New Day 34.fejezet

34. fejezet

- Mi a baj? – kérdeztem egyből. Carlisle lassan hozzám sétált, Alice pedig Jasper mellé ült le.
- Semmi, csak szeretnélek megint megvizsgálni – mondta
- Megint? – kérdeztem unottan, már nagyon untam az egészet.
- Sajnálom Bella… most más szemszögből szeretnélek megvizsgálni… van egy feltevésem…
- Feltevés? – kérdeztem vissza és kérdőn néztem rá
- Igen. De először szeretnék megbizonyosodni róla, hogy jóra gondoltam-e vagy nem. Nem fog sokáig tartani.
Bólintottam. Végül is mindegy… de mi lehet a feltételezés? Fogadni mertem volna, hogy mindenki tud róla, csak én nem. Mit titkolnak, előlelem?
Követtem Carlisle –t a dolgozó szobájába, ahonnan átmentünk a „kivizsgálóba”, ugyan is egy külön szoba volt erre a célra, minden különös orvosi műszerrel felszerelve.
- Miről van szó? – kérdeztem rögtön miután becsukódott az ajtó
- Bella kérlek, először hagy vizsgáljalak meg rendben? – kérdezte és bocsánat kérően nézett rám
- Oké – mondtam- Mivel kezdjük?
- Hát, vért szeretnék tőled venni… - mondta.
Carlsile vett tőlem vért, megmérte a pulzusomat, meghallgatta a szívverésem.
- Bella, ne haragudj, hogy ezt mondom, de te híztál – mondta
- Igen, tudom… - mondtam. Utoljára két hete vizsgált meg és akkor még nem látszott rajtam semmi. Carlisle megtapogatta a hasam, majd éretlenség ült ki az arcára
- Felveheted a pólód – mondta és kiment a dolgozó szobájába.
Gyorsan belebújtam a pólómba és mentem is Carlisle után. Valamire biztos rá jött…
Amikor kiléptem, Carlisle az asztalnál ült, és gondolkozott valamin. Leültem vele szembe és nem szólaltam meg,
- Bella. Mikor volt az utolsó havi vérzésed? – kérdezte
- Öhm…- gyorsan számolni kezdtem. – négy hete és nyolc napja… - mondtam. Carlisle arca aggodalmassá vált, nekem pedig leesett, hogy 8 napja késik, és az is, hogy hova akart ezzel kilyukadni Carlisle.
- Nyolc nap… az még nem jelenti, hogy…- motyogtam, és közbe a kezem a hasamra tettem. Nem tudom, mi lenne jó, ha mit mondana. MI lenne, ha terhes lennék? Sose gondolkoztam azon, hogy anya leszek valaha is… Mit csinálnák? Jó lenne. Jó lenne, mert Edward babája… és bár ő nincs, de a kisbabám emlékeztetne rá. Tényleg csak ő marad nekem belőle? A kisfiúnk, vagy a lányunk? Lenéztem a hasamra és simogatni kezdtem a kezemmel. Elképzeltem magam egy kisbabával… remélem nem fogom elejteni… amilyen béna vagyok, elég veszélyes vagyok egy tehetetlen kisbabára… és nincs apukája… mert az apukája meghalt… éreztem az arcomon a könnycseppet, amit az örömre fogtam. De várjunk csak… hogy lehet hogy… Edwardnak nem lehetne gyerek… Carlisle is ezen agyalt, ugyanis feltette a kérdést:
- Ne haragudj Bella, de muszáj megkérdeznem… Edwardal voltál csak együtt? – kérdezte
- Persze – mondtam kicsit indulatosan, hogy mégis mit feltételez rólam…
- Nem akartalak megbántani, csak tudod, hogy nekünk nem lehet gyerkünk.. legalább is azt hittem idáig…
- De…
- Azért lehetséges ez szerintem – mondta elgondolkodva- Mert te ember vagy… és neked lehet gyereke… én nálunk azért lehetetlen ez, mert a testünk nem képes a változásra…
Nem mondtam semmit, még mindig a hasam simogattam.
- Nem tudhatjuk mi lesz belőle… - motyogta Carlisle – És nem is derülhet ki…
- Mi? Ezt hogy érted? – kaptam fel a fejem
- Bella, nem hordhatod ki… - mondta
Mi az hogy nem hordhatom ki? Edward és az én gyermekem. Nem vehetik el tőlem őt is.. nem!
- Meg fogom szülni – mondtam – Meg akarom szülni
- Bella, ez túl veszélyes – mondta – Nem tudhatjuk mi lesz belőle… ő nem ember és nem is vámpír lesz… nem tudhatjuk Bella! Bele is hallhatsz…
- Nem érdekel! – álltam fel és hátrálni kezdtem az ajtó fele – Megfogom szűlni – mondtam – Ő az enyém, és Edwardé, nem ehetitek el tőlem. – mondtam
- Bella…
Nem hallgattam végig, inkább megfordultam és lefutottam a nappaliba. beszélnem kell Rosalival. Rosali biztos mellém állna, és Esme is… ők tudják, megértik. Alice-t nem tudom se Jaspert és Emettet, de Roslaiba és Esmébe biztos voltam.
Mikor leértem mindenki ijedten nézett rám, mivel sírtam.
- Rosali… - motyogtam és ránéztem – Segítened kell…
- Mibe? – kérdezte, de elém lépett. Közbe hallottam, hogy Carlisle is leér.
- Meg akarom tartani. – mondtam. Fogadni mertem volna, hogy hallották mit beszéltünk fent.
- Mit? – kérdezte. Mégse hallotta?
- Bella terhes- mondta Carlisle aki közben leért és mellém áll.
Mindenki megdöbbenve nézett rám.
- De… az hogy lehet? – kérdezte Rosali csodálkozva.
- Szerintem azért lehetséges, mert Bella ember… így ami benne van – ez a kifejezés nagyon nem tetszett nekem – Félvér – mondta Carlisle
Alice döbbenten és idgesen nézett rám.
- Nem tarthatod meg – mondta Alice idegesen
- Mi? – kérdeztem. Azt hittem, ő mellém fog állni. Ő majd támogatni fog…
- Bella, bele hallhatsz – mondta Alice- Nem látom a jövőd. Semmit nem látok…
- Nem érdekel – mondtam – Én meg fogom szülni. Az én gyermekem, én döntöm el hogy mit csinálok
- Bella – indult felém Alice, de én elléptem.- De értsd meg Bella – folytatta kérő hangon – Nem akarunk elveszteni.
- Nem is fogtok, csak akkor, ha nem engeditek, hogy eldöntsem, mit akarok. Akkor vesztetek el, ha el akarjátok tőlem venni…
- Csak jót akarunk Bella – mondta Esme
- De ezzel nem tetsztek jót. Ha mind ellenem lesztek…
- Én melletted vagyok –mondta Rosali és átölelt- Én segítek.
- Persze! – csattant fel Alice- Persze hogy mellette, most hogy terhes. Téged nem érdekel, az hogy Bella bele halhat. Téged csak az érdekel, hogy a féltett álmai teljesüljenek azzal, hogy egy gyerek legyen a házba!
- Ez nem igaz –mondta Rosali és a gyönyörű arca eltorzul a fájdalomtól és a dühtől.
- Dehogynem! – kiabálta Alice- Felőled Bella már nem élne. Már akkor meghatl volna, amikor az a kocsi 2 évvel ezelőtt majdnem elütötte… felőled haza se jött volna Olaszországból!
- Elég – mondta Carlisle - Fejezzétek be.
Látszott Alicen hogy még elég sok mindent tudott volna Rosali fejéhez vágni, de Jasper hatására lenyugodott.
- Bella – szólalt meg Carlisle halkan, bizonytalanul – Tudod, hogy nagyon fontos vagy nekünk – bólintottam – Épp ezért nem akarjuk, hogy bajod essen. Bella. Még sose hallottam, hogy egy vámpírnak gyereke szülessen egy embertől… nem hiszem, hogy példa lett volna rá. De abból, amit eddig láttam… nagyon veszélyes a terhesség. Már most, három hetes terhesen úgy nézel ki, mint aki legalább 5 hónapos. És itt van az, hogy semmi se marad meg benned. Ez a normális terhesénél nem így van… lehet hogy…. – gondolkozott el.
- Bella – lépett mellém Esme – Bármi is a döntésed, én melletted vagyok… de tudnod kell, hogy Edward se engedné…
- De Edward már nem él… - mondtam halkan- Csak ő maradt meg nekem Edwardból –mondtam és a hasamra tettem a kezem.
Mindenki engem nézett, de én nem néztem rájuk.
- Neked kell döntened Bella – mondta végül Carlisle – Mi nem döntünk helyetted. Tudom, hogy elveszítenénk, ha nem engednénk neked – mondta. Bólintottam. Jól gondolta, ugyan is kész voltam elmenni, ha nem mentek volna bele.
- Meg akarom szülni – mondtam- kerüljön bármibe.
- Bármibe? – csattant fel Alice, és a könnynélküli sírás határán állt – Bármibe? Ha az életedbe kerül is? Gondolj Charlira… azokra, akik szeretnek, akiknek fontos vagy.
- Alice – szólt Carlisle – Bella dönti el – mondta
Rá néztem Alicera, terjesen le volt törve. Jasper mellette aggódva nézett szerelmére. Carlsile beletörődött, de aggódó kifejezéssel nézett rám. Esme csak meredt a semmibe, mint ahogy Rosali is. Emett rám nézett. Az arcán zavarodottság és aggodalom ült ki. A második családom, ami mégse teljes, és sose lesz az. Bár itt lenne velem. Vajon ő mit mondana? Igaza van Alicenak, biztos nem engedné. De tudtam, hogy akkor is ragaszkodnák ahhoz, hogy világra hozzám… ő az én gyermekem és Edwardé. Akkor is megszülném, ha Edward élne, és most itt lenne mellettem és fogná a kezem.
- Akarom őt – mondtam ki határozottan.
Carlisle bólintott. Rosali mellém lépett és átölelt. Alice megrázta a fejét és leült.
- Rendben – mondta Carlisle – Akkor utána kell nézni a dolgoknak… Emett, menj el Braziliába az ottani vámpír családokhoz, és kérdezd meg őket, hogy hallottak-e már ilyenről. Jasper, te menj vele, de te Peruba menj, ott is van ismerősöm, őket is kérdezd meg. – mindketten bólintottak – Siessetek vissza, minden információra, a lehető leghamarabb szükségünk van. Rose…
- Én Bellával maradok – mondta. Carlisle bólintott.
- Akkor én is – mondta Alice
- Rendben. Esme akkor te is... én felhívom a Denalhi klánt, nem tudnak e ők valamit… De Bella! – fordult felém – Bekell tartanod mindent, amit mondok.
- Rendben – mondtam
- Kezdve azzal, hogy nem lehetsz fel. Amit adok meg kell enned, innod. Ha valamid fáj, vagy valami, rögtön szólsz. Ígéred?
- Igen – mondtam
- És… valamit mondani kell Charlinak. – mondta – Valamit ki kell találni.
Erre lefagytam. Pedig tudtam, hogy Charli erről nem tudhat, de akkor is…
- Holnap elmegyünk Bellával – mondta Alice és mellém állt és megfogta a kezem. – Holnap elintézzük.
Ránéztem Alice-ra. A legjobb barátnőmre. A nővéremre.
- Köszönöm – suttogtam. Alice nem mondott semmit, csak átölelt.
Nem tudtam mi vár rám. Nem is mertem bele gondolni. De tudtam, hogy ha ők itt vannak nekem, akkor minden rendben lesz. Minden

Hát, remélem tetszik:) Bocsánat hogy nem hoztam hamarabb... kérlek ha van időtök írjatok komikat:) Nagyon köszönöm az eddigi kommentárokat:) Nagyon jól estek:) AMikor olvasom őket, akkor tudom, hogy van értelme írni:) Nagyon köszönöm mindenkinek aki olvassa a történetemet:)