?- Jake halványan elmosolyodott- Ez nem vicces- szidtam le, és kitéptem magam az öleléséből.
- Jól van bocsánat- mosolygott rám – Aranyos, vagy amikor mérges vagy.
Nem mondtam semmit, csak lecsuktam a bőröndömet és becipzáraztam. Tényleg elegem volt már abból, hogy mindenki félt. Pedig, miattam van minden…
- Bella – jött a hátam mögé Jake – Bocsáss meg, ne vesszünk össze ilyen butaságon
- Jó – láttam be. Még csak most kaptam vissza őt…
- Na. Nekem mennem kell- mondta és átölelt
- Már?
- igen. Seth vette át a helyem, és neki sietnie kell haza… sajnálom. – mondta
- Semmi baj. Nagyon szeretlek – mondtam és erősen megöleltem. Végül is mi van, ha be lesz rúgva az a szerencsétlen pilóta? Nem bízom a véletlenre. Mindent úgy kell tenni, hogy ez az utolsó alkalmam rá hogy meg tegyem, mert ki tudja mit hoz a holnap? Vagy akár csak a következő perc?
- Mi a baj Bella? – kérdezte, mert észre vette hogy szorosabban ölelem
- Semmi. – mondta- Csak nagyon szeretlek.
- Én is téged. Nagyon.
Egy vonyítás hallatszódott.
- Mennem kell Seth már szeretne otthon lenni…
- Mi ütött belé? – kérdezte- Azt hittem szereti, hogy sokáig kint lehet…
- Bevésődött- mondta mosolyogva, én meg teljesen meglepődtem
- Hát... –makogtam – Gratulálok neki.
- Átadom, bár gondolom úgyis hallja – mosolygott
- Azért add át neki. Meg mindenkinek, hogy üdvözlöm őket.
- Rendben – mondta, majd megpuszilt, és kiugrott az ablakon.
Megvártam még eltűnik a sötétbe, majd letusoltam, és lefeküdtem…
Másnap reggel korán keltünk, és egy kevés reggeli után elindultunk Seattle-be. Az út csendben telt, Charli vitt fel, így én elől ültem mellette, még anya hátul Philel. Anya végig aludta az utat. Én nem bírtam aludni. Megbántam, hogy bele mentem ebbe az egész New Yorkos ügybe, bár biztos nem jön rosszul ez a kis levegőváltás, még ha New York levegője tiszta szmog is.
Mivel nem álltunk meg sehol, két óra múlva már a reptéren voltunk. Charli átölelt és még ő is elmondta legalább ötször, hogy vigyázzak magamra. Én csak bólintottam…
A gép tízkor indult, és mi addig megittunk egy kávét. Mikor már a gépen ültünk, éreztem, hogy fáradt vagyok, így az elindulás után félórával már aludtam is…

- Nézd csak... a híres Bella – mondta egy rideg női hang,én a földön ültem a sötétbe – Mit keresel itt? – A hideg női hang tulajdonosa, kilépett a fénybe. A nő, vagyis inkább lány, mert nem nézett ki, csak 16 évesnek, gúnyos mosollyal nézett rám. Engem a hideg is kirázott.
- Nahát, Jane! – szólalt meg egy férfi – így illik köszönteni, egy rég várt vendéget? - most a férfi lépett ki a sötétségből, bőrén megcsillant a napfény. Fekete, haja volt, és én rögtön megismertem. Láttam már Charlisle szobájában a képen. A férfi a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni.
- Nem bántalak. Tudom miért jöttél. Nem szeretnéd, ha Cullenék közelébe lennénk, ezért inkább önfeláldozóan eljöttél… milyen furcsa, hogy feláldozod magad egy vámpírét…– mondta és közelebb lépett. Aro még mindig a kezét nyújtotta. Nem fogtam meg a kezét, inkább felálltam magamtól. Ő nem szólt egy szót se, de látszott rajta, hogy ezt nem várta tőlem.
- Aro vagyok – mutatkozott be – Gondolom már rájöttél, hogy mi vagyok. Ő Jane…

- Kislányom!- szólongatott René. Lassan kinyitottam a szeme.
- Már ott vagyunk? – kérdeztem. René megrázta a fejét.
- Még félóra.
- Mennyit aludtam?
- Hát, olyan 6 órát körül belül – mondta – Kérsz valamit inni?
Megráztam fejem. René visszafordult Philhez, én pedig az ablaknak támasztottam a fejem, és kinéztem.
Az álmomon gondolkoztam. „Nem szeretnéd ha Cullenék közelébe lennénk, ezért inkább ide jöttél…”- idéztem fel az álmot. ezzel talán megmenthetném őket? Ha elmennék egy magam, akkor nem kellene a Voltuirnak visszamennie Forksba.
- Bella kicsim jól vagy? – kérdezte és aggodalmasan nézett rám
- Persze – mondtam és nyeltem egy nagyot.
Anya elkezdett nekem fecserészni, és egészen addig beszélt, még meg nem szólalt a hangszóróból a pilóta hangja
- A megszállást megkezdjük, kérem, foglaljanak helyet, és csatolják be biztonsági öveiket- hangzott.
Mindenki így tett, és 20 percre rá, már landoltunk is.
Ahogy a kijárat felé haladtunk, meg akadt egy kiíráson a szemem.
Olaszország
Indulás: 18:00
Érkezés Rómába (Itteni idő szerint): 14:00
Ottani idő szerint: 20:00

- Jössz kicsim?- kérdezte René
- Igen, mindjárt – mondtam. Még egyszer elolvastam az indulást, majd mentem anyáék után.
Taxival mentünk Pihil szüleihez. Legalább félóra volt mire átverekedtük magunkat a nagyvároson.
Phil szülei nagyon aranyosak voltak, rögtön úgy fogadtak, mintha már rég ismertek volna. Aztán mesélni kezdtek Phil gyerek koráról, hogy milyen ügyes volt meg ilyenek. Én elnézést kértem és fel mentem a nekem kijelölt szobába telefonálni. (Charli egy mobil telefont csempészett a bőröndömbe.) Így gondoltam, a legkevesebb, hogy felhívom.
- Bella? – kérdezte mikor felvette a telefont
- Szia apa – mondtam – Megérkeztünk, minden rendbe – mondtam mielőtt bármit is kérdezhetett volna
- Rendben. És milyen New York?
- Remek – mondtam, bár még nem sok mindent láttam. Ezt nem mondtam hangosan.
- Az nagyon jó. Nézz szét helyettem is
- Rendben… Apa. Nagyon szépen köszönöm a mobilt – mondtam, mert csak meg kell köszönni
- Ugyan, semmi kicsim, épp ideje volt már.
- Köszönöm. Letudnál pár számot diktálni? – kérdeztem
- Persze.
- Köszi. Kellene Jakék száma, és Edwardé, meg Alicé – mondtam és elő kerítettem egy lapot.
- Mondhatom? – kérdeztem.
- Aha…
Charli lediktálta a telefonszámokat, majd elköszöntünk egymástól és letettük a telefont. Én rögtön ütöttem Edward számát. Még egyet se csörgött, mikor bele szólt a telefonba a számomra legédesebb hang:
- Szia, Bella. Minden rendbe? – kérdezte és a hangjába aggódást lehetett fel fedezni
- Szia. Igen, minden – mondtam – Nem volt berúgva a pilóta. – mondtam mosolyogva
- És a propeller se gyulladt ki – egészített ki és a hangjából ítélve mosolygott.
- Hát nem – mondtam – Otthon minden rendbe?
- Igen… Bár Tom eléggé ki volt akadva, amiért nem szóltál neki előbb – mondta és jót nevetett a végén – Olyan féltékeny pillantásokat vetett rám… - ettől még jobb kedve lett
- Jajj… - mondtam és közbe eszembe jutott, hogy Tom számát el se kértem…
- És milyen New York?
- Nagyon szép, bár te már biztos jól ismered – mondtam
- Hát, voltam már ott egyszer- kétszer…
- Vagy háromszor-, négyszer – mondtam – Vagy százszor?
- Igen, körülbelül – mondta és fogadni mertem volna, hogy épp a kedven mosolyommal mosolyog.
- Sajnos most le kell tennem. – mondtam, és tényleg nagyon sajnáltam.
- Rendben – mondta – és vigyázz magadra – mondta és a végén kuncogott
- Ah… - morogtam és már nyomtam volna ki, de Edward még bele szólt
- Bocs, ezt nem kellett volna. Szeretlek – mondta és a szívem gyorsabban kezdett kalimpálni. Már olyan régóta nem hallottam tőle ezt a szót…
- Én is. – motyogtam, nem tudtam mást mondani, pedig kellett volna
- Szia, Bella
- Szia…
Miután letettem hátra dűltem az ágyon. Még mindig a fülembe csengett a Szeretlek szó. Mikor végre magamhoz tértem, felhívtam Jacobot, de nem vette fel senki. Ez kicsit aggasztott… de próbáltam magam nyugtatni.
- Van kedved valamerre menni? – dugta be a fejét anya
- Nincs. nagyon fáradt vagyok… - mondtam
- De még csak 15 óra…
- Tudom, de álmos vagyok. Majd holnap. – mondtam
- Hát, rendben, de ha nem baj, mi elmegyünk az egyik étterembe.
- Persze nyugodtan – mondtam
- Nem baj?
- Dehogy is. Menjetek nyugodtan.
- Oké. Vigyázz magadra, és ne nagyon császkálj messzire…
- Oké – mondtam és rá mosolyogtam. Eszem ágába se volt kitenni a lábam akár csak pár lépésre se.
- Akkor szia Bella – mondta és megpuszilt
- Szia – öleltem át, és jó erősesen magamhoz szorítottam. - Szeretlek- mondtam
- Én is kicsim.
Kiment a szobából és körülbelül két perc múlva halottam csapódni az ajtót. Egymagam-maradtam.

Ez lenne a 19. rész:) Remélem tetszik.. kérlek írjatok kommentárokat, mert így nem tudom hogy tetszik-e . Én nem szabok komi határt, csak kérem, ha tetszik, ha nem, írjatok, hogy tudjam. Amugy bocs hogy ilyen rövid lett, csak most nem volt sok időm megírni. Tudom hogy nem pontosak a számítások, mármint én nem tudom hogy mikor érkezik a gép, mennyi idő egy repülő út, de körül belűl 20 óra, ezért ennyivel számoltam...:) Sziasztok:)

2010. január 24., vasárnap

New Day 18. rész

18. fejezet

Miután Charlisle és Esme megérkeztek, szinte azonnal el is mentek vadászni. Rosali nem szólt egy szót se, csak leült és bekapcsolta a tv-t. Én meg fogtam magam és felmentem Edward szobájába. Semmi kedvem nem volt Rosalival egy légkörbe lenni. Érezni lehetett a dühöt és a szemre hányást. Mondjuk, már belátom, hogy igaza van… Még egy ideig olvasgattam az irodalom tételeket, majd mikor már teljesen kimerültem, elmentem letusolni, majd bele bújtam az ágyba. Nem bírta aludni. Rájöttem, hogy nem engedhetem, hogy miattam ide jöjjön a Voltuir. De akkor mit csináljak? Amúgy is, ha lenne tervem is hiába, mert Alice megakadályozna! Áh… Bár az én jövőmet nem látná! Valamit ki kell találnom… Csak nem lát mindent előre Alice!
Ahogy így gondolkoztam lassan el is aludtam.
Másnap reggel korán felkeltem. Edward az ágy mellett ült,és fogta a kezem. Nem rám nézett, hanem az ablakon kifelé. Nem emlékszek rá hogy mikor fogta meg a kezem, pedig ilyenre mindig szoktam…
- Jó reggel - mondtam
- Szia. – nézett rám – Kényelmes az ágy?
- Igen… - mondtam.
- Hány óra van? – kérdeztem hirtelen
- Még van időd, még csak öt van… ha akarsz, még visszafeküdhetsz.
Megráztam a fejem.
- Nem… elmegyek, letusolok… - mondtam és kihúztam a kezéből a kezem, majd bementem a fürdőbe. Elláttam az emberi szükségleteimet, majd visszamentem a szobába. Edward még mindig ugyan ott ült, és az ablakon bámult kifele. Mikor bementem megint rám nézett, kíváncsi tekintettel.
- Mit álmodtál? – kérdezte mikor leültem. Teljesen megdöbbentem. Miért érdekli őt?
- Nem tudom – mondtam. És igaz volt, semmire nem emlékeztem. – Miért?
- Mert kiabáltál álmodba… - mondta. Ledöbbentem és elvörösödtem egyszerre. Próbáltam vissza emlékezni, hogy mit álmodtam, de nem ment. Edward aggodalmasan nézett rám.
- Bella. Kérlek, ne aggódj, nem lesz senkinek semmi baja. Ezért nem akartam elmondani.
- Mert szerinted jobb lett volna, ha nem tudom? – kérdeztem
- Talán. Látod Bella? Ezért mentem el. Mert van elég problémád nélkülünk is. És ez egy normális embernek sok lenne.
- Hát én nem vagyok normális – mondtam
- Hát… te inkább különleges vagy. – mondta
Nem mondtam semmit. Edward gyönyörű szemébe néztem. Olyan szép volt. Nem bírnám, ki ha elveszteném. Edward lassan felemelte a kezét és megsimította az arcomat. Olyan jó volt érezni a hideg, selymes bőrét.
- Nem lesz semmi baj – mondta
- De mi van, ha még is? – bukott ki belőlem – Mi van, ha valaki megsebesül… ha elvisznek téged… vagy Alicet. Mi lesz, ha szétszakad a családod? – kérdeztem és éreztem, hogy könnyek szöknek a szembe.
- Nem lesz ilyen Bella – mondta és magához vont és átölelt. Egy ideig így ültünk, majd lassan megint elaludtam.
Arra keltem, hogy Edward halkan szólongat.
- Mennünk kell Bella – mondta – Még reggelizned is kell.
Bólintottam. Mérges voltam, hogy elaludtam. Ki tudja mikor lesz megint ilyen alkalmam mellé bújni?
Lementünk a földszintre, Edward fogta a kezem. Mikor Esme meglátott minket, boldogan elmosolyodott. Rosali a tv-t nézte, Alice és Jasper minket és mosolyogtak.
- Mit kérsz enni Bella? – kérdezte Esme
- Köszönöm nem vagyok éhes – mondtam
- De valamit enned kell – mondta Alice és felpattant – tegnap este se ettél semmit, és ma nehéz napod lesz.
- Akkor esetleg egy tál müzlit eszek – mondtam. Alice oda táncolt a konyha pulthoz, kivett egy tálat, öntött bele müzlit.
- Tejjel szoktad megenni? – kérdezte. Bólintottam. Elővette a tejet, öntött rá, majd oda adta nekem a tálat és leült. Zavartan néztem körbe, éreztem mindenki engem néz. Nem szerettem az ilyet. Még a végén képes leszek, félre nyelni annyira zavarban vagyok. Jasper vette a lapot és elkezdett Alicnek beszélni valamit. Edward kiolvasta Jasper gondolataiból, így ő Esméhez kezdett beszélni. Én meg gyorsan bekanalaztam a müzlit. Mikor végeztünk, Esme és Jasper sok sikert kívántak az érmeségihez és elindultunk. Az úton végig Alice fecsegett. Elmondta, hogy mire számítsak az érettségin. Én nem igazán figyeltem rá. Edward mellett ültem, így inkább őt néztem. Hamar megérkeztünk, és mivel Alice másik terembe lett beosztva, elszökdécselt a saját osztályához, mi meg Edwardal indultunk a sajátunkhoz. Út közbe csatlakozott hozzánk Angela és Jessica is.
- Úgy félek – mondta Angela - Mi lesz, ha valamit elrontok?
- Biztos mindent tudni fogsz – mondtam és rá mosolyogtam.
- Hát remélem. Egész este az irodalom jegyzeteket olvastam, meg matek példákat oldogattam…- mondta Jessica és ásított egy nagyon
- Pedig este inkább pihenned kellett volna – mondta Angela – Én tegnap nagyon korán feküdtem le… és te Bella? Tanultál tegnap?
- Igen – mondtam – De én is hamar elaludtam.
- Mégis álmosnak látszol – mondta Jessica
- Nem aludtam valami jól… - motyogtam és lesütöttem a szemem
Még volt negyedóra a kezdésig, így inkább kint maradtunk.
- És te Edward mennyit tanultál? – kérdezte kedvesen Angela
- Hát, elég sokat. De tegnap este én is korán lefeküdtem – mondta és rám mosolygott. Remélem Jessica nem érti félre…
- Bella! Megjött Tom – szólt nekem Jessica. Hátra néztem, és épp akkor állt be Mike és Tom a parkolóba. Nem akartam oda menni… olyan hűlye vagyok!
- Nem mész oda? – kérdezte Jessica
- Majd ide jön – mondtam.
Tom pár perc múlva hátulról átkarolt és megpuszilt.
- Hogy aludtál? – kérdezte
- Egész jól – mondtam- te?
- Én is. Bár sokáig fent voltam, átnéztem még az anyagot. – magyarázta
Edward Angela felé fordult és kérdezte valamiről. Tom ettől nagyon elégedett arcot vágott. Kilenc előtt pár perccel bementünk. Edward mögém ült, Tom elém. Remek…
Gyorsan eltelt a nap. Az első két órában matekot írtunk, a másodikba irodalmat.
- Na hogy sikerült? – kérdezte Tom miközben a kocsija felé mentünk, ugyan is ő vitt haza.
- Hát, a matekot nem tudom… az irodalom egész jól. Neked?
- Nekem a matek szerintem jó lett, az irodalomba pedig az utolsó két részt nem tudtam… de remélem nem olyan nagy baj.
- Biztos jó lett. – mondta
Beültünk a kocsiba és az étterem felé vettük az irányt, ugyan is Tom meghívott ebédelni. Én egy Vega-Burgert ettem, ő meg egy halat. Mikor végeztünk haza vitt. Anyáék otthon voltak. Az ajtóba megálltunk, megcsókolt, majd elköszönt és elment. Anya már várt rám. A lépcső előtt állt, és mikor beléptem szinte a nyakamba ugrott.
- Hogy sikerült? - kérdezte
- jól – mondtam
- Örülök neki. És mikor lesz a „bizonyítvány” osztás? – kérdezte
- péntekhez egy hét múlva. - mondtam
- Hogy-hogy olyan későn?
- Mert a kisebbeknek jövő héten lesz vizsgájuk
- értem… - mondta – És mikor lesz a ballagási bál?
- A bizonyítványosztás után
- Rendben. És mi lenne, ha a héten elutaznánk New Yorkba? – azt hittem nem jól hallok.
- New Yorkba? – kérdeztem meglepetten
- Igen. Tudod, Phil édesanyja ott lakik, és szeretne már téged látni…
- Öhm… oké… - motyogtam
- Nem kell most eldönteni, rá ér holnap és akkor foglalok is jegyet.
- Oké. – mondtam. Lehet nem is lesz olyan rossz az - az út…
Az este gyorsan eltelt. Nem csináltam semmit. Jó volt végre túl lenni az érettségin. Este elmentünk az étterembe, majd mikor haza értünk és rögtön a szobámba vonultam, letusoltam és lefeküdtem.
Másnap reggel anya megkérdezte, hogy akarok-e menni New Yorkba, és én bele mentem. Charli nem igazán örült neki, de nem tehetett semmit. Másnap tízre foglalt René jegyet, így még aznap összecsomagoltam a cuccaimat. Az egész napomat pakolással töltöttem, pedig nem sok dolgot kellett össze pakolnom. Éppen a fürdőből jöttem ki a megrakodott neszesszeremmel, amikor Edward becsusszant az ablakon.
- Szia – köszönt
- Szia – mondtam és közbe beletettem a bőröndbe a kis táskát. Gondolom, már tud róla, hogy elutazok
- Hallottam Alictól hogy New Yorkba mész – mondta
- Igen
- Muszáj menned? – kérdezte és fájdalmas tekintettel nézett rám
- Igen. Anya nagyon szeretné.
- Nem lehet valahogy kimagyarázni?
- nem Edward. Olyan rég voltam már anyával… Nem lesz semmi baj
- De nem jó ez így… pont most.
- Nem tudja a Voltuir hogy elmegyek, szóval nem leszek veszélybe – mondtam
- Ebből a szempontból nem… főleg, hogy Alice látni fogja mikor jönnek, és annyit tudunk, hogy nem mostanában akarnak jönni. De New York… Egymagad. Mi lesz ha lezuhan a gép?
- Edward. Oké hogy szerencsétlen vagyok, de ennyire azért nem. És az a gép akkor is lezuhanhatna, ha te velem vagy.
- igen, de az más.
- Miért?
- Mert akkor veled vagyok és megmentelek.
- Hogy? – kérdeztem
- Hát, attól függ, hogy miért zuhan a gép.
- Nos… - gondolkoztam egy kicsit – Tegyük fel, a pilóta holt részegre issza magát, a másod pilóta pedig rosszul lesz,így elkezd zuhanni a gép. Mit teszel?
- Egyszerű Átveszem a helyét, és én magam teszem le a gépet.
- Ahh! Gondolhattam volna – mondta, mire ő csak mosolygott
- Akkor… - folytattam, nem hagyhattam ennyibe! - Kigyullad mind a két propeller, és a gép megállíthatatlanul zuhanni kezd a föld felé. Mit teszel? – erre már csak nem tud semmit mondani!
- Egyszerű! Kirúgom a repülő oldalát, és kiugrok veled, és jól elrejtőzünk. Miután a gép lezuhant, visszamegyünk, és ott bóklászunk, míg meg nem találnak minket, az évszázad túlélői ként. – mosolygott rám
- Aha… - motyogtam, de én is elmosolyodtam.
Ezután Edward még ott maradt és beszélgettünk. Mikor az órára néztem, megdöbbenve láttam, hogy már fél hét van. Rége beszélgettünk ilyen jót… Majd olyan egy óra elteltével felállt, mert halotta hogy René mindjárt feljön
- Hát akkor, szia, Bella – fordult szembe velem – Kérlek nagyon vigyázz magadra, ne sétálj egy magad este… sőt nappal se. És hívlak mindennap.
- Rendben – mondtam
Közelebb lépett hozzám és át ölelt, majd meg puszilta a homlokom.
- Tényleg vigyázz magadra – nézett vissza az ablakból mielőtt kiugrott volna.
- Oké… - mondtam, de ekkora ő már eltűnt. Halk kopogás hallatszott, majd René kukucskált be.
- Szia. Összepakoltál? – kérdezte
- igen. – mondtam – Mikor indulunk holnap?
- Hát, szerintem hat fele, mert fel kell érni Seattlbe, meg ugye még mire feljutunk a gépre…
- Oké – mondtam – Akkor szerintem lefekszek mindjárt.
- Rendben. Jó éjt Bella – mondta megpuszilt, majd kiment.
- Jó éjt.
Még egy ideig tébláboltam, majd úgy döntöttem felhívom Tomot, nem is szóltam még neki hogy elmegyek. Épp leértem, amikor megcsörrent a telefon.
- Felveszem – kiáltottam fel.
A telefonhoz rohantam és megragadtam.
- Haló? – szóltam bele.
- Szia Bella – hangzott a legjobb barátom, kissé meg gyötört hangja
- Jajj Jake! Annyira hiányzol! – mondtam és nagyon boldog volta, hogy hallom a hangját
- Te is nekem Bella – mondta
- Akkor miért nem keresel? Mi bajod van?
- Én csak… csak félek, hogy nem bírom megállni, és bántani foglak – mondta ki végül
- Jake! Azzal bántasz, ha nem keresel – mondtam
- Te… nem félsz tőlem? – kérdezte kicsit meglepett hangon
- Dehogy is! Nem nézel ki olyan félelmetesen, mint hiszed – mondtam mosolyogva- most komolyan Jake. Hiányzol!
- Te is nekem Bells. És sajnálom, ha megbántottalak, hogy nem kerestelek.
- Semmi baj. De ne legyen több ilyen oké?
- Rendben. Tudod mit? Elmegyek most hozzátok oké? – kérdezte. Haboztam egy kicsit, és nehezemre esett kimondani.
- Ma nem alkalmas Jake. Holnap elutazok New Yorkba, és nagyon korán kelünk, úgyhogy le kellene, feküdöm aludni…
- Értem… és ha nem maradok sokáig, csak addig, amíg jó utat kívánok? – kérdezte behízelgő hangon
- Azt hiszem, erre nem tudok nemet mondani – mondtam mosolyogva
- 10 perc és ott leszek – mondta és letette a telefont
- oké… - motyogtam a már néma telefonnak.
Mivel még volt tíz percem, gyorsan felhívtam Tomot, elmondtam neki, hogy nem leszek itthon a héten. Kicsit kiakadt, hogy miért nem szóltam hamarabb, hol egy tudjon köszönni, de én kibeszéltem magam. Mikor végeztem felmentem a szobámba.

Ez lenne a 18. rész:) Hát még mindig nem itt pörögtek fel az események, és ez tényleg elég rossz rész lett, de a következő már sokkal izgalmasabb lesz...:) Még most bele kezdek.:D És biztos észre vettétek, hogy van egy rész, amelyik az Eclipse-ből van (repülős rész), bocs, de ez kellett ide(: Gondolom láttátok, hogy Reni elkezdte feltőlteni a saját történetét, biztos örülne pár kommentnek:) Puszi Gitta^^

2010. január 22., péntek

17. fejezet

17.

Másnap reggel halk zörrenésre keltem. Mikor már magamhoz tértem, észre vettem hogy nincs már mellettem Edward.
- Még aludhatsz – mondta egy csilingelő hang, Alice- Még csak öt van…
- Hol van Edward?
- Haza ment átöltözni. Majd a suliba találkoztok.
Nem mondtam semmit, csak felálltam és elmentem a fürdőbe. Gyorsan rendbe tettem magam. Mikor vissza értem, Alice a szekrénybe nézelődött.
- Segíthetek, választani mit vegyél fel? – kérdezte és felcsillant a szeme
- Nem Alice. Minek? Teljesen mindegy mibe megyek. – mondtam és a szekrényhez sétáltam, kivettem a legelső pólót és nadrágot, ami a kezembe akadt és visszavonultam a fürdőbe.
- Minek ilyen hamar felkelned? Még aludhatnál legalább egy órát.
- Nem birok már. Csinálok valami reggelit.
- Oké, segítek.
Amilyen halkan csak lehetett lementem a konyhába, nyomomban Alicel. Úgy döntöttem palacsintát csinálok. Összeütöttem az összetevőket, majd elkezdtem sütni. Alice is megpróbálkozott és persze hogy neki elsőre sikerül, és pár perc múlva már dobálta is.
Mikor kisütöttem az összes tésztát, gyorsan elmosogattam, és összeszedtem a cuccomat.
- A pizsamát se felejtsd eltenni. – értetlenül néztem rá- Jajj, nem is mondtam még? Ma este nálunk alszol… Tényleg nem mondtam? – kérdezte ártatlanul.
- Nem. Elfelejtetted ezt a fontos részletet megosztani velem – mondtam gúnyolódva - Miért kell nekem nálatok aludnom?
- Mert vadászi megyünk, és addig Rosali marad veled otthon.
- Rosali? – azt hittem rosszul hallok
- Igen. Jajj ne félj már Bella. Nem is olyan rossz fej, csak kicsit hisztis, meg féltékeny, de attól még jó fej.
- Kicsit hisztis? Kicsit? És féltékeny?
- Nyugi Bella, minden rendben lesz. Jól fogjátok érezni magatokat.
- Igen jól. Főleg hogy hozzám se szól egész este… de ez még a jobbik eset.
Alice nem mondott semmit, csak megrázta a fejét. Én meg tudtam, hogy úgyse tehetek semmit az ellen, hogy ott kelljen aludnom, így mérgesen bedobáltam egy táskába az estéhez szükséges cuccokat.
- Akkor mehetünk? – kérdeztem
- Te még vársz egy kicsit, én megyek. Tom jön érted, úgy tíz perc múlva…
- Oké… - nem tudtam mit mondani. Viszont tudtam, hogy ez nem mehet így tovább sokáig. Tudom, hogy csak párnapja vagyok együtt vele, de nem lehet erőltetni a lehetetlent. Ráadásul nem akarok bajba sodorni, mert ha jön a Voltuir, még félre érti és baj lesz belőle. Eldöntöttem, hogy amint összeszedem magam, megmondom Tomnak az igazat.
- Na megyek. Szia Bella – köszönt el Alice
- Szia…
Mivel még volt tíz percem, úgy döntöttem meg eszek egy palacsintát. Pont végeztem vele mikor megszólalt a csengő. Természetesen Tom állt az ajtóba, és egy csókkal köszöntött.
- Elvihetlek?
- Megköszönném – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra.
Az utat csendbe tettük meg. Csak megkérdezte hogy izgulok- e a holnap miatt, meg hogy tanultam e már.
Mikor megérkeztünk, már láttam Edwardot a kocsijának támaszkodva várni. Alice mögöttünk fordult be a kocsival.
- Mi az első órád? – kérdezte Tom
- Matek. Neked?
- Spanyol
- Hát, köszönöm, hogy elhoztál – mondtam. Ő bólintott.
Mikor kiszálltam, Angela, Mike, Erik és a többiek integettek, hogy menjünk oda hozzájuk. Eric kezébe egy fényképező gép volt, Benébe pedig egy kamera.
- Gyertek egy képre – mondta Angela
- Ne… - motyogtam
- Bella! Ez az utolsó napunk együtt! Gyere már! – húzott oda Tom
- Várj! Bella. Megkérnéd az egyik Cullent, hogy csináljon egy képet? – kérdezte Lauren. Bosszúsan néztem rá, de azért elvettem a gépet és Alice és Edward felé vettem az irányt. Persze Alice elrohant, így csak Edwardot tudtattam megkérni. Láttam Tom bosszús arcát. Edward követett, és beálltam Angela mellé. Tom a másik oldalamra állt és átkarolt. Mire én egy alig észre vehető fintort vágtam, amit csak egy vámpír, ez esetben Edward vehet észre. És észre is vette.
- Mosolyogj Bella! – szólt rám a féloldalas mosolyával. Én meg egy műmosolyt erőltettem az arcomra.
Mikor végeztek a fényképezéssel, mindenki az órájára ment. Én Bennel és Angelával matekra.
A nap gyorsan és unalmasan telt. Minden órán végig hallgattuk a tanárok jól begyakorolt szövegét. Az érettségi súlyáról, a tovább tanulásról, és a sok sikert az életbe- szöveget.
Az ebédlőbe a diák sereg, főleg a végzősök teljesen be voltak zsongva. Minden pillanatban fényképező gépek villantak, sokan emlékkönyvekkel rohangáltak. Az alsósok kampányoltak a jövő évi diákelnökség posztra. Csak Edward és Alice ültek egy helyben, és beszélgettek. Végül elérkezett az utolsó óra, biosz. Tom mellett mentem be, Edward mögöttünk jött, és valamin jót kuncogott. Tom és én helyet foglaltunk a szokásos padban, Edward mögénk ült, és én éreztem, hogy egyfolytában engem néz. Ez az óra is hamar eltelt, és mire észbe kaptam, megszólalt az utolsó csengő. Tom és én a parkolóba indultunk, de alig hogy kiléptünk az épületből, Alice ugrott elénk.
- Sziasztok – köszönt vigyorogva
- Szia Alice – mondtam, Tom biccentett.
- Jössz? – kérdezte tőlem. Most jutott eszembe, hogy mi vár rám ma este.
- Hova? – kérdezte meglepett arca Tom
- Bella ma este nálunk alszik – mondta. Tomon látszódott az idegesség.
- Miért?
- Mert úgy van kedve- mondta Alice és a szemét forgatta, közbe belém karolt.
- Akkor legalább megengeded, hogy elköszönjek tőle?
- Ahj! Csak ne tartson sokáig, holnap úgyis látjátok egymást
- Uh… - nyögött fel mérgesen Tom és valamit még motyogott, amin Alice jót nevetett
- A kocsiba várlak Bella – mondta és eltáncolt mellőlünk
Tom felém fordult.
- Biztos muszáj menned? – kérdezte és átkarolt. Felmerült bennem, hogy talán most kellene vele beszélnem, de nem volt hozzá bátorságom
- Igen. Már nagyon rég megígértem Alicnek, meg segít egy kicsit matekba.
- Abba én is tudok – ajánlotta fel
- Már megbeszéltem vele…
- Rendben. De nem vihetlek el én? Olyan keveset voltunk együtt…
- nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha te vinnél el.
- Mert?
- Mert nagyon messze van a ház… és én se biztos, hogy oda találnák…
- Értem – mondta lemondóan. – De holnap délután valamerre?
- Jó – mondtam- Holnap.
- Oké – mondta és kicsit felderült.
Alice dudált egyet, mire Tom felháborodottan nézett rám.
- Bocsáss meg neki, csak már szeretne haza menni…
- Remek…
- Akkor holnap találkozunk – mondtam
- Aha… - motyogtam, majd magához húzott és megcsókolt.
- Szia – mondta mikor elengedett
- Szia…
Gyorsan Alice kocsijához mentem és beültem.
- Most miért kell ezt csinálnod vele? – kérdeztem
- ugyan Bella! Tudom, hogy miért vagy vele…
- Aha… - nem tudottam mit mondani, hiába is tagadom, ő tényleg tudja.
Nem soká meg is érkeztünk. Alice kipattant a kocsiból, én meg se mozdultam. Semmi kedvem nem volt be menni. nem akartam egy egész estét Roslaival tölteni. Mondjuk… el tudnák lógni, hisz Rosali úgyse figyel rám. Lemehetnék, La pushba… szegény Jake…
- Bella! – szólt rám szigorúan Alice – Hagyd abba a tervek szövögetését. Nem mész sehova!
Nem mondtam semmit, csak dühösen kiszálltam a kocsiból, és a kelleténél kicsit erősebben csaptam be az ajtót, majd a ház felé vettem az irányt. Alice utolért.
- Most miért csapkodod az ajtót? – kérdezte – Tudod, hogy azért teszünk mindent, hogy téged védjünk!
- Ez akkor is hülyesség! Amúgy is! Már lehet, hogy itt sincsenek!
- Bella! Ma reggelre újabb két halottra bukkantak.
Megtorpantam.
- Ezt nem is tudtam…
- Benne volt reggel a hírekbe.
- Nem nézek reggel híreket.
- Lehet ideje lenne. – mondta halkan
Közbe beértünk a házba. Emett és Jasper ültek a tv előtt és valami meccset néztek.
- Dühös vagy Bella? – kérdezte Emett
- Az nem kifejezés – motyogtam.
- Nyugi Bella – mondta Jasper és egy jó adag nyugodtságot küldött felém.
- Holnap nagy nap! – kiáltott fel Emett
- Miért is? – kérdeztem, mert nem jutott eszembe hogy miért lenne nagy nap.
- Hát ez vicces – mondta mosolyogva – Én nem is érettségizek holnap, d emégis tudom, hogy holnap lesz az első írásbeli nap.
- Jah! Hogy az… - értettem meg
- Az bizony. Remélem azért tanultál. Furcsa lenne, ha megbuknál…
- nem fog megbukni! – mondta Alice
- Hát nem tudom… - motyogtam. Hirtelen úgy éreztem semmit nem tudok, és hirtelen pánikba estem. Tényleg nem sok figyelmet fordítottam a tanulásra mostanában.
- Nyugi Bella! – mondta Jasper és elmosolyodott- Segítünk, ha valamit nem tudsz. Kérdezhetsz bármit.
- Köszönöm. Most inkább elolvasom a jegyzeteket – csináltunk összefoglalást, azt elolvasom, csak tudni fogom.
- Oké – mondta Alice – Gyere, felkísérlek.
Bólintottam. Eszembe jutott, hogy nem is tudom, hol fogok aludni. Rosali vagy Charlsile szobájába. Talán Alicébe? Mondjuk, ott se hiszem. De remélem nem Edwardéba... mondjuk ott nincs is ágy… majd csak elalszok valahol – döntöttem el.
Megkaptam a választ. A folyosó legvégére mentünk, és Edward szobája előtt álltunk meg. Alice mosolyogva benyitott. Már épp meg akartam szólalni, de nem bírtam, mert a lélegzetem is elakadt egy ideig.
Edward szobája nagy részét egy hatalmas nagy ágy foglalta el. Alice halkan kuncogott az arckifejezésemen.
- Ez mi? – ennyit bírtam a végén kinyögni
- Ágy. Itt alszol. Edward rendelte tegnap. Nem tetszik?
- De szép… - mondtam- De felesleges egy alkalomra.
- Nem ez az utolsó alkalom hogy itt alszol – mondta
- Ezt honnan veszed?
- Tudom – mondta halkan. Erre nem mondtam semmit. Bementem a szobába és letettem az ágyra a táskámat, és még jobban szemügyre vettem azt. Az ágy gyönyörű volt. Kovácsoltvas volt az alapja, és bonyolult virág motívumokat ábrázolt.
- Én megyek – mondta Alice – Majd gyere le, ha van valami – mondta
Bólintottam.
- Mikor mentek?- kérdeztem
– Hát Charlisle nyolcig dolgozik, aztán haza jön és megyünk.
- Oké. – mondtam, és kicsit megnyugodtam. Ha nyolckor mennek el, akkor nem is nagyon kell Rosalival lennem, hisz nyolckor már aludhatok… Alice mosolyogva megrázta a fejét, majd kiment. Mikor becsukódott az ajtó, én hátat fordítottam az ágynak, és beledűltem. Jó puha volt. Majd becsuktam a szemem és úgy gondolkoztam.
Eszembe jutott, amikor először jöttem ide. Hogy izgultam, hogy megfelelek-e a Cullen családnak. Szinte mindenki szavára emlékszem. És amikor Edward megmutatta a szobáját, és körbe vezetett a házba. Még egy ideig nosztalgiáztam, majd elő kaptam a matekot és neki fogtam. Mikor már nagyon régóta csináltam, de sehogy se lett jó, mérgesen lecsaptam. Hogy lehet ilyen hűlye hogy az utolsó napra hagyok mindent?
- Segítsek? – kérdezte a számomra legédesebb hang. Az ablakon keresztül jött be és mosolygott.
- Hát, nem hiszem, hogy rajtam tudsz már segíteni, holnap matek írásbeli…
- Mi nem megy? – kérdezte és leült mellém.
- A matek… utálom…
- Mutasd- mondta lágyan és elvette tőlem a füzetet, amibe a példát csináltam.
Körülbelül félperc alatt átfutotta.
- Tudod te ez, csak figyelmetlen vagy – mondta- Kihagytad azt a mínuszjelet, és így az egész elromlott. De jól csináltad amúgy.
- Nem tudok oda figyelni! – mondtam mérgesen
- Megértem… elég nehéz heted volt…
Bólintottam.
- De próbálj még meg egyet, aztán tedd félre.
Nem volt sok kedvem tovább matekozni, de hallgattam rá, és megpróbáltam. Közbe éreztem, hogy folyton engem néz, ami elég zavaró volt, ugyan akkor jó is.
- Na, látod! – mondta mosolyogva miután megcsináltam két feladatot hibátlanul.
- Köszönöm- mondtam
- nem csináltam semmit – mosolygott rám.
Egy ideig csöndbe ültünk.
- Mit akarsz csinálni most? – kérdezte
- Hát, még átnézem az irodalom jegyzeteket, aztán meg nem tudom…
- Rendben. Akkor hagylak tanulni. Ha kell valami, lent leszek.
- Köszönöm- mondtam
Edward még akart valamit mondani, de aztán inkább nem tette. Kiment a szobából.
Elővettem a jegyzeteket, és átnéztem. Körülbelül olyan egy óra alatt végeztem, mert elég sok mindenre emlékeztem, így nem tartott sokáig. Mikor végeztem felálltam és lementem.
Esmén és Charlislén kívül mindenki a nappaliba ült. Alice és Rosali valami újságot néztek, Jasper Emett és Edward valamiről beszélgettek, de olyan gyorsan, hogy egy szót se értettem meg belőle. Mikor észre vettek, Alice ugrott mellém.
- Mit akarsz most csinálni?- kérdezte – Van étel a hűtőben, ha éhes vagy. Esme tegnap reggel bevásárolt.
- Köszönöm, de most nem vagyok éhes, majd később.
- Oké. Na? Mit csináljunk?
- Hány óra? – kérdeztem
- Hat lesz tíz perc múlva – mondta Jasper
- Akkor nem soká mentek- állapítottam meg.
- igen, de addig csinálhatunk valamit.
Eszembe jutott Jake.
- Nem lehetne hogy felhívjam Jaket? – kérdeztem. Mindenki rám nézett- Csak mert ugye, valami baja van… nem akarom hogy haragudjon rám…- magyaráztam. Edward felállt és oda sétált elém.
- Nem haragszik rád. Magára haragszik, de amint kicsit lenyugodott, megkeress.
- Honnan vagy ennyire biztos ebben? – kérdeztem
- Onnan, hogy beszéltem vele.
- Mikor? – kérdeztem, és nagyon mérges lettem, hogy csak most mondja nekem.
- Suli után megkeresett – mondta Edward
- És miért nem szóltál?
- Mert el voltál foglalva a barátoddal – jegyezte meg Emett
Edward és én is mérgesen néztünk rá.
- Nem azért – mondta Edward majd rám nézett – Ő kérte. Értsd meg. Megfog keresni meg ígérte, csak amíg ez a helyzet, addig nem.
- Miért nem? Ezt nem értem…
- Bella. Bízz benne.
A szemébe néztem, ami most is gyönyörű barna volt, bár sötétebb. Bólintottam.
- Charlsilék mindjárt megjönnek – mondta Alice
- Végre! – mondta Emett és felállt – Szomjazok már egy jó medvére…
- Nyugi már, mindjárt mehettek – mondta Rosali
- Nektek is jó szórakozást – kacsintott rám Emett
- Aha… köszi – motyogtam.
Edward elindult a zongorához, én meg követtem. Alice és Jasper beszélgettek, Rosali és Emett meg felmentek a szobájukba. Edward leült a zongora elé, és maga mellé ültetett, majd játszani kezdett. És most már éreztem, hogy nem próbálja magát távol tartani tőlem. Olyan jó érzés volt, olyan, mint régen. És az altató. Imádom ezt a dallamot. Nagyon bele éltem magam. Egészen addig, míg Edward el nem rontotta. Mi? Elrontotta?
Hirtelen Alicra néztem. A semmibe meredt, látomása volt. Biztos ezért rontotta el Edward, mert a látomást figyeli. Nem tartott sokáig.
- Mi történt? – jött le Emett és Rosali
- Elmennek – mondta Alice Mindenki, még én is tudtam rögtön kikről van szó.
- De ez jó nem? – kérdeztem
Edward lassan megrázta a fejét.
- Vissza fognak jönni – mondta Alice- De akkor már nem hárman…
- Remek – csattant fel Rosali – Ha Aróék ide jönnek, akkor elvisznek titeket – mondta és Alicre és Edwardra nézett
- Dehogy visznek! – morogta le mérgesen Alice, látszott rajta hogy nagyon felhízta
- Miért vinnének el titeket? – kérdeztem. Senki nem szólalt meg, csak mindenki dühösen Rosalira meredt. Nem értettem miről van szó.
- Mit nem mondtatok el nekem? Mit titkoltok még mindig? – kérdeztem és fájdalmasan Alicre néztem. Márt, tényleg elegem van abból, hogy semmit nem mondanak el!
- Mondjátok, elkérlek – mondtam és Alicra, majd Edwardra néztem – Mire utalt Rose?
Edward egy ideig hallgatott, majd Alicre nézett és bólintott.
- Tudod, hogy a Voltuir egy nagy vámpír család ugye? – kérdezte Edward. Bólintottam, nem akartam megszólalni – Három vezetőjük van. Aro, Caisu és Marcus. De a legfőbb Aro. Eleinte ők hárman voltak. – ezt már tudtam, mert Edward elmondta már egyszer, de nem szóltam bele – Aztán elkezdtek maguk mellé vámpírokat gyűjteni. A legjobb képességű vámpírok vannak ott. Van, aki fájdalmat tud okozni, van, aki az erőt tudja blokkolni… De nincs olyan, aki látna a jövőbe… Épp ezért, Aro Alicet és engem is magának akar. Azt akarja, hogy a családjával éljünk, és a különleges képességünkkel őt segítsük.
- Vagyis, ha most ide jön Aro, akkor nektek is vele kell mennetek? – kérdeztem
- De nem fogunk. Már rengetegszer hívott, de sose mentünk…
- De és mi van, ha most nem hív, hanem kényszerít? – kérdeztem
- Bella! Nem lesz semmi baj. Ide jönnek kimagyarázzuk és vissza mennek. – mondta Alice
- De én mi van ha elvisznek titeket? – kérdeztem
- Nem fognak – mondta Edward – Bella, nyugodj meg, és fejezd be az aggódást. Nem lesz semmi baj.
- És mikor jönnek? – kérdeztem
- Nem tudom, azt nem láttam – mondta Alice.
Még valamit beszéltek, de én nem figyeltem rájuk. Elmerültem a gondolataimba. Minden miattam van. Miért nem képes Edward átváltoztatni? Nem lenne már semmi gondunk… mi van ha Aro addig erősködik, amíg el nem mennek vele? Vagy mi van, ha csak simán elrabolja őket? Lehetséges egyáltalán egy vámpírt elrabolni? Egy valami biztos! Nem engedhetem, hogy ide jöjjenek. Mindent meg kell tennem. Nem engedhetem, hogy szétessen a Cullen család. Mi lenne ebből? Szegény Esmé, Charlsile. Már meg értem Rosalit. Valamit ki kell találnom...

És itt a 17. fejezet. :) Remélem tetszik. Szerintem itt fognak leginkább bepörögni az események... remélem lesz időm írni, már én is kíváncsi vagyok hogy mi fog a végén kisülni belőle...:D

2010. január 21., csütörtök

16. fejezet

16.



Már elmúlt 10 óra. amikor egyszer kopogtak. Reménykedtem, hogy Jake lesz az, de helyette...
- Szia, kicsim, bejöhetek? – kukucskált be René.
- Persze… - mondtam
- Mi jót csinálsz?
- Csak át olvastam az irodalmat… - mondtam és becsaptam a könyvet
- Hát igen… olyan gyorsan felnőttél… mintha csak tegnap lett volna, hogy először iskolába kísértelek, és nem akartad, hogy elmenjek. Ott sírtál, hogy ne hagyjalak ott…- miközben mesélt, elmosolyodott
- Sírtam?- kérdeztem fintorogva.
- Igen... Nehezen bírtál ki nélkülem akárcsak pár órát is… most meg…
- Most meg külön élünk… még csak nem is egy városba… - mondtam és én is elmosolyodtam. René bólogatott.
- Jacob volt már itt? – kérdeztem hirtelen, mert eszembe jutott
- Persze, már több mint egy órája elment...
- És miét nem jött fel?
- Mert siettek haza… valami megbeszélésről beszéltek…
- Megbeszélés?
- Igen… sietniük kellett nagyon.
- Aha… - mondtam. Teljesen magamba fordultam. Jake mérges rám, ezért nem jött fel.
- Baj van? – kérdezte anya, biztos látta az arcomra kiülő szomorúságot
- Nem... – motyogtam- Milyen itt lenni újra? – kérdeztem, hogy eltereljem a témát
- Furcsa… tudod mióta elváltunk apádtól, be se tettem ide a lábam. És most itt vagyok már mióta…
Bólogattam.
- De nem is olyan rossz ugye?
- Nem. Nem tudom, hogy miért van, de kezdem viszonylag megkedvelni Forksot. Oké, hiányzik a nap, a meleg, de így hogy Phil itt van…
- Értem… - ha Edward pár évvel ezelőtt nem lett volna az ebédlőbe, már én se lennék itt- gondoltam magamba. Szinte csak miatta vagyok még mindig Forksba.
- Ha van melletted egy olyan személy, akit örülten imádsz, akkor mindent kibírsz... –mondta és kicsit furcsán nézett rám, ami elég idegesítő volt. Én csak bólintottam.
- Neked Tom ez a személy? – kérdezte hirtelen.
- Tessék?
- Te Tomot szereted úgy, hogy mellette bármit kibírsz?
- Ez most, hogy jön ide? – kérdeztem
- Csak eszembe jutott… olyan furcsa volt titeket nézni… Téged, és a három fiút.
- Mert?
- Mert… na, jó elmondom, de ne nevess kii, vagy szidj le.
- Mondjad anya.
- Oké. Szóval, úgy elnéztelek titeket. Mármint a viselkedéseteket egymással szembe.
- Igen? – mosolyogtam. Anya sokszor csinált ilyet – és mit állapítottál meg?
- Hogy mind a három fiú, szeret téged...
- Igen?
- De te…
- Én?
- Te csak barátként gondolsz kettőre…
- Ki az a kettő?
- Tom és Jake. Ugye?
Nem mondtam semmit.
- Tudod, Tomon látszik, hogy nagyon tetszel neki. Kedvel. De még teljes szerelemről szerintem nem lehet az ő esetébe beszélni. És te, te meg egy barátként kezeled.
Nem mondtam semmit csak hallgattam. Mindig is csodáltam anyát, olyan jól kiismeri az embereket.
- És ott van az- az aranyos Jake… Ő már erősebb érzéseket táplál feléd. Igen erőseket. És te csak barátként tekintesz rá.
- igen. Jake, egy nagyon jó barát. Velem volt jóban, rosszban. Nélküle, nem tudom, hogy hol lennék – mondtam
- És végül Edward. – kíváncsian néztem rá, ő mosolygott – A vele való kapcsolatod.. nagyon különös, és félelmetes, de nem rossz értelembe.
- Félelmetes?
- Igen.
- Mert?
- van valami… furcsa abban, hogy ti ketten egymással vagytok- nézett rám fürkésző tekintettel – Ahogy ő rád néz, az olyan… oltalmazó. mintha állandóan arra készülne, hogy bármelyik perbe, puskagolyó elé vesse magát, hogy megmentse az életedet, vagy ilyesmi. Ő szeret téged. De nagyon. És te is őt. Nekünk hazudhattok, hogy csak barátok vagytok, de magatoknak nem. Lehetetlen, hogy ez csak barátság…
Nem mondtam semmit. Az irodalom könyv borítóját néztem, ami Rómeót és Juliát ábrázolta.
- Így van ugye?
- Igen… szeretem őt… még mindig.
- Tudtam. És Tom? Mi lesz vele?
- Nem tudom… nem akarom megbántani, de tudom, minél tovább halasztom, annál nagyos sebet ejtek, majd ha eljön az idő…
- Így van. Okos lány vagy nagyon Bella.
Vágtam egy fintort, ő meg felnevetett.
- Hagylak aludni. Holnap az utolsó nap… vidd el a fényképező géped, hagy legyen pár kép az utolsó napról. – mondta megpuszilt és felállt. Mát ment volna ki, amikor meglátott valamit.
- Miért van nyitva az ablak? És ha megfázol? – mondta rosszallóan és becsukta az ablakot – Jó éjt kicsim.
- Jó éjt. – mondtam.
Megvártam még becsukódott az ajtó, majd felpattantam és kinyitottam az ablakot. Kinéztem, nem láttam semmi mozgást. Még sose gondolkoztam rajta, hogy vajon hol lehet ilyenkor Edward. Honnan figyelhet meg? Biztos mindent halott… Szívtam egy nagy levegőt, majd bementem a fürdőszobába megmostam a fogam. Mire vissza értem, Edward már az ágyamon ült.
- Szia – köszöntem
- Szia – mondta és felállt – Carlisle küldött fertőtlenítőt. - elő vette a zsebéből a kisüveget - Azt mondta, hogy vedd le a kötést, de óvatosan, kend be, aztán kösd vissza.
- Oké – bólintottam – köszi. – elvettem a kezéből az üveget, majd a tükör elé álltam és lassan elkezdtem leszedni a kötést.
- Hagy segítsek – mondta és beállt elém. Lassan, óvatosan szedte le a kötést.
Eszembe jutott valami.
- Kérdezhetek valamit?- kérdeztem
- Már megtetted… - mondta mosolyogva
- Még valamit.
- Persze. Bármit, bármikor.
- Köszi. Szóval… arról lenne szó, hogy mondta Angela, hogy te vittél be a kórházba – kezdtem bele és közbe figyeltem az arcát. Bólintott
- És?
- De véreztem nem? És most is…
- Már csöppet sem zavar
- Miért?
- Sikerült legyőznöm – vonta meg a vállát

- neked sikerült legyőznöd? – kérdeztem csodálkozva- Hogyan? Mikor?
- Tudod, amikor azt hittem, hogy nem látlak soha többet… amikor elképzeltem, hogy máshoz mész felességül, és mással élsz boldogan… – kicsit beleremegett – Meg amikor a baleste történt. Élet és halálközt voltál… azt hittem meg fogsz halni… és valahogy már nem hat rám… azóta sok dolgot másképp látok.
- Már nem hat rád a vérem?
- De igen. Csak éppen.. megtapasztaltam milyen érzés téged elveszteni… és ettől megváltoztak a reakcióim. Az egész lényem retteg attól, hogy még egyszer át kelljen élnem azt a fájdalmat.
Nem mondtam semmit csak néztem Edwardot amint leragasztja a sebemet.
- Végeztem is – mondta és rám mosolygott, mire a szívem kihagyott. Még mindig ilyen hatással van rám a mosolya?
- Köszönöm – mondtam és lesütöttem a szemem. Edward halkan felsóhajtott.
- Ideje lefeküdnöd, holnap lesz az utolsó nap. Biztos mindenki fényképezőgéppel fog rohangálni, nem lehetnek karikásak a szemeid…
- Remek. Fényképezőgépek… - dunnyogtam
- Te is vidd el. Hidd el nem bánod meg. Nem mindennap végzős az ember.
- Aha… Te hányszor is élted át?
- Az más…
- Más… - ismételtem el, majd az ágy felé vettem az irányt és leültem rá. Edward egyhelyben állt és nézett. – Ott akarsz állni egész este?- bukott ki a kérdés belőlem
- Már nincs bent a hintaszék – mondta- Minden olyan más…
- Igen… Charli ötlete volt, hogy alakítsuk át a házat miután… elmentél –mondtam csendesen.
- Értem. –mondta, majd megfogta a széket az asztalom mellől és az ágyam mellé tette, és leült. Én csendbe mozdulatlanul néztem mit csinál. Tehát nem akar mellém ülni? Megráztam a fejem elhessegetve a gondolatot és belebújtam a takaróba. Lekapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő kis lámpát, majd Edward felé fordultam. Én nem láttam sokat belőle, bár a bőre olyan fehér volt, hogy szinte világított a sötétbe. Ő biztos rendesen látott engem, hogy is ne látna? Eszembe jutott, hogy megkérdezem tőle hogy mit csinált, amíg távolt volt, de úgy döntöttem, hogy inkább kihagyom, mert nem akartam eszébe juttatni.
- Min jár az eszed? – kérdezte
- Semmin… - hazudtam
- Bella. Attól, mert nem olvasok a gondolataidban, még látom rajtad… Kérdezd meg nyugodtan. - mondta
- Hát… csak sokszor gondolkodtam azon, hogy mit csináltál, csináltatok miután elhagytál?
- Hát… egy ideig Alaszkába voltunk, aztán elválltunk.
- Elválltatok?
- Igen. Annyira elrontottam mindenki kedvét, hogy már senki se bírta ki mellettem. Először Rosali és Emett ment el, azt hiszem egy európai körútra. Aztán Jasper nagyon kiborult. Neki duplán fájt az egész.
- Mert?
- Mert érezte a bűntudatomat, és ráadásul még ott volt a sajátja is.
- Jaspernek bűntudata van?
- Igen. Azért, mert rád támadott.
- De ez butaság.
- Tudom… tehát Jasper már teljesen kiborult, és Alice is. Neki se volt könnyebb, mert percenként változott a látomása velem kapcsolatba, mert mindig változtattam a döntéseim, nem tudtam mit csináljak. És ott volt még neki Jasper is, és nem beszélve rólad. Folyamatosan figyelte a jövöd, de hol látta, hol eltűnt és ez még jobban felhúzta… tehát nem bírták tovább, és ők is elmentek. Azt hiszem Alice nagyidejét azzal töltötte, hogy a múltja után kutatott, és közbe Jasper régi ismerőseinél éltek.
- És talált valamit Alice?
- Ezt majd ő elmeséli – mondta. Tipikus Edward. Nem mond el semmit senkiről, ha az illető nem engedi neki. Majd megkérdezem Alice-t, elvégre engem is érdekel…
- Aztán láttam, hogy Esme és Carlisle is szenved. Szenvedtek, mert hipp-hopp, elveszítették a gyerekeiket. Láttam Carlsilén, hogy nem tud tovább ott maradni, és hogy Londonba akar menni. Így beszéltem vele és én is elmentem. Ők utána elmentek Angliába és Carlisle este tanított egy esti iskolában, Esme pedig házakat tervezett.
- És te?
- Én… én nem telepedtem le egy helyen. Igazából kipróbáltam egy új dolgot.
Kérdőn néztem rá.
- Ki próbáltam magam nyom követő ként.
- Kit követtél?
- Victoriát, és mint tudod, nem nagy sikerrel. Egy ideig követtem őt Braziliába, de ott elvesztettem. Aztán… aztán pedig nem tudtam mit csinálni, így java részt csak ültem a szobámba és gondolkoztam. Aztán már nem bírtam tovább nélküled és elindultam vissza hozzád. Alice látta, és összehívta a családot, félt, hogy valami hülyességet csinálok, mivel már régóta nem vadásztam és az illatod…- nagy levegőt vett, majd folytatta- Én haza jöttem és első utam a házatokhoz vezetett. Épp akkor találtátok meg Charlival a CD-t. Onnantól kezdve mindig követtelek, kivéve, amikor átlépted a határt. Esténként a szobádba aludtam… Aztán egyik nap haza mentem. Nem volt otthon senki, de tudtam, hogy már nem soká megérkeznek a többiek. Így is volt. A család újra egyesült. Aztán egyik nap elmentek vadászni én pedig otthon maradtam zongorázni… és akkor beléptél te…- mondta és a végét már szinte csak súgta. Érződött a bűntudat…
- Ott álltál. Már régóta nem vadásztam erre te ott állsz és az illatod betöltötte a szobát… Én azt hittem meg tudom állni…- mondta és lehajtotta a fejét.
Nem mondtam semmit, csak néztem. Ezek szerint ő is szenvedett. Tényleg azért ment el, hogy engem védjen. Nem tudhatta, hogy ezzel csak rosszat okoz nekem.
- És te? – kérdezte
- Öhm… - erre nem tudtam mit mondjak. – Úgyis tudod már…
- Hát, van, amit igen.
- Sokat voltam Jakekékkel – mondtam- Meg… Jessicával, és persze a többiekkel.
- Értem. És Jessicával mit csináltatok?
- Mit csináltunk volna? – kérdeztem. Nem értettem miért pont őt kérdezi meg.
- Tudtommal Jessica nem a legjobb barátnőid közé sorolod.
- Hát nem – ismertem be – De miért érdekel?
Gondolkozott egy kicsit…
- Mert olvastam valamit Jess fejében…
- És?
- És nem épp olyan dolgot láttam, ami jó lett volna…
Kérdőn néztem rá, nem tudtam hova akar kilyukadni.
- Kik volt az a férfi, akikhez egy este oda mentél port Angelesbe?- kérdezte
Most már értem! Hát persze. Jessica azóta is neheztel rám, mert akárhogy is nézzük, veszélybe sodortam őt is.
- Ismerőseim – hazudtam, bár tudtam, hogy úgyse hisz nekem
- Aha… bemutathatnál azoknak az ismerősöknek, biztos nagyon jóba lennénk – mondta sötéten.
- Biztos… - motyogtam. Pár perc csend következett. Nagyon hülyén éreztem magam.
- Késő van. Pihenned kell, holnap suli. – mondta. Örültem, hogy annyiba hagyja a dolgot, de tudtam, hogy még valamikor fel fogja hozni.
Bólintottam, hátra dűltem és próbáltam aludni. Mindennel tele volt a fejem. Aggódtam Jacob miatt, féltem, hogy többet nem fog velem beszélni. Aztán itt ez a Voltuiros ügy is. Meg Edward…
Nem bírtam aludni, ezért át fordultam az oldalamra, és ezt még megismételtem legalább háromszor. Valami hiányzott, valami, ami itt van, de még sincs. Mikor már vagy hatodszor fordultam át, Edward megfogta a kezem, és halkan dúdolni kezdte az altatómat. Ettől kezdve már nem fordultam meg. Egyrészt, mert féltem, hogy akkor elengedi a kezem, másrészt pedig jó volt így. Szép lassan el is aludtam…

Itt is van:) A dőlt betűseket az Eclipse-ből idéztem... Van egy rossz hírem. Sajnos ez az utolsó fejezet ami előre meg volt írva. A 17. már majdnem kész. Próbálok mindennap írni, és azt elhozni, remélem sikerülni fog:) Ha még se jövök valamikor akkor ne haragudjatok...:S A hétvégén szólók Reninek hogy kezdje el feltőlteni a sajátját és akkor azt is olvashatjátok. Nekem nagyon tetszik az ő története, megéri elolvasni:) Puszi^^

2010. január 20., szerda

15.fejezet

15.

Halottam hogy kinyílt az ajtó. Charlisle és Esme lépett ki, mögöttük Charli és René.
- Mindenképp be kell pótolnunk a vacsorát – mondta René – Olyan kínos, hogy étkezés nélkül kell elmennetek.
- Ugyan már! – mondta Esme
- Tényleg be kell pótolni!- mondta Charli.
- De akkor most mi jövünk – vágta rá Charlisle - Akkor valamelyik este átjöhetnétek.
- Ez remek ötlet!- mondta Esme – Meddig vagytok itt Renéé?
- Hát Bella szalagavatója után még egy hétig.
- Az jó. Akkor a héten valamelyik este gyertek át.
- De még be kell pótolni a vacsorát nálunk.
- Ugyan már! – mosolygott Charlisle
- Majd akkor én se főzök. Csak átjöttök beszélgetni.
- Köszönjük – mosolygott Renéé.
Alice hirtelen ellépet tőlünk és Charliék felé vette az irányt.
- Ha már itt tartunk – mondta – Akkor megemlíteném, hogy a ballagás után, nálunk lesz Bella bulija, mivel nem hajlandó elmenni az iskolai bálra. – mondta csilingelő hangon, és mérgesen rám nézett – ezért én megszervezem neki. Hisz egyszer érettségizik az ember – mondta mosolyogva. Emett erre felköhögött, mire Jasper oldalba ütötte.
- Ez igaz – mondta Renéé – El se tudom képzelni, miért nem megyek Bella.
- Mert nem tudok és nem szeretek táncolni – mondtam mérgesen. Úgy éreztem magam, mint egy diák, aki épp felel. Mindenki rám nézett.
- Ugyan már. Táncolni mindenki tud! – mondta anya
- Hát én nem. És nincs is kedvem az ilyen bálokhoz. Már voltam egyen, és épp elég volt az. És Alice az a buli se szükséges.
- Dehogy nem! Nem tudod, mit beszélsz!– mondta és intett egyet, majd elfordult tőlem és elkezdett anyáéknak magyarázni. Éreztem, hogy elönt a düh. Emett felnevetett mellettem, a vállamra tette a kezét és együttérőz hangon mondta:
- Nem tudsz mit tenni Bella, ha Alice eldöntött valamit, az úgy lesz.
Megráztam a fejem.
- Szóval, akkor majd oda is szeretettel várunk titeket– fejezte be a mondatot.
- Köszönjük Alice, de nem hiszem, hogy nekünk való lenne – mosolygott René.
- Dehogy nem…
Még elkezdett valamiről fecsegni, de nem rá figyeltem. Edwardot néztem. Látszott rajta hogy ideges. Koncentrál valamire és végig a sötétséget pásztázta.
Észrevettem, hogy nem csak ő az ideges. Charli is idegesen toporgott, és csak most láttam, hogy a rendőr ruhájába van, és a fegyvere is ott lóg a helyén.
Ideges lettem. Nem mehet most el Charli! Nagyon veszélyes! Este van, ilyenkor vadásznak! Ha most elmegy, baja eshet... Edwardra néztem és találkozott a tekintetünk. Lassan megrázta a fejét, majd Emettre nézett. Emett Edward szemébe, majd Edward bólintott. – Mindig is utáltam az ilyet…
- Nos – szólalt meg Charli – Nekem sajnos mennem kell. Járőröznöm kell.
- Az erdőbe? – kérdezte Renéé és a hangjába aggodalom csengett.
- igen.
- De az nagyon veszélyes- mondta Phil
- De nem engedhetjük, hogy tovább fajuljanak a dolgok. Ez a dolgom.
- Vigyázz magadra- mondta René
- Aha – bólintott
- Akkor, viszlát – mondta és a kocsi felé vette az irányt.
- Apa! –szóltam utána.
- Igen? – fordult meg.
- Vigyázz magadra – mondtam és oda mentem, át öleltem. Nem vagyok ilyen típus, de ez most magától jött. Charli érezhetően zavarba jött.
- Oké Bells. Szia. Jó éjt – bólintott Charlisléknak, majd beült a kocsiba és elhajtott. Emettre néztem. Bólintott.
- Szerintem nekünk is indulni kéne – mondta Emett- Rosali már vár.
- Igaz- mondta Esme – Szerintem menjünk. Még egyszer köszönünk mindent.
- Ugyan, semmi.
- Akkor majd üzenek Bellával, hogy mikor jó…
- Rendben.
- Jó éjt.
- Jó éjt..
Mindenki elköszönt, majd beültek a kocsikba. Alice, Edward és Emett Edward kocsijával, Jasper Charlisle és Esme meg a másik kocsival mentek.
Megvártam még el tűnek a kocsik a sarkon, és csak aztán fordultam meg.
Renéék már bementek. Már én is indultam volna be, amikor megláttam, hogy az erdőből Jacob közeledik felém. Megálltam és úgy döntöttem megvárom.
- Hol voltál? – kérdeztem mikor közelebb ért hozzám
- Sam éknél. Meg kellett beszélni valamit. – mondta egyhangúan, komolyan.
Nem mondtam semmit, csak bólintottam és leültem a lépcsőre.
- Mi történt miután elmentem? – kérdezte és leült mellém.
- Hát, Alicnak látomása volt.
- Komolyan? Mit látott? – kérdezte és közbe megfogta a kezem.
- Hát, elég bonyolult, és ki is akadnál… - válaszoltam és a vállára hajtottam a fejem.
- Dehogy akadnák! Mit látott?
- Hagyjuk…
- Bella! Mond el, mert kezdesz megrémíteni. Ennyire komoly lenne az ügy?
- Eléggé – sóhajtottam.
- Hallgatom.
- De nem akarom, hogy felhúz magad!
- Bella! Ne szórakozz! Akkor húzom fel magam, ha nem mondod azonnal el, hogy mi történt!- várt egy kicsit- Róluk van szó igaz? Azokról, akik az erdőben vannak és ölik az embereket?
Nem mondtam semmit. Nem akartam, hogy felhúzza megát.
- Hát jó! – állt fel – Elmegyek Cullenékhez.
- Ne! – mondtam és elkaptam a kezét, és visszahúztam a lépcsőre.
- Akkor mond el!
- Oké. – nagy levegőt vettem és belekezdtem – Szóval, eltaláltad, azokról van szó, akik az erdőben élnek, és akik megölték az embereket. És nem Cullenékről!- szögeztem le
- Hogy kerülnek ide azok a… azok. Az ő ellenségük?
Megráztam a fejem.
- Hát igen! Védjed őket! Úgyis azt mondod, hogy nem, mert mindig őket véded! Pedig ők a hibásak! Miattuk van minden rossz! Miattuk vagyok vérfarkas és vámpír is! Mindenkinek csak rosszat okoztak azzal, hogy visszajöttek!
- De nem miattuk vannak itt- mondtam. Nagyon rosszul estek Jacob szavai.
- Ez már tényleg nem lehet igaz! – csattant fel és felállt- Mindig őket véded! Bella! – vett vissza egy kicsit a hang erejéből és leült mellém és maga felé fordította a fejem – Tudod kit láttam az erdő felé menni? – nem mondtam semmit. Ő folytatta – Charlit Bella! Charlit, az apádat. Ő is veszélybe van! Fogd fel. Amíg Cullenék itt vannak, mindenki veszélybe van!
- Nem miattuk vannak itt!- ismételtem, most már hangosan.
- Akkor mi miatt? Vagy Ki miatt?
- Miattam – mondtam halkan, alig hallhatóan, de Jake meghallotta. Felálltam. Jake ugyan így tett. Elsétáltam a ház mögé, ő követett.
- Miattad? – kérdezte. Ránéztem és bólintottam. – Nem értem! Kik ezek?
- A Voltuir klánból jöttek…
- Mi az a Voltuir?
- A Voltuir egy vámpír család. Tudod, ők a vámpírok úgymond… úgymond királyi családja – ezt találtam a leghelyesebbnek.
- Királyi család – ismételte elgondolkozva.
- Igen. Azért felelnek, hogy titokba tartsák a maguk fajták létezését, az emberek előtt.
Látszott, hogy Jake kezdi megérteni. Valamin erősen gondolkozott, majd nyugtalan hangon szólalt meg.
- Bella. Mit tesznek azokkal, akik tudják a titkot? – kérdezte szinte suttogva. A szemébe aggodalom csillant.
- Átváltoztatják, vagy… megölik. – mondtam. Éreztem, hogy beleremegett a hangom
- Azért jöttek, hogy megöljenek? – kérdezte durván.
- Nyugodj meg oké? – mondtam.
Ekkor ő elkezdett teljes testében remegni.
- Jake! Nyugodj meg! – megpróbáltam hozzá érni, de épp hogy a bőröm hozzá ért, elkaptam, mert megégetett Jacob forró bőre.
- Hallod Jake! Kérlek! Nyugodj meg! – Jacob még mindig remegett. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban átváltozhat, de nem érdekelt. Nem akartam, hogy valami hűlyességet csináljon. Jacob még jobban elkezdett remegni. Kinyújtottam a kezem és egy fél lépést tettem felé.
- Állj meg Bella! – halottam egy hangot a hátam mögül. Edward hangja volt.
Épp hogy felfogtam, már a háta mögött voltam.
Minden gyorsan történt. Edward a háta mögé rántott és teljes testével eltakart. Jacob pedig átváltozott.
Edward változtatott a testhelyzetén. Még mindig takar, de támadásra készen állt. Jacob szintén.
- Jacob…
- Maradj most csendbe Bella. – mondta Edward és engedett a tartásán, már nem állt támadásba.
- Jacob. Menj el, mielőtt olyat teszel, amit később megbánnál – mondta. Jacob felmordult
- Hidd el hogy megbánnád, másért nem, de azért igen, mert ezzel bántanád Bellát
Mindig is utáltam, amikor Edward a gondolatokra válaszolt.
- Menj el Jacob – mondta Edward halkan, és türelmesen. – Holnap ígérem, mindent elmondok. De most nyugodj meg. – Edward hallgatott egy kicsit, majd folytatta, de most mérgesebb hangon – Persze hogy mi is idegesek vagyunk! Azt hiszed, csak téged érdekel Bella sorsa?- Jacob megint gondolt valamire, és ez Edwarnak nem tetszett, mert az arca eltorzult a fájdalomtól. Összeszedte magát és most még mérgesebben mondta- Most már tényleg menj el, mert nem állok jó magamért! Nem látod, hogy ez fáj Bellának? Vedd már észre magad kutya! Holnap mindent elmondok, de most menj!
Jacob lesütötte a szemét.
- Jake… - szólaltam meg és léptem volna ki Edward mögül, de az nem engedett. Jacob rám emelte a tekintetét, és egy fél percig a szemembe nézett. Éreztem a tekintetébe, a szomorúságot, az aggódást, és még valamit, amit nem igazán értettem.
Majd elengedte a tekintetemet, vonyított egyet és elfutott az erdőbe.
- Jake! – indultam el utána. Még mindig láttam a fájdalmas tekintetét.
- Bella – fogta meg a hátam Edward – Hagyd. Már messze van.
- De… de hova megy? Meg kell keresni…
- Bella. Most mérges magára, egymaga kell lennie.
- Pont ez az! Mérges magára! Mi van, ha valami... valami olyat csinál, amit nem kellene?
- Bella! Mérges magára, de látom, mit csinál. Nem akar semmi meggondolatlanságot csinálni, nem akar még több fájdalmat okozni neked.
- De…
- Bella! Értsd meg. Légy megértő vele. Hagyd, hagy gondolkodjon.
Nem mondtam semmit, csak néztem a sötétséget, ahol előbb Jacob eltűnt. Jacob, az én hű barátom.
- Akarod, hogy utána menjek? – kérdezte Edward
Nem feleltem, csak megráztam a fejem.
- Az még csak rosszabb lenne- mondtam- De kérlek! Ha valami olyat tervez… kérlek, szólj.
- Ígérem. Ha olyat akar csinálni, én magam megyek el érte.
Ránéztem. Ezt sose értettem benne. Hogy lehet, hogy ellenségek, és mégis ha látja, hogy Jacob bajba kerül, ő maga megy el érte.
- Igen? – kérdezte
- Hogy tudsz ilyen önfeláldozó lenni? – nem jutott jobb szó eszembe – Mármint, neked csak jobb lenne ha Jacobnak baja esne nem?
- Mert?
- Mert ellenségek vagytok…
- És?
- És mégis kész vagy utána menni. Megmenteni. Hogy lehet ez?
Egy fél percig gondolkozott, majd a szemembe nézett és halkan mondta:
- Mert fontos vagy nekem, és tudom, ha baja esne Jacobnak, az neked fájna. Szenvednél, és nem akarlak még egyszer szenvedni, látni. Pluszba, adósa vagyok neki…
Kérdőn néztem rá.
- Azért, mert életben tartott… amikor én nem tettem. Amikor én nem voltam melletted, ő ott volt. És én ezt sose fogom tudni neki visszaadni. Megóvta az életem értelmét.
Zavarodottan kerültem a tekintetét.
- Most menj be. Anyukád szeretne beszélgetni veled.
Bólintottam és elindultam, majd visszafordultam.
- Este bejössz?
- Ha akarod…
Bólintottam, majd intettem neki, és előre mentem, be a házba.
Mikor beléptem, René nézett ki a konyhából.
- Jacob? – kérdezte – Előbb itt volt nem?
- De… csak el kellett még mennie – mondtam.
Próbáltam kerülni Billy tekintetét, de az arcomon éreztem.
- Van még valami, amibe segíthetek? – kérdeztem anyától
- Nincs kicsim, nyugodtan mehetsz. – bólintottam
- Nos, akkor jó éjt. – Billyre néztem- Mi előtt elmentek, mondanád Jacobnak, hogy jöjjön fel? Nagyon fontos lenne vele beszélnem.
Billy komoran bólintott.
- Köszönöm. Szia
- Szia…- dörmögte
Még egy fél percig álltam a lépcsőn, majd megfordultam és felmentem. Sírhatnékom volt, de mégse tudtam sírni. Fel-alá járkáltam a szobámba, várva hátha Jacob megjön. De nem jött. Így elmentem letusolni.
Nem sokáig álltam a meleg víz alatt, mert féltem, hogy ha sokáig időzök, Jacobék elmennek. Becsavartam a haja, Felvettem a hálóinget és kimentem a szobámba. Jake nem volt ott. Gondoltam rá, hogy lemegyek és lent megvárom, de nem bírtam volna ki még egyszer Billy tekintetét. Olyan szemrehányónak éreztem.
Végül is elő vettem az irodalom könyvemet és azt kezdtem el olvasgatni. Egyszer csak megszólalt a telefon. Gyorsan felkaptam, reménykedtem, hogy Jacob lesz.
- Jake? – kérdeztem, ahogy megnyomtam a felvesz gombot.
- Tom… - mondta furcsa hangon Tom.
- öh… szia… - motyogtam elkeseredetten
- Bocs, hogy csalódás okozok... csak gondoltam megkérdezem, hogy vagy…
Most kicsit elszégyelltem magam. Szegény Tom. Mintha csak játszanák vele, hisz nem őt szeretem…
- Nem okozol csalódást, dehogy is! Csak Jake hívását vártam…
- Értem.
- Amúgy, köszi, jól vagyok, épp irodalmat olvasok…
- Aha…
- És te?
- Én is jól vagyok.
- Az jó…
- Na de nem zavarok tovább, majd holnap beszélünk.
- Oké…
- Szia Bella.
- Szia.
- Szeretlek
- Én is…
Majd kinyomta. Így visszagondolva a beszélgetésre még jobban lelkiismeret furdalásom lett, beszélhettem volna kedvesebben is vele…
Megint elkezdtem olvasgatni az irodalom könyvet.

Ez most elég rövidre sikeredett, de remélem tetszik:)

2010. január 19., kedd

14. fejezet

14.

Tom egy kávéval a kezében tért vissza.
- Mikor mehetünk? – kérdezte és közbe oda nyújtotta a poharat nekem. Én elvettem és kortyolgatni kezdtem.
- Félóra körülbelül.
- Akkor én kimegyek, hogy felöltözhess.
- Köszönöm.
- Semmi – mondta és felállt és kiment.
Megittam a kávém és gyorsan átöltöztem. Már vártam, hogy haza mehessek, vártam, hogy vacsora legyen. Olyan negyedóra múlva bejött Tom. Az idő hátra lévő részét beszélgetéssel töltöttük. Elmondta mi volt az iskolába, hogy mikor lesz a bál, a szalagavató pontos menetrendjét.
Mire az ápolónő bejött a zárójelentéssel és a krémmel már besötétedett.
Tom meglepően csöndes volt a hazafelé vezető úton. Biztos voltam benne hogy azon rágódik, hogy Edward nálunk vacsorázik. De mivel nem én hívtam meg, nem éreztem magam bűnösnek annyira.
Megállt a bejárónk előtt.
- öhm… köszönöm. – motyogtam. Ő csak bólintott. Nem szállt ki, hogy kisegítsen. Ez furcsa volt, ezért nem mozdultam.
- Jó szórakozást az estéhez – mondta kicsit csípősen. Gondoltam, hogy ez a baja! De most mit csináljak?
- Van kedved maradni? – kérdeztem, és csak akkor esett le mit mondtam, mikor már kimondtam.
Tom arca felderült.
- Ha nem zavarok.
Na, most hogy húzom ki magam belőle?
- Nem. – mondtam
- Akkor maradok – mondta és megpuszilt. Kiszállt és kisegített a kocsiból.
Amikor az ajtó előtt álltunk, felém fordult.
- Nem soká jövök, csak haza ugrok. Sietek – megpuszilt, majd az autó felé vette az irány. Beült, intett, majd elhajtott. Még egy ideig néztem utána, majd megfogtam a bőröndömet és nyitottam volna az ajtót, de valaki dudált.
Megfordultam, hogy megnézzem ki az.
- Jacob! – kiáltottam fel.
Jake már jött is felém és átölelt.
- Bells. Hogy vagy? – kérdezte
- Nagyon jól. – mondtam és rá mosolyogtam. Ő visszamosolygott.
- Jake! Segítenél?! – hangzott fel Billy kiabálása a kocsiból.
- Pillanat és jövök. – mondta.
Elengedett meleg ölelésesből és visszament a kocsihoz. Kivette hátulról a tolószéket, és könnyedén kiemelte Billyt a kocsiból.
- Szia, Bella! – gurult felém Billy
- Szia Billy. Hogy vagy?
- Köszönöm én tökéletesen. És te? Látom sikerült egy újabb sebet szerezned. Lassan már több lesz, mint Jakenek, pedig tudod milyen kalandos az élete.
- Hát igen… könnyű annak, akinek pár perc után összeforrnak a sebei. – mosolyogtam vissza.
- Nos, édes anyád meghívott vacsorára – magyarázta – Nem jöhettünk üres kézzel – folytatta és egy nagy zacskót nyújtott felém – Hal panír. Charli kedvence
- Köszönjük – mondtam és elvettem a zacskót.
Kinyílt az ajtó és Charli lépett ki.
- Billy! De jó hogy látlak! – mondta és oda jött hozzánk és kezet fogtak, majd megpuszilt.- Hogy vagy? – kérdezte
- Jól – mondtam.
- Gyertek be! Mit ácsorogtok kint? Mindjárt szakadni fog az eső!
- Beszélgettünk a lányoddal. Épp mondtam neki, hogy gratulálok az új sebhelyéhez. Lassan már több lesz neki,Jaknek. Mondtam is neki, hogy jó lenne, ha olyan gyorsan gyógyulna, mint ő.– kacsintott rám. Apa betolta a házba. Jake átkarolt és úgy mentünk be.
Bent már nagyon jó illat volt. Anya konyhába tevékenykedett. Phil a tv-t nézte, épp meccs volt.
- Hogy áll a meccs? – kérdezte Billy
- Vezetnek a Lakers! – mondta Phil és felállt, hogy bemutatkozzon.
- Billy, ő Phil, Phil ő Billy.
- Üdv! – mondta Billy és kezet ráztak.
- Nahát, de rég láttalak Billy! – lépett elő anya.
- Renéé. Semmit se változtál! – mondta Billy
Anya megpuszilta Billyt, majd felém fordult.
- Edward? Nem ő hozott haza?
- Nem. – mondtam. Ők még nem is tudnak Tomról.
- Akkor gyalog jöttél? Bementünk…
- Nem. – vágtam közbe még mielőtt anya félre érti – Tom hozott.
- Tom?
- Igen.
- Ki ő? – kérdezte apa
- Tom Newton. Mike testvére – magyaráztam Charlinak.
- Á. Tudom már. Aki vezetett mikor jöttetek haza Port Angelesből.
- Jajj apa! Nem ő volt a hibás.
- Hát, akkor ki? Jobban is figyelhetett volna.
- Apa! Kérlek. Egyébként, nem soká jön vissza, meghívtam vacsorára. – mondtam
- Hogy- hogy? – kérdezte apa
- Jajj istenem! Mi ez vallatás? Én se tudtam róla, hogy meghívtátok Cullenéket meg Jakéket, én miért ne hívhatnák meg valakit? – kezdett már elegem lenni. Mint egy tíz éves, akinek mindenről be kell számolni.
- Jól van, nincs semmi baj – mondta anya- Akkor még kiteszek még egy terítéket.
- Mit főztél? – kérdeztem anyától. Ő rá nem vall a főzés. Főleg nem ilyen nagy vacsorák főzése.
- Hát, Phil és apád segített.
- Ugyan már drágám – mondta Phil – Ne szerénykedj. Mióta elmentél- fordult felém- édesanyád meg tanult főzni és nagyon jól csinálja – mondta és megpuszilta anya elpirult arcát.
Apa megfordult és a tv-t nézte.
- Én felmegyek, letusolok – mondtam – Jake feljössz? – kérdeztem. Bólintott, és megfogta a táskámat.
A szobámra rá se lehetett ismerni. Minden bútort kicseréltek, eltűnt a régi hintaszék, pedig azt már megszerettem, hogy ott van.
- Hát öhm… helyezd magad kényelembe – mondtam.
- Oké – mosolygott – Ne toljuk helyre a bútorokat? – kérdezte.
- Megköszönném – mosolyogtam rá.
- Ugyan már. Semmiség. Mit hova?
- Mint idáig volt…
- Oké.
Jake két perc alatt elrendezte a szobát.
- Köszönöm – mondtam
- Ugyan semmi. Amúgy van még nálunk néhány cuccod.
- Majd beugrok értük, ha nem baj…
- Baj? Gyere, amikor csak akarsz.
- Köszi. Most viszont megyek fürdeni. Sietek.
- Oké.
Összeszedtem a cuccom és bementem a fürdőbe. Gyorsan levetkőztem és beálltam a tusoló alá. Olyan jó volt már érezni a vizet. Vigyáztam, hogy a sebbe ne nagyon menjen víz. Óvatosan megmostam a hajam, majd mikor végeztem megtörülköztem és becsavartam a hajam. Felkaptam a köntöst és kiszaladtam a szekrényemhez.
- Mi a fene? – nem ismertem rá a szekrényemben lévő cuccokra. Egyik se volt az enyém. – Alice! – mordultam fel.
- Mi van vele?
- Kicserélte a cuccaimat.
- Alice az- az apró nagyszájú vérszívó?
- Jake!
- Bocsánat. Szóval az- az apró nagyszájú idegesítő barátnőd? – javította ki
- Igen. – mondtam-, Áh. Hova tehette az enyéimet?
- Nem mindegy? Vegyél fel valamit.
- Kössz – mordultam rá.
Végül megfogtam egy fekete farmert, és egy kék toppot és bementem a fürdőbe. Felöltöztem, kifésültem a hajam és kimentem. Jacob megvizsgált mikor kiléptem a fürdőből.
- Meg kell hagyni, jó ízlése van a barátnődnek, jól áll ez a feszes póló és a kék szín- nevetett
Nem szóltam csak gúnyos mosolyt vetettem rá, majd lementem. Jake követett.
Lent már voltak. Felismertem Charlisle hangját, Esme és Alice csilingelő nevetését, és Emett mély hörgő nevetését.
Ahogy mentünk le figyeltem Jacob arcát, de az nem változott.
- Már nincs is olyan jó illat, mint volt – jegyezte meg.
- Én is büdös leszek, majd ha vámpír leszek? – ezt ki se akartam mondani, csak jött. Jacob megállt a lépcső közepén.
- Bella. Te sose leszel olyan, mint ők. – suttogta mérgesen.
- Tudom, tudom – mondtam mentegetőzve – Ez csak egy feltételezés. Gyere és nyugodj meg.
Mély levegőt vett és követett.
- Jó estét – köszöntem mosolyogva
- Bella! Nem is tudtam, hogy te hordasz ilyen ruhákat! – mosolygott rám Emett – Jól áll.
- Köszi. Alice érdeme. – mondtam és rámosolyogtam Alicra, akit láthatólag elégedettség öntött el – Veled még számolunk – mondtam oda neki.
- Oké – felelte csilingelően nevetve.
- Szerintem mehetünk is az asztalhoz, és ha Edward és Tom megjönnek, kezdhetünk is enni.
- Majd oda megyünk, ha megjöttek, úgyis meccs van – mondta Phil – Te kinek szurkolsz? – fordult Emett felé.
- Lakers! – mondta Emett – Nagyon jó csapat, a kedvencem.
- Nekem is
Anya Esmével beszélgetett, Alice Jasper mellett ült és ők is beszéltek valamiről, Charlisle Billyvel és Charlival beszélt, Jacob meg mögöttem állt. Csak Rosali hiányzott. Biztos nem akart eljönni, hisz utál engem. Vagy lehet, hogy Edwardal jön?
Alice oda sétál hozzám.
- Láttam tetszik a ruha. Jól áll a kék – mondta mosolyogva
- Alice! Hol vannak az én ruháim?
- Nálam. De minek neked? Vannak ujjak.
- Alice!
- Jó, majd talán visszaadom, de alakítok egy kicsit rajtuk…
Megszólalt a csengő.
- Bella kinyitnád? – szólt hátra anya
- Szerencséd – mondtam Alicnek – Majd folytatjuk!
Azzal megfordultam és az ajtó felé vettem az irányt. Félve nyitottam ajtót, mert nem tudtam, hogy ha Tom hogy köszönjek neki? Mindenki itt van.
Kinyitottam az ajtót. Nem Tom volt, hanem Edward. Az ajtónak dőlve állt. Olyan tökéletes volt. Mint ha egy tündérmeséből csöppent volna ide elém. A kezébe két szál rózsa.
- Szia – köszönt
- Szia… - motyogtam.
- Ezt neked hoztam, köszönöm a meghívást – mondta és átadta az egyik száll rózsát és megpuszilt. Még jó hogy anya felkelt és a hátam mögé lépett, hogy üdvözölje Edwardot, mert különben elájulok a bódító illatától. Edward láthatólag észrevette rajtam, mert felkuncogott.
- Szia, Edward, kerülj beljebb – mondta anya
- Jó estét. Köszönöm a meghívást – mondta és oda adta a rózsát anyának
- Nem kellett volna.
- Ez a legkevesebb – mondta miközben a nappaliba mentek. Ott kezet fogott Charlival, Philel és köszönt Charlislénak és Esmének…
Épp csuktam volna be az ajtót, amikor megjelent előttem Tom.
- Szia, Bella.
- Szia – köszöntem neki. Tom megcsókolt, én meg éreztem, hogy elpirulok, mire Emett, szokásához híven felnevetett. Aztán láttam, hogy Esme egy tekintettel elhallgattatja.
- Öhm, gyere beljebb – mondtam neki. Megfogta a kezem és úgy mentünk be.
- Jó estét – köszönt illedelmesen.
- Szia – mondta anya és oda sétált elé, Charli is felállt.
- Bella meghívott, remélem nem zavarok – mondta
- Nem, dehogy is – mondta René.
- Nagyon szépen köszönöm – mondta és egy virágot vett elő a háta mögül. Észre se vettem, hogy ott volt.
- Nem kellett volna – mondta René és elvette.
Tom rá mosolygott.
- Foglaljatok helyet- mondta René és kiment a konyhába. Charlie közbe kihozott még két széket, majd visszaült Philhez. Kimentem anyához
- Segítsek valamibe? – kérdeztem
- Nem indul a sütő… te jobban értesz az ilyen dolgokhoz, megnéznéd?
- Persze. Meg kell nyomni ezt és ezt… - nyomkodtam, de nem indult.
- Neked se indul… mi baja van?
- Hát nem tudom… Lehet, hogy nem jól van vissza dugva.
- Szólok Philnek.
- Inkább apának. Ő van itthon.
- Igazad van…
Azzal kiment. Nem sokkal később Charlival és Emettel tért vissza.
- Nem működik – magyarázta anya Charlinak – Mindent megnéztünk.
- Jól van bedugva?
- Az volt az első, amit megnéztünk – mondta René
Charli megmozgatta, megnézte, majd ránézett Emettre.
- Értesz hozzá? – kérdezte
- Sajnos nem. – mondta mosolyogva- Nem szoktam sütni…
- Akkor nem tudnunk mit csinálni… - mondta Charli
- Ahj. Most mit csináljak? Most akartam betenni a húst- mondta anya és a kezébe temette az arcát.
- Rendeljünk valamit – mondta Charli. Ő jó az ilyenekbe…
- Áh… De az olyan nem szép dolog.
- Jajj René, hagyjad már. – mondta Emett – Nem is igazán kell rendelni…
- De, valami kell – mondta Charli
- Jó, igazad van. Mindjárt jövök és rendelünk, de addig kiviszem a sütit – mondta és letérdelt a szekrény elé – Még jó hogy ezt előre kisütöttem – mondta inkább magán – Bella? Segítenél?
Bólintottam és elvettem tőle a tálcát, amit nyújtott. Tele volt muffinnal.
- Anya, ezek nagyon jól néznek ki – mosolyogtam rá, kicsit meglepetten, hisz nem tudtam, hogy anya tud sütni.
- Volt időm, és meg tanultam sütni – felelte és visszamosolygott.
Amíg velük éltem én főztem, sütöttem mindig. Anya nem volt egy konyhatündér típus.
- Annyira azért nem nagy csoda! – mondta anyasértődést színlelve – muszáj, volt megtanulnom, ha már a lányom elhagyott.
- Anya!
- Gyerünk – mondta anya. Charli és Emett előttünk mentekbe.
Követtem anyát a nappaliba. Charlisle Phil és Billy beszélgettek, Edward Aliccal, Jacob és Tom pedig a TV-t bámulták.
- Sajnos a sütő elromlott- kezdett bele anya- Most akartam be tenni a sültet, hogy meleg legyen, de nem indul. Azt beszéltük, hogy rendelünk valamit, de az idő, szóval addig csak a sütemény van, amivel szolgálni tudok.
- Szerintem felesleges rendelni – mondta Emett – A süti bőven elég lesz, már a látványával is jól lehet lakni, hát, még ha megesszük – mondta mosolyogva és rám kacsintott.
René kicsit elpirult.
- Nem lett olyan finom, szerintem elrontottam.
- Ugyan már! Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom – mosolygott Esmé
- Aranyos vagy – mosolygott vissza René, majd oda nyújtotta a tálcát.
- Köszönöm – mondta Esmé és elvett egyet a tálcáról.
Végig kínáltunk mindenkit, majd leültünk.
- Biztos ne rendeljünk? – kérdezte René
- Szerintem ne –mondta Charlisle
- De akkor be kell pótolni ezt a vacsorát – tartotta fel az ujját René
- Rendben.
- Hát akkor jó étvágyat –mosolygott René
- Igen, jó étvágyat – kacsintott rám Emett.
Halkan felkuncogtam.
Néztem Emett arcát, ahogy bekapja, és rágás nélkül lenyeli, a nagydarab Muffint. Ezen megint jót nevettem, mire René mérgesen nézett rám. Lesütöttem a szemem és elkezdtem enni az én sütimet.
- Nahát Emett, már meg is etted? Egyél még – mondta René és felé nyújtotta a tálcát.
- Én köszönöm ne kérek már…
- Nem ízlett? Tudtam, hogy kihagytam valamit…
- De! Nagyon is ízlett, csak… - ránézett Esmére aki sokat mondott pillantással nézet vissza rá – Még is veszek még, tényleg nagyon finom – mondta és elvett egy újabb sütit a tálcáról.
A Tv-be a hírek mentek. Épp három ember haláláról számoltak be Forks mellett. Charli nem volt ügyeletes, ezért nem riasztották, mindenki feszült figyelemmel nézte a TV-t.
- Forks melletti erdőben 3 holt testre bukkantak. Utóbbi értesüléseink szerint, nem ismerték egymást. A turistaúttól 15km-re találták meg őket. Már több napja ott feküdhettek, ugyan is a testek hófehér, dermedt állapotban voltak. A nyomozók a testek mellett három pár csupasz emberi lábnyomot találtak. Ebből arra következtetünk, hogy a megtaláló előtt valaki már járt ott. Hogy a gyilkos? Vagy csak egy ártatlan ember, aki megijedt? A boncolás során, harapásnyomokat véltek felfedezni. A rendőrség fokozottan felhívja mindenki figyelmét a figyelemre. Ha valaki mégis túrázásra szánja magát, mindenképpen, csak társaságban, védekező eszközökkel felszerelve tegye. – a bejátszás után visszakapcsoltak a stúdióba.
- Most kaptuk a bejelentést, hogy újabb 2 holttestre bukkant rá egy hajléktalan Forks egyik utcában. Kapcsoljuk tudósítónkat. Ana, mit tudtál meg az esetről?
- A két férfi tegnap együtt indult haza az egyik szórakozó helyről. Szemtanuk szerint, mind a ketten józan állapotban voltak. Egy hajléktalan találta meg a testeket.
- Lehet kapcsolat az előző hasonló esettel?
- Nem tudni még, mivel nem adtak ki bővebb információt. A nyomozás most is folyik, bővebb információt, majd csak később tudhatunk meg.
- Köszönjük Ana.
- Visz hal.
- És most következzenek a sport hírek…
Éreztem, hogy megáll a levegő a szobába.
- Ez borzalmas – motyogta René – Mi, vagy Ki tehette?
- Nem Phoenixben vagy már René. Párévvel ezelőtt is volt ilyen eset. Akkor farkasok voltak. De azokat az óta nem látni. – mondta Charli
Edward és Charlisle aggodalmasan egymásra néztek. Tudták, hogy nem farkasok voltak, mint ahogy én, Alice, Emett, Jasper Jake és Billy is. Csak mi tudtuk, hogy akik most és annak idején is gyilkoltak, azok szomjas vámpírok voltak. 2 évvel ezelőtt James és csapata volt. De őket már megölték…
Jake felpattant.
- Bocsánat, de nekem most mennem kell.
Charli értetlenül nézett rá.
- Jövök vissza, csak megbeszéltem a fiúkkal hogy összefutunk, mert át kell nekik adnom valamit.
René bólintott.
- Siess vissza – mondta. Tudtam hova megy, és féltettem – Vigyázz magadra.
Bólintott, majd kiment.
Jasper és Edward idegesen egymásra néztek, majd Edward megrázta a fejét.
Vajon mit kérdezhetett tőle?
Alice csöndbe gubbasztott és erősen koncentrál valamire. Jasper és Edward őt figyelték. Edward Alice gondolataiba kutatott, még Jasper Alice érzéseit próbáltam érezni.
Eközben Charlisle és Billi váltottak egy furcsa pillantást, Esme meg a semmibe meredt.
- Szerintem behozom a pezsgőt – mondta René és felállt – Phil segítenél behozni a poharakat?
- Persze.
Kimentek, majd nem soká vissza is tértek. Phil kibontotta, René kiöntötte a pezsgőt poharakba, majd mindenkinek adott egyet.
- Bella, szerintem te ne igyál, elég erős gyógyszereket szedsz- mondta Charlisle.
- Rendben – bólintottam
- Charlsilére, és Edwardra – mondta René – Nagyon köszönjük, hogy vigyáztok Belláról, nélkületek már nem élne…
- Ugyan már, semmi – mondta Charlisle
Edward is bólogatott, de nem vette le a szemét Alicról.
- Egészségünkre – mondta René. Mindenki kortyolt egyet.
Tom felállt.
- Nagyon szépen köszönöm a meghívást, de nekem most mennem kell.
- Ráérsz – mondta René
- Holnap iskola. Még át kell néznem a házit.
- Értem. Örülök, hogy itt voltál.
- Köszönöm a meghívást. További jó szórakozást.
- Köszönjük. Jó éjt.
- Jó éjt.
Felálltam, hogy ki kísérjem Tomot. Az ajtóban megállt és felém fordult.
- Köszönöm a meghívást Bella, igazán jó volt
- Semmi. Köszönöm, hogy haza hoztál.
- Ugyan! – közel hajolt hozzám és már majdnem megcsókolt amikor.
CsATT!! Nagy csattanás hallatszódott a házból. Valaki leejtette a poharat. Megfordultam és Tommal a sarkamba visszasiettem a szobába. Először Alicre néztem, azt hittem ő tört össze valamit, de nem. Ő üres szemmel a semmibe bámult. Látomása volt. Majd észrevettem ki volt. Edward. Nem leejtette a poharat, hanem összetörte a kezével. Alicra nézett, észre se vette, hogy összetört a pohár.
Éreztem a tekinteteket, amik rám merednek, de senki nem szólt egy szót se. Láttam René, Phil és Charli szemébe az ijedtséget. Majd Edward megmozdult. Biztos vége lett Alice látomásának, bár Alice még mindig a semmibe meredt.
- Bocsánat – szólalt meg Edward – Túl erősen fogtam, nagyon sajnálom. Máris összeszedem – mondta és letérdelt, el kezdte fel szedni a pohár darabkákat. René összeszedte magát és felpattant.
- Hagyd, majd én – mondta és kiviharzott a konyhába, majd a seprűvel tért vissza.
- Tényleg hagyd – mondta Edwardnak és rá mosolygott – Összesöpröm.
- Tényleg nagyon sajnálom – mondta Edward, de René intett.
- Ugyan már! Szinte mindenkivel történik ilyen. Biztos máson járt az eszed – itt René egy pillantás erejéig rám nézett – és nem figyeltél arra, hogy milyen erősen szorítod azt a poharat.
- Igen – értett egyet vele Edward, és Alicra nézett.
- Alice jól vagy? – kérdezte Charli, feltűnt neki hogy valami nem stimmel. Alice nem válaszolt.
- Edward kérlek, kísérjétek ki Alice-t- szólalt meg Charlisle. – Charli kérdőn nézett rá.
- Alice-nak szoktak ilyen rohamai lenni. Ilyenkor ki kell vinni a friss levegőre. – magyarázta Charlisle
- De nem komoly ugye? – kérdezte René aggódva
- Nem. Pár perc a friss levegőn és minden rendbe lesz.
Edward és Jasper óvatosan kivezették Alice-t Emett utánuk ment és intett a fejével, hogy menjek.
Nem mozdultam.
- Szerintem én akkor megyek – mondta Tom. Bólintottam-, szia, Bella- megpuszilt – Jó éjt. – biccentett anyáék felé
- Szia, Tom.
Tom kiment.
- Megyek, megnézem Alice-t. – mondta, megfordultam és kimentem.
Tom már nem volt ott. ’ szegény’ –gondoltam- ’ El se köszöntem tőle normálisan. De volt annál fontosabb dolgom is.’
Edwardék a ház oldalánál voltak. Nem halottam mit beszélnek, annyira gyorsan beszéltek. Azt halottam, hogy Edward nagyon ideges. Oda mentem hozzájuk. Edward félbe hagyta mondandóját.
- Mit láttál Alice?- kérdeztem. Alice Edwardra nézett, aki megrázta a fejét.
- Mond el!- szóltam rá mérgesen
- Nem érdekes – mondta Edward
- Szerintem el kellene mondani – szólalt meg Jasper
- Igen – értett vele egyet Emett- Joga van tudni
Bólintottam. Edward mérgesen nézett végig mindenkin. Közelebb léptem Alic-hoz.
- Mond el – mondtam neki
- De ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hűlyességet – mondta
- Nem, nem csinálok! A voltuirról van szó igaz?
Alice bólintott.
- Mikor jönnek? – kérdeztem automatikusan
- Már itt vannak – mondta Emett
- Akkor… akkor ők ölték meg azokat az embereket igaz? – értettem meg. Alice nem szólt csak bólintott. – Valahogy el kell téríteni őket! Nem maradhatnak itt!
Edward felmordult.
- Ezért nem akartam elmondani! – csattant fel – Most majd magadat hibáztatod azoknak az embereknek a halála miatt, holott nem te tehetsz semmiről.
- De te se! – mondtam – Te is ugyan ezt csinálod Edward! Mindig is ezt csináltad! Azt hitted a te hibád, hogy James becsapott! Azt hitted a te hibád, hogy veszélybe voltam, és vagyok. Azt hitted a te hibád, hogy vérfarkasokkal rohangálok! Pedig tudod, hogy én alapból vonzom a veszélyt, ha itt vagy, ha nem. Pedig nem tettél semmi rosszat, csak annyit, hogy életbe tartottál.
- Ez nem igaz. – mondta
- De! Mert ha te nem lettél volna ott, amikor az a furgon 3 éve majdnem elgázolt, akkor most nem lennék. Vagy ha nem lettél volna ott, amikor az a 4 férfi követett Port Angelesbe, akkor már halott lennék! És ki tudja! Lehet, épp akkor járok az erdőbe túrázni mikor James –ék az erdőben vadásznak… akkor nem mentettél volna meg!
- Na, jó elég ebből! – szólt közbe Jasper – Senki nem tehet semmiiről!
- Így van. Hagyjátok abba! – mondta Emett
- Jó hagyjuk. Térjünk vissza a témához. El kell őket térítenünk! Gyerünk! - mondtam
- Nem megyünk sehová – mondta Alice
- De ti ezt nem érthetitek! –csattantam fel- Emberek, ártatlan embereket ölnek meg! És holnap Charli is megy ki az erdőbe, utánuk kutatni! Járőröznie kell! Lehet, hogy holnap őt ölik meg!
- Bella! Charlinak nem lesz, semmi baja ígérem! – mondta Alice
- Honnan tudod?
- Mert figyelni fogom. Vigyázok, rá ígérem – mondta Emett és a vállamra tette a kezét- Semmi baja nem lesz.
- Köszönöm Emett, de nem csak Charliról van szó.
- Bella. Nem tehetünk semmit. Nem védhetjük meg az egész várost, az egész országot. A családodat meg tudjuk védeni. És különben a voltuirt nem lehet csak úgy félre vezetni.
- És ha elmennénk a városból? Biztos jönnének utánam.
- Erről szó se lehet! – mondta Edward
- Oké!- csattantam fel – Akkor várjuk, meg még eljönnek és megölik az egész családom.
- Senkinek nem lesz baja Bella! Itt vagyunk, és vigyázzunk rátok – mondta Alice
Éreztem, hogy kezdek megnyugodni, holott nem akartam.
- Nem a teljes voltuir klán jött el – mondta Alice – Csak ketten jöttek, és csak azért, hogy megfigyeljenek.
- De ha megfigyelni jöttek, akkor nem jobb lett volna, ha nem látnak minket együtt? – kérdeztem
- Nem lett volna jobb – mondta Emett – Mint Alice mondta, a voltuirt nem lehet becsapni.
- Tudod Bella – kezdett bele Jasper – A voltuir klán tele van jobbnál jobb képességű fajtánkbelivel. Lehetetlen egy olyan erős csapatot becsapni.
- És akkor mit csinálunk?- kérdeztem
- Te semmit – mondta Edward. Erre felhorkantottam. Nem foglalkozott vele, folytatta:- Mi viszont a nap minden percében veled leszünk. Ha nem én Alice, ha nem Alice Emett, ha nem Emett Jasper… Mindig veled leszünk, nem engedjük, hogy egy méternél is közelebb kerüljenek hozzád!
- A nap minden percébe? –kérdeztem
- Igen! Nem engedjük, hogy csak egy percre is egymagad légy!
Nem szóltam egy szót se.
- Most elmegyünk. De én a sarkon kiszállok és jövök vissza. Nem kell beengedned a szobádba, mint rége, kívülről figyelek.
- De bejöhetsz, bármikor- mondtam és a szemébe néztem. Nem mondott semmit.

Ez most egész hosszúra sikeredett:) Remélem tetszik(:
Tudom hogy ígértem meglepetést, de nem tudom hogy feltegyem-e. Ugyan is az lett volna, hogy elkezdtem egy ujjat is...(: Nem egy nagy meglepetés, főleg hogy nem is tettem fel...:D De majd talán valamikor, ha lesz rá érdeklődés...:)