38. fejezet

38. fejezet

Egy hideg érintésre ébredtem. Nagyon rosszul voltam, fájt a fejem és nagyon melegem volt.
- Bella jól vagy? – kérdezte Carlisle
- Igen – mondtam és közbe meg dörzsöltem a szemem
- Sajnálom, hogy felkeltettelek, csak rosszat álmodtál, és sírtál…
- Igen… - motyogtam- Tényleg rosszat álmodtam, de nem igazán emlékeztem az álomra. Csak képek maradtak meg bennem. Képek, amin Őt látom, ahogy a tűzben áll és felém néz… nem is igazán tudom, hogy másból állt-e egyáltalán az álom. Ez a kép magában is szörnyű volt…
- Hozzak valamit? – kérdezte Carlisle
Nem mondtam semmit, csak óvatosan megráztam a fejem.
- Akkor megyek, de ha bármi gondod lesz, szólj, kérlek.
- Rendben – mondtam halkan, de alig volt hangom. Carlisle vetett rám egy aggódó pillantást, majd kiment. Magam maradtam. Az- az nem teljesen magam, mert itt volt velem Rensemee. Igen, Renesmee. Így fogják hívni, ha kislány, lesz. Én tudom, hogy kislány lesz, érzem.
Az említett nagyot rúgott mire én halkan feljajdultam. Tudtam, hogy éhes, vagyis inkább szomjas, így a pohárért nyúltam, ami tele volt friss vérrel. Nagy levegőt vette és megittam a felét. Hányinger kerülgetett mikor letettem a poharam, de nagy levegő vettem és elmúlt.
Majd visszadőltem az ágyba. Annyiszor gondolkoztam már azon, hogy milyen lenne, ha ő itt lenne velem. Biztos minden elviselhetőbb lenne. Vajon ő mit szólt volna? Örült volna, vagy mérges lett volna magára?
Már több mint 1 hónap telet el, és szenvedés volt minden nélküle eltöltött másodpercem. Annyira hiányzott, és bár fájt rá gondolnom, mégis mindig rajta járt az eszem…
Én nem birok nélküle élni. Ez nem élet, ez csak létezés… és ezzel másoknak is szenvedést okozok. Az egész Cullen család teljesen megváltozott. Emett már egyáltalán nem viccelődik, Rosali is más lett, de mondjuk ő velem kedvesebb lett. Alice pozitív hozzá állása a dolgokhoz is semmibe veszett, Jasper is maga alatt van. És persze Carlisle és Esme. Ők szenvednek talán a legjobban utánam.
És nem elég nekik, hogy elvesztették a fiukat, de még ha rám néznek is mindig őt juttatom eszükbe. Ráadásul az én szenvedése is ragályosan rá ragadt a család többi tagjára.
És mi lesz majd évek múlva? El fogom tudni felejteni Őt? A válasz egyértelműen nem. Nem fogom soha elfelejteni, nem fogok tudni soha szívből nevetni, soha szívből szeretni senkit, mert azzal hogy ő meghalt, magával vitte a szívemet.
Mi lesz velem a hátra lévő időben? A hátra lévő időben, ami végtelen hosszúságú? Velem lesz Renesmee, de az ő életét is csak elrontani tudom ezzel a viselkedésemmel. Ennek nem nincs semmi értelme. Van egyáltalán értelme a halhatatlanságnak, ha nincs velem? Miatta akartam halhatatlan lenni, azért hogy életem végéig vele legyek. Azért, hogy együtt lehessünk örökkön-örökké. De ő már nincs. Így nincs értelme az örök életnek…
Persze ember se akarok maradni és persze nem is maradhatok, hisz a szülésbe biztos, hogy bele halok. És talán ez lesz a legjobb mindenkinek. Esme, Rozali és Alice kapnak egy kislányt, akire sajátjuk ként vigyázhatnak. Carlisle, Jasper és Emett pedig boldogak lesznek, hogy a felességük boldog. És Renesmeenek is lesz egy szerető családja. Nem csak egy anyukája lesz, hanem három. Mindenből a triplája lesz neki.
Igen, így lesz a legjobb. Megkérem Carlisle-t, hogy ne változtasson át. Megkérem, hogy hagyjon meghalni. Eldöntöttem, így lesz.
- Aúú – jajdultam fel megint. Renesmee még erősebben meg rúgott. Most nem azért mert szomjas, hanem mert tudja mit döntöttem.
- Jobb lesz így kicsim – mondtam halkan és simogattam a nagyra nőtt pocakom – Minden rendben lesz.
Kopogtak, majd Carlisle lépett be.
- Jól vagy? – kérdezte
- igen, jól köszönöm – mondtam
- Rendben, akkor nem is zavarok tovább, csak hallottam, hogy fájt valamid, így gondoltam megnézlek.
- Köszönöm.
- Szólj, ha van valami… - mondta és már csukta volna be, amikor utána szóltam.
- Tulajdon képen van – mondtam – Épp veled szerettem volna beszélni.
- Igen? – jött beljebb és becsukta az ajtót.
Nem tudtam, hogy kezdjek neki. Biztos voltam benne, hogy Carlisle nem fog rögtön bele menni…
- Mi az Bella? – kérdezte és leült mellém az ágyra
- Gondolkoztam – kezdtem bele
- És?
- Rájöttem, hogy – nagy levegőt vettem – Én nem bírok Edward nélkül élni – mondtam ki.
- Minden rendben lesz Bella – mondta
- Nem. Én… én szeretnék kérni valamit – mondtam. Legjobb lesz ha nyíltan meg mondom neki.
- Mit? – kérdezte aggodalmasan
- Szeretném, ha nem változtatnál át…
- Mi? – kérdezte döbbenten.
Nem akartam a szemébe nézni így inkább a díszes ágynemű huzatot bámultam.
- Szeretném, ha hagynál meghalni – mondtam ki érthetőbben, bár biztos voltam benne, hogy felfogta mit akartam mondani.
- Bella…ez… - nem tudta mit mondjon, most először láttam Carlisle-t ilyen tanácstalannak. – Mi lenne a kicsivel? – kérdezte
- Renesmee megérteni – mondtam, mire ő kérdően és megdöbbenve nézett rám – Szeretném, ha ez lenne a neve… már ha lány lesz, de érzem, hogy lány lesz. – magyaráztam. Bólintott.
Egy kis csend következett, amit én törtem meg.
- Tudom, hogy nagy kérés, de ez lesz mindenkinek a legjobb. – mondtam
- Senkinek nem lesz így jó – mondta
- De… Renesmeenek lesz három anyukája… és három apukája… ti is boldogok lesztek. Én pedig újra Edwardal lehetek… - mondtam, mert biztos voltam benne, hogy Edward már vár rám valahol.
- Tudod, mindig is féltem tőle hogy ez lesz… - mondta halkan – És akármennyire fáj, de ha te ezt akarod, akkor teljesítem, de tudd, hogy nem szívesen.
- Tudom, és köszönöm… - mondtam – Tudtam, hogy meg fogsz érteni.
- Meg… én se bírnák Esme nélkül élni... az örökké valóság hosszú idő.
- Az – mondtam.
- Tudd Bella, hogy nagyon- nagyon szeretünk, és mindig is a családhoz tartoztál, éd tartozol.
- Köszönöm – mondtam és éreztem, hogy a könnycseppek záporozni kezdtek a szememből.
Carlisle közelebb jött és gyengéden átölelt.
- Szeretlek – mondtam ki életembe először. Tényleg így gondoltam. Carlisle-t a második apám ként szerettem, mint ahogy Esmét a második anyám ként.
- Én is téged lányom… - mondta, és én a lányom szóra mégjobban sírni kezdtem. Így is elég érzékeny voltam.
Nem tudom meddig ülhettünk így, de mire megnyugodtam Carlisle ingje teljesen át ázott.
- Sajnálom – mondtam
- Semmi baj… most viszont-állt fel – Jobb lenne, ha elmondanád a többieknek a döntésed.
- Igen – sóhajtottam. Carlisle segített felállni, mert ragaszkodtam hozzá, hogy saját lábamon menjek. Lassan mentünk le a lépcsőn, Carlisle végig szorosan mögöttem jött.
Lent ült mindenki a nappaliban. Ahogy leértünk mindenki rám nézett és Alice még oda is szaladt és óvatosan átölelt.
- Mi a baj? – kérdezte, biztos észrevette, hogy valami nincs rendben
- Bella szeretne valamit mondani – mondta Carlisle és közbe Esme mögé állt és átölelte a derekánál.
Én a födet néztem. Féltem bárkire is ránézni.
- Mit? – kérdezte Alice
Jasper felállt és Alice mellé lépett. Biztos érezte, hogy valami nem jó következik…
- Nos – kezdtem bele – szeretném, ha hagynátok meghalni… - nem tudtam másképp mondani. Éreztem a döbbenetet a levegőben…
- Mi? – csattant fel Alice és mérgesen elindult felém – Megörültél? – kérdezte
- Nem – mondtam halkan.
- Akkor mi ütött beléd? – Jasper óvatosan átölelte
- Az, hogy nem bírok Edward nélkül élni… nem akarok nélküle létezni – mondtam
- Minden rendbe fog jönni - mondta Alice – Minden seb be fog forrni – ő se gondolta komolyan
- Nem – mondtam –Eldöntöttem, nem akarom, hogy átváltoztassatok – mondtam
Csend következett. Mindenki tekintetét magamon éreztem. Esme halk zokogását hallottam.
- És mi lesz a picivel? – kérdezte Rosali
- Tudom, hogy jó kezekben lesz – mondtam – Lesz három anyukája, akik imádni fogják. Ugye vigyáztok rá? - kérdeztem
- Persze – mondta Rosali
- Hát persze… téged csak ez érdekel – csattan fel Alice és villogó tekintettel nézett Rosalira – Meg se próbálod lebeszélni Bellát, mert így legalább lesz egy gyereked.
- Nem azért nem próbálom meg lebeszélni, hanem mert el tudom képzelni mit, érez. Te tudnál Jasper nélkül élni? Te mit tennél? – kérdezte Alice
- Az más… - mondta Alice, de elbizonytalanodott
- Nem más – mondta Rosali – Bella eldöntötte, hogy nem tud Edward nélkül élni… te se tudnál Jasper nélkül.
Alice lecsillapodott, és zokogva ölelte át Jaspert. Megint a földet néztem és próbáltam elfojtani a feltörni készülő zokogást.
Egy hideg kezet éreztem magamon. Felnéztem. Rosali volt. Magához húzott és átölelt.
- Nagyon, nagyon sajnálom – mondta
- Én is… - motyogtam.
Mikor elengedett a szemébe néztem.
- Kérlek Rosali, vigyázz rá – mondtam és megsimogattam a hasam, jelezve hogy kire gondolok. – Neveld őt a lányod ként…
- Rendben.
- És Esme – fordultam felé – Te is. Meséljetek neki Ewardról és rólam. Meséljetek el mindent…
- Elfogunk – mondta Esme és sírva ölelt át – Nagyon szeretlek – mondta
- Én is.
Esme után Emett ölelt át, majd Jasper és Carlisle.
Végül Alice felé mentem, aki a legtávolabb áll.
- Sajnálom Alice – mondtam
- Én is.
- Kérlek Alice, szeresd te is a saját lányod ként őt – mondtam
- Szeretni fogom. – ígérte meg
Átöleltük egymást és most már nem bírtam vissza tartani a könyneimet.
- Mindent köszönök – mondtam
Senki nem mondott semmit. Nem tudom meddig álltunk úgy ölelkezve ALical, de én léptem el tőle.
- Most felmegyek, lefekszem – mondtam
Mindenki bólintott, síri csend volt. Lassan sétáltam fel a szobámba, ahol az első dolgom volt, hogy elővettem két lapot és egy tollat, majd az asztalhoz ültem és írni kezdtem:
Amit még meg kell tennem:
1. Felhívni Charlit és Renét, és elmondani mennyire szeretem őket.
2. Jacobnak elmondani, hogy mennyire szeretem, hogy megkérni, hogy ne haragudjon Cullenékre
3. megkérni Jacobot, hogy majd látogassa Rensemmet
4. Elmondani mindenkinek még egyszer, hogy mennyire szeretem őket, és hogy ne legyenek szomorúak
5. Levelet írni Renesmeenek
6. Átmenni Edward szobájába
7. Meg tanulni zongorázni, legalább a boci-boci tarkát
8. Meghallgatni az altatómat
9. Leírni Esmének, Alicenak és Roslainak, pár szempontot hogy- hogy neveljék majd Renesmeet
10. Elmenni a rétre…
Tudtam, hogy sok dolog van, amit ezek közül nem tudok majd megcsinálni, de akkor is le írtam. Az első nyolcat mindenképp meg akarom még csinálni.
Mikor végeztem a listával, úgy döntöttem lefekszek, mert már nagyon elfáradtam. Óvatosan elmentem az ágyhoz, lefeküdtem, majd el is aludtam…

Remélem tetszik:)