13. fejezet

13

Nem szólaltam meg, vártam, hogy ő szolaljon meg először. Vártam, hogy meg szidjon, amiért felelőtlenek voltunk. Igaza volt…
- Nagyon boldog – mondta és rám nézett. Először nem értettem, de aztán leesett, hogy anyáról beszél.
- Igen… az.
- ÉS ez a Phil nagyon rendes…
Bólintottam.
- Szeretik egymást…
Megint bólintottam, majd felsóhajtottam. Annyira sajnáltam Charlit. Látszott, hogy még mindig szereti anyut…
- Nos, kislányom, nem akarom, hogy te is abba a hibába ess amibe én
- Hogy? – nem értettem mire gondol
- Hogy elengedd azt, akit szeretsz…
- Hogy érted?
- Tudom, hogy én tiltottam az Edwarddal való kapcsolatot… miután elhagyott… de az a fiú nem rossz… belátom, ha ő nem lenne, nem élnél…
- Apa! Hova akarsz kilyukadni?
- Oda, hogy ha Edwardal akarsz, lenni legyél. Ha szereted és ő is szeret. Mert ő szeret… - mondta alig halhatóan.
- Apa, mi nem vagyunk együtt…
- Mert tiltottam…
Felnevettem, de meg is bántam. Elszégyelltem magam.
- Apa… - kezdtem bele a magyarázkodásba – Mi nem azért nem vagyunk együtt…
- Akkor? – kérdezte döbbenten.
- Mert… mert Edward úgy látta… mármint hogy… nehéz lenne elmondani apa. A lényeg, hogy csak barátok vagyunk.
- Vagyis csak azok próbáltok lenni. – helyesbített.
Vágtam egy szomorú fintort és bólintottam.
- Majd kialakul… csak gondoltam, jobb, ha tudod…
Megcsörrent a telefonja. Előkapta a kabátja zsebéből és felvette.
- Igen? Igen… igen… rendben, jöhetnek. Oké… szia…
- Ki volt? – kérdeztem
- Billi. Jacob és pár haverja be akar jönni…
Éreztem, hogy kicsit felderültem. Jacobra épp szükségem volt. Most vettem csak észre hogy mennyire hiányzik, pedig még csak 1 napja nem láttuk egymást.
- Már elindultak – mondta
- Jó – mosolyogtam rá.
- Most elmegyek, meg keresem Harry-t. Itt van bent ő is.
- Igen? – kérdeztem. Ezt eddig nem is tudtam.
- Igen. Szívrohama volt…
- Szegény… Szegény Seth meg Leah. – ismertem őket. Seth egy igazi jó fej srác/ farkas volt. Leah… hát őt inkább hagyjuk.
- Hát igen – bólogatott Charli – Nagyon fiatalok még ahhoz, hogy meghaljon az édesapjuk.
- Igen – mondtam. Charlie már csak tudta, hisz az ő apja 12 éves korában halt meg.
Megszorítottam a kezét.
- Menj – mondtam. Láttam, rajta hogy már menne - Jobbulást kívánok neki, és üdvözlöm Sethéket.
- Nem baj, ha itt hagylak?
- Nem – hazudtam, hol ott tudtam, ha egymagam leszel, elkap a pánik. – Úgyis jönnek Jacobék
- Rendben. Sietek vissza – mondta és meg puszilta a homlokomat. Mikor kiment, máris az összeomlás szélén álltam. Most volt időm elgondolkodni mind azon, ami az előtt történt mielőtt megjöttek anyáék.
Alice látomása, Jasper és Emett reakciója. Alice és Charlisle aggodalmas arca. Ha Jasper és Emett így viselkedik, akkor biztos nagy baj, ha az a család ide jön.
És értem jönnek. Ahogy e gondolkoztam, kirázott a hideg. Kint elkezdett szakadni az eső. Becsuktam a szemem és próbáltam másra gondolni. Nem akartam, hogy Jackob észrevegye, hogy valami bajom van. Ahogy ott feküdtem, az eső még jobban rá kezdett. – Szegény René és Phil – gondoltam magamba. Kopogtak. Na, végre. Már várom, hogy találkozzak Jakel.
De nem ő volt. Helyette Alice és Charlisle lépett be. Alice rögtön oda sietett hozzám.
- Hogy vagy? – kérdezte aggódva
- Jól köszönöm. – hazudtam, holott a fejem hasogatott.
- Szia, Bella – köszönt Charlisle. Az arca gondterhelt volt. Hirtelen elöntött a bűntudat. Még nem láttam Charlislét ilyennek.
- Szia.
- Hogy vagy? – kérdezte
- Jól …
Charlsile habozott, nem tudta, hogy fogjon hozzá.
- Nos, Bella. Edward nem soká itt lesz… - értetlenül néztem rá – Mindent el akar magyarázni… nagyon bántja a dolog…
- Őt bántja? – kérdeztem – Azt mondod, hogy lelki ismeret furdalása van?
- Igen... – mondta Charlsile.
- Pont neki! – mondtam gúnyosan – Nem miatta van veszélybe az egész családja. Akinek itt lelki ismeret furdalása lehet, az én vagyok – mondtam
- Bella, nem te tehetsz róla! – mondta Alice – Mi tudtuk, hogy van ilyen szabály, és mégis megszegtük…
- Nem… - kezdtem bele, de nem tudtam mit mondani.
- Na, ebből elég Bella! Azonnal fejezd be az ön marcangolást- mondta Alice durva hangon – Edward bejön és megbeszélitek, hogy mi legyen. Nem fogjuk hagyni hogy bajod, legyen – folytatta.
- Igen, Bella most kérlek, nyugodj meg, vagy különben nem engedlek haza holnap – mondta Charlisle.
Bólintottam.
- Mi most megyünk – mondta Alice – Majd holnap meglátogatlak – megpuszilt – szia. – kirohant.
Charlsile engem nézett
- Komolyan mondtam Bella. Nyugodj meg, és pihenj.
- Rendben…
- Szia, Bella
Charlisle megfordult, de nekem eszembe jutott egy kérdés.
- Charlsile –szóltam utána, megfordult.
- Igen?
- Mit tervez Edward?
- Nem tudom Bella… - habozott – Szerinte az lenne a legjobb, ha elvinne innen. De… úgyis megtalálnának. Tudod a voltuir csapatába rengeteg, igen különleges fajtankbeli él. Némelyiknek olyan ereje van, ami nagyobb, mint hogy Edward gondolatolvasó…
- Te is a voltuirok közé tartoztál? – kérdeztem
- Nem. – mondta – Éltem velük egy ideig, de nem tetszett az életmódjuk…
- Akkor ők ember vért is isznak? – kérdeztem
Bólintott.
- De akkor nem jöhetnek ide! – kiáltottam fel – akkor az egész város veszélybe lesz… miattam!
- Bella. Légy szíves fejezd be. – mondta Charlisle komolyan – Nem lesz senkinek semmi baja. És most pihenj.
Kiment a szobából.
Visszadűltem az ágyba és becsuktam a szemem. Sikerül Charlislét is feldühítenem, remek! Mikor érnek már ide Jackobék? Már vagy 2-3 órának tűnt, mióta hívta Charlit. Pedig még csak 10 perc volt körülbelül Valamivel el kéne ütnöm az időt. De mivel? Épp már álltam volna fel, hogy az ablakhoz menjek, amikor Jacob benyitott.
- Hello Bella! – köszönt és oda rohant hozzám
- Héj, Jacob! Kopogni nem kellene? – kérdeztem és megpusziltam
- De kellene, de ő nem szokott- mondta Seth – hogy vagy?
- Köszi, én jól… és apukád? Apa mesélte…
- Jól van. – mondta – Már semmi baja nincs. Épp tőle jövünk.
- Jaja. Épp Charlival tervezik a következő horgászatukat. – mosolygott Jackob.
- Igen. Egy egész hétvégére el akarnak utazni valahova… - mondta Jacob.
- Az tök jó – nem tudtam mást mondani.
- és te hogy vagy? – kérdezte Jacob – nagyon fehér vagy…
- Pedig jól vagyok – hazudtam – Csak kicsit álmos.
- Ha akarod elmehetünk – mondta Seth – Pihenned kéne
- Jajj ugyan, nem kell. Meséljetek! Samék hogy vannak, Ti hogy vagytok?
- Mi jól, csak kicsit unalmas az életünk – mondta Seth.
- Mert?
- Hát igen – előzte meg Jacobot – mióta nincs az a vörös vérszopó, nincs mit csinálunk. Pedig jó lenne megölni még egy két piócát.
Mérgesen néztem rá.
- Most mi van? – kérdezte mosolyogva
- Nem szeretem, ha így beszélsz róluk! – mondtam mérgesen
- Nem róluk beszéltem – mondta.
- Akkor kiről?
- Más vámpírok is élnek a földön!
- Na jó hagyjuk… - adtam fel
- Oké. És akkor most meséld el hogy mi is történt pontosan veled?
- Jaj! Már Tomék elmondták nem?
- De, de én tőled akarok hallani mindent…
- Mi mindent? Ő jobban emlékszik rá, mint én.
- Nem arra gondolok…
- Akkor? – nem értettem mire célozhat
- Mi van közted és a közt a Tom nevű bájgúnár közt?
- Bájgúnár? – kérdeztem és felhúztam a szemöldököm
- Akkor fiú… mi van köztetek? Jártok?
Haboztam egy ideig, majd bólintottam.
- Mióta? - kérdezte gyorsan
- A buli előtt jöttünk össze… - mondtam
- És komoly?
- Jaj Jake! Ha nem hagyod abba, szólok egy nővérnek, hogy zavarjon el!
- Jó!
- Nekünk mennünk kell – mondta Seth és Jakre pillantott
- Már? – kérdezte – Hisz még csak most jöttetek.
- Igen, de visszük haza apát… meg Sam összehívott egy falka megbeszélést – mondta Seth – Bocs.
- Semmi baj, holnap úgyis mehetek haza.
- De sajna, már nem La pushba – sóhajtott fel Jake.
- Tényleg! – fintorodtam el. Jó lesz már otthon, de már úgy megszoktam, hogy mindennap együtt vagyok, a La pushi bandával.
- Nem baj, majd meg oldjuk, hogy mindennap találkozzunk – mondta Jake
- Persze! Ez alap. Jöhetsz, amikor csak akarsz, sőt mindennap jönnöd kell! És neked is Seth – mosolyogtam rá
- Köszönöm, rám számíthatsz – mondta nevetve
- És rám is – ölelt át Jake.
- Oké. De kaját nem főzök!- jelentettem ki nevetve
- A francba! – káromkodott Jake – Akkor éhen halok…
- Én is…
- Így már nem is olyan jó ötlet a látogatás ugye Steh? – bökte oldalba Jake Sethet.
- Igen. Így nincs sok értelme.
- Hát jó. – mondtam, és mint a gyerek, aki megsértődött, sértődötten elfordítottam a fejem és a kezeim a mellkasomra kulcsoltam.
- Na jól van, csak hülyültünk – oda húzott magához és átölelt – Egész addig ott leszünk, míg Charli meg nem un.
- Az soha se fog meg unni – mondtam
- Nem tudni…
- Én tudom.
- Akkor jó – mosolygott rám azzal a gyönyörű mosolyával.
Kinyílt az ajtó. René és Phil lépett be. Ahhoz képest, hogy volt esernyőjük, jól megáztak. René meglepődve nézett rám és Jacobra. Jacob észhez kapott és felpattant.
- Szia, anya – mondtam, de nem engedtem el Jake meleg kezét.
- Sziasztok – motyogta anya – hogy vagy Bells?
- Köszönöm jól. Anya, Phil, ők Jacob és Seth – mutattam be őket. Jacob elengedte a kezem és oda lépett Philhez és kezet fogtak, majd ugyan ez anyával is.
- Örülök, hogy megismerhetlek – mondta anya. Anya csak a leveleimből ismerte Jaket.
(Seth is kezet fogott mind kettőjükkel)
- Bella, azt hiszem, mi megyünk is – mondta Jacob és az ajtó felé intett a fejével
- Hát, ha muszáj – motyogtam szomorúan
- Majd találkozunk
- Oké – mondtam. Jacob megpuszilt.
- Szia. – mondta halkan nekem, majd anyáék felé fordult – viszlát – köszönt el Seth és Jake kórusba
- Sziasztok…
Az ajtóból még intett nekem, majd kiment.
- Nagyon aranyosak ezek a fiú – mondta anya
- Igen, nagyon szeretem őket. – neki (kik) mindnet elmondhatok, semmi tikom nincs előtte (tük).
Kis csönd következett. És most elfogott a pánik. Most jutott eszembe, hogy ők is tudnak a vámpírokról. ők is tudják, hogy léteznek, mindent tudnak! Ha ide jön a voltuir, akkor Jake és a falka is veszélybe lesz! Teljesen elöntött a pánik.
- Bella jól vagy? Fáj valamid? – kérdezte aggódva anya
- Nem – mondtam, de alig bírtam kimondani.
- Hoztunk neked mindenféle finomságot – mondta és elővett a zacskóból 4 doboz, és letette elém.
- Anya, most nem vagyok éhes – motyogtam. Éreztem, hogy forró könnycsepp folyik le az arcomon.
- Bella! Mi a baj? – kérdezte Phil és ijedten nézetett rám. Anya félem hajolt.
- Mi a baj kincsem? Hívjak nővért? – kérdezte aggódva anya.
- Csak… csak aludni szeretnék.
- Hívok nővért… - mondta Phil és kiment.
Szóltam volna utána, hogy ne, de addigra már kiment.
- Kincsem, fáj valamid? – kérdezte anya.
Megráztam a fejem.
- Csak álmos vagyok… De nem fogok tudni aludni – ez igaz volt.
- Hozatok valami altatót. – mondta anya és idegesen pillantott hátra, hogy jön-e már az ápoló.
Phil lépett be, de ápoló nem volt vele. Helyette Charlisle lépdelt mögötte.
- Jó napot. Szia, Bella. Fáj valamid?
Megráztam a fejem. Charlisle fürkésző tekintettel nézett. Biztos tudta, hogy meg vagyok rémülve. De bár elmondhatnám neki, hogy nem azért mert magam féltem, hanem mert a többieket…
- Bella álmos nagyon – mondta anya – Kaphatna egy altatót?
Charlisle nem vitatkozott, csak bólintott.
- Mindjárt hozom – kiment. Nem telt bele 1 percbe, már meg is jelent egy kis dobozzal a kezébe.
Anya felállt és hozott nekem egy pohár vizet.
- Ez egy közepes erősségű gyógyszer – magyarázta Charlisle anyának. – Hamar el fog aludni.
Az még jobb – gondoltam és elvettem a gyógyszert és a pohár vizet. Közbe ránéztem az órára. Már este hét elmúlt. Nagyon remélem, sokáig fogok aludni ettől a gyógyszertől. Sokáig, és álomtalanul. Bevettem és meg ittam a vizet. Majd kényelmesen elhelyezkedtem és vártam, hogy hasson a gyógyszer. Nem halottam hogy Charlisle kiment volna, biztos megvárta még elalszok. Majd minden sötét lett és ennyi.
Álomtalanul aludtam, aminek nagyon örültem.
Csörgésre ébredtem fel. Lassan nyitottam ki a szemem. El tele egy kis időbe, még alkalmazkodott a szemem a világoshoz.
- Sajnálom, hogy felébresztettelek – mondta halkan egy bársonyos hang. A hang forrása felé fordítottam a fejem. Ott ült mellettem.
- Hány óra van? Mióta vagy itt? – kérdeztem
- Fél nyolc van, és tegnap este óta.
Mi is volt tegnap este? Hirtelen eszembe jutott! Jake! A Voltuir!
- El kell mennünk! – mondtam hangosan – Minél hamarabb, nem jöhetnek ide!
Edward a tenyerébe temette az arcát.
- Nem mehetünk el… - mondta halkan
- De muszáj lesz! Veszélybe kerül miattam az egész város!
Felnézett, a szeme dühös volt.
- Miattad?
- Nehogy azt mond, hogy miattad! – mondtam mérgesen
- De miattam van! Te csak egy ember vagy Bella, aki túl sokat tud! – csak egy ember, pont ez a baj - És te ne mond azt, hogy miattad! Mert ha már akkor elmentem volna, mikor elsőre megláttalak, akkor most nem lenne ez.
- Neked jobb lenne? – kérdeztem
- Nem Bella, nem lenne jobb. Viszont neked igen.
- Nem! ÉS már megint oda lyukadunk, ki mint múltkor.
- Bella! Nem dughatod mindig homokba a fejed! Sajnos így van, miattam van ez. De már nem tudunk mit tenni, csak azt, hogy megvédünk téged, bármi áron is.
- Vagy elmegyünk. – vetettem fel megint – Elmegyünk jó messzire, hogy ne jöjjenek ide.
- Bella, az nem old meg semmit. Sőt! Csak rosszabb lenne. Mit csinálnának, h Charlisléket itt találnák, minket meg nem. Ők lennének a hibásak Bella!
- De nem tudják, hogy tudjuk, hogy jönnek – vetettem fel.
- Óh! Dehogy nem. – mondta sötéten felnevetve- Aro tudja, hogy Alice látja a jövőt. Irigyli is őt érte.
- De akkor miért döntötte el? Mármint ha tudja, hogy tudjuk és ezzel lesz alkalmunk elmenekülni, akkor miért nem próbálta kicselezni Alicet?
- Ez nem könnyű – mondta – és ez lehet egy elő figyelmeztetés, mert van más mód is a menekülésen kívül… - mondta, de elhallgatott.
- Mi? – kérdeztem.
- Nem érdekes. – mondta és már látszott, rajta hogy megbánta, hogy kimondta.
- De, igenis érdekes! Ha van valami mód, hogy ne jöjjenek ide akkor érdekes!
- Nem Bella, nem érdekes.
- De! Edward! Gondolom tisztába vagy vele, hogy nem csak én vagyok veszélybe! Hanem te és a családod, az egész város, és…
- És?
- És Jake! Meg a falka. Seth, Sam és a többiek!
Elképedt.
- Miért lennének veszélybe? – kérdezte
- Ne mond, hogy nem érted!
- Nem Bella, nem értem.
- Ha azért jönnek ide, hogy megöljenek
- Ami nem fog bekövetkezni – mondta
- Mindegy! De azért jönnek ide, mert tudok rólatok. ÉS nem csak én tudok rólatok!
Láttam a szemébe, hogy felfogta.
- Nekik nem lesz bajuk – mondta
- Ők is csak emberek, akik tudnak rólatok.
- Az „ők is csak emberek” kifejezés, nem illik rájuk – mondta, és beláttam, hogy igaza van
- De akkor is…
Megrázta a fejét, erre én elhallgattam.
- Bella. A voltuir nem tudja, hogy léteznek farkasok. Ugye Alice se látja őket, így a voltuir se tudja, hogy vannak.
- Igaz – ismertem be, mert ez tényleg igaz volt.
- És kérlek Bella, fejezd be ezt a másért aggódok dolgot. Egyedül te vagy a fontos, senki más. Az a lényeg hogy neked ne legyen bajod! – mondta és oda hajolt hozzám
- Nem értelek – mondtam mérgesen
- Mert? – kérdően nézett a szemembe. Azzal a gyönyörű barna szemével.
- Mert idáig mindig távol akartad tartani magad tőlem, most meg azt mondod, hogy fontos vagyok neked! Ez nem áll össze. Lehet, csak én vagyok hűlye… - közel hajolt hozzám, az illata bolondított. Olyan volt, mint amire emlékeztem. Éreztem, hogy kihagy a szívem.
- Már nem bírom tovább… Sze… - mondta volna, ki de felegyenesedett, majd hátra lépett pár lépést.
- Mi? – kérdeztem, de a kezét a szája elé tette.
Kopogtak, majd Tom jelent meg az ajtóba. Egyenesen felém jött.
- Szia, Bella, hogy vagy? – kérdezte
- Szia… Tom – köszöntem zavartan – Jól köszönöm… te?
- Én is… - észrevette Edwardot – Á. Szia
Edward bólintott.
- Bella, szólok Charlislénak, hogy jöjjön, és aztán mehetünk…
- Hova mentek? – kérdezte Tom durva hangon
- Haza viszem Bellát – mondta Edward.
- Majd én haza viszem- mondta Tom.
Edward nem szólt csak bólintott.
- Nos, akkor én megyek is. Este találkozunk Bella – mondta és mosolygott
- Mert? – kérdezte Tom
Én se tudtam miért mondja ezt, ha csak nem arra gondol, hogy este (mint régen) bemászik az ablakomon. Bár ez lehetetlen.
- Hát, édesanyád – mondta inkább nekem, mint Tomnak – Meghívott ma vacsorára. Igazán aranyos az édesanyád – mondta mosolyogva. Éreztem, hogy Tomot elönti a méreg.
- Igen. Az. – mondtam. És csak akkor esett le mit mondott – Vacsorára? – kérdeztem hitetlenkedve. Más esetbe még röhögtem volna ezen az egybe esésen, de most nem tudtam. De ő igen.
- Vacsorára. – mondta nevetve, valószínű az arc kifejezésemen. – Nos, én nem is zavarok tovább. Megyek, mert még virágot kell vennem, hisz nem állíthatok be ajándék nélkül vendégségbe – mondta és rám kacsintott – sziasztok
Érezni lehetett Tom idegességét. Miután Edward kiment, még utána bámult és motyogott valamit, majd rám mosolygott, mintha mi sem történt volna.
- Hogy vagy? – kérdezte
- Még mindig jól – mondtam és mosolyt erőltettem az arcomra.
Kopogtak, majd belépett Charlisle
- Sziasztok – köszönt
- Szia
- Jó napot.
- Hogy vagy Bella? – kérdezte
- Jól.
- Fejed?
- Jól van
- Nem fáj?
- Nem – és ez igaz volt.
- Rendben. Megvizsgállak,és ha minden rendben lesz, mehetsz.
Bólintottam.
- Én kimegyek – állt fel Tom
- Viszlát
- Szia – köszönt Charlisle.
Charlisle letekerte a kötést a fejemről.
- Egész- szép – mondta – Kiszedem a varratot, és adok egy krémet, amivel kenegetni kell. Fájdalomcsillapító és gyulladás csökkentő van benne.
Bólintottam.
- Mindjárt jövök.
Kiment, majd tényleg nem soká vissza is jött egy nővérrel és egy kis kocsival.
Nekifogott kiszedni a kötést. Nem beszéltünk közbe, mint általában szoktunk. Mikor végzett, az ápolónő kiment.
Charlisle megnyomogatta a homlokom.
- itt fáj?
- Nem
- És itt?
- Nem.
- Rendben. Akkor megcsinálom a zárójelentést és hozom a krémet.
- Köszönöm
- Semmi. Tom visz haza?
- Igen.
- Rendbe. Még egy olyan félóra.
- Rendbe.
- Szia, Bella, majd találkozunk.
- Szia.
Nem értettem. A találkozunk -at úgy érti, hogy ma vagy majd valamikor. Lehet, hogy ő is jön este?