Új történet?

Már csak egy nap van az esküvőig, de én nem érzek semmi izgalmat, amit egy normális mennyasszony érezni szokott. Bár én sose voltam normális, ezt már sokan mondták. Most is ahelyett, hogy az esküvői előkészületeket felügyelném, csak a szobámba ülök és jó formán ki se teszem a lábam a szobából. A ruhát nézem, ami a vállfán, becsomagolva lóg. Még hozzá se nyúltam, pedig legalább kicsomagolni ki kellett volna. Idegesnek, ideges vagyok, de ez nem az- az idegesség, aminek lennie kellene. Inkább mondanám magam szomorúnak, és kétségbe esettnek.
- Milyen hűlye vagyok, hogy bele mentem!- ostoroztam magam, már vagy ezredszerre a mai nap. Sose akartam szerelem nélkül hozzá menni valakihez. Szeretem Taylort, de csak, mint barát. És bár mindenkinek azt a látszatot keltem, hogy szeretem, de magamnak nem hazudhattam. Én csak egy „embert” szeretek igazán. Egyet, azt, aki elhagyott.
Már több éve hogy elment. Én az óta öregedtem öt évet. Kijártam az iskolát, de nem tanultam tovább. Charli csalódott is, mint sok minden másba. Épp ezért tartok ott, ahol most. Charli nagyon beteg. A szívével van baj. Részben érte vállaltam el az esküvőt. Többször is mondta, hogy szeretne engem oltárhoz kísérni. Mindent megtett, hogy boldog legyek, és ha csak úgy tud igazán megnyugodni, hogy azt látja, hogy férjhez megyek és boldog vagyok, akkor ez lesz. Taylort Jacob mutatta be. Ő pedig Quilon keresztülismeri, akinek a legjobb barátja. Igazából először elég ellenszenvesnek tűnt, de aztán jobban megismertem, és egyre többet voltunk együtt, de csak, mint barát. Ez így volt körülbelül 3 évig. Aztán jobban közeledett felém, és végül én is feladtam, hogy várok Edwardra. Majd párhónapja megkérte a kezem, és én igent mondtam. Charli nagyon örült neki.
KoppKopp – hallatszódott a kopogás, és Charli dugta be a fejét.
- Indulok Renéékért – mondta. Nem mondtam semmit, csak bólintottam. Már vártam nagyon, hogy
anya ide érjen, hisz már nagyon régóta nem láttam.
- Minden rendben? – kérdezte
- Persze – mosolyogtam rá.
- Ha valami baj van, nekem nyugodtan elmondhatod – bejött és leült mellém.
- De minden rendbe – mondtam – Csak izgulok a holnap miatt. Meg várom már, hogy lássam anyát.
- Tényleg elég rég találkoztatok már. Ő is nagyon várja. Izgatott és boldog volt a hangja. - mondta mosolyogva.
- Igen, nagyon boldog.
Charli nem szolt egy szót se. Csak ültünk egymás mellett egy ideig.
- Kise bontottad a ruhát? Nem fog össze gyűrődni? – kérdezte, közbe felállt.
- Nem tudom. Mindjárt kibontom.
- Rendben. Jut eszembe, előbb hívott Jake. Nem soká ide jön, szeretne veled beszélni.
- Miről?
Charli megrántotta a vállát.
- Nem mondta el. De ötre ide jön. Na, én most megyek, mert nem soká megérkezik a buszuk. Sietek – mondta és megpuszilt. Az ajtóból még visszanézett- és Bells. Ne izgulj, minden rendbe lesz.
- Igen. Rendbe. – mondtam és rá mosolyogtam. De mikor? Fakadtam ki belül. Charli szerencsére ekkor már kiment.
Eldőltem az ágyamon és vártam mikor kezdek el sírni. Lehet, hogy hülyén hangzik, de szerettek sírni, mert olyankor kiadom magamból, ami bennem van, és utána újult erővel kezdhetek, előröl mindent. És valóban. Elért a sírás. Tudtam, hogy ma az utolsó nap, hogy könnyeket ejthetek Edwardért, az együtt töltött időkért, és a jövőért, ami nem következett be. Ebbe bele gondolva csak még jobban elkezdtek záporozni a könnyeim. Eszembe jutott Edward, a mosolya, az altató, a csókjai, az együtt töltött éjszakák. Majd egy olyan óra múlva, lassan abba maradt a sírás. És akkor eldöntöttem, hogy nem ejtek több könnyet a multért, Edwardért. Nem akarom, hogy Taylor vagy Charli, vagy René, vagy akárki is, szenvedni lásson! Nem akartam Taylornak fájdalmat okozni ezzel. Persze Taylor nem tudta, hogy Edward vámpír, csak azt, hogy örülten szerettem. Taylor, mint Charlis álomvilágba él, hisz nem tudja a valóságot. Nem veszi észre a körülötte zajló eseményeket. Nem tudja a vámpírok létezését, nem tudja, hogy legjobb barátja farkas. De talán így jobb is.
Felálltam, megmostam az arcom, majd gyorsan bekapcsoltam a tv-t, hogy legyen valami háttér zaj. Majd oda mentem a ruhához, hogy kicsomagoljam. Ahogy húztam le a cipzárt, megvágtam az ujjam. Nem nagyon, csak épp hogy kiserkent a vér. Gyorsan elkaptam a ruhától, nehogy véres legyen a fehér anyag. Mérges voltam, mert ez a kis baleset egy igen rossz emléket juttatott eszembe. Azt a borongós napot, amikor a 18. születésnapomat ünnepeltük, és a bénaságom miatt, tönkre tettem a bulit, amit Alice, sőt az egész Cullen család olyan nagyon várt. És e miatt a bénaságsom miatt hagyott el. Úgy utálom, hogy béna vagyok. Mindig, mindent elrontok.
Gyorsan kerestem egy ragtapaszt, bekötöttem, majd visszamentem és óvatosan, kicsomagoltam a ruhát. Igaza volt Angelának és Jessicának, ugyan is velük választottam ki a ruhát. Angela és Jessica tovább tanultak, de épp szünetük volt, így itthon tudtak lenni velem, és segítettek mindenbe. Angelához jobban kötődtem, ő jobban megértette, és tudta, hogy érzek még Edward iránt. Ő volt a legjobb barátnőm.
Megfogtam a ruhát, és lefektettem az ágyra, majd mikor végeztem kiültem a nyitott ablakba, ami szinte mindig nyitva volt. Most sütött a nap és besütött a szobámba is, így élveztem a nap sugarát. Most hogy bele gondolok, mennyire nem akartam ide jönni, és most meg elmenni nem akarok. De sajnos menni kell, mert Taylornak Seattlbe van munkája. Lehet Charli is jön velünk, mert nem akarom magára hagyni, főleg hogy baj van a szívével.

Nos ez lenne az új....:) Komikat kérnék szépen:)