16. fejezet

16.



Már elmúlt 10 óra. amikor egyszer kopogtak. Reménykedtem, hogy Jake lesz az, de helyette...
- Szia, kicsim, bejöhetek? – kukucskált be René.
- Persze… - mondtam
- Mi jót csinálsz?
- Csak át olvastam az irodalmat… - mondtam és becsaptam a könyvet
- Hát igen… olyan gyorsan felnőttél… mintha csak tegnap lett volna, hogy először iskolába kísértelek, és nem akartad, hogy elmenjek. Ott sírtál, hogy ne hagyjalak ott…- miközben mesélt, elmosolyodott
- Sírtam?- kérdeztem fintorogva.
- Igen... Nehezen bírtál ki nélkülem akárcsak pár órát is… most meg…
- Most meg külön élünk… még csak nem is egy városba… - mondtam és én is elmosolyodtam. René bólogatott.
- Jacob volt már itt? – kérdeztem hirtelen, mert eszembe jutott
- Persze, már több mint egy órája elment...
- És miét nem jött fel?
- Mert siettek haza… valami megbeszélésről beszéltek…
- Megbeszélés?
- Igen… sietniük kellett nagyon.
- Aha… - mondtam. Teljesen magamba fordultam. Jake mérges rám, ezért nem jött fel.
- Baj van? – kérdezte anya, biztos látta az arcomra kiülő szomorúságot
- Nem... – motyogtam- Milyen itt lenni újra? – kérdeztem, hogy eltereljem a témát
- Furcsa… tudod mióta elváltunk apádtól, be se tettem ide a lábam. És most itt vagyok már mióta…
Bólogattam.
- De nem is olyan rossz ugye?
- Nem. Nem tudom, hogy miért van, de kezdem viszonylag megkedvelni Forksot. Oké, hiányzik a nap, a meleg, de így hogy Phil itt van…
- Értem… - ha Edward pár évvel ezelőtt nem lett volna az ebédlőbe, már én se lennék itt- gondoltam magamba. Szinte csak miatta vagyok még mindig Forksba.
- Ha van melletted egy olyan személy, akit örülten imádsz, akkor mindent kibírsz... –mondta és kicsit furcsán nézett rám, ami elég idegesítő volt. Én csak bólintottam.
- Neked Tom ez a személy? – kérdezte hirtelen.
- Tessék?
- Te Tomot szereted úgy, hogy mellette bármit kibírsz?
- Ez most, hogy jön ide? – kérdeztem
- Csak eszembe jutott… olyan furcsa volt titeket nézni… Téged, és a három fiút.
- Mert?
- Mert… na, jó elmondom, de ne nevess kii, vagy szidj le.
- Mondjad anya.
- Oké. Szóval, úgy elnéztelek titeket. Mármint a viselkedéseteket egymással szembe.
- Igen? – mosolyogtam. Anya sokszor csinált ilyet – és mit állapítottál meg?
- Hogy mind a három fiú, szeret téged...
- Igen?
- De te…
- Én?
- Te csak barátként gondolsz kettőre…
- Ki az a kettő?
- Tom és Jake. Ugye?
Nem mondtam semmit.
- Tudod, Tomon látszik, hogy nagyon tetszel neki. Kedvel. De még teljes szerelemről szerintem nem lehet az ő esetébe beszélni. És te, te meg egy barátként kezeled.
Nem mondtam semmit csak hallgattam. Mindig is csodáltam anyát, olyan jól kiismeri az embereket.
- És ott van az- az aranyos Jake… Ő már erősebb érzéseket táplál feléd. Igen erőseket. És te csak barátként tekintesz rá.
- igen. Jake, egy nagyon jó barát. Velem volt jóban, rosszban. Nélküle, nem tudom, hogy hol lennék – mondtam
- És végül Edward. – kíváncsian néztem rá, ő mosolygott – A vele való kapcsolatod.. nagyon különös, és félelmetes, de nem rossz értelembe.
- Félelmetes?
- Igen.
- Mert?
- van valami… furcsa abban, hogy ti ketten egymással vagytok- nézett rám fürkésző tekintettel – Ahogy ő rád néz, az olyan… oltalmazó. mintha állandóan arra készülne, hogy bármelyik perbe, puskagolyó elé vesse magát, hogy megmentse az életedet, vagy ilyesmi. Ő szeret téged. De nagyon. És te is őt. Nekünk hazudhattok, hogy csak barátok vagytok, de magatoknak nem. Lehetetlen, hogy ez csak barátság…
Nem mondtam semmit. Az irodalom könyv borítóját néztem, ami Rómeót és Juliát ábrázolta.
- Így van ugye?
- Igen… szeretem őt… még mindig.
- Tudtam. És Tom? Mi lesz vele?
- Nem tudom… nem akarom megbántani, de tudom, minél tovább halasztom, annál nagyos sebet ejtek, majd ha eljön az idő…
- Így van. Okos lány vagy nagyon Bella.
Vágtam egy fintort, ő meg felnevetett.
- Hagylak aludni. Holnap az utolsó nap… vidd el a fényképező géped, hagy legyen pár kép az utolsó napról. – mondta megpuszilt és felállt. Mát ment volna ki, amikor meglátott valamit.
- Miért van nyitva az ablak? És ha megfázol? – mondta rosszallóan és becsukta az ablakot – Jó éjt kicsim.
- Jó éjt. – mondtam.
Megvártam még becsukódott az ajtó, majd felpattantam és kinyitottam az ablakot. Kinéztem, nem láttam semmi mozgást. Még sose gondolkoztam rajta, hogy vajon hol lehet ilyenkor Edward. Honnan figyelhet meg? Biztos mindent halott… Szívtam egy nagy levegőt, majd bementem a fürdőszobába megmostam a fogam. Mire vissza értem, Edward már az ágyamon ült.
- Szia – köszöntem
- Szia – mondta és felállt – Carlisle küldött fertőtlenítőt. - elő vette a zsebéből a kisüveget - Azt mondta, hogy vedd le a kötést, de óvatosan, kend be, aztán kösd vissza.
- Oké – bólintottam – köszi. – elvettem a kezéből az üveget, majd a tükör elé álltam és lassan elkezdtem leszedni a kötést.
- Hagy segítsek – mondta és beállt elém. Lassan, óvatosan szedte le a kötést.
Eszembe jutott valami.
- Kérdezhetek valamit?- kérdeztem
- Már megtetted… - mondta mosolyogva
- Még valamit.
- Persze. Bármit, bármikor.
- Köszi. Szóval… arról lenne szó, hogy mondta Angela, hogy te vittél be a kórházba – kezdtem bele és közbe figyeltem az arcát. Bólintott
- És?
- De véreztem nem? És most is…
- Már csöppet sem zavar
- Miért?
- Sikerült legyőznöm – vonta meg a vállát
- neked sikerült legyőznöd? – kérdeztem csodálkozva- Hogyan? Mikor?
- Tudod, amikor azt hittem, hogy nem látlak soha többet… amikor elképzeltem, hogy máshoz mész felességül, és mással élsz boldogan… – kicsit beleremegett – Meg amikor a baleste történt. Élet és halálközt voltál… azt hittem meg fogsz halni… és valahogy már nem hat rám… azóta sok dolgot másképp látok.
- Már nem hat rád a vérem?
- De igen. Csak éppen.. megtapasztaltam milyen érzés téged elveszteni… és ettől megváltoztak a reakcióim. Az egész lényem retteg attól, hogy még egyszer át kelljen élnem azt a fájdalmat.
Nem mondtam semmit csak néztem Edwardot amint leragasztja a sebemet.
- Végeztem is – mondta és rám mosolygott, mire a szívem kihagyott. Még mindig ilyen hatással van rám a mosolya?
- Köszönöm – mondtam és lesütöttem a szemem. Edward halkan felsóhajtott.
- Ideje lefeküdnöd, holnap lesz az utolsó nap. Biztos mindenki fényképezőgéppel fog rohangálni, nem lehetnek karikásak a szemeid…
- Remek. Fényképezőgépek… - dunnyogtam
- Te is vidd el. Hidd el nem bánod meg. Nem mindennap végzős az ember.
- Aha… Te hányszor is élted át?
- Az más…
- Más… - ismételtem el, majd az ágy felé vettem az irányt és leültem rá. Edward egyhelyben állt és nézett. – Ott akarsz állni egész este?- bukott ki a kérdés belőlem
- Már nincs bent a hintaszék – mondta- Minden olyan más…
- Igen… Charli ötlete volt, hogy alakítsuk át a házat miután… elmentél –mondtam csendesen.
- Értem. –mondta, majd megfogta a széket az asztalom mellől és az ágyam mellé tette, és leült. Én csendbe mozdulatlanul néztem mit csinál. Tehát nem akar mellém ülni? Megráztam a fejem elhessegetve a gondolatot és belebújtam a takaróba. Lekapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő kis lámpát, majd Edward felé fordultam. Én nem láttam sokat belőle, bár a bőre olyan fehér volt, hogy szinte világított a sötétbe. Ő biztos rendesen látott engem, hogy is ne látna? Eszembe jutott, hogy megkérdezem tőle hogy mit csinált, amíg távolt volt, de úgy döntöttem, hogy inkább kihagyom, mert nem akartam eszébe juttatni.
- Min jár az eszed? – kérdezte
- Semmin… - hazudtam
- Bella. Attól, mert nem olvasok a gondolataidban, még látom rajtad… Kérdezd meg nyugodtan. - mondta
- Hát… csak sokszor gondolkodtam azon, hogy mit csináltál, csináltatok miután elhagytál?
- Hát… egy ideig Alaszkába voltunk, aztán elválltunk.
- Elválltatok?
- Igen. Annyira elrontottam mindenki kedvét, hogy már senki se bírta ki mellettem. Először Rosali és Emett ment el, azt hiszem egy európai körútra. Aztán Jasper nagyon kiborult. Neki duplán fájt az egész.
- Mert?
- Mert érezte a bűntudatomat, és ráadásul még ott volt a sajátja is.
- Jaspernek bűntudata van?
- Igen. Azért, mert rád támadott.
- De ez butaság.
- Tudom… tehát Jasper már teljesen kiborult, és Alice is. Neki se volt könnyebb, mert percenként változott a látomása velem kapcsolatba, mert mindig változtattam a döntéseim, nem tudtam mit csináljak. És ott volt még neki Jasper is, és nem beszélve rólad. Folyamatosan figyelte a jövöd, de hol látta, hol eltűnt és ez még jobban felhúzta… tehát nem bírták tovább, és ők is elmentek. Azt hiszem Alice nagyidejét azzal töltötte, hogy a múltja után kutatott, és közbe Jasper régi ismerőseinél éltek.
- És talált valamit Alice?
- Ezt majd ő elmeséli – mondta. Tipikus Edward. Nem mond el semmit senkiről, ha az illető nem engedi neki. Majd megkérdezem Alice-t, elvégre engem is érdekel…
- Aztán láttam, hogy Esme és Carlisle is szenved. Szenvedtek, mert hipp-hopp, elveszítették a gyerekeiket. Láttam Carlsilén, hogy nem tud tovább ott maradni, és hogy Londonba akar menni. Így beszéltem vele és én is elmentem. Ők utána elmentek Angliába és Carlisle este tanított egy esti iskolában, Esme pedig házakat tervezett.
- És te?
- Én… én nem telepedtem le egy helyen. Igazából kipróbáltam egy új dolgot.
Kérdőn néztem rá.
- Ki próbáltam magam nyom követő ként.
- Kit követtél?
- Victoriát, és mint tudod, nem nagy sikerrel. Egy ideig követtem őt Braziliába, de ott elvesztettem. Aztán… aztán pedig nem tudtam mit csinálni, így java részt csak ültem a szobámba és gondolkoztam. Aztán már nem bírtam tovább nélküled és elindultam vissza hozzád. Alice látta, és összehívta a családot, félt, hogy valami hülyességet csinálok, mivel már régóta nem vadásztam és az illatod…- nagy levegőt vett, majd folytatta- Én haza jöttem és első utam a házatokhoz vezetett. Épp akkor találtátok meg Charlival a CD-t. Onnantól kezdve mindig követtelek, kivéve, amikor átlépted a határt. Esténként a szobádba aludtam… Aztán egyik nap haza mentem. Nem volt otthon senki, de tudtam, hogy már nem soká megérkeznek a többiek. Így is volt. A család újra egyesült. Aztán egyik nap elmentek vadászni én pedig otthon maradtam zongorázni… és akkor beléptél te…- mondta és a végét már szinte csak súgta. Érződött a bűntudat…
- Ott álltál. Már régóta nem vadásztam erre te ott állsz és az illatod betöltötte a szobát… Én azt hittem meg tudom állni…- mondta és lehajtotta a fejét.
Nem mondtam semmit, csak néztem. Ezek szerint ő is szenvedett. Tényleg azért ment el, hogy engem védjen. Nem tudhatta, hogy ezzel csak rosszat okoz nekem.
- És te? – kérdezte
- Öhm… - erre nem tudtam mit mondjak. – Úgyis tudod már…
- Hát, van, amit igen.
- Sokat voltam Jakekékkel – mondtam- Meg… Jessicával, és persze a többiekkel.
- Értem. És Jessicával mit csináltatok?
- Mit csináltunk volna? – kérdeztem. Nem értettem miért pont őt kérdezi meg.
- Tudtommal Jessica nem a legjobb barátnőid közé sorolod.
- Hát nem – ismertem be – De miért érdekel?
Gondolkozott egy kicsit…
- Mert olvastam valamit Jess fejében…
- És?
- És nem épp olyan dolgot láttam, ami jó lett volna…
Kérdőn néztem rá, nem tudtam hova akar kilyukadni.
- Kik volt az a férfi, akikhez egy este oda mentél port Angelesbe?- kérdezte
Most már értem! Hát persze. Jessica azóta is neheztel rám, mert akárhogy is nézzük, veszélybe sodortam őt is.
- Ismerőseim – hazudtam, bár tudtam, hogy úgyse hisz nekem
- Aha… bemutathatnál azoknak az ismerősöknek, biztos nagyon jóba lennénk – mondta sötéten.
- Biztos… - motyogtam. Pár perc csend következett. Nagyon hülyén éreztem magam.
- Késő van. Pihenned kell, holnap suli. – mondta. Örültem, hogy annyiba hagyja a dolgot, de tudtam, hogy még valamikor fel fogja hozni.
Bólintottam, hátra dűltem és próbáltam aludni. Mindennel tele volt a fejem. Aggódtam Jacob miatt, féltem, hogy többet nem fog velem beszélni. Aztán itt ez a Voltuiros ügy is. Meg Edward…
Nem bírtam aludni, ezért át fordultam az oldalamra, és ezt még megismételtem legalább háromszor. Valami hiányzott, valami, ami itt van, de még sincs. Mikor már vagy hatodszor fordultam át, Edward megfogta a kezem, és halkan dúdolni kezdte az altatómat. Ettől kezdve már nem fordultam meg. Egyrészt, mert féltem, hogy akkor elengedi a kezem, másrészt pedig jó volt így. Szép lassan el is aludtam…

Itt is van:) A dőlt betűseket az Eclipse-ből idéztem... Van egy rossz hírem. Sajnos ez az utolsó fejezet ami előre meg volt írva. A 17. már majdnem kész. Próbálok mindennap írni, és azt elhozni, remélem sikerülni fog:) Ha még se jövök valamikor akkor ne haragudjatok...:S A hétvégén szólók Reninek hogy kezdje el feltőlteni a sajátját és akkor azt is olvashatjátok. Nekem nagyon tetszik az ő története, megéri elolvasni:) Puszi^^