12. fejezet

12.




- Meglepetééés! – jött be körülbelül fél órával Charlisle távozása után Alice, Jasper és Emett. Jasper a nyitott ablak mellé állt, Emett az ágyam elé, Alice meg oda ugrott hozzám. A kezébe három léggömböt fogott, amin ’ gyógyulj meg’ felírat állt. Nem szóltam semmit, csak mérgesen néztem Alicére. Emett nevetett. Jasper meg erősen koncentrál az érzéseimre, és éreztem, hogy azt lassan befolyásolja is. Már nem dühöt éreztem, hanem örömöt…
- Charlisle nem engedte, hogy több mindent hozzak – mondta Alice csalódottan. – Viszonthoztam neked ezt – mondta és letette elém a csomagot, amit szorongatott. Emett hangosan felnevetett, Jasper pedig mosolygott. Belenéztem. Egy hálóing volt, csipkés, fodros…- gondolhattam volna
- Alice, nagyon köszönöm, de nem veszem fel…
- Nem tetszik? – kérdezte – Kéket hoztam, mert az olyan jól áll rajtad…
- De nagyon szép, de tudod… nem szeretem a csipkét… mármint szeretem, de viszketek tőle – ez részbe igaz volt.
- Akkor hozhatok másikat – mondta és elvette a zacskót
- Nem kell kösz, holnap mehetek haza, mára meg jó ez. – Alice csalódott képet vágott és bólintott.
- És mi történt megint veled? Edward semmit nem mondott el – mondta Emett
- Hát… nekimentünk egy fának… - mondtam lerövidítve a történetet.
- És senki másnak nem lett baja, csak neked – mondta Alice
- Mert nem volt jó a biztonsági öv….
- És csak neked romlott el igaz? – kérdezte Emett. Bólintottam.
- Igaza van Edwardnak, te olyan szerencsétlen vagy… - mondta Emett és mosolygott.
- Ez nem vicces! – szidta le Alice
- Bocs…
- Anyukád és apukád nem soká ide érnek – mondta Alice – Szerintem mi most megyünk. Gyertek – Jasper és Emett felé intett. – Én még majd vissza jövök, mert beszélnem kell veletek…
- Miről? – kérdeztem meglepődve
- Meglepetés – mondta Alice és rám mosolygott.
- Alice! Akármit is forgatsz a fejedbe, nekem már nem tetszik – mondtam mérgesen
- Jajj Bella, ne legyél már ilyen – mondta Emett mosolyogva – Alicnek mindig olyan jó meglepetésié vannak. Sose viszi túlzásba… - elvette magát. Alice egy gyors fintort vágott Emett felé.
- Ennek örülni fogsz – mondta-, De többet nem mondok, szia pihenj… És ha Charli el akar menni, azzal az ürüggyel, hogy dolga van ne engedd…
- Hogy érted?
- Zavarni fogja Phil és Renee és majd így akarja kihúzni magát, de úgyse megy dolgozni csak a kocsiba, ülne… ne engedd ki…
- Jó – mondtam
- Szia – köszönt el és Jasper és Emett után ment
- Sziasztok…
Jasper épp kilépett az ajtón, amikor Csatt! Alice kiejtette a kezébe lévő zacskót, amibe a kék hálóingem volt. Jasper azonnal ott termett mellette és megfogta a vállát. Alice a semmibe meredt. Ismertem ezt a nézését, valamit látott.
- Alice! – mondta Jasper. Alice nem válaszolt, még mindig a semmibe meredt. Egy idő után Jasper megelégelte és megrázta Alice vállát – Alice! – szólította újra már hangosabban. Tudtam, hogy valami nagyon rossz dolgot, láthat, hisz egy vámpír nem ejthet ki dolgokat csak úgy a kezéből.
Jasper megint megrázta. Alice megrázta a fejét és ránézett Jasperre.
- Mit láttál? – kérdezte Jasper idegesen. Alice rám nézett. A tekintete ijedt volt. – Alice? – Jasper már nem is próbált türelmes lenni, pedig ez nem vall rá. De most Alice ijedt volt, és ez Jaspert megrémítette. Alice lassan levette a tekintetét rólam és Jasperre, majd Emettre nézett.
- A voltuir… idejönnek – mondta.
Tudtam ki az a voltuir. Legalább is annyit, hogy hol élnek, és hogy ők a vámpírok „királyi családja”. Láttam is őket képen Charlisle szobájába.
- Miért? – kérdezte Emett. Alice rám nézett.
- Belláért? – kérdezte Jasper. Alice bólintott.
- De hát honnan tudják? – mindenki meg volt ijedve, csak én nem. Nem tudtam miről van szó, de valahogy én se voltam teljesen nyugodt, hisz értem jönnek… de miért?
- Nem tudom… de szólni kell Edwardnak! Most!
- Hívom – mondta Emett és előkapta a telefonját. Olyan gyorsasággal pötyögte be a számot, hogy alighogy ránéztem már telefonált. Semmit nem értettem, olyan gyorsan beszélt. Alig telet el fél perc, már le is tette.
- Indul. Idejön. – mondta Jaspernek.
- Charlislének majd én elmondok mindent. Viszont most menjetek, mert jönnek Charliék…
- Oké. – mondta Emett – Sziasztok… - mondta és egy bátorító mosolyt küldött felém.
- Alice? Rendben leszel? – kérdezte Jasper aggodalmasan, és az aggodalma átragadt rám is.
- Persze, persze. – mondta és meg puszilta Jasper arcát – Mnj és mond el Esmének… jó, ha tud róla…
- Rendben… - mondta és rám nézett – Bella, nyugodj meg, nem engedjük, hogy bármin bajod is essen. – mondta
- Aha… - mondtam. Ezt már halottam…
Jasper közelebb lépett hozzám, és a kezemre tette a kezét.
- Nyugodj meg. Mindent megteszünk, hogy ne legyen bajod. – mondta.
És én meg nyugodtam. Tudtam, hogy Jasper „hipnotizált”, de akkor is megnyugodtam.
- Szia Bella, jó pihenést – mondta és bátorítóan rám mosolygott.
Meglepődtem Jasper gesztusain, hisz a szállodában töltött idő után (akkor épp egy vadásztól menekülünk, aki meg akart ölni) nem jött közelebb hozzám pár lépésnél. Főleg nem a két éve történt dolgok után, miután megtámadt. (Az én hibám volt). De én teljesen megértettem, hisz csak óvatos.
- Bella. Jól vagy? – szakított félbe Alice
- Igen. – mondtam. Majd egy kicsit hallgattam. Majd nem bírtam tovább, hisz elmúlt a nyugtató érzés. – Mi történt Alice? –Alice nagyot sóhajtott, és leült az ágyam végére.
- Mennyit tudsz a voltuirról? – kérdezte
- Amennyit Edward elmondott…
- És mennyit mondott el?
- Hát, igazából csak annyit tudok, hogy olasz országba élnek, és hogy ők a vámpírok „királyi családja”..
- Királyi családja… - mondta elgondolkozva Alice – Igen, végül is… és tudod mi a dolguk?
- Hát… nem – vallottam be
- Gondolkozz.. rá fogsz jönni…
- Nem, most nem megy. Mondd inkább el.
- Az a dolguk, hogy titokba tartsák a mi fajtánk létezését. Vagyis…
- Vagyis kiiktassák azokat az emberi lényeket, akik tudnak rólatok… - mondtam. Megértettem. Azért jönnek, hogy megöljenek, mert túl sokat tudok.
- Bella jól vagy? – kérdezte Alice és oda hajolt hozzám.
- Azért jönnek… azért jönnek, hogy megöljenek. – mondtam
- Bella! Nem lesz semmi bajod! Ígérem! Tudod, hogy nem engedjük.
- De honnan tudták meg hogy én tudom? – kérdeztem
- Nem tudom Bella… - mondta és elgondolkozott – Az igazság az, hogy ők mindenről tudnak… De minket nem szoktak zaklatni, mert Aro jóban van Charlisle –al…
- Hányan jönnek? – kérdeztem
- Nem tudom. De ha még csak egy jön is elég… de biztos többen fognak jönni…
- De ha idejönnek, nem csak én leszek veszélybe, hanem az egész város! – mondtam – Nem engedhetjük őket ide!
- A fenébe is Bella! Miért kell mindig másokért aggódnod? Van elég gondod már így is! – mondta és felállt.
- De Alice! Itt vannak a barátaim… és a családom! Ha itt vadásznak mindenki veszélybe van miattam. És ti is! Mi van ha harcra kerül sor? Mi van ha valaki megsérül? – kérdeztem, de kimondani is nehéz volt.
- Bella. nekünk semmi bajunk nem lesz… A városért se kell aggódnod, Aro tudja hogy állandó szállás helye van Charlisle-nek. És jóban vannak, nem fogja veszélyeztetni.
- Miből gondolod hogy többen jönnek?
- Tudod Bella, utánuk a mi családunk a legnépesebb. Aro ezt tudja, ezért biztos nem fogja Jant egymaga küldeni… Nem kockáztat…
- Mi… - kezdtem bele, de leintett
- Itt vannak Charliék. Lélegezz Bella!
Amikor kimondta tudatosult bennem, hogy nem vettem levegőt.
- Próbálj olyan arcot vágni, mintha semmi se történt volna . – mondta. Ő maga le ült a sarokba lévő fotelhez.
Az ajtóba megláttam Rnee arcát. Mosolyt erőltettem az arcomra. Ő meg szinte berontott. Nem változott semmit a 3 év alatt. Ugyan olyan fiatalos, szerebuldi kinézetű. Hirtelen szoros ölelésbe fogott.
- Jajj Bella drágám! Úgy aggódtam érted! Hogy vagy? Mikor keltél fel?
- Drágám, hagyd – szólt egy mély hang az ajtóból – Hagyd már levegőhöz jutni – mondta mosolyogva Phil
- Igaz… bocsánat Kincsem… csak tudod úgy aggódtam! – mondta és el lépett tőlem, de a kezem még mindig fogta.
- Anya! Jól vagyok. Mikor jöttetek meg? – kérdeztem, hogy eltereljem a szót.
- Már elég régóta itt vagyunk, csak segítettünk Carlinak visszapakolni, hogy ma már otthon aludhass. – felsóhajtott – De ha tudtuk volna, hogy már ébren vagy…
- Semmi baj anya. Alice, Jasper és Emett itt voltak velem.
- Olyan sok mindent köszönhetünk a Cullen családnak. Edward már vagy kétszer megmentette az életed… és most is. Aztán Dr. Cullen… remélem lesz alkalmam megismerni és megköszönni nekik. – mondta elgondolkodva.
- Alice itt van – mondtam és a sarokba mutattam, ahol Alice állt. Alice kilépett a sarokból.
- Jó napot – köszönt mosolyogva. Anya elengedte a kezem és felé fordult.
- Szia, nagyon örülök, hogy megismerhetlek, sokat halottam már rólad. Nagyon köszönöm, hogy sokat foglalkozol Bellával… - mondta, mint egy betanult szöveget.
- Ugyan semmi – mondta és rá mosolygott anyára. – Alap, hisz olyan mintha a testvérem lenne.
Anya mosolygott.
- Egyéb ként szólíts nyugodtan Renének – mondta még mindig mosolyogva és kezét nyújtotta. Alice meg fogta. Anya megremegett a hideg kezétől, és kicsit meg is lepődött, de Alice folytatta.
- Alice Cullen – mutatkozott be. Mikor anya „magához” tért, rámutatott Philre.
- Ő Phil, a férjem – mutatta be.
- Örülök – mondta Alice
- Én is – ők is kezet fogtak.
Charlie nem szólalt meg csak állt, anyáék mögött.
- Szia, Charlie! – mondta Alice és oda lépett, átölelte.
- Szia, Alice. Hogy vagy? – kérdezte Charli
- Köszönöm, mint mindig, nagyon jól. De Bella… - Alice megcsóválta a fejét.
- Hát igen – mondta Charlie.
Ekkor kinyílt az ajtó. Charlisle lépett be, a kezébe a röntgen leletekkel. Mikor meglátta a kisebb tömeget, először megtorpant, majd elmosolyodott. Közbe anya arcát figyeltem. Annyira megdöbbent. Lefagyott. De végül is nem lehet hibáztatni érte, hisz Charlisle, olyan, mint egy isten. De nem csak ő, hanem az egész családja.
- Jó napot. – köszönt.
- Á! Dr. Cullen. – mondta Charlie és kezet fogott vele
- Charli
- Pont önről beszéltünk. René, épp azon gondolkodott, hogy - hogy tudnánk meghálálni, amit ön és a családja értünk tett. – mondta Charli
- Igen – mondta René mikor már meg tudod szólalni, bár az arcán még mindig csodálkozás és elismerés volt felfedezhető.
- Jajj, elnézést – mondta Charli - ő a volt felességem, René. – mutatta be anyát
- Jó napot örülök, hogy megismerhetem – mondta Charlsile és kezet nyújtott Renének- Én Dr. Cullen vagyok, Edward apja, és Bella orvosa. – angyali mosoly az arcán
- Örülök, és nagyon köszönök mindent. Az egész családjának – mondta René mi közbe kezet fogtak.
- Ugyan semmi. Bella olyan mintha a lányom lenne. – mondta és egy szép mosolyt küldött felém. Visszamosolyogtam. – Nos, meghoztam a leleteket. – mondta és bekapcsolta az átvilágítót és felakasztott a röntgen képeket. – Nem kell aggódni, minden rendben, csak egy pici zúzódás.
- Akkor mehetek haza? – kérdeztem
- Nem – felelte nevetve – De holnap este már igen. Viszont ma uszály bent tartani, mert léphetnek fel szövődmények, vagy valami baj is lehet.
- Remek… – motyogtam
- Nos, igazán örülök, hogy megismerhettem önöket, de most sajnos mennem kell, mert van még pár dolgom – mondta Charlisle - Viszlát később – mosolygott és intett.
- Charlisle beszélhetnénk? – kérdezte Alice és most már látszott az aggodalom az arcán. Charlisle is észrevette és bólintott.
- Viszlát – mondta és kilépett Alice után az ajtón. Egy ideig még utánuk néztünk mindannyian, majd anya rám nézett.
- Minden rendben van? – kérdezte
- Persze, minden rendbe. De mi lenne, ha elmennénk valamerre enni? Éhes vagyok…
- Mennénk? – kérdezte Charli – Te nem mész sehova kisasszony. Nem állsz fel amíg meg nem engedik.
- De akkor is éhes vagyok…
- Majd mi hozunk valamit enni – mondta Phil és megfogta René kezét.
- Oké… Van a közelbe valahol étterem? – kérdezte anya és apára nézett.
- Öhm… hát 2 sarokkal arrébb van egy jó hely… - mondta. Én tudtam melyikre gondol. – Oda adjam a kocsim? – kérdezte
- Nem, nem kell – mondta anya – Sétálunk egyet.
- De hát szakad az eső.
- És? Kibírom… amúgy is ilyenkor tiszta a levegő…
- Akkor itt mindig tiszta a levegő – mondta Phil mosolyogva.
- Igen – helyesel mosolyogva anya – Meg van esernyőnk. – mutatta meg.
- Mindenre felkészültünk…
- Na mit hozzunk neked drágám?
- Hát… valami laktatót, nagyon éhes vagyok…
- Jó, majd megnézzük, mi van.
- Neked Charli? – kérdezte Phil
- Neki Stéket – mondtam megelőzve Charli ’ nem kérek semmit”’ mondókáját.
Pihil bólintott.
- Majd jövünk kicsim – mondta René és megpuszilt.
- Sziasztok…
Anya és Phil kimentek. Charli egy ideig az ajtót nézte.

És ez volt a 12. rész:) most nem tudtam átnézni, mert sietek, remélem nincs sok helyesírási hiba benne. Ha még is bocs:) Holnap hozok meglepetést, ha minden igaz...:) Puszi