17. fejezet

17.

Másnap reggel halk zörrenésre keltem. Mikor már magamhoz tértem, észre vettem hogy nincs már mellettem Edward.
- Még aludhatsz – mondta egy csilingelő hang, Alice- Még csak öt van…
- Hol van Edward?
- Haza ment átöltözni. Majd a suliba találkoztok.
Nem mondtam semmit, csak felálltam és elmentem a fürdőbe. Gyorsan rendbe tettem magam. Mikor vissza értem, Alice a szekrénybe nézelődött.
- Segíthetek, választani mit vegyél fel? – kérdezte és felcsillant a szeme
- Nem Alice. Minek? Teljesen mindegy mibe megyek. – mondtam és a szekrényhez sétáltam, kivettem a legelső pólót és nadrágot, ami a kezembe akadt és visszavonultam a fürdőbe.
- Minek ilyen hamar felkelned? Még aludhatnál legalább egy órát.
- Nem birok már. Csinálok valami reggelit.
- Oké, segítek.
Amilyen halkan csak lehetett lementem a konyhába, nyomomban Alicel. Úgy döntöttem palacsintát csinálok. Összeütöttem az összetevőket, majd elkezdtem sütni. Alice is megpróbálkozott és persze hogy neki elsőre sikerül, és pár perc múlva már dobálta is.
Mikor kisütöttem az összes tésztát, gyorsan elmosogattam, és összeszedtem a cuccomat.
- A pizsamát se felejtsd eltenni. – értetlenül néztem rá- Jajj, nem is mondtam még? Ma este nálunk alszol… Tényleg nem mondtam? – kérdezte ártatlanul.
- Nem. Elfelejtetted ezt a fontos részletet megosztani velem – mondtam gúnyolódva - Miért kell nekem nálatok aludnom?
- Mert vadászi megyünk, és addig Rosali marad veled otthon.
- Rosali? – azt hittem rosszul hallok
- Igen. Jajj ne félj már Bella. Nem is olyan rossz fej, csak kicsit hisztis, meg féltékeny, de attól még jó fej.
- Kicsit hisztis? Kicsit? És féltékeny?
- Nyugi Bella, minden rendben lesz. Jól fogjátok érezni magatokat.
- Igen jól. Főleg hogy hozzám se szól egész este… de ez még a jobbik eset.
Alice nem mondott semmit, csak megrázta a fejét. Én meg tudtam, hogy úgyse tehetek semmit az ellen, hogy ott kelljen aludnom, így mérgesen bedobáltam egy táskába az estéhez szükséges cuccokat.
- Akkor mehetünk? – kérdeztem
- Te még vársz egy kicsit, én megyek. Tom jön érted, úgy tíz perc múlva…
- Oké… - nem tudtam mit mondani. Viszont tudtam, hogy ez nem mehet így tovább sokáig. Tudom, hogy csak párnapja vagyok együtt vele, de nem lehet erőltetni a lehetetlent. Ráadásul nem akarok bajba sodorni, mert ha jön a Voltuir, még félre érti és baj lesz belőle. Eldöntöttem, hogy amint összeszedem magam, megmondom Tomnak az igazat.
- Na megyek. Szia Bella – köszönt el Alice
- Szia…
Mivel még volt tíz percem, úgy döntöttem meg eszek egy palacsintát. Pont végeztem vele mikor megszólalt a csengő. Természetesen Tom állt az ajtóba, és egy csókkal köszöntött.
- Elvihetlek?
- Megköszönném – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra.
Az utat csendbe tettük meg. Csak megkérdezte hogy izgulok- e a holnap miatt, meg hogy tanultam e már.
Mikor megérkeztünk, már láttam Edwardot a kocsijának támaszkodva várni. Alice mögöttünk fordult be a kocsival.
- Mi az első órád? – kérdezte Tom
- Matek. Neked?
- Spanyol
- Hát, köszönöm, hogy elhoztál – mondtam. Ő bólintott.
Mikor kiszálltam, Angela, Mike, Erik és a többiek integettek, hogy menjünk oda hozzájuk. Eric kezébe egy fényképező gép volt, Benébe pedig egy kamera.
- Gyertek egy képre – mondta Angela
- Ne… - motyogtam
- Bella! Ez az utolsó napunk együtt! Gyere már! – húzott oda Tom
- Várj! Bella. Megkérnéd az egyik Cullent, hogy csináljon egy képet? – kérdezte Lauren. Bosszúsan néztem rá, de azért elvettem a gépet és Alice és Edward felé vettem az irányt. Persze Alice elrohant, így csak Edwardot tudtattam megkérni. Láttam Tom bosszús arcát. Edward követett, és beálltam Angela mellé. Tom a másik oldalamra állt és átkarolt. Mire én egy alig észre vehető fintort vágtam, amit csak egy vámpír, ez esetben Edward vehet észre. És észre is vette.
- Mosolyogj Bella! – szólt rám a féloldalas mosolyával. Én meg egy műmosolyt erőltettem az arcomra.
Mikor végeztek a fényképezéssel, mindenki az órájára ment. Én Bennel és Angelával matekra.
A nap gyorsan és unalmasan telt. Minden órán végig hallgattuk a tanárok jól begyakorolt szövegét. Az érettségi súlyáról, a tovább tanulásról, és a sok sikert az életbe- szöveget.
Az ebédlőbe a diák sereg, főleg a végzősök teljesen be voltak zsongva. Minden pillanatban fényképező gépek villantak, sokan emlékkönyvekkel rohangáltak. Az alsósok kampányoltak a jövő évi diákelnökség posztra. Csak Edward és Alice ültek egy helyben, és beszélgettek. Végül elérkezett az utolsó óra, biosz. Tom mellett mentem be, Edward mögöttünk jött, és valamin jót kuncogott. Tom és én helyet foglaltunk a szokásos padban, Edward mögénk ült, és én éreztem, hogy egyfolytában engem néz. Ez az óra is hamar eltelt, és mire észbe kaptam, megszólalt az utolsó csengő. Tom és én a parkolóba indultunk, de alig hogy kiléptünk az épületből, Alice ugrott elénk.
- Sziasztok – köszönt vigyorogva
- Szia Alice – mondtam, Tom biccentett.
- Jössz? – kérdezte tőlem. Most jutott eszembe, hogy mi vár rám ma este.
- Hova? – kérdezte meglepett arca Tom
- Bella ma este nálunk alszik – mondta. Tomon látszódott az idegesség.
- Miért?
- Mert úgy van kedve- mondta Alice és a szemét forgatta, közbe belém karolt.
- Akkor legalább megengeded, hogy elköszönjek tőle?
- Ahj! Csak ne tartson sokáig, holnap úgyis látjátok egymást
- Uh… - nyögött fel mérgesen Tom és valamit még motyogott, amin Alice jót nevetett
- A kocsiba várlak Bella – mondta és eltáncolt mellőlünk
Tom felém fordult.
- Biztos muszáj menned? – kérdezte és átkarolt. Felmerült bennem, hogy talán most kellene vele beszélnem, de nem volt hozzá bátorságom
- Igen. Már nagyon rég megígértem Alicnek, meg segít egy kicsit matekba.
- Abba én is tudok – ajánlotta fel
- Már megbeszéltem vele…
- Rendben. De nem vihetlek el én? Olyan keveset voltunk együtt…
- nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha te vinnél el.
- Mert?
- Mert nagyon messze van a ház… és én se biztos, hogy oda találnák…
- Értem – mondta lemondóan. – De holnap délután valamerre?
- Jó – mondtam- Holnap.
- Oké – mondta és kicsit felderült.
Alice dudált egyet, mire Tom felháborodottan nézett rám.
- Bocsáss meg neki, csak már szeretne haza menni…
- Remek…
- Akkor holnap találkozunk – mondtam
- Aha… - motyogtam, majd magához húzott és megcsókolt.
- Szia – mondta mikor elengedett
- Szia…
Gyorsan Alice kocsijához mentem és beültem.
- Most miért kell ezt csinálnod vele? – kérdeztem
- ugyan Bella! Tudom, hogy miért vagy vele…
- Aha… - nem tudottam mit mondani, hiába is tagadom, ő tényleg tudja.
Nem soká meg is érkeztünk. Alice kipattant a kocsiból, én meg se mozdultam. Semmi kedvem nem volt be menni. nem akartam egy egész estét Roslaival tölteni. Mondjuk… el tudnák lógni, hisz Rosali úgyse figyel rám. Lemehetnék, La pushba… szegény Jake…
- Bella! – szólt rám szigorúan Alice – Hagyd abba a tervek szövögetését. Nem mész sehova!
Nem mondtam semmit, csak dühösen kiszálltam a kocsiból, és a kelleténél kicsit erősebben csaptam be az ajtót, majd a ház felé vettem az irányt. Alice utolért.
- Most miért csapkodod az ajtót? – kérdezte – Tudod, hogy azért teszünk mindent, hogy téged védjünk!
- Ez akkor is hülyesség! Amúgy is! Már lehet, hogy itt sincsenek!
- Bella! Ma reggelre újabb két halottra bukkantak.
Megtorpantam.
- Ezt nem is tudtam…
- Benne volt reggel a hírekbe.
- Nem nézek reggel híreket.
- Lehet ideje lenne. – mondta halkan
Közbe beértünk a házba. Emett és Jasper ültek a tv előtt és valami meccset néztek.
- Dühös vagy Bella? – kérdezte Emett
- Az nem kifejezés – motyogtam.
- Nyugi Bella – mondta Jasper és egy jó adag nyugodtságot küldött felém.
- Holnap nagy nap! – kiáltott fel Emett
- Miért is? – kérdeztem, mert nem jutott eszembe hogy miért lenne nagy nap.
- Hát ez vicces – mondta mosolyogva – Én nem is érettségizek holnap, d emégis tudom, hogy holnap lesz az első írásbeli nap.
- Jah! Hogy az… - értettem meg
- Az bizony. Remélem azért tanultál. Furcsa lenne, ha megbuknál…
- nem fog megbukni! – mondta Alice
- Hát nem tudom… - motyogtam. Hirtelen úgy éreztem semmit nem tudok, és hirtelen pánikba estem. Tényleg nem sok figyelmet fordítottam a tanulásra mostanában.
- Nyugi Bella! – mondta Jasper és elmosolyodott- Segítünk, ha valamit nem tudsz. Kérdezhetsz bármit.
- Köszönöm. Most inkább elolvasom a jegyzeteket – csináltunk összefoglalást, azt elolvasom, csak tudni fogom.
- Oké – mondta Alice – Gyere, felkísérlek.
Bólintottam. Eszembe jutott, hogy nem is tudom, hol fogok aludni. Rosali vagy Charlsile szobájába. Talán Alicébe? Mondjuk, ott se hiszem. De remélem nem Edwardéba... mondjuk ott nincs is ágy… majd csak elalszok valahol – döntöttem el.
Megkaptam a választ. A folyosó legvégére mentünk, és Edward szobája előtt álltunk meg. Alice mosolyogva benyitott. Már épp meg akartam szólalni, de nem bírtam, mert a lélegzetem is elakadt egy ideig.
Edward szobája nagy részét egy hatalmas nagy ágy foglalta el. Alice halkan kuncogott az arckifejezésemen.
- Ez mi? – ennyit bírtam a végén kinyögni
- Ágy. Itt alszol. Edward rendelte tegnap. Nem tetszik?
- De szép… - mondtam- De felesleges egy alkalomra.
- Nem ez az utolsó alkalom hogy itt alszol – mondta
- Ezt honnan veszed?
- Tudom – mondta halkan. Erre nem mondtam semmit. Bementem a szobába és letettem az ágyra a táskámat, és még jobban szemügyre vettem azt. Az ágy gyönyörű volt. Kovácsoltvas volt az alapja, és bonyolult virág motívumokat ábrázolt.
- Én megyek – mondta Alice – Majd gyere le, ha van valami – mondta
Bólintottam.
- Mikor mentek?- kérdeztem
– Hát Charlisle nyolcig dolgozik, aztán haza jön és megyünk.
- Oké. – mondtam, és kicsit megnyugodtam. Ha nyolckor mennek el, akkor nem is nagyon kell Rosalival lennem, hisz nyolckor már aludhatok… Alice mosolyogva megrázta a fejét, majd kiment. Mikor becsukódott az ajtó, én hátat fordítottam az ágynak, és beledűltem. Jó puha volt. Majd becsuktam a szemem és úgy gondolkoztam.
Eszembe jutott, amikor először jöttem ide. Hogy izgultam, hogy megfelelek-e a Cullen családnak. Szinte mindenki szavára emlékszem. És amikor Edward megmutatta a szobáját, és körbe vezetett a házba. Még egy ideig nosztalgiáztam, majd elő kaptam a matekot és neki fogtam. Mikor már nagyon régóta csináltam, de sehogy se lett jó, mérgesen lecsaptam. Hogy lehet ilyen hűlye hogy az utolsó napra hagyok mindent?
- Segítsek? – kérdezte a számomra legédesebb hang. Az ablakon keresztül jött be és mosolygott.
- Hát, nem hiszem, hogy rajtam tudsz már segíteni, holnap matek írásbeli…
- Mi nem megy? – kérdezte és leült mellém.
- A matek… utálom…
- Mutasd- mondta lágyan és elvette tőlem a füzetet, amibe a példát csináltam.
Körülbelül félperc alatt átfutotta.
- Tudod te ez, csak figyelmetlen vagy – mondta- Kihagytad azt a mínuszjelet, és így az egész elromlott. De jól csináltad amúgy.
- Nem tudok oda figyelni! – mondtam mérgesen
- Megértem… elég nehéz heted volt…
Bólintottam.
- De próbálj még meg egyet, aztán tedd félre.
Nem volt sok kedvem tovább matekozni, de hallgattam rá, és megpróbáltam. Közbe éreztem, hogy folyton engem néz, ami elég zavaró volt, ugyan akkor jó is.
- Na, látod! – mondta mosolyogva miután megcsináltam két feladatot hibátlanul.
- Köszönöm- mondtam
- nem csináltam semmit – mosolygott rám.
Egy ideig csöndbe ültünk.
- Mit akarsz csinálni most? – kérdezte
- Hát, még átnézem az irodalom jegyzeteket, aztán meg nem tudom…
- Rendben. Akkor hagylak tanulni. Ha kell valami, lent leszek.
- Köszönöm- mondtam
Edward még akart valamit mondani, de aztán inkább nem tette. Kiment a szobából.
Elővettem a jegyzeteket, és átnéztem. Körülbelül olyan egy óra alatt végeztem, mert elég sok mindenre emlékeztem, így nem tartott sokáig. Mikor végeztem felálltam és lementem.
Esmén és Charlislén kívül mindenki a nappaliba ült. Alice és Rosali valami újságot néztek, Jasper Emett és Edward valamiről beszélgettek, de olyan gyorsan, hogy egy szót se értettem meg belőle. Mikor észre vettek, Alice ugrott mellém.
- Mit akarsz most csinálni?- kérdezte – Van étel a hűtőben, ha éhes vagy. Esme tegnap reggel bevásárolt.
- Köszönöm, de most nem vagyok éhes, majd később.
- Oké. Na? Mit csináljunk?
- Hány óra? – kérdeztem
- Hat lesz tíz perc múlva – mondta Jasper
- Akkor nem soká mentek- állapítottam meg.
- igen, de addig csinálhatunk valamit.
Eszembe jutott Jake.
- Nem lehetne hogy felhívjam Jaket? – kérdeztem. Mindenki rám nézett- Csak mert ugye, valami baja van… nem akarom hogy haragudjon rám…- magyaráztam. Edward felállt és oda sétált elém.
- Nem haragszik rád. Magára haragszik, de amint kicsit lenyugodott, megkeress.
- Honnan vagy ennyire biztos ebben? – kérdeztem
- Onnan, hogy beszéltem vele.
- Mikor? – kérdeztem, és nagyon mérges lettem, hogy csak most mondja nekem.
- Suli után megkeresett – mondta Edward
- És miért nem szóltál?
- Mert el voltál foglalva a barátoddal – jegyezte meg Emett
Edward és én is mérgesen néztünk rá.
- Nem azért – mondta Edward majd rám nézett – Ő kérte. Értsd meg. Megfog keresni meg ígérte, csak amíg ez a helyzet, addig nem.
- Miért nem? Ezt nem értem…
- Bella. Bízz benne.
A szemébe néztem, ami most is gyönyörű barna volt, bár sötétebb. Bólintottam.
- Charlsilék mindjárt megjönnek – mondta Alice
- Végre! – mondta Emett és felállt – Szomjazok már egy jó medvére…
- Nyugi már, mindjárt mehettek – mondta Rosali
- Nektek is jó szórakozást – kacsintott rám Emett
- Aha… köszi – motyogtam.
Edward elindult a zongorához, én meg követtem. Alice és Jasper beszélgettek, Rosali és Emett meg felmentek a szobájukba. Edward leült a zongora elé, és maga mellé ültetett, majd játszani kezdett. És most már éreztem, hogy nem próbálja magát távol tartani tőlem. Olyan jó érzés volt, olyan, mint régen. És az altató. Imádom ezt a dallamot. Nagyon bele éltem magam. Egészen addig, míg Edward el nem rontotta. Mi? Elrontotta?
Hirtelen Alicra néztem. A semmibe meredt, látomása volt. Biztos ezért rontotta el Edward, mert a látomást figyeli. Nem tartott sokáig.
- Mi történt? – jött le Emett és Rosali
- Elmennek – mondta Alice Mindenki, még én is tudtam rögtön kikről van szó.
- De ez jó nem? – kérdeztem
Edward lassan megrázta a fejét.
- Vissza fognak jönni – mondta Alice- De akkor már nem hárman…
- Remek – csattant fel Rosali – Ha Aróék ide jönnek, akkor elvisznek titeket – mondta és Alicre és Edwardra nézett
- Dehogy visznek! – morogta le mérgesen Alice, látszott rajta hogy nagyon felhízta
- Miért vinnének el titeket? – kérdeztem. Senki nem szólalt meg, csak mindenki dühösen Rosalira meredt. Nem értettem miről van szó.
- Mit nem mondtatok el nekem? Mit titkoltok még mindig? – kérdeztem és fájdalmasan Alicre néztem. Márt, tényleg elegem van abból, hogy semmit nem mondanak el!
- Mondjátok, elkérlek – mondtam és Alicra, majd Edwardra néztem – Mire utalt Rose?
Edward egy ideig hallgatott, majd Alicre nézett és bólintott.
- Tudod, hogy a Voltuir egy nagy vámpír család ugye? – kérdezte Edward. Bólintottam, nem akartam megszólalni – Három vezetőjük van. Aro, Caisu és Marcus. De a legfőbb Aro. Eleinte ők hárman voltak. – ezt már tudtam, mert Edward elmondta már egyszer, de nem szóltam bele – Aztán elkezdtek maguk mellé vámpírokat gyűjteni. A legjobb képességű vámpírok vannak ott. Van, aki fájdalmat tud okozni, van, aki az erőt tudja blokkolni… De nincs olyan, aki látna a jövőbe… Épp ezért, Aro Alicet és engem is magának akar. Azt akarja, hogy a családjával éljünk, és a különleges képességünkkel őt segítsük.
- Vagyis, ha most ide jön Aro, akkor nektek is vele kell mennetek? – kérdeztem
- De nem fogunk. Már rengetegszer hívott, de sose mentünk…
- De és mi van, ha most nem hív, hanem kényszerít? – kérdeztem
- Bella! Nem lesz semmi baj. Ide jönnek kimagyarázzuk és vissza mennek. – mondta Alice
- De én mi van ha elvisznek titeket? – kérdeztem
- Nem fognak – mondta Edward – Bella, nyugodj meg, és fejezd be az aggódást. Nem lesz semmi baj.
- És mikor jönnek? – kérdeztem
- Nem tudom, azt nem láttam – mondta Alice.
Még valamit beszéltek, de én nem figyeltem rájuk. Elmerültem a gondolataimba. Minden miattam van. Miért nem képes Edward átváltoztatni? Nem lenne már semmi gondunk… mi van ha Aro addig erősködik, amíg el nem mennek vele? Vagy mi van, ha csak simán elrabolja őket? Lehetséges egyáltalán egy vámpírt elrabolni? Egy valami biztos! Nem engedhetem, hogy ide jöjjenek. Mindent meg kell tennem. Nem engedhetem, hogy szétessen a Cullen család. Mi lenne ebből? Szegény Esmé, Charlsile. Már meg értem Rosalit. Valamit ki kell találnom...

És itt a 17. fejezet. :) Remélem tetszik. Szerintem itt fognak leginkább bepörögni az események... remélem lesz időm írni, már én is kíváncsi vagyok hogy mi fog a végén kisülni belőle...:D